Valami/II.

Betti kinyomta a telefont, majd tényleg elindult befelé a házban, hogy körülnézzen. Nem sokat változott, mióta utoljára itt járt, bár modernizálták. Az órára nézett, és kicsit görcsbe rándult a gyomra, amikor meglátta, hogy már ennyi az idő. Még annyi mindent akart, mielőtt sor kerül arra, amit halogat már legalább egy éve. Csak Meli tudta, és akkor, játék közben úgy döntött, segíteni fog. Ismerte annyira már a barátnőjét, hogy bármilyen kihívás elé állítja, végig fogja csinálni, majdnem gondolkodás nélkül is akár.
Mire mindezt végiggondolta, már meg is állt a másik autó a ház előtt. Betti gyomra görcsbe rándult, ahogy az ismerős férfit nézte, hogy kiszáll az autóból, és elgondolkodva indul az ajtó felé. Ez az ember húsz éve hozzá tartozik, ismeri minden rezdülését, mégis képesek voltak eljutni ide.
Gábor már be is lépett az ajtón, és a tőle megszokott lendülettel két lépéssel bejárta az alsó szintet.
-Mi ez az egész, Betti? -kérdezte -Azt mondta nekem Meli délelőtt, hogy nagy bajban vagy, és ide kell jönnöm.
Betti leült a kanapéra, és intett a férfinak, hogy üljön mellé. Soha nem érezte még magát ennyire gyávának és bátortalannak, mint ebben a pillanatban. Bármikor szembeszállt bármelyik tárgyalópartnerével, ellenállhatatlannak tartották az érvelését. Most mégis úgy tűnt, hogy nem tűnt megszólalni. Könnybe lábadtak a szemei, mire nyelt egy nagyot, hogy nehogy elsírja magát. Azt ígérte magának, hogy megtesz mindent, amit csak tud, hát meg is fog tenni.
-Tényleg nagy bajban vagyok. -mondta, miközben a szemét egy pillanatra nem vette le a szemét a férfiről. Igyekezett nem elveszni a tekintetében, azokban az igéző barna szemekben, amik bármikor levették a lábáról.
-Mi a baj? Beteg vagy? Vagy a munkáddal kapcsolatos?
-Nem, Gábor. Nagyobb a baj.
A férfi értetlenül, összezavarodva nézett rá, de Betti állta a tekintetét. Hagyta, hogy csak a szemeik beszéljenek, és látta a pillanatot, amikor Gáborhoz eljutott a felismerés. Látta, mert egy pillanatra félrekapta a tekintetét, és észrevétlenül sóhajtott is egyet.
-Tudod, az a baj, hogy a férjem már nem szeret engem. -Gábor sietve igyekezett közbevágni, de Betti felemelte a kezét, jelezve, hogy ne vágjon közbe- Annyira meg akartam felelni mindennek, amit vártak tőlem, hogy közben kiábrándultál belőlem. Tudom, hogy van valakid. Megtaláltam a kis kedves cetliket a zsebedben, nem is tudod letagadni. Igen, hiba volt tőlem, hogy elolvastam, és már én is bánom, mert egy kicsit bele is haltam az összes üzenetbe.
Gábor lehajtotta a fejét, és nem bírt az asszonyra nézni. Annyi tisztesség volt benne, hogy nem tiltakozott, nem próbált hülye kifogásokat találni. Mindketten tudták, hogy hiba lenne.
-Tudod, a múlt héten a lányokkal felelsz vagy mersz-et játszottunk, és én azt válaszoltam, hogy merek. Így aztán ezen a hétvégén megpróbálom a lehetetlent, és szembeszállok azzal a fantom-lánnyal, akiről nem tudom, hogy kicsoda, nem tudom, hogy hogy néz ki, csak azt tudom, hogy az én férjembe szeretett bele. Szeretném visszakapni a férjemet ezen a hétvégén. De szeretném, ha tisztán, és őszintén vágnánk bele. Nem kérem, hogy mondd el, ki ő, és hogy ismerted meg. Azt sem akarom tudni, hogy mióta tart. Azt szeretném csak, hogy mondd ki, megpróbálhatjuk e, és velem maradsz e a hétvégére, vagy most felállsz, és elmész? Nem kell megindokolnod, ha menni akarsz, el kell hogy engedjelek, de ne ámíts.
Betti lélegzetvisszafojtva ült, és várt, hogy most mi lesz. Tudta már egy hete, hogy ez lesz a legnehezebb pillanata a hétvégének. Arra trenírozta magát, hogy ne omoljon össze akkor sem, ha Gábor feláll, és kisétál az ajtón. Percek teltek el, és nem történt semmi. Szinte levegőt sem vettek, csak nézték egymást, kérdőn, tanácstalanul. Betti szíve majdnem kiugrott a helyéről, sosem félt még ennyire semmitől. A férfi pár perc múlva mozdult csak meg. Felállt.. az asszony azt gondolta, mégsem tud erős lenni, mindjárt feláll, és a lábai elé veti magát, bármit megtesz, csak itt ne hagyja. A következő pillanatban Gábor előtte térdelt, fejét az asszony térdeire hajtva azt suttogta:
-Köszönöm.
Bettiből ebben a percben kitört a zokogás. Nem bírta tovább, sírt a megkönnyebbüléstől, és a hálától.
A férje átölelte, olyan gyengédséggel, amit már nagyon régen nem tapasztalt tőle, és simogatta, csókolta, ahol csak érte.
(és itt következne egy olyan szenvedélyes szexjelenet, amit egy ilyen magamfajta bloggerina mégsem tud szavakba önteni, úgyhogy képzeljétek csak el :P)