Ma munka közben többször is azt éreztem, hogy na most akkor fogom magam, és sikítva elrohanok. A fejem teteje lüktetett a folyamatos feszültségtől, amit generáltak körém, és igazán próbáltam nem idegeskedni, és nem kapkodni, de amikor másodszor szédültem bele az érzésbe, akkor megfordult a fejemben, hogy megéri ez nekem? Amúgy meg.. ez nem kérdés, mert szeretem, minden kisebb-nagyobb nyűgöm ellenére is még mindig szeretem a napi kihívásokat is, meg az egyforma kiszámíthatóságokat is.
De már akkor tudtam, amikor Balázzsal együtt mentünk reggelizni, hogy valamit délután kell csinálnunk, mert látszott, hogy neki sincs jó napja. Amúgy a közös munkahely egyik legjobb része ez, amikor egyforma beosztásban dolgozunk, és napközben lophatunk magunknak fél órát, amikor csak mi ketten vagyunk. :)
Semmi extra nem kerekedett azért a dologból, de megint tettünk egy jó nagy sétát, aminek az egyik állomásán bevásároltunk, majd a másik állomásán pedig bementünk a könyvtárba. (igen, kedves könyvtáros olvasóm, tényleg olvashatod reggel a blogban) Ott aztán amíg én válogattam magamnak az olvasnivalók között, ő leült, és a telefonján olvasgatott. Közben meg élveztük a csendet. Aztán hazasétáltunk, közben jól kiszellőzött a fejünk.
Holnap kezdődik minden elölről.. de ha kell, majd megint szellőztetünk a fejünkön is. Meg talán végre kitaláljuk azt is, hogy milyen színű lesz kívülről a házunk. Nem könnyű döntés, de kellemes probléma azért.
Igen, mert ott nálatok a könyvtárban CSEND van. Kivételes hely, tényleg, mert sajnos, nem sok ilyen könyvtár van.
VálaszTörlés