2022. febr. 7.

Hétfő

 A szél nekem sosem volt a barátom, mostanára meg egyenesen utálom is. Minden porcikámban érzem ahogy fúj, a huzat felidegesít, szóval tök jól meglennék nélküle. De azért ma is volt részünk bőven benne, ahogy a nagyanyám mondta mindig "a Kálmánt szolgálatba állítottak". 

Reggel úgy riadtam fel a telefonom hangjára, hogy majdnem infarktust is kaptam ott helyben. Nem nagyon voltam egy pillanatra képben, hogy honnan jön a hang, és leginkább miért zenél, aztán leesett. Arra kíváncsi vagyok, hogy valaha is lesz e belőlem olyan, aki hajnalban kukorekol. Nem tudom elképzelni, de hát bármi megtörténhet. 

Ma este egyébként már körülbelül százat tüsszentettem, ami nem túl jó ómen. Reménykedem, hogy egy jó fürdő csodát tesz, és nem lesz ebből semmi. Nagy befolyásom nincs erre, majd meglátjuk mi lesz. 

Köszönöm a gyógytornás ötleteket. Úgy döntöttem, előbb szeretném tudni mi van ott, ahol fáj, vagy van e ott valami egyáltalán. A héten kerek időpontot reumatológushoz, és onnan majd megyek tovább. 

2022. febr. 6.

Vasárnapi meccsnap

 Nem lennék igazi fradista, ha holmi fájdalom visszatartana a szurkolástól. Meg hát nagyon mástól sem egyébként, hát miért pont ezt hagynám ki? 

Utólag egyébként jobban tettem volna, ha itthon maradok, megkíméltem volna magam egy hatalmas csalódástól. Csúnyán kikaptunk a Pakstól, ami persze nyomasztó és nem jó, mégsem dőlök a kardomba, mert egyébként a győzelmen kívül minden mást megadott, ami ilyenkor feltölt.  


2022. febr. 5.

Szombat

 Ma is pont olyan laza és semmittevő napot tartottunk, mint múlt szombaton. Hívjuk inkább lábpihentető napnak. 😊 Azt nem mondom, hogy nem voltak olyan gondolataim, hogy mi mindent kéne megcsinálni, de minden ilyet elnyomtam magamban. Minden megvár, ami nem nagyon fontos, és majd amikor eleget pihent a lábam, akkor újult erővel fogom tudni megcsinálni. Egyébként találtam videót, amin kifejezetten ilyenre van nyújtógyakorlat. Az a lényege, hogy terdelesbol kell felemelkedni, úgy hogy a lábak végül teljesen nyújtott állapotba kerüljenek, és azt kell 10 mp-ig megtartani. Nem tudom megcsinálni, mert nem tudom kinyújtani a lábam. Azért próbálkozom, mert simán lehet, hogy kicsit le vannak tapadva az izmok, és ez esetleg tud változni majd. Kicsit unom már, hogy ekorul forog a világom, hogy minden mozdulatomra figyelni kell, de majd csak..


2022. febr. 4.

Péntek, az én napom

 ...testem a zenére hangolom. Azt hiszem, így van ennek a dalnak a szövege. Nos, hát az én esetemben nem igazán kerül ez szóba, de azért a pénteket akkor is szeretem. Ilyenkor általában korábban megyünk, de korábban is jövünk, és ez a tény mindig felvillanyoz annyira, hogy legyen bennem elég lendület és lelkesedés a hét utolsó munkanapján. Van azért, amit nem tudtam befejezni ma sem, mert egy hete várok.a főnökömre már, de úgy vagyok vele, ha neki nem fontos, akkor nekem sem..

Kettőkor hazajöttünk, gyorsan megsütöttem a cigánypecsenyét, meg hozzá a krumplit, és miután megebédeltünk, mentem a körmöshöz. 





2022. febr. 3.

Csütörtök

 Reggel úgy keltem fel, jobban mondva úgy kecmeregtem elő az ágyból, hogy én aztán biztos, hogy ma délután lefekszem, amint hazaérünk. 

Aztán persze nem így lett. Munka után még elmentünk Tatabànyára a telenorhoz ügyet intézni, aztán egy nagyon gyors vásárlás után még beadtuk Erik sportcipőjét a cipészhez, mert elszakadt a fűzőtartója. Már fél hét volt, amikor hazaértünk, úgyhogy már nem feküdtem le. 

Mostanára (21:10 van) úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger. A legkevésbé sem kényelmes ülni, és szétvág az ideg attól, hogy folyamatosan fájdalmaim vannak, és nem tudok tenni ellene semmit. 

Holnap kéne venni egy csomó mindent, de ha arra gondolok, hogy több helyre is kell ehhez menni, és még körmöshöz is megyek, hát..nem vonz egyáltalán. De majd valahogy erőt veszek magamon mindenhez. 

2022. febr. 2.

Mindig tanul valamit az ember

 Ma délelőtt megint telefonáltam a háziorvosomnak. Egyszer megkért, hogy tíz perc múlva hívjam vissza, de még akkor is hallottam, amikor már felvette, hogy épp valakinek tesztet intéznek. Majdnem csak szégyelltem is, hogy én ilyen kis banális lábfájdalom miatt hívom, de jelen pillanatban engem ez visel meg. Mondanám, hogy szerencsére csak ennyi, de kicsit sem érzem magam szerencsésnek miatta. Elmondtam neki, hogy addig nagyjából jó volt, amíg tartott a gyógyszer, de ahogy elfogyott, már másnap kezdődött minden ugyanúgy. Nem egy hitegető fajta, nem áltatott hiú reményekkel egy pillanatra sem, mondta, hogy ez így nagyon nehéz lesz, hogy folyamatosan terhelem, hónapokig is eltarthat. Ugyanazt a gyógyszert meg egyszer nem írhatja fel, mert szteroid van benne, de egy másikat azért elküldött a felhőbe. Aztán azt mondja, jó lenne, ha tudná denevérpadon nyújtani. Fogalmam sem volt róla, hogy mi az a denevérpad, de persze megkerestem. Csupa jót olvastam róla, bár van némi bizarr is benne. Nem hiszem, hogy most megrendelem, mert nem az az árfekvés, amit hirtelen felindulásból elköltök ilyesmire, de azért persze felcsigázott. Megmutatom, hogy ne kelljen keresgélni senkinek, aki hozzám hasonlóan méf sosem hallott erről. 





2022. febr. 1.

Kedd

 A végtelenül unalmas és egyhangú hétköznapokat az szokta csak megtörni mostanában, hogy valakiről (kollégák, ismerősök) kiderül, hogy kovidos, vagy meccs van. Na jó, még azért ide sorolható minden második héten a masszázs, és minden harmadik héten a körmös is. Ezen kívül nem tartogat sok izgalmat vagy pörgést egy nap sem. A pörgés mondjuk csak bizonyos mértékig hiányzik, és ha jobban belegondolok, lehet, hogy sokkal jobb is így, mert ha beindul valami, az többnyire az őrületig szokott fokozódni. 

Szinte észrevétlen csendben telt el a január, és minden nappal közelebb kerülünk a tavaszhoz. Most már minden héten veszek két csokor tulipánt, ezek az asztal közepén vannak egy vázában. Nagyon szeretem a tulipánokat, és olyan rövid ideig lehet bennük gyönyörködni, hogy ki kell használni minden napot, amikor megtehetjük. Minden nap kicsit visszább vágom a szárukat, minden nap kapnak friss vizet, így bírják egy hétig.