Évfordulós ajándék

Nagyjából mindenki tudja nekem, hogy ugyan sokat hanyatlott a memóriám az utóbbi években, de a dátumokkal továbbra is nagyon jóban vagyok. Így aztán az összes olyan napot, ami valamiért fontos az életünkben, abszolút nyilvántartom. Ilyen ez a mai nap is. Éppen ma öt éve, hogy az első munkanapomat töltöttem itt, ezen a munkahelyen. Egy csomóan emlékeztek még rá biztosan, hogy mennyire izgultam akkor, és lehet, hogy ti is elcsodálkoztok most rajta, hogy ennek már öt éve? Én is rácsodálkoztam, mert dacára annak a rengeteg mindennek, ami itt történt velem már, valahogy ennyi évnek mégsem tűnt. :D
Arra nem is gondoltam reggel, hogy milyen meglepetést tartogat nekem a sors erre a napra. Nem is gondolhattam, mert ilyen sem történt még velem sosem. Nem sokkal reggelizés után egyszer csak villant a belső kommunikátor, és láttam, hogy ír nekem a legnagyobb főnökünk, hogy "Szia Dia, kellene beszélnünk, mikor érsz rá?" Úgy meglepődtem, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, és ha nem értem volna rá, akkor is ráértem volna, úgyhogy válaszoltam neki, hogy én akár most is ráérek, de mondja meg ő, hogy mikor akar beszélni, és akkor úgy lesz. Azt a választ kaptam, hogy akkor jön oda hozzánk.
Jó lassan ért oda, engem már majd' a fene evett meg közben, ahogy próbáltam kitalálni, hogy vajon miről akar velem beszélni. Abban azért biztos voltam, hogy rossz dolog nem lehet, mert akkor biztos nem ő jönne, hanem nekem kéne mennem az ő irodájába. De aztán odaért, és a szokásos hogy vagy, mi újság kérdések után rá is tért a jövetele okára. Van most egy éppen aktuális pozíció, ami lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de ő engem ajánlana, ha érdekelne. Szó szerint azt mondta, hogy "az egész raktárból téged tudnálak akár csukott szemmel is ajánlani, mert tudom, hogy nem csak erre, de ennél sokkal többre is képes vagy." A hirdetés nem kerülte el a figyelmemet, és elmondtam neki is, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam el rajta egy kicsit. De nem ez az, amire vágyom. Mert igen, azt jól tudja, hogy ennél, amit most csinálok, többre vágyom már. Azt mondta, örül neki, hogy nem akarom, mert jobb neki, hogy maradok, és keressem meg, ha már megvan az, amit csinálni szeretnék. Mondtam, hogy megvan az már évek óta, tulajdonképpen várom csak az alkalmat, amikor már én csinálhatom. Még beszélgettünk mindenféléről, többek között Balázsról is, és elmondta, hogy azok, akik ismerik a férjemet már vagy huszonhárom éve, és dolgoztak is együtt annak idején, mindannyian egyetértenek abban, hogy bámulatos változáson ment keresztül, és szerintük ez nagyban köszönhető nekem is. Hát mit mondjak? Csak megköszönni tudtam az elismerő szavakat mindkettőnk nevében.
Gratulált még Roli angol versenyéhez, beszéltünk a Kowalsky koncertről, ahol ő hétvégén volt a családdal, megbeszéltük, melyikünk éppen érettségiző gyereke hova jelentkezett a felsőoktatásban.

Gondolom nem mondok nagyon újat azzal, ha azt mondom, hogy tökéletes megkoronázása volt ez a beszélgetés az elmúlt öt évnek. Elmondhatom magamról, hogy ez alatt az öt év alatt az összes főnökömtől hallottam már, hogy meg vannak elégedve a munkámmal, és többre is képesnek tartanak. Ez pedig sokat jelent, mert az mindig jól esik, amikor érkezik visszacsatolás is arról, hogy amit csinál az ember, az jó. Így aztán maradok a következő öt évre is.. meg még várhatóan tovább is. ;)