Ma voltunk az altató orvosnál. Tegnap még úgy volt, hogy elmegyünk az őrmezői P+R parkolóig kocsival, aztán onnan tovább Bkk-val. Hazafelé terveztünk beugrani a metróba (mármint az áruházba, nem a közlekedési eszközbe), és én eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy akár még az auchanba is bemehetnénk, ott biztosan találnék Mikulás ajándéknak valót.
Az időjárás rögtön reggel keresztül húzta a számításainkat, mert arra ébredtünk, hogy nem csak kegyetlen hideg van, de mellé még köd is, és esik valami zúzmara vagy hódara, vagy ki tudja mi. Így úgy döntöttünk, hogy vonattal megyünk.
Magamban újraterveztem a napot, és gondoltam, ha már a vásárlás ugrott, majd amikor végzünk az orvosnál, valahol eszünk egy jót, kicsit talán nézelődünk is.
Az orvost nem volt a legegyszerűbb megtalálni, bejártuk a MÁV kórház összes épületét. Természetesen utoljára találtunk oda, ahol kezdeni kellett volna. Elkapott a nosztalgia is, mert pontosan ott kellett bemenni, ahová régen jártam terhesgondozásra. Még mindig ugyanúgy járnak oda kismamák, mint akkor, ugyanazok a székek is, és ahogy elnéztem, a várakozás sem csökkent ott sem.
Mi is sokat vártunk, de végül aztán a fél tíz helyett valamikor fél tizenegy után be is jutottunk a doktornőhöz. Megnézte a leleteket, vérnyomást mért, megnézte a torkát, majd elmondta, hogy egészséges fiatalember, és gázzal fogják altatni. Rögtön a mútét után ébresztik majd, még ott, a műtőben. Hát nem mondom, hogy jó volt ezt hallani, de túl leszünk majd ezen is.
Úgy értünk ki a kórházból, hogy az órát nézve, pont neccesnek tűnt elérni a vonatot. De itt búcsút is mondtam minden evésnek, és bármi másnak, mert azért neki indultunk, hátha...és elértük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése