Szerintem ez mostani köd valahogy kivetíti azt, ami ebben a világban rengeteg ember lelkében és fejében van. Azok, akik mindenféle ezoterikus dolgokkal foglalkoznak, már elég régóta mondogatják, hogy most már aztán nagyon komolyan itt van a változás. Én nagyjából azt gondoltam erről, hogy majd egy ilyen nagy csinnadratta lesz, afféle modern purgatórium, és majd egy reggel úgy ébredünk, hogy maradt, aki még alkalmas, a többiek meg valahová eltűntek. Persze, nincs ilyen, hogy is lehetne. De azt érzékelem, hogy a hülyék mintha hülyébbek lennének, de mindenképpen hangosabbak, és mindenképpen mindenhol ott akarnak lenni, elmondani, leírni.
Olvastam pár cikket a szombati holland -magyar meccs kapcsán. Talán azok is tudják, akik nem követik a magyar focit, hogy a meccs elején Szalai Ádám, aki két éve még a magyar válogatott csapatkapitánya volt, most pedig pályaedzője, rosszul lett a kispadon, és hosszú percekig csak azt láttuk, hogy a komplett orvosi stáb ott van, mindenki nagyon meg van ijedve. Aztán hordágyra került, a meccs folytatódott. Kikaptunk 4:0-ra. De a (szerintem) normális többség úgy gondolta akkor este, hogy a pályán ugyan veszítettünk, de a legnagyobb harcot mi nyertük hiszen szerencsére nem történt tragédia. Azon az estén az volt a legfontosabb, hogy ugyanannyian mennek haza, mint amennyien érkeztek Hollandiába. És az ilyen vélemények, cikkek kapcsán megérkeztek a hülyék. Akik szerint nincs ezen mit aggódni, hiszen "csak" epilepsziás rohama volt. Akik szerint csak magyarázkodás, mert amúgy szar minden, és könnyű most ez mögé bújni.
Ettől a "csak" epilepsziás rohama volt dologtól egyébként is falra mászok, és el vagyok képedve az emberi tudatlanságtól. Nem tudnak és nem is akarják tudni, hogy mi ez, pedig emberek milliói élnek ezzel a betegséggel, és emberek milliói végeznek nap mint nap életmentő, újraélesztő tanfolyamokat. Én nem végeztem ilyet, így nem tudom mi hangzik ott el, de azért feltételezem, hogy említésre kerül, mit lehet és kell tenni olyan esetben, ha valakinek ilyen jellegű rohama van. De (és csak magamból indulok ki) szerintem alapvető emberi normalitás lenne tisztában lenni azzal, hogy senki baját, betegségét nem bagatellizáljuk el, és ha segíteni nem is tudunk, legalább ártani ne ártsunk sem szóval, sem tettel, sem cselekedettel.
És ez csak egy kiragadott esemény visszhangja a sok közül, amit nap mint nap tapasztalok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése