2016. márc. 5.

A hétfőről

Aznap azért nem írtam róla, mert sokkal helyénvalóbbnak éreztem a friss Oscar-díjhoz gratulálni, mint arról írni, hogy miért nem mentek a gyerekeim iskolába aznap.
Megkaptam én is, hogy "felhasználom őket az ellenzék politikájához", mint sokan mások rajtam kívül. De az a helyzet, hogy nem használtam fel őket semmire sem. Mint ahogy ők sem használtak fel engem arra, hogy lógjanak egy napot a suliból.
Egyszerűen csak az történt, hogy megpróbáltunk egymás mellett és egymásért kiállni, és kifejezni azt a véleményünket, hogy nem vagyunk megelégedve az oktatással. Nem érdekel a politika, a legkevésbé sem érdekel, hogy melyik párt melyik embere ül éppen ott, ahonnan ezt az egészet irányítják. A tanárok fizetése sem az én dolgom. Akkor sem, ha kevés, meg akkor sem, ha sok. (bár ők sem emiatt kezdtek tüntetni, csak valahogy ez maradt meg a köztudatban)
Az én dolgom az, hogy a gyerekeim érdekeit képviseljem. A gyerekeimnek pedig most nem jó iskolásnak lenni. Sőt, kifejezetten nehéz iskolásnak lenni...
Nagyon komolyan itt lenne az ideje egy nagyon komoly váltásnak oktatás-fronton, és nagyon szeretném, ha végre történne valami ezügyben. Lennének ötleteim is, ha valaki meghallgatná, szívesen el is mondanám neki őket.
Azt sajnálom nagyon ebből az egész hétfői akcióból, hogy megint sikerült egy-egy jó elhelyezett félmondattal kétségeket ébreszteni, és egymás ellen hangolni az embereket. Na persze... mindenki tudja, hogy egységben (lenne) az erő... az meg ugye veszélyes.


1 megjegyzés:

  1. Ahogy mondod, továbbá még hozzátenném,hogy akinek ez tanárként most megfelel ahogy van, ( mert sok van ám ilyen is ) az bizony csakis a fizetéséért dolgozik és egy kicsit sem szereti a gyerekeket és a szülőről is ezt gondolom, akinek ez jó...

    VálaszTörlés