És még ezek is vannak

 A türelmetlenség és a frusztráltság érzetét csak növeli, hogy egy csomó mindenben még mindig azt tapasztalom, hogy falakba ütközünk. Borzasztó nehéz tud lenni annak a feldolgozása néha, hogy elvileg mi vagyunk az a sokat emlegetett, és példaként felhozott magyar család, akikre épülhetne az ország. Keresztények vagyunk, házasságban élünk, van három gyerekünk, mindketten tisztességesen bejelentett módon dolgozunk. Egyetlen hitelünk van, amit időre fizetünk mindig, nincs, és soha nem is volt köztartozásunk. És ugye nálunk, ahogy az elvárható, az apa férfi, az anya nő. Az tény, hogy elkövettük azt a "hibát", hogy ezt az életet mi már jóval az így megfogalmazott elvárások előtt kezdtük el élni, az idén lesz a huszonkettedik házassági évfordulónk. Ez alatt a 22 év alatt nagyjából mindig rosszkor voltunk rossz helyen, ami pl a szocpolt, vagy újkori nevén a csokot illeti. Mert soha nem voltunk rá jogosultak. Vagy kevés volt a gyerekünk, vagy már épp nem jókor volt úton. Vagy nem volt önerőnk. Mire önerőként is szóba jöhetett volna, addigra már olyan ingatlan árak voltak, ahol a telekre sem lett volna elég. Minden falon átmentünk, és minden nehézség ellenére, minden támogatás nélkül végül sok év lemondás, álmodozás, tervezgetés után megvalósult egy (sok kompromisszumot tartalmazó) olyan lakás, amit szeretünk, ahol nagyon kényelmesen elférünk, és ahol nem feltétlenül tűnik fel, ha eggyel többen vagyunk. Tudja mindenki mennyi munka van benne, mennyi mindent kellett itt is rendbetenni, hogy most itt ülhessek a nappaliban. Akkor azt gondoltam, jó, semmi gond, megy ez nekünk támogatás nélkül is, majd amikor a tető sorra kerül, akkor igénybe vesszük. Hát nem...mert most az a baj, hogy van haszonélvezet is az ingatlanon. Meg amúgy is, a városunk nincs benne a falusi csok programban, felújításra meg csak így lehet. Hát jó..akkor legyen a felújítási izé, ami most indul. Bonyolult valami, az már most látszik, és természetesen úgy van kitalálva, hogy hitelt vegyen fel az ember. Hitel nélkül sokkal bonyolultabb, ez is látszik, de most már aztán nem érdekel, ezt nem hagyom elveszni. Mert a tetőcsere az idén esedékes lesz. 

Közben lesz más ingatlan ügy is, de a csok ott sem játszik, így ezt a vonalat elengedem. Azt nem mondom, hogy jó érzéssel, de minden nem sikerülhet...jó házasság, jó gyerekek, és még csok is..😁

Holnap megyek közjegyzőhöz, aláírás mintát adni a munkahelyemnek a jövedéki termékek kezeléséhez. Kb csak a bugyim színét nem kellett előre megadnom (a gdpr jegyében), de még elvileg az eredeti munkaszerződést is vinnem kellene. No...hát nem vagyok egy szétszórt valaki, de azt bizony nem találtam meg. Szerintem valahol egy doboz mélyén még megvan, de hogy melyik doboz azt nem tudom. A módosítások megvannak..de majd azért szerzek egy másolatot holnap a hr-ről. Mondjuk azt nem tudom, hogy vajon, ja a munkahelyi jogász küld oda, akkor minek még ezzel igazolni, hogy valóban ott dolgozom, de mindegy is. Az csak ilyen költői kérdés a fejemben, hogy vajon valaha eljut ez az ország oda, hogy elég lesz egy helyen rögzíteni egy aláíras mintát, és szükség esetén bármire jó lesz? Mert pl.minek van a személyi igazolványomon is aláírás, ha nem jó ilyenekre? 

Türelmetlen

 Most kezd elfogyni a türelmem, nagyjából egyszerre az erőmmel és az energiámmal. Most tartok ott, hogy minden sok, és kevés egyszerre, hiányoznak az emberek, mégsincs kedvem szót váltani senkivel sem. Most van az, hogy borzasztóan elegem van abból, hogy nem mehetünk meccsre, hogy nem ülhetünk be egy étterembe, hogy nem megyek el ruhát venni, mert biztos, hogy maszkban nem fogok ruhát próbálni. Nem akarom már ezt az egészet, és legszívesebben megráznàm a világot, hogy hahó, ébresztő, ne egymásra mutogassatok már, hanem tegyük a dolgunkat, és szabaduljunk már végre ebből a borzasztó rémálomból. 

Réges régen nem érdekel már ezzel kapcsolatban semmi összeesküvés elmélet, nem érdekel senkinek a politikai állásfoglalása. Amúgy is bele lehet bolondulni, ha az ember bármit is elolvas a témával kapcsolatban, ne adj isten még a hírek alatti kommentekbe is beleolvas. 

Tudom, hogy még ki kell tartani, valószínűleg még nem is olyan kevés ideig..remélem, hogy lesz ehhez elég türelmem mégis. 

Szabad péntek

 Rögtön azzal kezdtem a szabadnapot, hogy kilencig aludtam. Mondjuk amilyen sötétség volt még akkor is, simán azt gondoltam, hogy sokkal korábban van még. 

Semmi nagy dolgot nem terveztem mára, és semmi nagy dolgot nem is csináltam. Voltunk az otp-ben érdeklődni a falusi csok, többgenerációs csok, felújítás témakörökben, de igazán érdemi választ nem kaptunk a kérdéseinkre, kivéve, hogy nálunk nincs falusi csok. Hitelfelvételben nem gondolkodunk, így az államkincstárhoz irányítottak a továbbiakkal. Mindenesetre jó szociológiai tanulmány volt az a fél.óra, amit várakozással töltöttünk. Megállapítottam, hogy nincs semmi csodálkozni való azon, hogy nem jutunk egyről a kettőre vírus ügyben, mert rajtam és Balázson kívül kivétel nélkül mindenki az orra alatt hordta a maszkot, ha pedig beszélni kezdett, akkor még le is húzta az álla alá. Elismerem, hogy nem a legkényelmesebb viselet, és nem teszi könnyebbé a kommunikációt, de azért volt már rá bőven idő, hogy megszokja mindenki. Továbbá azt is megállapítottam, hogy nyolcból hat ember nem tudja megfogalmazni a gondolatait, és nem képes arra, hogy kultúrált módon fejezze ki magát. 

Délután körmösnél voltam, és most megint szép körmöm van. Ezúttal szürke és kék, pingvines. Először kicsit idegenkedtem a kéktől, de aztán úgy gondoltam, ilyen még úgysem volt,miért is ne? Most meg természetesen már tetszik is, és nem is értem, mi bajom volt vele első pillantásra. 

Csütörtöki péntek

 Azt már napok óta várom, hogy majd ma reggel azzal az érzéssel indulok dolgozni, hogy ez a hét utolsó munkanapja. Baromi jó érzés volt. 😊 

Persze ebbe a napba bele kellett sűrítenem kb két napnyi mindenfélét, de legalább nagyon gyorsan telt az idő. El is fáradtam rendesen. 

De délután ettől függetlenül sütöttem kiflit, rendet raktam, és jutott idő pihenésre is. 

Jó lesz ez a három nap. 

Szerdai meccsnap

 A mozgalmas munkanapon is elég sokszor eszembe jutott, hogy ma meccs van megint. Nem ugyanaz a várakozás, és az izgalom, mint amikor arra készülünk, hogy munka után még meccsre megyünk. Olyankor nagyjából percre pontosan ki van számolva minden, mikor kell hazaindulni, mire mennyi idő van, stb..stb..Persze, kényelmesebb itthon a fűtött szobában ülni, és úgy nézni, mint fagyoskodni a lelátón, de ez az egyetlen olyan esemény, amikor nem szoktam bánni a fagyoskodást. De ez most ilyen időszak, marad a kényelmes verzió, és az itthonról szurkolás. 

Kötelező volt győzni ma este, bármi áron, mert a nagy rivális ma pontokat vesztett, itt volt a lehetőség újra növelni az előnyt. Ma este jobban játszottunk, mint az elmúlt két meccsen, bár még mindig messze nem úgy, ahogy egy fél éve. De ma este szerencsénk is volt, és sikerült hozni a kötelezőt, három góllal megszereztük a három pontot. 

És milyen jó is volt, hogy jutott mára egy ilyen élmény is. 

Keddi kedvetlen

 Ma olyan napom van, hogy nem sok kedvem van semmihez sem. Ennek ellenére mindent megcsináltam kedv nélkül is, még ha az úgy nem is az igazi. 

A félévi jegyek megvannak mindenkinél. Van természetesen, amin van mit javítani, de összességében nincs okunk panaszra. Bár nagyon nem jegyeztem meg, hogy ki miből milyen jegyet kapott, azért azt tudom, hogy Rolival kapcsolatban csak a magyar az, ami nekem nem tetszik. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogy nem lehet azt a tantárgyat szeretni. De majd lehet, hogy még lesz, amitől kicsit jobban fogja kedvelni. Ha meg nem, akkor úgy is jó.

Elfáradva

 Most érzem minden porcikámban, hogy nagyon elfáradtam már ebben az embert próbáló időszakban. Még így is, hogy a mi életünk látszólag változatlan, minden nap dolgozni járunk, minden hónapban biztos a megélhetésünk, és nincs is más dolgunk, mint vigyázni magunkra, betartani a szabályokat, és végezni a dolgunkat. Mégis, nagyjából három hónapja nagyon feszített tempóban kell végezni a feladataimat, olyan dolgokban kellett döntést hoznom, amiről azt gondoltam, nem is értek. Rengeteg megbeszélés, vita, és álláspontok ütköztetése van mögöttem, számolások, tervek, túlórák, álmatlan éjszakák. Ezek még akkor is nyomot hagynak, ha egyébként a végkifejlet pozitív, és néha még azt is megtapasztaltam, hogy egy-egy helyzetben túl tudtunk lépni azon a végtelen hímsovinizmuson, ami egyébként még mindig bőven jelen van. Nem különböztet meg senki, nem keresek egy fillérrel sem kevesebbet nőként, mégis, minden mondatban, minden gesztusban jelen van. Még akkor is, ha már ezerszer kiderült, hogy a tudásom meghaladja a férfi kollégák némelyikét, a logikai készségem, és az előre látásom úgyszintén. Nem hibája ez senkinek, és nem is gondolom, hogy szándékos, egyszerűen csak ez a minta maradt meg náluk. Úgy, mint amikor építkeztünk..ott sem fogadták el a szakemberek tőlem, hogy megmondjam, mi hogy legyen, még kellett várni, amíg Balázs elmondja ugyanazt. 

Mindemellett van a családon belül is olyan történés, ami folyamatos agyalásra késztet, ami egyfajta készenléti állapotba kényszerít bennünket. Nem, egyelőre nem szeretnék erről többet írni, mert csak közvetve vagyok érintett, nem érzem, hogy jogom lenne hozzá, hogy ideteregessem ezt a szennyest. 

És természetesen nálunk is fennáll az a helyzet, ami rengeteg más családban is, hogy a gyerekek itthon, végtelenül ingerszegény, ám roppant biztonságos környezetben. Nincs ezzel semmi bajom, minden intézkedéssel egyetértettem, hiszen a cél lebeg az én szemem előtt is. De anyaként kutya kötelességem őket valahogy kirángatni a monotonitás okozta semmi érzésből. Ez most úgy megy a legjobban, ha extra figyelmet fordítok arra, mit esznek. Ezért sül ennyi kifli, péksütemény, stb..hogy kicsit ezzel is elviselhetőbb legyen nekik minden. 

De közben én most nagyon kipurcantam. Lesz a héten egy szabad péntekem, amitől három naposra duzzad a hétvége, sokat remélek tőle.