Imádom

Egy csomó mindent, nem kétséges. Első helyen van a férjem, rögtön utána követik őt a fiaim (ők mindannyian az abszolút második helyet foglalják el).
Meg aztán imádom a madárcsicsergős reggeleket, amikor már reggel nyolckor melegít a nap.
Imádom, amikor mindenről eszembe jut egy dal.
Imádom, amikor olyan könyvet olvasok, amit alig tudok letenni.
Imádom, hogy a fiaim szivecskés szmájlikat is küldenek nekem a messengeren.
Imádom, amikor képes vagyok mindent véghezvinni, amit elterveztem.
Imádok írni.
Imádom, hogy holnap már egy órakor hazajövök a munkából.
Imádom, hogy addig annyi dolgom lesz, hogy ki sem látok belőle majd, mert csak úgy röpül majd az idő.
De ma, mindenekfelett ezt a látványt imádom.

És itt még nem is volt kész a lábazat. Azt csak este láttam meg. És csak még inkább imádom az egészet. Nem érdekel, mibe került. Nem érdekel már, hogy mennyit kellett idegeskedni miatta, vagy hogy képesek voltunk összevitázni azon, hogy valamit én nem vettem észre, ami amúgy evidens, mert most már, hogy tudom mit kell látnom, persze hogy tök feltűnő. Semmi nem számít. Csak a végeredmény. Ami szerintem csodás. Pedig láttam a furcsa fintorokat egy csomó arcon, amikor arra a kérdésre, hogy milyen színű lesz a házunk, azt válaszoltam, hogy kétféle szürke, és fehér. De aztán már azóta volt, aki megkövetett, és azt mondta, tényleg el sem tudta képzelni, de hát ez hűűű.. merész lépés volt, mert nem szokványos szín, de én azt mondom, merni kell a nagy álmokat megvalósítani. Mert ez lehet a vége.. :)