2019. máj. 31.

Egy hónap után

Szépen eltelt ez a hét is, minden ború és eső ellenére is elég gyorsan érkeztünk el a pénzekhez. Ezzel a péntekkel meg már el is telt az első hónap az új munkakörömben. Eseménydús hónap volt, rengeteg új dologgal, rengeteg tanulással, bizonytalansággal. Van, ami már csukott szemmel is megy, a két fő feladatomban elég magabiztos vagyok. A többi minden mást meg igyekszem menet közben folyamatosan elsajátítani. Van azért bőségesen még ilyen, többek elmondása szerint kb egy egész év fog eltelni, mire azt mondhatom, hogy már mindennel találkoztam. De már most tudom, hogy nem így lesz, mert mire ez az egy év eltelik, olyan feladatom lesz, amivel aztán rendesen fel kell kötnöm majd a gatyámat.
Azokkal, akikkel egy irodában dolgozom, elég jól.kijövök, mindenkivel sikerült megtalálni valami közös hangot. Csak hárman vannak, akik ugyanolyan munkarendben dolgoznak, mint én, a többiek három műszakban dolgoznak, így minden héten valakikkel többet, valakikkel kevesebbet találkozom.
Nagyon strapás hónap volt, de nem bántam meg a döntésemet. Jó lesz ez...

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok, és veled örülök, amiért sikerült az, amit elterveztél. Az pedig, hogy még vannak terveid, ezek szerint és tudod, hogy mi lesz egy év múlva, szintén nagyon jó dolog!

    VálaszTörlés