Ma délután megint meccsre mentünk. Van még némi izgalom és várakozás egy-egy ilyen napon, de már nem olyan, mint régen volt. Van ebben olyan is, hogy már megszoktuk, már annyi mindent átéltünk, hogy egyre ritkábban érnek bennünket olyan meglepetések, amik azt az élményt adják, ami miatt tulajdonképpen hétről hétre neki indulunk. De sokkal inkább van mögötte az, hogy mostanában többször érnek bennünket csalódások, mint amennyiszer a felhőtlen szórakozást jelentik. Ez nem azt jelenti, hogy csak az a jó meccs, amikor nyerünk. Nincs olyan csapat a világon, amelyik mindig, minden meccsen győzni tud. De a győzelem és a vereség között rengeteg minden van. Vagy lehet. Méginkább lehetne.
Ma úgy esett, hogy az első félidő után elindultunk haza. Mert kevesebbet adott, mint amennyit mi tettünk bele, és ezt most nem tudtuk jó szívvel végigülni. Igen, lemaradtunk pár gólról, és arról, hogy végül döntetlen lett, és nem kaptunk ki. Ez egyébként kevésbé esett szarul a lelkének, mint az, hogy Patrik maradt (mert úgy volt programja, hogy csak a meccs után tudott indulni, nem volt értelme hazamenni, majd újra elindulni), mi meg otthagytuk. Tök nagy hülyeség ezt érezni, mintha ott felejtettem volna valahol.
De mindezek ellenére csütörtök este megint ott leszünk majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése