Agyalás

Azon kaptam ma magam, hogy nem is vagyok teljesen képben azzal kapcsolatban, hogy hanyadika van. A napokat azért tudom még követni, de azt is leginkább csak azért, mert elég állandó ritmusban úgy van, hogy öt nap munka, két nap szabadnap.
Rettenetesen le van foglalva az agyam mindennel. A munka is jó sok gondolkodnivalót ad, mostanra azért már leginkább jó értelemben, mert lassan azért megvan az, hogy a napi szinten ismétlődő dolgokkal egyedül megbírkózom, és tudom is, hogy mit csinálok. Igaz, még vannak dolgok, amiket nem olyan tudatosan csinálok, hogy bármikor tudjak rá emlékezni, de ez is alakulóban van. Lassan, de biztosan. Nem volt teljesen hülye, aki kitalálta a próbaidő fogalmát, és hosszát.
Ma volt egy jó hosszú beszélgetésem a nagyfőnökkel. Megkérdezte, hogy érzem magam, még mindig úgy érzem e, hogy jó döntést hoztam. Megint megsimogatta a lelkem azzal, hogy elmondta, milyen bizalmat élvezek, mennyi jó dolgot hall rólam már most is, örül, hogy a híresen jó kommunikációs képességem megmaradt. Beszélgettünk magánjellegű dolgokról is, nagyon tetszik neki, hogy őszinte vagyok vele, nem ködösítek, nem köntörfalazok, hanem ha érdekli, elmondom. Azt is, ha valami nekem nem tetszik. De ahogy mondta, ez így jól van, mert az ilyenfajta őszinteség, és őszinte "kritika" előre visz, ha intelligensen van tálalva.
Ez foglalja le az agyam egyik részét. A másik részében pedig a család kap helyet, most leginkább a sógorom iránti aggódás. Ma meglátogattuk őt, mert már nincs az intenzív osztályon. Nincs jó bőrben.. azt nem mondom, hogy nem láttam őt még sosem ilyen legatyásodott állapotban, mert dehogynem. Az ad reményt, hogy leginkább amiatt bízom benne, hogy a harcossága megmaradt, és most megint fel tudja venni a kesztyűt, és megharcol újra magáért.
Azt hiszem, hogy az egy nagy áldás most, ilyen feszített tempójú agymunka mellett, hogy amikor alszom, akkor azt nagyon mélyen teszem, és nem ébredek fel semmire (az esetek többségében az ébresztőre sem könnyű)