Kicsit furcsa

Furcsa korszakomat élem. Sokadik ilyen ez már, és magamat ismerve, nem is az utolsó. A munkahelyemen beilleszkedtem az új közösségbe, nagyjából mindenkivel megtalálom a közös hangot. Akivel nem, őt meg igyekszem kerülni. A kezdeti furcsa tekintetek után, mostanra elfogadtak, megkockáztatom, bírnak is. Nagy kihívás volt egy-két embernél ezt elérni, de sikerült.
A régi helyem folyton próbál visszarángatni, de leginkább csak arra kellenék, hogy a nehezebb helyzeteket megoldjam helyettük. Néha hagyom magam, mert nem tudok hátat fordítani teljesen.
Itthon is teljesen átalakult minden. Nincs már rám szükség olyan mértékben, mint eddig, és hogy ezt ne éljem meg kudarcként (mert amúgy nem is az, csak az érzés fura), egy csomó mindent nem csinálok meg, amihez nincs kedvem.
Feleségként sem most vagyok életem legjobb formájában. Néha sok vagyok, néha meg nagyon kevés, és furcsa ugyan, de ennyi év után is bizonytalan vagyok abban, hogy is lehetne jól csinálni.
De mindezektől függetlenül mindig tudok mosolyogni, és amíg ez így van, minden rendben van.