Meccsnap

 Ma délután, vagy kora este inkább elkezdődött a bajnokság újra. Vártuk, hogyne. Nem otthon kezdtünk, hanem idegenben, rögtön a frissen feljutott (üdv nekik újra az nb1ben) MTK-val. Ez mondjuk lehet egy jó ómen, amikor legutóbb így kezdődött a bajnokság, akkor jó vége lett. 😊 

Az nem volt jó ómen, hogy nem tudtunk a vendégszektorba jegyet venni, mert pillanatok alatt elfogyott. Vettünk az egyik hazai szektorba, vállalva ezzel, hogy ott nem szurkolhatunk a csapatunknak csak magunkban, és nem is vehetünk fel semmilyen Fradi mezt, pólót, nem vihetünk sálat sem. Nem sok ilyen meccsen voltunk eddig, és azokon mindig döntetlent játszottunk. 

A csapat még szezon eleji formában játszott, és valószínűleg nem is hajtották ki magukból a maximumot, szerdán BL meccset meccset játszunk, oda jobban kell az energia, és az egészséges játékos. Nem voltam teljesen elégedett a látottakkal, de lesz ez még jobb. 

Természetesen elkészült a hagyományos meccsszelfi is. 

Csütörtök

 Jól megviccelt tegnap este ez az új bloggerfelület..megírtam a posztot, majd aztán szokás szerint gondoltam, oké, akkor mehet a közzététel. De a cím lemaradt, vissza kellett lépnem, hogy beírjam, és másodszor már nem kattintottam a közzététel gombra. Még nem néztem meg, hogy laptopról milyen ez a felület, mindig telefonról írok már..Ez egyébként szimplán csak lustaság, mert így akár az ágyban fekve is írhatok. 

Az ágyban fekvés meg egyébként is jó barátom a héten, sehogy sem sikerül felülemelkedni ezen a fáradtság dolgon. 

Végre személyesen is voltam a könyvtárban. Hát hogy milyen jó volt ott lenni. Találtam egy csomó tök jó könyvet, felkészültem minden eshetőségre, jó párat hoztam el. 

Patrik túl van a gyökér kezelésen, nagyon megszenvedett. Mire végeztek, majdnem elájult. Tök érdekes ez nála, van egy bizonyos fájdalom küszöb, ami fölött így reagál a szervezete. Még most is fáj neki, jelen pillanatban bánja, hogy elment, mert egyébként már két napja nem fájt. Remélem holnapra azért már jobb lesz, és most csak amiatt fáj, hogy megbolygatták. 

Megrendített

 Valahogy a mindennapjaink része lett már egy csomó rossz hír. Szinte már rezzenéstelen arccal olvassuk/hallgatjuk a mindenféle balesetekről szóló híreket, tényszerűen megállapítva a sérültek, ne adj' Isten, halottak számát. Minden napra jut egy földrengés, robbanás, lövöldözés, erőszak. 

Épp csak akkor állunk meg egy-két percnél tovább, ha személyesen is ismerjük az érintetteket. Természetesen nem is kell minden egyes embert, akivel valami rossz történik meggyászolni, de az tény, hogy már semmi meglepő nincs ezekben. 

Ma azonban engem teljesen letaglózott a felhívás, ami a céges belső felületen jelent meg. Egy fiatal, húsz éves fiúnak kértek segítséget véradás formájában. Pont ugyanaz a vércsoportja, mint nekem, nem volt kérdés, hogy megyünk, és adok neki. Kicsit később derült ki, hogy ő az a fiú, akit akkor ért baleset, amikor nyaralni voltunk. Balázs és Erik végnézték, ahogy a mentősök küzdöttek érte, és ahogy a mentőhelikopter elvitte. Majdnem egy hónap telt el a baleset óta, és ez a fiú még mindig az intenzív osztályon van. 

Borzasztó még belegondolni is, min mennek keresztül..és nagyon remélem, hogy legalább egy picit sikerül hoztátennem ahhoz, hogy felépüljön.

Hát nem tudom

 ..még magamnak sem megmagyarázni, hogy vajon mi történik velem, de már napok óta sehogy sem igazán jó semmi. Nem tudok eleget aludni, alig bírok kikecmeregni az ágyból reggelente. Nincs kedvem bemenni dolgozni, és amikor ott vagyok már, akkor sem tudok àtlendülni ezen az érzésen, és csak végigszenvedem a napot. Pedig most lenne időm egy csomó olyan dologra is, amire egyébként nem.

Bármit eszem, mindentől olyan furcsa a gyomrom, ma mondjuk konkrétan már fájt is. Ugyanakkor sokkal többször vagyok éhes, mint valaha..

A talpán is fáj még mindig, igaz, az csak a munkahelyi cipőben. Délutánonként megváltás levenni. 

Szóval ilyen szenvedős napjaim vannak.

Hétfő

 Megint megkezdődtek a munkás hétköznapok. Semmi izgalmat nem jelent egyik ilyen nap sem, nagyjából robotizálva is csinálhatnánk, annyira egyforma tud lenni minden. 

Patrik fogával még nem történt semmi, várt két órát a fogorvosnál, nagyjából a semmiért, mert kellett röntgent csinálni, ami nálunk helyben nincs, fel kellett mennie Bp-re megcsináltatni. Majd holnap reggel állítólag hívni fogja az orvos, hogy mit mutat a röntgen, hogyan tovább..

Vasárnap

 Miután tegnap nem voltunk itthon, így mára maradt mindenféle..mosás, vásárlás..stb

 Azért arra természetesen figyeltünk, hogy semmit ne vigyünk túlzásba, így maradt idő "csak úgy" lenni is, pihenni, tévézni. 

Patrik szegény szenved a fogfájástól, tegnap éjjel egyik pillanatról a másikra kezdődött. Elvileg nem lyukas fog, de ki tudja? Holnap megpróbál bejutni a fogorvoshoz, remélem sikerül is neki, és viszonylag egyszerű módon megoldható lesz a baj, és megszabadul a fájdalomtól. 

Még sok ilyet..

 A reggeli felkelés okozott egy kis nehézséget Balázson kívül, mert ő aztán bármilyen napon hajnali négytől abszolút éber tud lenni. 

De aztán mindenki összeszedte magát, és háromnegyed hét körül útnak indultunk. Balázs már tegnap este megvette a vonatjegyeket Boglárig. A kocsit Őrmezőn hagytuk a P+R parkolóban. 

A vonatút első része unalmas volt, de onnantól kezdve, hogy először látszott a Balaton, már volt látnivaló bőven.

Fél tíz után értünk Boglárra, ahol úgy szálltunk le a vonatról, mint akik hazaértek. Furcsa is volt, hogy az állomásról nem a házhoz indultunk, hanem a strandra, mint ahogy az is furcsa volt, hogy a strandon öltöztünk át. A víz sokkal hidegebb, mint ahogy egy hete otthagytuk, de eszembe jutott, hogy azóta volt pár kevésbé meleg nap, és a Balatonnál tegnapelőtt vihar is volt. Ennek ellenére mindannyian voltunk a vízben, nem is keveset. A strandon ebédeltünk, nagyon finom ciganypecsenyét és brassóit. 

A háromnegyed hármas vonattal indultunk vissza, öt órára Budapesten voltunk, háromnegyed hatra pedig már itthon. 

Nagyon jó kis nap volt, bármikor megismételhetjük. Igaz, sokkal komfortosabb kocsival menni, de így, vonattal volt egy sokkal különlegesebb feelingje az egésznek. Olyan icipici nyaralás feeling.