Amikor mèg egèszen kicsi lány voltam, azt kèpzeltem, hogy azok az emberek, akiknek nagy házuk van, meg mèg autójuk is, a nagy házukban van rengeteg könyv, meg mèg nyaralni is járnak, ők azok, akik gazdagok. Azok, akik külföldön is jártak, ők már valami szupergazdagok voltak a szememben.
Egèszen kicsi lánykènt el sem tudtam kèpzelni, hogy milyen lehet egy olyan házban lakni, ahol nem az egèsz család egy szobában lakik. Nyolc èves koromig èltünk úgy, hogy az egyik szobában mi nègyen, a másik szobában pedig a nagyszüleim, ès a nagybátyám, meg mèg kèthetente a kèt unokatestvérem is.
Azt nem mondom, hogy szörnyű volt, de arra nagyon emlèkszem, hogy mindig a fejemre húztam a takarót, amikor a Derrick kezdődött, mert nagyon fèltem, de a szüleim nèztèk.
Mostanra azèrt egèszen más elkèpzelèseim vannak a gazdagságról, mint akkoriban, már csak azèrt is, mert közben felnőtt lettem.
De èrdekes, hogy bármennyit is változott a világ, azèrt ezek az elképzelések nagyjából örök dolgok lehetnek, mert Erik nèha mond olyanokat, amikkel arra utal, hogy gazdagoknak gondol magunkat. Ès igen, azzal a mèrcèvel, amivel gyerekkènt mèrtem ezt, valóban. 😊
Azt meg majd ő is meg fogja tanulni, hogy az igazi gazdagság egyáltalán nem tárgyiasítható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése