2021. szept. 7.

Ha..

 Hordhatnék bármilyen ékszert a hétköznapjaimon is, akkor biztosan lenne egy Pandora karkötőm, és mindenféle, szívemnek kedves dolgok charmjai lennének rajta. 


Biztos lenne bőven, és majd úgy lennék, mint az Emlékkarkötő című könyvben, hogy amikor megörökölné majd utánam az unokám, akkor sokat kellene neki mesélni, hogy mi miért van ott. Ott lenne egy élet története, csupa érdekes és érdektelen holmi, amire ránézve rengeteg emlék kerülne elő. 

Ha bátor lennék, és nem acélbetétes cipőben tölteném a hét öt napjának nagy részét, és ha egyáltalán tudnék normálisan járni benne, akkor vennék egy ilyet: 



Hol szoknyával hordanám (ha egyáltalán vennék fel szoknyát bármikor is), hol pedig farmerral. Lehetne hozzá egy fekete skinny farmerem és egy piros ingem is akár. 



2021. szept. 6.

Elb.tam

 Az sem mentség, hogy nem volt ez szándékos, csupán csak valóban voltam annyira önző az elmúlt hetekben, hogy a mi ötünk boldogságán és örömén kívül senki és semmi más nem érdekelt. Hiba volt, már tudom, és ez csak ma derült ki számomra. Már nem tudom megváltoztatni, és nem tudom helyrehozni sem, és ami a leginkább fájó, hogy annak az embernek szereztem életre szóló sebet, tüskét, aki miatt a leginkább önző akartam lenni. 

Nem tudom mit tudnék mondani, nyilván javítani semmi nem javít már, és ilyenkor néha minden kimondott szó csak rosszabbá teszi e helyzetet. 

Az önzőségem okát tudom csak elmagyarázni, már amennyire ez lehetséges. Évek óta tart már az az állapot, ami mostanra látszik elérni a csúcspontját. Annyiféle úton próbáltam már elindulni, hogy segítsek, hogy jobbá és könnyebbé tegyem. Annyira sokszor próbáltam rábeszélni hol erre, hol arra, hátha változik valami. Minden melléfogás volt, és sajnos az is előfordult, hogy átmenetileg még rosszabb lett minden, mint volt. A sok próbálkozás, figyelés eredménye az, hogy úgy döntöttem, nem érdekel senki és semmi, nem hagyom senkinek sem, hogy lehúzzon minket a negatív dolgaival, mi itthon szeretjük egymást, és minden alkalmat megragadunk az örömszerzésre. Ehhez pedig szükség van arra, hogy önző módon kihasználjuk a pillanatokat magunkra, magunknak. Na, ez vezetett oda, amire szokták mondani, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. 

Remélem, hogy azért mindent nem rontottam el teljesen, és egyszer majd érteni fogja, hogy a mi fontosságunk volt a legfontosabb. 

De egyébként végtelenül szomorú és tehetetlen vagyok épp. 

2021. szept. 5.

Tegnap elkiabáltuk

 Amikor mentünk vásárolni Balázzsal, akkor beszélgettünk róla, hogy az idén milyen szerencsés, mert még a minimumnál is kevesebbet szed a gyógyszerből, amivel az allergiáját kordában tudja tartani. Sokkal később is kezdte el szedni, és még eddig semmi extra tünettel nem jelentkezett.

Hát, jól elkiabáltuk, mert ma aztán gyorsan be is jelentkezett, nehogy már felhőtlenül jól érezze magát. A megemelt dózis mellett is volt itt minden, tüsszögés, orrfolyás, fejfájás. Nagyon sajnáltam ma is, borzasztó érzés lehet ez a folyamatos csikiző érzés gyakorlatilag orrtól felfelé mindenhol. Mondjuk úgy utólag jutott már csak eszembe, hogy milyen hülyék voltunk, mert az ablakok végig nyitva voltak, ahelyett, hogy bekapcsoltuk volna a klímát, elvileg az segíthetett volna egy kicsit. 

Ma is volt forma 1, szerencsére kevesebb vita volt, mint múlt héten. Aztán megnéztük az albán-magyar vb selejtezőt. Jót nem nagyon tudok mondani, rosszat meg nem akarok. Vb-re nem kell menni, az eldőlt ma. 

Holnap megint hétfő, de most majd elkezdem számolni megint a napokat, mert mához egy hétre megint a Balatonon alszunk már..

2021. szept. 4.

Szombat

 Már többször bebizonyosodott, hogy semmi értelme nincs annak, ha előre tervezgetek, mert úgyis úgy fogom csinálni, ahogy épp kedvem tartja. Nagyon ritkán velem is előfordul, hogy ha kitalálom pl hogy másnap mit fogok főzni, akkor az úgy is lesz, vagy épp tényleg megteszem azokat a dolgokat, amiket előző este kitaláltam, de ez nagyjából szökőévente van így. Nem is idegesítem magam ilyenekkel, hagyom ezt a carpe diem dolgot, amíg csak működőképes.

Ugyanilyen régen tudom magamról azt is, hogy kicsit sem vagyok egyszerű eset a ruházkodást illetően. Van egy csomó minden, ami tetszik, amit elképzelek magamnak, de aztán nem veszem meg soha, mert amikor látom az interneten, ott nem rendelem meg, mert nem tudom megfogni milyen anyaga van. A ruhaboltok többségében még nem találok igazán kedvemre valót, főleg mostanában, amikor ezek az éppen derékig érő pulcsik vannak divatban borzalmas színekben. Ha meg nem derékig ér, akkor vagy olyan anyagú, mint a nagymamám otthonkája, vagy bokáig érő, hét mérföldes fazon. Azért nagy nehezen sikerült magamnak ma délután venni egy pulcsit, és egy cipzáros kardigánt, de ehhez voltam négy boltban, és kellett egy óra. Végül lehet, hogy mégis rendelek a bonprixről inkább, legfeljebb visszaküldöm (bár ezt is utálni fogom)

Azt viszont nagyon élveztem ma, hogy megint elég volt egy póló és egy rövidebb farmer, és gyönyörűen sütött a nap. Így kéne október végéig..majd akkor is ráérünk fázni. 

2021. szept. 3.

Szabad péntek

 Úgy alakult, hogy ma nem dolgoztam. Na persze nem úgy kell ezt elképzelni, hogy csak úgy csütörtök délután szólt valaki, hogy ugyan, maradj már otthon holnap. Még akkor, amikor a szeptemberi balatoni hetet terveztük, volt olyan verzió is, hogy ma megyünk. Akkor egyeztettem a körmösnél az időpontokat, és így ja délelőtt kilencre írt be. Aztán a balatoni időpont változott, de a körmös maradt, nem volt már hová átrakni. Úgyhogy úgy voltam vele, hogy na, akkor itt lesz egy olyan nap, amikor nem megyek dolgozni. Nem kellett szabit kivennem, csúszó voltam. 

És lett szép új körmöm, még nagyon is optimista, szép időt várós. 


Délután megvettük a bérleteket az EL csoportkör meccseire is, az idén nem hagyjuk ki a nemzetközi meccseket. 

2021. szept. 2.

Csütörtök

 Ma végre sütött a nap, és a szél sem volt már olyan erős, mint az elmúlt napokban. Azt nem mondom, hogy melegem volt, vagy rövidujjúban lettem volna már, de közel volt ahhoz, amit már kellemesnek tudok nevezni. És ha minden jól megy, ez jobb lesz csak. 

Nem volt eseménytelen a munkanap, és némi kis sikernek tudom elkönyvelni, hogy közel egy hónapos levelezgetés után ma végre megértették az érintett kollégák, hogy miért is lenne fontos, hogy segítsenek. Jobb későn, mint soha..

Most pedig nézzük a vb selejtezőt, amit Angliával játszik a magyar válogatott. Épp az előbb rúgtak gólt az angolok, de már ez is nagy dolog, hogy ezt csak az ötvenedik perc után tudták megtenni. Teltház van egyébként, mint az Eb-n. 


2021. szept. 1.

Elkezdődött

 Hol van már az az időszak, amikor az első iskolai napot lázas készülődés és izgalom előzte meg. Ugyanúgy emlék csak már, mint ahogy akkoriban minden ilyen nap délelőttjén kissé elveszett és céltalan voltam a megszokott gyerekzsivaly nélkül. Nem mondom, hogy hiányzik, mert nem lenne igaz. Nem sírom vissza azt az időszakot, mert ha most kéne három kisgyereket terelgetnem az iskolába, óvodába, biztos, hogy eret vágnék magamon. 

Így aztán nálunk annyiban kimerült ez az iskolakezdős móka, hogy reggel azért elvittük a fiúkat a buszhoz. Láttuk az órarendjeiket is, de fel sem fogtam igazából. Nulladik óra nincs senkinek, de Rolinak van egyszer nyolc órája, azon kívül minden nap hét. Ennyit jegyeztem meg. Erikét nem is jegyeztem meg még ennyire sem. Egyébként sincs rá semmi szükség, hogy tudjam.

Jövő héten mindketten mennek az Eucharisztikus Kongresszusra az iskolával, ezen felül Roliék múzeumba is mennek. Minden másról majd menet közben értesülök. 

Patrik szerencsésen megérkezett ma reggel Görögországba, ahol reggel is melegebb volt, mint itt a legmelegebb órákban. Nagyon bírnám én is a szélcsendes 28-30 fokot. 

Azt gondoltam, hogy ezen a héten eldöntöm, hogy kérem e a harmadik oltást, holnaptól megtehetem. De még nem tartok itt mégsem, illetve azon gondolkodtam, hogy vajon kérhetem én, hogy az ajanlottakból melyiket szeretném, vagy ezt majd az orvos dönti el. Úgyhogy mégis várok még kicsit.