Most épp valami tréfás kedvében lehetett velem kapcsolatban, mert tegnap furcsa helyzetben találtam magam. Épp reggelizni mentünk Balázzsal, nagy beszélgetésben mentünk a raktárból a büfé felé, amikor szembe találtam magam az öltözőfolyosón valakivel, aki valaha fontos volt nekem. Mondhatjuk, hogy fülig szerelmes voltam belé az akkori tizennégy és fél éves valómban. Akkor volt ez, miután az első (gyerek)szerelem véget ért, és Balázzsal még nem is tudtuk, hogy az, ami közöttünk néha felszikrázik, az valamit jelent. Mostanában erre mondanák, hogy már akkor is működött közöttünk a kémia, de egyrészt gyerekek voltunk, másrészt ő foglalt volt épp, és ha jól emlékszem, ő is mintha fülig szerelmes lett volna abba a valakibe, aki akkor őt lefoglalta (és voltak pillanatok, amikor én meg tudtam volna ölni őket ezért)
Szóval volt ez a fiú. Nem tartott sokáig, talán három-négy hónap volt csupán, de azért persze, emlékszem rá. Amiatt meg főleg, hogy mennyire nagy csalódást okozott. Évek teltek úgy el, hogy ha véletlenül összefutottunk, egymásra néztünk, de mintha nem is ismertük volna egymást. Nyilván tudtuk egymásról, hogy mindketten megtaláltuk az igazit, mindkettőnknek gyerekei vannak. Stílszerűen mindkettőnknek épp három. Neki lányai, nekem fiaim. Soha azóta nem beszéltünk egyetlen mondatot sem. Pár éve azért már köszönünk egymásnak.
Na és akkor tegnap megjelent ott, és ugye ez azt jelenti, hogy ott dolgozik. Nem dobogtatta meg a szívem, vagy ilyesmi, szó sincs erről, de azért elég fura érzés. Valahogy nem illik bele ide a felnőtt életembe. De meg fogom szokni, és nem lesz majd több, mint a sok-sok többi kolléga, akikkel néha összefutok a raktárban.
És hogy mi ebben a tréfás kedv a Sors részéről? Egyik pillanatról a másikra úgy találtam magam, hogy mindhárom fiú/férfi akihez valaha közöm volt/van ugyanott dolgozik, ahol én. (ráadásul ezen a héten mindannyian ugyanabban a műszakban is dolgoztunk)
Ki gondolna ilyesmire, hogy valaha is megtörténik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése