Micsoda nap

Nagyon büszke vagyok magamra. Mert úgy elengedtem ma a gyerekemet olyan messzire, mint még sosem, hogy nemhogy nem sírtam el magam, de még csak hárommillió jótanács sem hangzott el tőlem. Kétmillió azért igen, mert persze, vannak dolgok, amiket akkor is elmond az ember, ha amúgy tök nyilvánvaló, hogy tudja. :) Azt hittem, hogy majd a busz indulásának pillanatában azért nem bírom ki, de ők annyira jókedvűen szálltak fel a buszra, hogy ott és akkor én sem éreztem semmi mást, csak hogy de jó nekik, világot látnak, életre szóló élményt szereznek.
Ezt a buszutat nem irigylem tőlük, mert elképzeléseim szerint szörnyű lehet huszonpár órát tölteni egy buszon. Sosem utaztam még ennyit így, és nem is szerepel a terveim között, hogy fogok, pont ezért, mert ezt gondolom. Na de majd biztos elmesélik. (főleg most, hogy még számukra is kiderül, hogy mit is gondolok :P)
És ma végre nekiálltak érdemben is kiszínezni a házunkat. Azt gondolom, hogy így, a falakon még annál is jobban néz ki, mint amit elképzeltünk akkor, amikor eldöntöttük milyen legyen.

És még a nap is sütött egész nap, úgyhogy ez azok közé a szombatok közé tartozik, amire jó lesz visszaemlékezni.
Még akkor is, ha este a vb-re jutás esélyei gyakorlatilag a nullával lettek egyenlőek. Eddig azért némi remény akadt. De én, az örök optimista azért azt mondom, hogy egy Európa bajnok Portugáliától nyugodtan ki lehet kapni három nullra, ettől még én látok már olyat is ebben a válogatottban, amitől azt mondom, hogy lesz itt még majd sok-sok öröm is. .) Nem a világbajnokságon, de nem baj az...