2017. febr. 28.

Viszlát Tél!

Ha lenne egy olyan tavaszi kabátom, amit igazán szeretnék, akkor ma már biztos, hogy elő is szedtem volna a szekrényből, és azt vettem volna fel. Mert akármilyen szél fújt is, azért a levegőben végre tavasz-illat van, és a hőfok is egészen megfelel már ahhoz, hogy elhiggyem, ez itt tényleg a tavasz előszobája már. Alig hiányzik hozzá valami, hogy végre be is léphessünk úgy igazán oda, a tavasz otthonába.
Gondolom, még szüksége van némi portörlésre, rég nem fogadott vendéget, már egy év is eltelt azóta, hogy találkoztunk. Én mondjuk részemről nem igénylek semmi előkészületet. Bármilyen is ott minden, tuti, hogy jól fogom érezni magam. Ha meg úgy adódik, hát segítek is akár abban a pókhálózásban, vagy portörlésben.
Viszlát, Tél.. szépen vonulj vissza most már, eleget tettél, sőt.. talán túl is szárnyaltad az elvárásokat kissé. Engedd, hadd érkezzenek most már a többiek. :)

2017. febr. 27.

Mindenki

Ma biztos, hogy mindenki arról beszélt legalább egy pár mondat erejéig, hogy megint született egy magyar Oscar díj. Rögtön egy évvel azután, hogy Nemes Jeles László a Saul fia című alkotásával (amihez én vagy nem vagyok elég művelt és intellektuális, vagy nem tudom.. de nekem nem tetszett), most Deák Kristóf rövidfilmje is megkapta a legrangosabb filmes díjat, amit csak kaphatott. A kisfilmet látva azt mondom, hogy több Oscart is érdemelt volna, már csak amiatt is, ahogy ebben a röpke húsz percben sikerült átadnia Mindenkinek azt az érzést, amit el akart mondani. Ütős és elgondolkodtató. Azt kívánom magunknak, hogy egyszer jöjjön el az a világ, amikor Mindenki énekelhet, és senkinek nem kell többé tátikáznia. Neki pedig, és mindenkinek, aki részt vett a film alkotásában kívánom, hogy még legyen részük rengeteg elismerésben. (még akkor is, ha ezt a mostanit elég nehéz lesz túlszárnyalni valaha is)
Arról a hatalmas blamáról pedig, amibe keveredtek ott a legjobb film díjátadása kapcsán, hát jobb szót sem ejteni. :( Azt el sem akarom képzelni, hogy mit érezhettek a Kaliforniai álom munkatársai akkor, amikor kiderült, hogy "vissza az egész, a legjobb film a Holdfény lett". Elképesztő.

Azért még megmutatom, hogy mibe botlottam ma este, amikor megérkezett a szokásos hétfő esti hírlevelem Viától.:
"Az új rutinok kialakítása abban is segít, ha éppen nem találod a helyed az aktuális életszakaszodban. Akár külső, akár belső változás történt (költöztél, új munkahely, elveszítettél valakit), a bizonytalan helyzetben, változásokban remek kapaszkodó lehet, ha körbeveszed magad ismerős, biztonságos szertartásokkal. Ez is az öngondoskodás egy módja!"

Lehet mondani, hogy nem lesz ez egy unalmas tavasz és nyár.. annyi dolgom lesz.. :)

2017. febr. 26.

Nem hosszú

Sikerült úgy belefeledkeznem a könyvembe ma este, hogy már épphogy csak nem csúsztam át a következő napba. Persze, mire majd lefekszem, az holnap lesz. :)
Közben meg még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy mit hogy csináljak holnap délelőtt, de ezt kár is lenne még most elterveznem, mert úgyis attól is függ, hogy hogy ébredek reggel.
Köszönöm az előző poszthoz érkezett gondolataitokat, válaszolni is fogok rájuk, csak most már nincs ehhez kevésnek érzem az energiámat.

2017. febr. 25.

Nagyon őszintén

Azt mondják, hogy a probléma felismerése már egy félmegoldása a problémának. Hát, mondhatjuk, hogy akkor valahol félúton járok éppen most. Mert a felismerés megvan, nagyjából meg is fejtettem saját magamnak ezt az egészet, miközben ma mosómasát játszottam, meg ágyneműt cseréltem, meg a szokásos többi dolgot intéztem itthon.
Még nem is biztos, hogy foglalkoztam volna ezzel az egésszel ennyire mélyen, ha tegnap este nem vitáztunk volna össze. Nem is az a lényeg, amin vitáztunk, hanem amiket közben mondott Balázs. Merthogy az betalált.. nyilván ez is volt a célja vele, hogy betaláljon, és jó mélyen el is találjon.
Onnan a monitorok (telefonok) másik feléről nem is biztos, hogy szembetűnő volt a változásom, de élőben még magamnak is feltűnt már, hogy nem az vagyok, aki voltam. Az utóbbi egy hónapban meg aztán végképp kezdtem az elviselhetetlen sárkány címet kiérdemelni mindenhol. Van rá mentségem.. még ha elég béna is.
Van ez a két világ, amiben élek nap mint nap. A való világ, ami itthon van, és az a mesterséges világ, ami bent van a munkahelyemen. A kettő között kell egyensúlyozni, és a kettőt együtt kell(ene) jól csinálni is. Talán tavaly nyáron kezdődött az egész, amikor volt egy időszak, amikor sokkal nagyobb teher volt rajtam odabent is, mint valaha, és sokkal több mindenben kellett itthon is helytállni, mint addig bármikor. És akkor, amikor úgy tűnt, és minden visszacsatolásból is az jött, hogy "ez igen, megy ez neked", akkor kezdődött, hogy egyre csak erősödött bennem az érzés, hogy többre vágyom, mert többre vagyok képes annál, mint amit csinálnom kell. Nem nagyképűség talán, mert igaz, hogy kvalitásaimban messze a kollégáim fölött állok, mégha nem is szoktam ezzel különösebben foglalkozni. Miután azt láttam több példából is, hogy az a kifizetődő, hogy ha az ember "odateszi magát rendesen", így ezt tettem. Dolgoztam, mint a güzü minden nap, és minden adandó alkalommal vártam, hogy majd akkor ez már eléggé feltűnt mindenkinek, akinek kell. Igen, minden adandó alkalommal csalódtam is. Mert azzal nem számoltam, hogy van itt valami, amiben viszont mindenkinél le vagyok maradva, és ez pedig a cégnél töltött idő. És igen, számít ez.. Meg még persze az is, hogy olyan részlegen dolgozom, ami nálunk a "szükséges rossz" kategória, így aztán leginkább szóba sem kerül onnan senki, nemhogy számításba kerüljön. Igaz, van évente pár olyan alkalom, amikor a szükséges rossz lesz az elképzelhető legfontosabb, és olyankor rajtunk a világ szeme, és az is előfordul, hogy jut egy-két morzsányi elismerő szó, de az esetek nagy részében leginkább igyekeznek tudomást sem venni rólunk.
Nos, mindezekkel szembesülni nem egy leányálom. Most ott tart bennem a dolog, hogy feladtam, de nem tudom még feldolgozni, mert a munkámat nem tudom kevésbé lelkiismeretesen és kevésbé güzü módra végezni, de rettenetesen fáj, hogy semmibe sem vesznek.
Mindeközben itthon is egyre kevésbé érzem magam fontosnak. Már nem tekintenek rám istenítő imádattal, mert már előfordul, hogy bizonyos dolgokról többet tudnak, mint én. Úgy érzem sokszor, hogy leginkább kimerülök abban mindenkinek, aki bevásárol, megfőz, elmosogat, kimossa a ruhákat és el is pakolja. Persze, tudom, hogy fontos vagyok nekik, de az, hogy már nem úgy, mint régen, az nem olyan jó érzés. És az sem, hogy a munkahelyi güzüségem miatt itthon kevésbé vagyok alkalmas már minden másra. Mert hazajövök, és leginkább arra vágyom, hogy aludhassak, és legyen csend. Ehelyett hazaér mindenki, egyszerre beszélnek, csörögnek a telefonjaink, be kell vásárolni, aztán valami kaját csinálni. Este hatra olyan vagyok, mint egy zombi. És ilyenkor a legegyszerűbb és legártatlanabb kérdésre is előtör belőle a vadállat, és ráförmedek a kérdezőre.
Van ez a két világ.. amit jó lenne egyensúlyba hozni valahogy, hogy jól érezzem magam mindenhol, és ne legyenek bennem folyton ezek a hiányérzetek és kétségek. A félmegoldás megvan, de a neheze gondolom csak most következik.

2017. febr. 24.

Hétvégére

Van min gondolkodnom a hétvégén, ha le akarom vonni ennek a hétnek a megfelelő tanulságait. De ez nem baj, mert addig, amíg ilyenek vannak, addig egészen biztosan mindig van hova fejlődnöm. Igaz, hogy mostanában inkább visszafelé megy, mint előre.. de innen szép nyerni.


2017. febr. 23.

De jó volt

Olyan jó volt ma délután hazajönni a tavaszillatú napsütésben. Még a fáradtságom is másmilyen volt, amikor éreztem azt a jó kis langyos levegőt, és rögtön kevésbé fájt a lábam is (igen, még mindig, de most már másképp). Kabát nélkül kávéztam a teraszon.:)
Kár, hogy állítólag már holnap el is romlik megint az idő, de most már remélem csak ilyen átmeneti elromlások következnek, mert mindenkinek nagyon hiányzik a napfény. :) Én meg már lassan nem is fogok tudni működni nélküle. :D
Holnap már végre péntek, ami még nyilván egy őrült bolondokháza lesz, de nem számít. Az előző napokat is végigcsináltam, ezt is végig fogom, és tök jó lesz fél háromkor úgy hazajönni, hogy majd csak hétfő délben megyek legközelebb.
Hétvégén meg majd itthon teszek-veszek, babázok, főzök, ilyesmi. :) Már várom. :)

2017. febr. 22.

Négy éve már

Négy éve egy ugyanilyen dátumú napon volt az első munkanapom. Azóta meg már jó sok követte, jó sok minden történt. Az a szerencse, hogy a történések jó része nagyon pozitív, és ugyan mostanság vannak bőven negatív dolgok is, amik megviselnek, azért még egyetlen napot sem bántam meg, amit itt töltöttem. :) Még jó sok évfordulót tervezek "megünnepelni" itt. :)
Ha már ünneplés.. anélkül, hogy teljesen tudatában lettünk volna a mai dátumnak, ma délután Whopper-napot tartottunk. Igazából azért, mert Balázs örömet akart nekem szerezni, meg nem akarta, hogy főznöm kelljen. Nem is hittem el neki, amikor mondta, hogy oda megyünk, majdnem az út végéig azt gondoltam, hogy biztos átver. :D :D
De persze nem. :)

És ha már négy évvel ezelőtt, azért mutatok két bejegyzés-részletet ebből az időből. Csak úgy az érdekesség kedvéért.

2013. február 8.
De akkor, ha már tervek, hát nézzük, milyen terveim vannak a következő évekre...
Fél éven belül szeretnék egy jó munkahelyet, ahol majd jól megtelepszem hosszú-hosszú időre.
Egy éven belül szeretnék elmenni nyaralni, mindegy hova, csak legyen két hét semmittevés, gondtalanság.
Másfél éven belül szeretnék nagyon okos döntést hozni Patrik jövőjéről, és szeretném azt a lakkfekete kislány kutyát.
Két éven belül szeretném magam csúcsformába hozni minden tekintetben. A lehető legjobbat akarom addigra kihozni magamból, mert még mindig van hova fejlődnöm testileg-lelkileg.
Két és fél éven belül szeretnék egy, a mostaninál nagyobb lakásban/házban lakni. Erre vonatkozóan megvannak a magam elképzelései, és nehezen leszek meggyőzhető másról. Mondhatjuk úgy is, hogy megvan már a ház, amiben lakni fogunk. :D
Három éven belül szeretnék Eriknek is nagyon okos döntést hozni majd a jövőjéről.
Négy éven belül szeretném elérni, hogy olyan anyagi biztonságban éljünk, mint még eddig soha.
Öt év múlva pedig, amikor majd a negyvenedik születésnapomra fogok készülni, feltehetően életem első születésnapi bulijával (ez kelleni fog a túléléshez) szeretnék elégedetten számot vetni minden eddigi cselekedetemről.

És mindezek mellett még a listán van, hogy
- elmenjünk Olaszországba csak mi ketten, Balázzsal. (ez bármikor lehet öt éven belül)


Azért a tervek nagy része mellé már lehet pipát tenni. :)

2013. február 18.
Tudod, kedves Sors, én már láttam ezt az utat, amire most rá fogok lépni. Tudod, látom most is, hogy tengersok könnyem lesz az út mellett, de legalább annyi örömet és büszkeséget is fogok szerezni útközben, amíg majd megyek, és csinálom. Nem érdekel, hányszor és hogyan próbálsz még keresztbe tenni, mert nem tudsz kifogni rajtam. Ó, igen, hallom, ahogy sustorogsz a fülembe, hogy majd meglátom, hogy megint Te leszel az erősebb, és fel fogom adni. De tudod mi a nagy hírem, kedves Sors? Nagyot fogsz nézni. Mert minden eddiginél elszántabb és erősebb vagyok, még akkor is, ha folyamatosan azt sulykolod, hogy nem fogom tudni megcsinálni. Gördítheted az akadályokat mindenféle híresztelésekkel, mosolyogva fogok rajtuk átlépni.

Ez meg még most is igaz. :) Mint mindig. :)

2017. febr. 21.

Ez is megvolt

Túl is estünk ma ezen a szóbeli beszélgetésen Erikkel. Aki magabiztos volt, és lenyűgözően felnőttes. Abszolút nem izgult, nem volt benne semmi para (ezt hogy csinálják.. Patrik is ilyen..). Voltak olyan mondatai, amin még én is meglepődtem, pedig én aztán nem értékelem alul őt egyáltalán. De mégis, olyan meglepő volt tőle, ahogy ilyen összeszedetten válaszolt mindenre, mintha csak készült volna rá. Pedig készülni nem volt mire, mert kötetlen beszélgetés volt. Kérdezgették a személyes adatait, a családot, vannak e testvérei, vallja e magát valamilyen kisebbséghez tartozónak, a hobbijáról, a kedvenc tantárgyairól (történelem, angol, informatika) és a nem kedvelt tantárgyakról (matek és irodalom). Kedvenc focicsapatokról is szó esett, és persze, hogy miért ide jelentkezett.
Szimpatikus volt a két tanár is, aki bent volt, kedvesek voltak, az egyik éppen az informatika tanár volt (hát mondjuk így utólag, persze, hogy ott volt, a gazdasági informatikusok meghallgatásán :D). Beinvitáltak minden szülőt is, aki elkísérte a gyerekét, úgyhogy én is bementem vele. De jó is volt, mert így nem maradtam ki ebből az élményből, amit nyújtott. :)
Úgy látszik, ez a február ez egy ilyen hónap, egyfolytában lenyűgöz ez a gyerek. :)
Ideiglenes lista március 10-ig kerül ki az iskola honlapjára. Remélem valahol az első tízben benne lesz, és akkor már nincs semmi izgulnivaló. :)

Rolinak kevésbé volt jó napja. Szegénykém..ahogy hazafelé jött az iskolából, a szeme láttára ütöttek el egy kutyát. :( Ahogy elmesélte, szegény pára jó megjárta, de sokkal jobban sajnáltam a gyereket, aki úgy zokogott, hogy majd a szívünk szakadt bele. Rettenetesen megviselte, jó sokszor szóba hozta délután, hogy reméli, hogy valaki elvitte az állatorvoshoz szegényt, és meg tudják gyógyítani. Nem tudom hányszor mondta el, hogy milyen szörnyű volt, hallotta a puffanást, és aztán látta a kutyát, ahogy "pörgött a levegőben". Nem fogja elfelejteni soha, tudom. Én egyszer láttam, ahogy egy macskát elütöttek. Hasonló jelenet volt, mint amit ma Roland látott, és én sem felejtem el soha sem a hangokat, sem a látványt. De remélem, hogy soha többé nem kell ilyet látnia. :(

És hogy essen szó a bátyjukról is azért. Vele minden rendben van, magabiztosabb és jóképűbb, mint valaha. De ezt nem hangoztatom előtte, mert az önbizalma így is határtalan, mi lenne, ha még ezzel is tisztában lenne? :)

2017. febr. 20.

Még szerencse

Nagy mázli, hogy megkaptuk ma a levelet, mert holnap Eriknek menni kell szóbeli beszélgetésre a leendő középiskolájába. Ő is tart tőle, mert megkérdezte, hogy bemegyek e vele, meg kicsit én is. Erik nem épp a kommunikációs képességeiről híres mostanság, leginkább az a tipikus szemlesütős bajszaalattmotyogós kamasz, aki leginkább a föld alá bújna inkább, mint hogy idegen közegben, idegen emberekkel szóba álljon. De gondolom egy középiskola felvételiztetői azért fel vannak erre készülve, biztos nem csak a mi fiunk ilyen. :)
Úgyhogy holnap eljövünk a munkából egykor, és visszük. És igen, amúgy ha igényli, és lehet, akkor bemegyek vele minden további nélkül. :) Ha nem, akkor kint megvárom. Nekem bármelyik verzió megfelel.
Na de majd holnap elmesélem.

2017. febr. 19.

Uncsi

Az időjárás.. mi más? Tegnap elkiabáltam ezt a napos időt, ma reggel már megint köd volt. Napközben ugyan próbálkozott a nap, de a köd győzött már megint. Az előbb megnéztem a 30 napos időjárás előrejelzést, hátha látok valami biztatót, de nem.. még március 21-re is csak hét fokot ígérnek most. Pedig az azért durva lenne.. Kezdem úgy érezni, sosem lesz már ennek vége. Pedig nem mondhatja senki, hogy nem volt hideg, mert aztán ezen a télen volt benne részünk bőven.
Azzal vigasztalgatom magam, hogy majd biztos a nyár is ilyen igazi nyár lesz, és akkor bőven kiélvezhetem a napsütést, meg a meleget.
Emiatt aztán nem is sok kedvem van már semmihez sem. Azon kapom magam, hogy a második könyvet tettem félre, hogy mégsem érdekel. A hatvanakárhányadik oldalig jutottam mindkettővel, de még egy kicsit sem fogott meg, csak untat, úgyhogy inkább hagytam. Pedig ilyen nem nagyon szokott velem előfordulni. Olyan van, hogy egy-egy könyvnek az eleje nem az igazi, de mindig átrágom magam rajta addig, amíg aztán mégis érdekelni fog, és a végén meg örülök, hogy nem hagytam magam az elején.
De azért ma kicsit rendbe raktam a spájzot. Hála a jó kapcsolataimnak, szereztem magamnak helyes kis farekeszeket, és most azok vannak a polcokon, és így sokkal rendezettebb az egész. Amúgy is csúnya szegény, mert ugye itt nem festettünk, nem cseréltünk burkolatot sem (fújderonda sárga linóleum van ott), így legalább most már másképp fest. Egy rekesz helyett majd szerzek másikat, mert az kicsit viseltes, meg még kell egy kisebbet is szereznem. Még szerencse, hogy tudom, kihez kell fordulnom, és hogy mit kell kérnem. :) Meg szerencse, hogy jófej akihez fordulok, és segíteni is fog. :)

2017. febr. 18.

Szombat

Végre ma sütött a nap. :) Egész héten nem láttuk, tulajdonképpen nem csak a napot, hanem majdnem az orrunk hegyét sem, akkora köd volt, de ma végre kitisztult az ég, és a napocska utat tört magának. :) Éppen itt volt az ideje.
Ennek örömére ma meccsen voltunk, sajnos nem Fradi meccsen, hanem egy igen gól gazdag Videoton-Újpest meccsen (mit lehet tenni, ha ők játszottak a "szomszédban"?). 5:1-re nyert a Vidi, ha esetleg valakit érdekel. :P
De még mielőtt elmentünk, babáztam egy kicsit a húgoméknál, akinek épp jól jött, hogy van valaki kéznél, aki egy kicsit dajkálja a kicsi fiút, nekem meg pont jól jött, hogy van, akit egy kicsit dajkálhatok. :)
Azért, hogy ne legyen teljesen felhőtlen a mai napom, idegesít, hogy fáj a bal lábam. Most már nem is tudom eldönteni, hogy honnan indul a fájdalom, mert tegnap még meg mertem volna esküdni, hogy a térdemtől, de ma már elbizonytalanodtam, mert egészen a derekam környékéről érzek valami szúrás-félét, ami végigmegy a lábamon, és kb. a lábszáram közepén, oldalt fáj a legjobban. Nagyon idegesítő, az egyszer biztos. Remélem pont olyan váratlanul el is fog múlni, mint ahogy tegnap érkezett.

2017. febr. 17.

Érdekes

Részlet egy 2010. február 23-ig blogbejegyzésemből:

"Hogy látom magam 10 év múlva? 
Tele ráncokkal, és szarkalábakkal. :D Lesz két felnőtt korú fiam (21 és 18 évesek), és egy nagyon kamasz harmadik (15). Adnak majd elég dolgot, és gondolkodnivalót. Már megtalálom az igazán nekem való hivatást, és élvezettel csinálom, miközben terelgetem a kiskirálynőt az oviban. A párommal való kapcsolatom kiegyensúlyozottabb, mint valaha."


A vicces az egészben, hogy majdnem minden stimmel eddig... körülbelül mostanában kéne kiskirálynőnek érkeznie ahhoz, hogy majd aztán terelgethessem őt az oviban. :) Van amúgy, ami nem változik. Örömmel vállalnám most is a "kihívást", amit egy negyedik gyerek jelentene, de egyre inkább belenyugszom, hogy itt bizony nem lesz több babasírás, esetleg majd akkor, ha a kis Gergőre kell vigyázni alkalomadtán. :)

De amúgy nem ezért olvastam vissza, hanem mert kíváncsi voltam, hogy milyenek is voltak azok a régi februárok. Nem fedeztem fel túl sok különbséget, bár határozottan kiegyensúlyozottabb vagyok, mint mondjuk 2009-ben, vagy 2010-ben. :) 2012. februárjának végén tudom, hogy madarat lehetett fogatni velem. .) Mindjárt négy éve lesz, hogy itt dolgozom. Azért gyorsan telik az idő, nem?

2017. febr. 16.

Kérd és megadatik

Biztos nem mindig ilyen egyszerű ez, de a héten én úgy jártam, hogy egyik nap kimondtam valamit, másnap meg, mire beértem dolgozni, ott várt az email, hogy lehetőség van jelentkezni ilyen-olyan képzésekre. :) Egy pillanatra tátva maradt a szám, hogy nahát.. épp tegnap beszéltünk erről, és lám..aztán elvigyorodtam,és megnéztem a lehetőségeket.
Aztán félre kellett tennem a levelet, mert fontosabb dolgom is akadt, egészen máig.. amikor fogtam magam, és jelentkeztem excel tanfolyamra, access tanfolyamra (ezt nem hirdetik, de van egyéb kategória, így fogtam magam, és beírtam, hogy ez még érdekelne), és háromféle tréningre is. Időgazdálkodás, konfliktuskezelés, munkahelyi stressz kezelés. A tréningek közül is érdekelt volna még több is, csak nem volt pofám az összeset bejelölni. :D :D
Így aztán most kíváncsian várom, hogy mikor érkezik az email, amiben megtudom majd, hogy mikor kezdődik, és hogy egyáltalán mehetek e. :)
Végre valami más is történik a megszokott dolgokon kívül. :)

2017. febr. 15.

Nagyon várom

Hangulattól függően vagy így:



vagy pedig így:


De az biztos, hogy napról napra jobban várom már. Nálunk a héten még csak ködös-zúzmarás idő volt, és kezdek teljesen befordulni tőle. Mikor lesz már tavasz végre?

2017. febr. 14.

Sejtem

Nem mondhatom, hogy értem, mert azért az biztosan nem lenne teljesen igaz, de azért azt hiszem, kapisgálom, hogy milyen érzések vezetnek ahhoz, amikor valaki elindul egy zarándokútra, vagy épp csak elvonul a világtól x időre.
Azt sem mondhatom, hogy nekem most épp erre lenne szükségem, de igen, néha megfordul a fejemben, hogy bár megtehetném, hogy kiveszek mondjuk egy hónap fizetés nélküli szabadságot, és kiszakadok egy kicsit úgy igazán a mindennapi taposómalomból.
Nem, nincs baj amúgy, csak néha besokallok én is attól a rengeteg mindenfélétől, ami inger formájában ér nap, mint nap. Néha szeretnék kitörni, és mást csinálni, néha meg szeretnék mindent ugyanígy hagyni.
Épp ma például minden vágyam lett volna újra az iskolapadban ülni. De holnap tuti, hogy még a hideg is kiráz majd a gondolatra. Lehet, hogy holnap majd arra fogok vágyni, hogy megint legyen itt egy kisbaba, akiről gondoskodni kell.
Addig meg, amíg ilyen hektikus vagyok, lehet, hogy valóban jót tenne nekem, ha elindulnék egy zarándokútra, ahol menet közben lecsendesedne a lelkem.
Na persze maradok.. :D

2017. febr. 13.

A hétfő, ami hétfő is maradt

Volt az a múlt heti hétfő, amiből ugye rögtön csütörtök lett, és ezzel azt hiszem, ki is vívta az év legjobb hétfője díjat. A mai hétfőnek nem volt semmi nevezetessége, simán csak az maradt, aminek indult. Azt azért nem mondom, hogy szörnyű, hogy mennem kellett dolgozni, mert nincs ezzel baj, egyáltalán. Nem felejtettem el, hogy volt idő, mikor kifejezetten sz.r munkahelyem volt még annál is sz.rabb fizetéssel. Meg azt sem felejtettem el, hogy hány év telt el úgy, hogy azért epedeztem, hogy ezen a munkahelyen dolgozzak. Szóval, így nézve, minden a legnagyobb rendben.
Úgy nézve azonban, hogy az embernek sosem jó az, ami éppen van, azért még kibírtam volna itthon egy pár hétig. Teljesen jól érezném most magam kicsit bezárkózva a saját világunkba, nem is nagyon kilépve onnan, és csak azokat a dolgokat megosztva, amit én szeretnék, és csak azokat a dolgokat beengedve, amiket én szeretnék beengedni. De miután ilyen nem lehetséges, így meg kell barátkoznom azzal a gondolattal, hogy abból kell kihozni a lehető legtöbbet, ami jut. :) Ebből a hétből például azt, hogy legalább a hét nagy részében egy műszakban dolgozunk, és mindketten itthon leszünk egész hétvégén. Erre például jó várni, hogy péntek este majd együtt hazajövünk, és aztán egyikünknek sem kell menni egész hétvégén sehova sem, csak ahova kedvünk tartja. :)
Rolandnak viszont úgy tűnik, ez a hétfő rögtön péntek is lett. Nem nagyon vészesen beteg, de talán jobb lesz, ha itthon marad. Még csak meg van fázva, nem komoly, de jobb lesz neki, ha marad itthon, és sem ő nem fertőz meg senkit a suliban, se nem szerez be további bacikat, vagy akármiket a meglévőkhöz. (na mondjuk ahhoz semmi kedvem, hogy ott üljünk a gyerekorvosnál az igazolás miatt órákat, de mindegy, mert fogunk.. kedv nélkül)


2017. febr. 12.

Hogy lesz ezután?

Eltűnődtem, hogy most, hogy vége a farsangnak, mit is fogunk csinálni? Jönnek a szürke hétköznapok, amikbe majd szépen belefásulunk, és csak tesszük a dolgunkat, mint a robotok? De aztán rájöttem, hogy dehogy.. hiszen most elkezdhetjük várni az ideiglenes felvételi listát, a szóbeli felvételit. (azt nem is tudom, hogy ezek milyen sorrendben fogják követni egymást, de mintha a lehetséges szóbeli időpontja február végére lett volna kitűzve eredetileg..) Ezek után, még mielőtt nagyon hátradőlhetnénk majd, március végén elutazik Patrik Angliába Belgiumon keresztül, és majd Franciaországon keresztül érkezik haza. Ezekben a napokban is lesz miért izgulni. Addig meg.. el ne maradjon, hogy még az EU-s Tb-kártyáját is megcsináltassuk.
Szóval azért nem lesz idő unatkozni, az biztos. Közben meg mindig akad gondolkodnivaló, most is kattogok egyszerre legalább négyféle dolgon, amik közül csak egy olyan, ami csak engem érint, az összes többi olyan, amihez nem csak én kellek majd.
És közben azért érzem, hogy a napsütés egyre reménykeltőbb, egyre tovább van világos, úgyhogy lassan, de biztosan közeledik az, amit majd úgy lehet nevezni már, hogy az én időm. :) És addigra tutira fel is támadok teljesen ebből a néha kicsit befásult állapotomból.

2017. febr. 11.

Bálozunk

Van olyan is az ember èletèben, hogy èpp csak egy röpke bejegyzèsre futja, mert èpp együtt bálozunk az összes gyerekünkkel, meg a szüleinkkel. Azèrt hadd ne mondjam, èrdekes èrzès itt pont közèpen, már ami a generációkat illeti. 😊
Megvolt Erikkel is az anya-fia tánc, minden pillanata maga volt a csoda.
Aztán Erik átesett a tűzkeresztsègen is Patrik ès barátai jóvoltából....De ezt nem is szabad tovább ragozni, mert mèg a vègèn jön a gyámhivatal. 😁
A technika csodája pedig, hogy mindezt a bál kellős közepèről pötyögöm ide, miközben a zenekar szünetet tart.

2017. febr. 10.

Ha unjátok, ha nem...

Még mindig nem fogytam ki a farsang-témából. De megígérem, hogy ma már fotó nem lesz. Lesz helyette videó. :D :D :D Rögtön három is, merthogy nem tudtam választani, hogy melyiket mutassam meg a háromból, így aztán megmutatom mindet, és majd mindenki eldönti, hogy melyiket nézi meg. Az első videón van a bevonulás előtt bemutatás is. Ezzel a kislánnyal szerintem jobban táncolnak, Erik szerint is ez a lány a jobb partner.
A második videón a másik kislánnyal táncol, aki viszont helyesebb, mert azzal a kis törékeny, légies alkatával valahogy jobban mutat Erik mellett.
A harmadik videó pedig a ma esti -úgynevezett- extra produkció, amikor uv fényben táncoltak. Különleges hangulata van, az biztos. (de mire ezt táncolták, már egy kicsit sajnáltam is őket.. a fiúk este hatkor összesen négyszer táncoltak egymás után, gondolom a hócipőjük is épp tele volt már az egésszel)

De mindenekelőtt azért elmesélem, hogy ma megszületett az unokaöcsém. :) Aki annyira cuki, hogy még az is meg van neki bocsátva, hogy nem lány lett, pedig én nagyon drukkoltam, hogy az legyen.
Ő itt Gergő, aki 3480 gramm-mal és 50 cm-rel született ma hajnalban 4:50-kor. Élőben nem találkozhatunk, majd csak itthon, mert a kórház zárlat alatt van az influenza járvány miatt, de majd pár nap múlva erre is sor kerül.



És akkor a videók. :)






2017. febr. 9.

Hát bocsi

Unalmas leszek. És kiszámítható is vagyok, tudom, mert nyilván, akik jól ismernek már, azok mind tudták, hogy itt a napokban nem lesz szó másról, csak Erikről, és a róla készült fotókról. Nem nagyon tudok betelni vele, azzal a mindennel, ami látszik most rajta ebben a táncolós énjében. :) Elképesztő fiatalember lett belőle. 💓
Ma látta a bátyja és az öccse is táncolni, Roland el is mondta neki utána, hogy "Büszke vagyok rád, Erik, csak a szemkontaktust nem tartottad elég ideig sem a Krisztivel sem a Sárával." :D Patrik simán csak közölte, hogy "jó voltál". :)
Én meg csak néztem-hallgattam őket eközben, és mosolyogtam magamban, hogy lám-lám.. ebből is látszik, hogy ezek hárman bármennyire is tagadják, szeretik egymást. :)
Na és akkor képek.. :)

Épp bemutatták őket :)


Kicsit a fejemen is túlnőtt már :)

2017. febr. 8.

Szavak sem kellenek

Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy mit éreztem ma, amikor megláttam.

<3 td="">

És táncol, mint aki maga is mindig erre vágyott, és mintha nem csak az én kedvemért vágott volna bele. Még jó, hogy megnézhettem a főpróbát, mert így a legnagyobb meghatódásomat nem látta senki. :P

2017. febr. 7.

Kezdődik

Majdnem el is rontottam itt magamnak rögtön az elkövetkező öt napomat. Na nem kell megijedni, nem történt semmi baj, nem jött közbe semmi, ma délután befejeztem a munkámat (nem hagytam félbe semmit, mert az nem én lennék), hazajöttem, és már el is határoztam, hogy akkor itt most minimum vasárnap estig nem is gondolok semmiféle munkára.
De hogy mivel rontottam el majdnem? Hát.. kezdett elkapni a gépszíj, hogy akkor számoljunk csak, öt nap, csak a délutánok lesznek lefoglalva a farsang miatt, tehát akkor van öt délelőtt, amikor is neki lehet állni függönyt mosni, takarítani, esetleg ablakot pucolni, ha nem esik..
Idáig jutottam gondolatban, amikor a fejemben megszólalt valami, hogy állj! Nem kell ezeket csinálni, mert nincs itt semmi gond. Van egy kis takarítanivaló, de semmi vész, nem kell nagy dolgokat csinálni. Felesleges kimeríteni magam a végletekig, hogy aztán még örülni se tudjak eléggé majd a gyerekemnek.
Szóval, az az elhatározás, hogy nincs elhatározás. Úgy lesz, hogy majd amihez épp kedvem lesz, azt fogom csinálni. A suliba bőven jó lesz mindenkinek egy-két flakon üdítő, meg valami sós, készen kapható rágcsálnivaló. Ha sütni támad kedvem, azt majd magunknak teszem, úgyis van mit pótolni e téren is.
Jajj, csak el ne rontsam.. :D

2017. febr. 6.

A hétfő, ami rögtön csütörtök lett

Nagyon vártam már ezt a hetet, mert jó régóta tudom, hogy ez egy olyan hét lesz, amikor megfordul a világ, és két nap munka után öt nap hétvége következik. :) Így aztán ez a mai hétfő nem is volt olyan szörnyű, mert igen hamar rájöttem, hogy nem is hétfő, hanem máris csütörtök lett belőle. :) Ezzel a tudattal meg aztán még a munka is sokkal gördülékenyebben ment.
A hét további részében meg vár rám mindenféle öröm és büszkeség, mert most lesz majd az a pár nap, amikor Erik is táncolni fog. Az egy plusz boldogság, hogy tudom, kizárólag az én kedvemért vállalta be. Igaz, néha azért az látszik rajta, hogy dacára mindennek, tetszik neki. :D De ezt biztos sosem vallaná be, meg nem is várok tőle ilyet. Nagyra értékelem tőle, hogy megtette a kedvemért, betartotta az ígéretét, és állja a sarat. És rögtön mély vízbe is dobták, mert nem is egy párja lesz, hanem kettő. :)
Roli is nagyon boldog attól, hogy én már csak holnap megyek dolgozni, és a tegnapi két órás verstanulásnak ma egy négyes felelet lett az eredménye, ami szintén nagyon nagy örömet okozott neki. Pedig az első fél óra után még zokogott, hogy ő ezt biztosan nem tudja megtanulni (János vitéz), és lám.. :)
Patriktól pedig megkaptam ma, hogy az az egyik "rossz" tulajdonságom, hogy nagyon kedves vagyok az emberekkel, úgyhogy nagy baj már nem lehet. :)
Holnap meg rögtön péntek lesz. Fergeteges. :)

2017. febr. 5.

Na

Addig biztos nem nyugszom, amíg nem találom meg azt a valamit, amitől majd szépen egyensúlyba kerül minden. Mert amúgy szerintem itt van ez valahol, és most is látnom/éreznem kéne, hogy mi az, csak épp elsiklok felette teljesen. Az nem lehet, hogy mindig egy őrült rohanás minden, és közben mégsincs semmi normálisan elintézve, megcsinálva, befejezve, stb. Valahol el van ásva a kutya, és meg fogom találni, az tuti.
Őrült késztetést érzek rá, hogy fenekestül felforgassak mindent, és mint valami forgószél addig keverjek mindent, amíg majd egy új helyre nem kerül.
De az is lehet, hogy csak unom már a telet, és most, hogy ma végre megérintett a tavasz első lehelete, és még egy jót sétáltunk is a napsütésben már nem bírok magammal. :)

2017. febr. 4.

Elmélkedés

Milyen gyorsan el is lehet felejteni mindenfélét. Vagy legalábbis megfeledkezni róla. Pedig, ha valamiről, hát akkor az építkezésről azt gondoltam, hogy az egésznek minden pillanata úgy belémégett, hogy sohasem fogom majd elfelejteni. De az a helyzet, hogy mégis vannak már most is "fekete lyukak", és nagyon kell gondolkodnom, hogy eszembe jussanak a részletek. Nem baj ez, persze, mert ezek szerint nem volt ez akkora tortúra mégsem, mint aminek menet közben tűnt, ha képes vagyok ennyire megfeledkezni róla. Azon például ma gondolkodnom kellett, hogy itt, ahol most ülök, hogy is volt régen? Aztán rájöttem, hogy persze, itt régen anyámék hálószobája volt, valahol itt, az asztal helyén lehetett az éjjeliszekrény. :D
Millió ilyen van, amit kitörölt az agyam, vagy legalábbis eldugott valahova jó mélyre, ahonnan úgy kell előbányászni, ha emlékezni akarok. Jó pillanatokat is, rosszabbakat is. A rosszakat mondjuk ritkán akarom előszedni, a jókkal azért bőven előfordul.
Ha apró mozaikokból állna mindez, jó sokáig tartana, mire végignéznem. És ez jó.. mert azt jelenti, hogy jó sok mindenben volt már részem. :)

2017. febr. 3.

Fura nap

Tök érdekes, hogy vannak olyan emberek, akik a maguk csendességével és látszólagos "jelentéktelenségükkel" (micsoda szó) sokkal inkább magukra tudják vonni az ember figyelmét, mint azok, akik egyébként harsányak, és mindig a középpontban vannak. Mondjuk lehet, hogy ez csak nálam van így. Ebből is látszik, hogy senkit nem a külseje alapján ítélek meg, bár van olyan is, hogy valaki rögtön taszít. És igen, elsőre a külső miatt fog el ez az érzés, de ha jobban megismerem, általában ki szokott derülni, hogy az első, ösztönös érzésem volt a jó, mert egyáltalán nem nekem való ember.
Na de mielőtt elkalandoznék teljesen attól, amiről írni akartam. Ma elbúcsúzott az egyik "nagyfőnök "a cégtől. Aki a maga csendességével és kölyök kinézetével lehetett volna egy jelentéktelen kis alak is. Sosem lehetett látni rajta semmi érzelmet, soha nem látszott, hogy idegeskedne, kapkodna, vagy épp feszült lenne. Néha, amikor az a póló volt rajta, amilyen régen Patriknak is volt (ő már kinőtte rég), mosolyogtam, hogy nahát.. mintha csak a gyerekem jönne itt velem szemben. Volt főnöke Balázsnak is, volt főnöke a sógoromnak is, aztán most legutóbb megint Balázzsal dolgozott együtt. Igen, megint a főnöke volt, csak most megismerhették egymást egy kicsit másképp is. Jó volt ez így.
Balázsra szerintem kevés ember volt még ekkora hatással, mint ő, és nagyon-nagyon sajnálom, hogy csak ennyi jutott belőle, mert ha még tartott volna ez az együtt dolgozás, sok minden lehetett volna itt.
Tegnap írtam neki egy elköszönős levelet, mert volt valami, amit mindenképpen el akartam neki mondani. Ma olvastam a válaszát, és aztán még legalább tízszer olvastam újra, mert volt benne egy sor, ami újra és újra megmelengette a szívemet. "Balázst támogasd mindig, még sokra viheti."
Hát így lesz, az biztos. Támogatom bármeddig, bármiben. És majd időnként emlékeztetem őt erre a mondatra, meg erre a fél évre, hogy el ne felejtse, mi mindent tanult és tapasztalt ettől a kölyökképű főnökétől, aki ma, éppen Balázs napon végleg elköszönt. Furcsa névnap volt, az biztos.

2017. febr. 2.

Csak optimistán

Ma ócska egy napom volt, de szót sem érdemel. Már túl vagyok azon, hogy megbántottságomban elpityeredtem, már túl vagyok azon is, hogy mérgelődjek rajta. Elraktam oda a történteket is, meg az illetőt is, ahova való.
Ma már majdnem visszasírtam azt a rettenetes hideget is, amikor ugyan majdnem megfagytunk, ha csak az orrunkat is kidugtuk, de legalább elláttunk az orrunkig. Csakhogy közben eszembe jutott, hogy hoppá, ma február másodika van, és ilyenkor szokott megtörténni, hogy a medve előbújik a barlangjából. És ha másra nem is, arra egészen biztosan jó volt ez a mai ködös idő, hogy a medve sem látott el még talán az orráig sem (ha egyáltalán egy téli álom után ébredve bármeddig is lát), így az árnyékát sem láthatta, és tuti, hogy kint maradt. :) Az meg, ha kint maradt, az jót jelent. :))

2017. febr. 1.