Uncsi

Nem történik semmi. Csak telnek a napok, már augusztus közepe van, ami ugye azt jelenti, hogy vészesen közeleg az ősz. Az esténként egyre hűvösödő idő is ezt jelzi, meg azok a gesztenyefák is, amit a héten Fehérvárra menet láttunk. Nagyjából mindegy mondjuk, hogy milyen hónap és milyen nap van. A változás csak annyi lesz, hogy szeptembertől többet fogok "unatkozni". Az egyedül alvós napok száma ugyanannyi lesz, csak majd korábban kell kelni, meg majd kell járni szülői értekezletre. Azon kívül semmi. Nem vár rám egyetlen munkahely sem, előreláthatóan tanulni sem fogok, legalábbis a munkaügyi központ nem kecsegtet semmivel, de még a jövő héten megint benézek, hátha... Állásügyben nulla az előrelépés, annyit tudok, hogy az a helyi állás, ahova minimum három hete jelentkeztem már, ismét csak álom marad. Azt nem tudom, vettek e végül fel valakit, azt tudom, hogy Környéről hívtak be állásinterjúra embert... Érdekes mondjuk, hogy őt igen, aki helyben van, tehát esőben, hóban, fagyban, szélben mindig kijut dolgozni (a várostól igen kieső helyen van), azt meg nem. Ilyenkor mindig felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon miért van az, hogy be sem hívnak? Mi alapján döntik el, hogy tutira nem kellek? Nem is ismernek. Látnak rólam egy önéletrajzot, száraz tényadatok halmazát, de az nem Én vagyok, csupáncsak egy kevéske belőlem. És már nehéz úgy is felfognom, hogy ők kevesebbet veszítenek velem, mint én velük. Körülnéztem képzés-ügyben a neten, bőven van lehetőség akármit szeretnék is... csak épp tőkehiányban szenvedek. A legolcsóbb is 76.000+30.000 vizsgadíj (logisztikai ügyintéző távoktatásban) Nem mondom, lehet, hogy megérné ez a plusz papír, és "eladhatóbb" lennék, de a bizonytalanra nem verném magunkat adósságba. Mondjuk azon tátva maradt a szám, hogy van takarítói képzés is. El sem tudom képzelni, mit oktatnak ott. :D
Ezeknek tükrében újabban megint jól el vagyok foglalva saját magammal, minden nap megállapítom (hangulatomtól függően), hogy épp naggggyon csúnya vagyok, vagy épp na, azért ez nem is rossz egy 31 éves háromgyerekestől. És ha már jól el vagyok foglalva magammal, akkor újabban megint türelmetlenebb vagyok a megszokottnál, mert minden rögtön és azonnal kéne, és kicsikarom a válaszokat a kérdésekre, amiket eddig csak feltettem, de aztán sosem kaptam rá választ. Néha magamból is nagyon elegem van ám... és néha azt gondolom, azért is nem kellek sehova, mert biztos azt gondolják rólam, hogy ennyi év itthonlét után teljesen befásult vagyok. És ez akár igaz is lehet(ne).
Arra meg kifejezetten sz@r dolog ráébredni, hogy mennyire jó lenne egy-egy olyan hétvége, vagy csak egy-egy nap, mikor barátokkal (de közös nincs is) lehetne beszélgetni, enni, jól érezni magunkat, és nem kéne közben inni önteni, enni adni, kibékíteni, beragasztani, meg ilyenek...
Na, ez egy igen depisre sikeredett post, pedig ennyire talán nem is rossz a helyzet. Csak épp vasárnap este van, én meg itt ülök egyedül... (és nem bírok a három ördögfiókával sem)