Szerintem

Ma- mondhatnám úgy is, hogy mint minden szombaton- focimeccsen voltunk. Azt is mondhatnám, hogy természetesen fradi meccsen, de azért nem merem ezt ilyen természetesnek tekinteni, mert még a végén vége szakad a nyerő szériának, és lesz olyan hét is, amikor senki nem nyer közülünk jegyet a telekomtól, és akkor nem megyünk. Most is úgy volt, hogy két jegyet nyertünk, hármat meg vettünk. :)
De nem erről akarok írni, hanem arról a megfigyelésemről, ami egy ideje már tart, de ma csúcsosodott ki csak igazán.. hogy mennyit változott a nézők (nem lehet szurkolónak hívni a többséget épp) hozzáállása. Nem csak a fradi meccseken, mert megfigyeltem ezt videoton és puskás meccsen is már.
Régen úgy volt, hogy az emberek kimentek a meccsre szurkolni a csapatuknak, szidni az ellenfelet és a bírót is, mindenki egy emberként. Ma úgy van, hogy az emberek kimennek a meccsre. Aztán először csinálnak tizenötezer fotót nagytotálban a stadionról (oké, mindig van olyan, aki még nem látta, nyilván nekem is van róla fotóm), aztán a sas szobornál, aztán a bejáratnál, aztán a lelátón egy szelfit. Aztán meglátogatják a büfét, felszerelkeznek mindennel, ami csak kapható, mert az ma már alap, hogy minden büfében van a szotyin, a ropin és a sörön túl mindenféle földi jó. Aztán elkezdődik a meccs, jó eséllyel tudják, hogy melyik csapatnak is jött szurkolni (vagy inkább megnézni), de bőven van olyan is, hogy gőzük nincs róla. Aztán a huszadik perc környékén elkezdik unni... és akkor elindulnak a mosdóba. (vagy megérkezik a lelátóra a Sas, akivel természetesen KELL egy fotó)
A harmincötödik perctől azon egyezkednek, hogy ki mit kér a büféből, hogy aztán legkésőbb a negyvenedik percben elinduljanak.
A félidőben teljesen az igényekhez igazodva van kapura rúgó játék, pólódobáló ágyú, csókkamera, meg még biztos van, ami eszembe sem jutott most.
Aztán elkezdődik a második félidő, embereink még sehol. Az ötvenötödik perc környékén kezdenek visszaszállingózni, pohártartóban egyensúlyozva az üdítőket/söröket, hónuk alatt még egy-két hot dog, vagy popcorn, chips, vagy bármi. Ha közben esett egy gól, arra jól rácsodálkoznak, mintha odakinn nem lenne tökéletesen hallható az az eufórikus ordítás, ami ilyenkor elhangzik. Nagyjából a hetvenötödik percig bírják, közben ezerféle dologgal foglalkoznak, telefont nyomkodnak, meg ilyenek.. a nyolcvanadiktól hazafelé szedelőzködnek, és kb. a nyolcvanötödik percben már kifelé nyomakodnak.
Ilyeneket látva (hangsúlyozom.. nem mindenki ilyen, de nagyon sokan vannak) magasba szokott emelkedni a szemöldököm, hogy ők vajon mit gondoltak, hova jönnek? És ilyeneket látva azért azt gondolom, nem véletlen az, hogy a magyar foci így alakult, ahogy. A nézők, akik nem szurkolók nem focit akarnak látni, hanem színházat. Azt a fajtát, ahol jó sok színész van, látványosan tudják egymást felrúgni és szenvedni, a bírók teátrális mozdulatokkal tudják vezetni a meccset, kiosztani a lapokat, stb. Ezt az igényt tökéletesen kielégítik.
Szerencsére azért én ettől még tökéletesen ki tudok kapcsolódni ilyenkor, és még ha zavarnak is néha ezek a dolgok, azon nem változtat semmi, amiért én/mi járunk meccsre. Szurkolni, mert a szívünk zöld-fehér (mindennél többet ér)