Mai csoda

Volt ma délután elintéznivalónk Budapesten, amit hétvégén- épp a hétvége miatt- nem tudtunk intézni, így ma úgy készültünk, hogy majd munka után megyünk. Egyik fiunk sem akart velünk jönni, így aztán kettesben mentünk. Lehetett volna ez egy romantikus beszélgetős édeskettesben kocsikázás is, ha nem lett volna már mögöttünk egy ledolgozott munkanap. Így mindketten kicsit "félárbócon", csak néha-néha megszólalva töltöttük az utat. Mire beértünk Budára, már éreztem, hogy itt-ott csukódik a szemem, és csak Balázs egy-egy kérdésére eszméltem fel. (érdekes, hogy régen sosem tudtam aludni mozgó járműben, most meg mindegy, ahol lehet, már csukódik is a szemem) Már közeledtünk a célhoz, amit érzékeltem is, mert láttam, hogy épp akkor megyünk el a Gruopama Aréna mellett, amikor egy újabb ilyen szemkinyitós alkalommal egyenesen a régi autónkra néztem két sávval arrébb. Meg sem tudtam szólalni hirtelen, csak mutogattam Balázsnak, hogy "odanézz, odanézz!" Ettől mondjuk elég rendesen be tud gurulni, amikor így csinálok, mert nem tud csak úgy odanézni bárhova vezetés közben, azt meg aztán végképp ki nem állhatja, amikor csak úgy mutatok valahova, és fogalma sincs, mit kell néznie. De most, ahogy odapillantott, tudta ő is. Mindketten néztük, alig hittük el, hogy tényleg azt látjuk. Megállapítottuk, hogy a csomagtartó tetejét már "megtörték". :( Elő akartam kapni a telefonomat, hogy gyorsan lefotózzam, Balázs már le is intett, hogy hagyd, nem lesz rá időd úgysem.. amikor látszott, hogy sávot vált, majd még beljebb jön, és aztán egyenesen elénk sorol be.

A piros lámpánál még egymás mellé is kerültünk, és csalódottan állapítottam meg, hogy az új tulajdonosa nem vigyáz rá annyira, ahogy mi tettük, mert a jobb oldali ajtó is kicsit ütött kopott volt (pedig az az én ajtóm volt.
Kicsit belefacsarodott a szívem így látni.. de azért nagyon örültünk neki. Még mikor leparkoltunk is először csak vigyorogtunk egymásra.. sosem hittük, hogy ez is megtörténhet. :)