2015. febr. 11.

Tanulság

Van egy pár tanulsága a mai napnak. A legfőbb az, hogy milyen jól tettem, hogy reggel fogtam magam, visszamentem az orvoshoz, és közöltem vele, hogy akkor itt vagyok én, és a torokfájásom, meg a megduzzadt nyirokmirigyem, és tessék vele valamit kezdeni, de nagyon gyorsan. És kezdett. Most épp a lórúgás antibiotikum rám való hatásával küzdök (álmosít), de nem bánom, mert tudom, hogy jól tettem, hogy megtettem. Főleg, mert ma reggel már ott tartottam, hogy akkor vagy felkötöm magam, vagy eret vágok magamon, ha ezt az egészet még egy napig el kell viselnem. És különben is, ha mennék farsangra, biztosan gyógyszertár lennék, mert be sem kéne öltöznöm hozzá.. magam vagyok a két lábon járó gyógyszertár azzal a sok sz...al, amit már beszedtem mostanság, hogy ne legyek lázas, hogy ne fájjon, hogy ne köhögjek, hogy kicsit jobban érezzem magam, meg ilyenek.
Na és a másik tanulság, ami kissé röhejes... Hát szóval én rendre megfeledkezem arról, hogy az, hogy a gyerekeim is nőnek, az ugye azt is jelenti, hogy telik az idő.És még ha nem is látom be, és nem is érzem úgy, hogy öregszem, attól még az úgy van. És ha arról értesülök a facebookról, hogy a Tibike apa lesz, az azért már nem olyan nagy dolog, és nem kell levegő után kapkodnom, mert hát Tibike is olyan huszonöt körül van már. Csak nekem Tibike, mert emlékszem rá, milyen volt kisbabaként, majd kisfiúként. Itt nem hiszem, hogy hosszútávra sikerült levonnom a tanulságot, mert jártam már így.. de még biztosan fogok is.

3 megjegyzés:

  1. Hát, öööö, én egy főiskolán dolgozom, és amikor látom ott a fiatalokat, valahogy nem tudok a gondolattól szabadulni, hogy a gyerekeim is lehetnének...

    VálaszTörlés
  2. Én csak megdicsérnélek, hogy nagyon jól tetted a dokihoz menést :)
    Mielőbbi gyógyulást Neked, most ne takaríts, pakolj és miegymás, annyit pihenj amennyit csak lehet
    Boszi

    VálaszTörlés
  3. Gyógyuljál, és köhögésre próbáld ki a kakukkfűteát, az nem vegyszer, ellenben használ, saját tapasztalatom.

    VálaszTörlés