Ma meg is volt az év első munkanapja. Mondanám, hogy szóra sem érdemes, de persze azért ez nem igaz. Szóra érdemes, mert ez is az életem egyik napja volt. :)
Azért is szóra érdemes, mert ma megint ott találtam magam, hogy kicsit elveszve néztem körül, hogy mit is keresek én itt? Na nem, továbbra sincs semmi baj a munkámmal, azzal sosem volt. Szeretem csinálni, mindenféle nagyképűség nélkül azt mondom, hogy jól is csinálom. A körülöttem lévő emberek miatt nehézkes mindig az egész. Mert amíg azt látom rajtatok, hogy mindig, mindenki törekszik valami felé, van cél napról napra, addig ott mindig csak a fásultság, meg az a fajta "jajjmármegintittjönnikellettéssemmikedvemnemvolthozzá" életérzés van mindenkin, amit elég nehezen viselek. Nyűg mindenhol, meg az óralesés, hogy mikor megyünk már haza..
Le is fárasztott. Próbálom mindig elbarikádozni magam munkával, hogy távol tartsam magamtól az ilyesmit, de persze nem mindig megy. Meg ez azzal jár, hogy folyton túl sokat dolgozom. Na jó, ez is olyan "mihez képest" dolog, mert a magam maximalizmusával mérve sosem lehet túl sokat. De van az a mérce, amihez képest meg bőven le kell(ene) állítanom magam. :D
Az ilyenek miatt nem volt olyan könnyű ez a mai nap. De ez is eltelt, úgyhogy semmi gond. :) És mindig haza lehet jönni, ahova mindig van, aki hazavárjon, és ez a lényeg. Ezért érdemes csinálni. A többi meg nem kell, hogy számítson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése