Május 1.

Csak hogy időrendi sorrendben tudjak haladni, nem az anyák napi műsorok következő felvonásaival folytatom. Városunkban nem volt az idén majális, semmilyen formában, így ilyen programunk nem volt. A két iskolás azonban jelentkezett az egyik tanító néni által szervezett túrára a Zuppa-tetőre. Ugye, ez volt az, amire a legnagyobb csak kisebb rábeszélés árán volt hajlandó elkísérni a középsőt, aki viszont menni akart. De végül megoldottuk, így szombat reggel lustálkodás helyett keltünk már fél nyolckor, hogy elkészüljön az útravaló.
Igaz, a koránkelés legkevésbé sem esett jól azok után, hogy éjfélkor fejeztem be azt a bizonyos 14. születésnapra kért tortát. (a kép készítésekor szokás szerint elfelejtettem elpakolni a környékéről, így lett egy ilyen kupis kép)
Szóval, keltem, elkészítettem a szendvicseket, az üdítőket, nem felejtettem el ragtapaszt sem csomagolni, pedig a bicska végül maradt. :D Befújtam őket off-fal, és azért azt is oda is csomagoltam nekik, majd kivittük őket az állomásra, ahonnan indultak.
Patrik kivételesen kapott egy telefont, hogy majd fel tudjon minket hívni, amikor már hazafelé jönnek, hogy tudjuk, mikor kell értük menni. Tényleg nem használta másra, pedig fülig ért a szája, mikor odaadtuk neki. (nagy vágya már évek óta, de még nem kap sajátot)
Itthon gyorsan telt az idő, én megfőztem, Rolikám ugyan kicsit unatkozott a többiek nélkül, de azért játszott jókat odakint, a párom pedig a régi gépünket buherálta, amit aznap reggel hoztak vissza. (sikerült megcsinálnia)
Háromkor hívott Patrik, hogy most szálltak fel a vonatra, tíz perc múlva hazaérnek, így indultunk az állomásra.
Hazaértek, nyakig koszosan, és fáradtan. Patrik elesett (ezt már mondta a telefonban is), így ahogy hazaért, megnéztük a combját. Hát mit mondjak? Majdnem rosszul lettem mikor megláttam, pedig láttam én már sok mindent. Kb. ötveforintos nagyságú elég mély seb, körülötte egy akkora zúzódás, mint a tenyerem. A boxeralsója, és a nadrágja át volt ázva a vértől. Azt sem tudtam, hogy fogjak neki, hogy lefertőtlenítsem, és bekössem. Persze, ő is, mint egy igazi férfi majd' belehalt a betadinozásba, mert csííííp, és sziszegett, mint valami rossz kígyó, amíg ráapplikáltam a gézt, meg a ragtapaszt. Ennek ellenére, meg annak ellenére, hogy már megint úgy köhögött, mint egy kutya, lebeszélhetetlen volt az ottalvós buliról. Így aztán felhívtam a vendéglátó anyukát, és elmondtam neki, hogy érte egy kis baleset, de nem akar itthon maradni. Megbeszéltük, hogy este megnézi majd, és szükség szerint lekezeli, átköti. Nem mondom, hogy halálosan nyugodt voltam, de miután neki is van három gyereke, és egyébként is egy végtelenül kedves és jólelkű anyuka, hát levetkőztem minden aggódásomat, és elengedtem. Igaz, a kapuból még vissza kellett jönnünk nadrágot cserélni, mert a frissen kötözött sebe már átvérzett, és nekem komoly kétségeim támadtak afelől, hogy nem kell e esetleg varrni, de végül győzött a fiúszakasz lehurrogása (az egyik szerint agyonféltem, a másik szerint őt aztán nem fogja varrni úgysem senki), és elindultunk.
Maradtunk arra az estére kétgyerekes szülők, de nem unatkoztunk. Rég nem látott barátnőnk több napra érkezett haza Ausztriából, és végre hozzánk is eljutott. Jó sokáig beszélgettünk, mindenféléről, amiről már rég nem, kölcsönösen örömködtünk egymásnak, és kölcsönösen elszomorodtunk azért kicsit, mert hiányzik közülünk a negyedik ember.
Kibírtam, hogy nem hívtam fel Patrikot, hagytam, hadd érezze jól magát, bíztam benne, hogy ha baj van, úgyis szólnak ők.
Párom éjfélre ment dolgozni, még tőle elköszöntem, aztán beestem az ágyamba. Fura volt, hogy Roli nem szuszog a galéria alatti ágyán, kiélvezték, hogy eggyel kevesebben vannak, és Erik felköltözött Patrik ágyába az emeletes ágy tetejére, Roli pedig aludt Erik helyén az emeletes ágy alján. Így lett nekik is buli abból, amiből a bátyjuknak.