2018. jún. 19.

Van az a bizonyítvány

Amit nem kell magyarázni. Lehet, hogy lehetne, de minek?

Egy biztos.. elmondhatatlanul büszke vagyok rá. Vagy nem is tudom mi erre a jó szó. Megszerezte az összes plusz pontot, amit szerezhetett, ezért jelentkezett két tárgyból is emelt érettségire. Nehezebb utat választott, mert a középszintű érettségit sokkal könnyedebben, sokkal magasabb százalékkal teljesítette volna, ez nyilvánvaló, de az emeltet másképp számolják. (a hogyant nem tudom, jó pár verziót végigzongorázott a felvi.hu-n)
Nem is lényeg ez a százalékdolog sem, meg semmi sem. A lényeg az, ahogy ezt az egészet végigcsinálta. Játszi könnyedséggel, mintha csak iskolába ment volna. Egyedül a matek miatt volt kicsit feszültebb az átlagosnál. De nem görnyedt a könyvek fölött órákat, nem voltak áttanult éjszakák sem, készült, de nem belegebedve.
Tegnap délelőtt a magyar szóbeli előtt például így találtam:



El is küldtem az apjának a paparazzi fotót, írtam neki, hogy "nem mondhatjuk, hogy izgul az érettségi miatt" :D

Ma pedig átvette a bizonyítványát. :) És Gyuri bácsi (aki azt hiszem, élete legmeghatározóbb tanára marad) úgy köszönt el tőle, hogy reméli, az érzés kölcsönös, hogy hiányozni fog. :) 




Egy korszak megint lezárult. 




13 megjegyzés:

  1. Gratulálok neki és kívánom, hogy a jövőben is ilyen könnyedén, sőt élvezettel teljesítsen!

    VálaszTörlés
  2. Nagyszerű! A jövőben is hasonló eredményeket! Hova megy tovább?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Corvinusra készül, kereskedelem és marketing, vagy politikatudományi szakra (ahová elég lesz a pontszám)

      Törlés
  3. Gratulálok Patriknak és kívánom, hogy ez a könnyedség a jövőben is maradjon így :) !

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyes,büszke lehetsz rá, szívből gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  5. NAgyon nagyon ügyes!!!! Hallod ez a százalékos dolog ekem is olyan furcsa és most már tényleg izgulok én is:) M. bezzeg nem különösebben:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg M. is biztos a maga tudásában, nagyon drukkolok, hogy neki is minden úgy sikerüljön, ahogy szeretné. 🍀

      Törlés
  6. Szívből gratulálok! ( kicsit meg is könnyeztem... de mostanában kicsit szentimentálisabb hangulatban vagyok :-) )

    VálaszTörlés
  7. Nagyon gratulálok!!!! Még két nap, és nekem is lesz egy érett gyerekem. :) Igaz, ő róla viszont azt lehet elmondani, hogy bizony rágörcsölt ezerrel és ember nem tanult annyit éjt nappallá téve, mint ő.
    De az a lényeg, hogy a célt, amit kitűztek maguk elé, érjék el.
    Mi kissé rettegve várjuk a július 25-öt....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén remélem, hogy Zita álmai valóra válnak ennyi tanulás után. Nálunk most az az álláspont, hogy az biztos, hogy a kiszemelt szakok közül valamelyikre be fog jutni, utána meg még úgyis bármi lehet. De Patriknak nincsenek ennyire határozott elképzelései arról, hogy mit szeretne majd dolgozó emberként csinálni, sok mindent el tud képzelni.

      Törlés