Ma reggel rég nem látott ismerőssel együtt ébredtem. Pedig nekem aztán nem hiányzott egy kicsit sem, de ő valahogy ragaszkodik hozzám, mert időről időre mindenképpen velem akar lenni. Ma is ragaszkodott hozzám, kitartóan velem volt főzés közben, mosás közben, felmosás közben, és nagyjából minden mozdulatomat azzal hálált meg, hogy kicsit ráerősített a fájdalomra. Időnként visszavonulót fújt egy-egy negyed órára, de aztán újra erőre kapott. Némi csoki lecsillapította, de makacsul ellenáll az összes fájdalomcsillapítónak, minden praktikának. Így aztán már feladtam a harcot mára, hagyom, tombolja ki magát, aztán ne is lássam egy darabig..
2021. febr. 28.
2021. febr. 27.
Nem unatkozunk
Nincs egyetlen unalmas napunk sem mostanában, annak ellenére sem, hogy sehová nem megyünk. Mégis, akad bőven dolog, tennivalók sora vár ránk még legalább a jövő hét végéig. Érdekesen működünk egyébként, és ezt már akkor is megfigyeltem, amikor a mostani lakásunkat csináltuk. Hulla fáradtan is nagyon komoly hatékonysággal tudunk mindent csinálni. Igaz, abban egyformák vagyunk, hogy mindent úgy csinàlunk, hogy mielőtt nekiállunk, megtervezzük, hogy is lesz.
Tegnap este mondjuk olyan fáradt voltam, hogy szokatlanul korán (hozzám képest), fél tizenegykor már ágyban voltam, és alig vártam, hogy elhelyezkedjek, és becsukjam a szememet.
Ma megint volt meccsnap is megint egy döntetlent játszottunk. Az, hogy még így is növelni tudtuk az előnyünket, nem annyira a mi csapatunk nagyszerűségét dícséri, mint inkább a magyar bajnokság színvonaláról árulkodik. Ha ott lettünk volna, biztos többször is infarktust kapunk..
2021. febr. 26.
Végre péntek
Nagyon sok volt ez a hét minden szempontból. Nagyon elfáradtam, az agyam olyan, mint a szita. Minden nap fájt a fejem, ami nyilván köszönhető volt a jó időnek is, de szerintem sokkal inkább a faradtságnak is.
De nem baj, most lesz két nap itthon, amikor majd legalább az agyam pihenni fog. Jövő héten meg csak három napot dolgozom, az utolsó kettőn szabin leszek.
2021. febr. 25.
Egy ideje már
..nem tartom magamban a dolgokat. Megmondom, ha valami nem tetszik nekem, ha nem akarom megcsinálni, ha nem értek egyet.
..nem akarok mindent megoldani.
..nem akarok mindent tudni.
..nem várom el magamtól, hogy mindent el tudjak intézni
..nincs bűntudatom attól ha csak fagyasztott krumplit eszünk fagyasztott halszelettel
..nem erőltetek magamra olyan dolgokat, amik távol állnak tőlem
..nem akarok más lenni, mint ami vagyok
..nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam
Természetesen ettől még nem lett felhőtlen boldogság az életem, de ez nem is volt cél sosem. Szükség van kudarcra is, és kevésbé boldog napokra, mert utána sokkal jobb tud lenni az egészen kicsi jó is.
Azt egyébként én most nem tudom még elképzelni, hogyan lesz majd akkor, ha valamikor azt mondják, hogy akkor lehet megint ugyanúgy élni, mint valaha. De természetesen kíváncsian várom.
2021. febr. 24.
Itt a tavasz
Annyira fergeteges tavaszi meleg, és olyan tavaszillat volt ma, hogy öröm volt érezni is mindezt. Nagyon reménykedem benne, hogy Mátyásnak elég volt az a kis deresedés is reggelre, és nem járunk úgy, hogy nem talált jeget, majd csinál.
Ettől azért rögtön más az ember kedve is, sokkal könnyedebbé vàlik minden. Vajon ha egész évben így lenne, akkor is ugyanilyen hatása lenne, vagy annyira megszoknánk, hogy már ez sem tűnne fel?
Ez a tapasz dolog a lábamon nagy ötlet volt tőlem tegnap este. Hatalmas megkönnyebbülést jelent, már az is, hogy nem érzem azt a folyamatos fájdalmat, az meg főleg, sokkal szabadabb lett a mozgásom. Most majd jól ki kell kísérleteznem, hogy mennyi ideig bírja egy adag tapasz, tudok e közben szünetet tartani fájdalom nélkül, Kicsit mondjuk érdekesen fest most a lábam, kb mint akit a kineziológiai tapasz tart össze, de sebaj. Nadrág alatt nem látszik, csak én tudom, hogy ott van.
Repül az idő a héten, igaz, borzasztóan fáradt vagyok, és minden nap kitartóan végig velem van egy tompa fejfájás is, de most már szerintem a fülemmel nem lesz gond. És már csak két munkanap van hátra.
És ma meccsnap is volt. Ott lettünk volna...de most kivételesen nem olyan nagy baj hogy nem lehettünk ott, és nem kellett végignéznünk, ahogy a csapatunk kiesik a magyar kupából. Nincs nagy jelentősége, de azért sosem jó látni egy vereséget.
2021. febr. 23.
Kedd
Nem nagyon találom még a helyemet visszatérve a munkába. Igaz, ebben vastagon benne van a bizonytalanság amiatt, hogy időnként még "érzem" a fülemet, előfordul még egy-egy nyilallás, és az egész napos maszkviselés sem a legjobb érzés így. És persze, az sem a legjobb érzés, hogy Balázzsal pont váltottuk egymást, ő most van itthon három napig. A főnököm ugyan mindent elkövet, hogy nagyon gyorsan újra felpörögjek, nagy hirtelen annyi mindent zúdított a nyakamba, hogy nem győztem pislogni. Szerintem alig várta már, hogy menjek dolgozni, és az elmúlt két hétben minden nap kigondolt valamit, amit must így egyben, csomagban gyorsan át is adott. Vannak komoly kihívást jelentő részei is a feladatoknak, ami elsőre mindig ijesztő, és kicsit le is tud ez hangolni, de aztán majd amikor elkezdek ezen gondolkodni, akkor menet közben jönnek az ötletek, és végül majd meg fogom oldani.
Itthon mindenkivel minden rendben, a folyamatosan melegedő idő jót tesz mindenkinek. Roli is előbújt a csigaházából, és újabban sokkal többet kommunikál, sokkal többféle dologban, mint az elmúlt hetekben. Írt egy nagyon cuki motivációs levelet magyarból, amire a tanára úgy adott ötöst, hogy azt is leírta, hogy "Kedves Roland, sajnos cégem nincs hogy felvegyelek, pedig megtenném így csak egy ötössrl tudom ezt jutalmazni." És egyébként mindketten ezt mondtuk az apjával, hogy bizony, mi is felvennénk, mert sugárzott az önbizalomtól, amit írt.
A lábam továbbra is fáj, ma este eszembe jutott, hogy ki kéne próbálni rá a kineziológiai tapaszt. Felraktam magamnak én jobb híján, ami természetesen nem ugyanolyan, mint ha olyan ragasztotta volna, aki tanulta ezt, de határozottan jobb érzés most.
2021. febr. 22.
Hétfő
Így, közel két hét betegeskedés után ma reggel olyan volt dolgozni menni, mintha a vesztőhelyre mennék. Nem aludtam valami jól, nagyon sokszor felébredtem, fájt a lábam, fájt a derekam fölött valamelyik csigolyámnál. Borzasztóan idegesítő àllapot ez, hogy mindig van valami, ami fáj, mint valami ősöregnek.
Egyébként éppen ma van annak nyolc éve, hogy itt kezdtem el dolgozni. Stílusos ezt munkával ünnepelni. Elolvastam az összes levelemet, megcsináltam az összes extra sürgős és fontos dolgot, ami megvárt. Holnapra is van már yen dolog, ehhez ma még volt egy rövid megbeszélésem a főnökömmel, de zöld utat kapott az egyik fontos projekt egyik eleme (röpke másfél hete vártak a válaszára). Na, ezzel kell holnap kezdenem.
Voltam munka után masszíroztatni is. Hát rendesen megszenvedtem, mire minden csomót kimasszírozott, én sziszegtem időnként, ő hümmögött nagyokat. Most sokkal jobb, fürdés után meg még jobb lesz.
Sok volt ez egyébként így elsőre, nagyon elfáradtam.