Minden ott és úgy folytatódott ma is, ahol tegnap abbamaradt. Sokáig aludtunk (Balázst kivéve, az ő belső ébresztőórája mindig működik...az, hogy miattam nem tud aludni, mert horkolok, és nyögök álmomban, nyilván csak aljas rágalom), kényelmesen megfőztem az ebédet, aztán délután mindenki kedvére azt csinált, amit akart. Volt, aki a lézerkardjával gyakorolt, volt, aki játszott, volt, aki többezer lépést sétált az apjával, volt, aki elmosogatott. Volt, aki mesét nézett, volt, aki tejbegrízt kívánt vacsorára.
A legjobb továbbra is, hogy együtt vagyunk, nem sietünk sehová, csend van, nyugalom, és békesség. Ilyenkor mindig elhiszem, hogy képesek vagyunk erre a hétköznapokon is, de sajnos az eszem tudja, hogy be fog darálni minket az összes intézmény, ahová tartozunk, és majd megint nem győzünk minden nap rohanni a tennivalókkal együtt.
De legalább most ez megadatik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése