Szívás

Kicsit vulgáris a cím, ami cseppet sem megszokott dolog tőlem, tudom. Jelen pillanatban azonban, olyan fájdalmakkal, hogy a csillagokat látom, ezt találtam csak hirtelen alkalmasnak.
Hogy mi történt? Azt gondoltam, erős vagyok, és kiderült, hogy nem. Ebéd után a tartalék hokedlit (csak négy szék van az asztalhoz, így minden evésnél hurcoljuk) és a frissen mosott ruháskosarat egyszerre akartam kivinni. Szoktam én ilyet, ezzel is spórolok egy kört. Most valamiért nem úgy sikerült, ahogy szokott. A hokedli kicsúszott a kezemből, az éle pedig azzal a lendülettel ráesett a bal lábam második lábujjának körömágyára. Igen, hallom, ahogy felszisszentek. Bevallom, én először anyáztam. És akkor még nem is sejtettem, hogy az a fájdalom csak kisinas ahhoz, ami még következik. Mert fáj, istentelenül. Megdagadt a lábujjam, lila és fekete színben játszik alul-felül, nem bírom mozgatni, vagy ha mégis önkéntelenül megmozdítom, majd a könnyeim potyognak. Diagnosztizáltam magamnak egy törést. Volt már, így biztos, hogy ez is az. És azt is tudom, hogy a lábujjat már nem gipszelik, hanem összeragasztják a szomszédjával. Így aztán összeragasztottam én is.
Szenvedek, piszkosul, bevallom rettenetesen kikészít ez a fájdalom, pedig amúgy jól tűröm.
De mese nincs, holnap dolgozni kell menni. Mert nincs az a helyzet, amivel ne bírkóznék meg, hogy megtartsam ezt a helyet, ha már végre megvan.
Addig meg remélem legalább éjjel tudok majd aludni.
És máskor meg majd kétszer megfontolom, mielőtt erősködni kezdek.