2012. okt. 29.

Tegyünk úgy...

.. mintha az élet csodás lenne, mert ugye milyen is lehetne másmilyen. Minden adott hozzá. Család, kutyák, munkahely, viszonylagos anyagi biztonság. Van szeretetháló, vannak barátaim, boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élünk, a gyerekeim okosak, szépek. Szóval, az élet csodás.
Ámde ennek ellenére vagy épp ezen túl mégiscsak van egyfajta gyötrő valóság. Amiket néha nehezen viselek, néha besokallok tőle. Több oldala is van ennek.
Amit a legnehezebb eltitkolnom, de azért megteszem nap mint nap a magam és mindenki más érdekében is, az a folyamatos fájdalom, amivel élek már pár hete. A fejem minden nap fáj. Hol úgy ébredek már, hol csak kicsit később kezdődik. Már nem szedek rá fájdalomcsillapítót, és már nem próbálkozom semmiféle hókuszpókusszal. És valamennyire hozzá is szoktam. Tudok nevetni is közben, semmi gond. Ami jobban megijeszt, hogy most már másfél, de lehet hogy kettő hete egyfolytában fájnak az izületeim is. A csontjaim, belül. A lábamban, a kezemben, mindenhol. És a zsibbadást nem is mondom. De nem akarok róla tudomást venni, és nem akarok vele orvoshoz menni, mert nincs nekem most ehhez sem kedvem, sem türelmem. És leginkább vagy legfőképp nem akarok tudni sem róla. Szóval ez így marad még. (és tudom, majd most kapok a fejemre..)
Aztán van az az oldal, ami a környezetemben élők által körülvesz. Mindegy az, hogy mennyire szorosan vesz körül, mert lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy (és itt természetesen életbe lép az, hogy a jelenlévők mindig kivételek) ugyan hatalmas divat lett ez a "szeressük egymást gyerekek" életérzés, és mindenki pozitív, és elégedett, és minden... ugyanakkor folyamatosan ömlik belőle a bírálat, a kritika, és az önáltatás. Egy ideig ezeket fel sem vettem. Rántottam egyet a vállamon, és hagytam a fenébe. Legfeljebb nem beszéltem vele többet, vagy nem akartam hozzá szólni. Előfordult, hogy egy őszinteségi roham miatt másnap már nem volt ismerősöm a facebook-on, de aztán újra az lett, bár azóta is kínosan ügyel rá, nehogy kapcsolatba kerüljön velem. Azt hiszem, az volt egy olyan pont, amikor először felhúztam magam ezen az álpozitvitáson. Mert lehetek én akármilyen, ha azt hirdetem magamról mindenhol, hogy micsoda rendes, kedves és elfogadó ember vagyok, akkor nem bírálok senkit két héttel később. És főleg nem sértődök meg rajta, ha az valakiknek nem esik jól. Tele van a világ ilyenekkel. Akik hirdetik, hogy "peace", és miközben az egyik kezük örökké az egyezményes világbéke jelét mutatja, a másikkal dobálják a sarat azokra, akik nem tetszenek nekik.
Volt az ilyen gondolataim miatt több érdekes napom is már. Volt két olyan napom is, amikor napközben gondolatban megírtam az utolsó bejegyzésemet. Gondoltam, most kell elköszönnöm, amíg még tehetem őszintén, alakoskodás nélkül.
De végül sikerült elfogadnom ezt úgy, ahogy van. Hogy ők olyanok, én meg ilyen vagyok. És nem kell nekem mindenáron megértetni mindenkivel, hogy az elfogadás nem csak azt jelenti, hogy nem zavar, ha három szőrszál áll ki a bibircsókból az arca bal oldalán, hanem azt is, hogy nem bánom, ha valaki más, mint én. Már csak azért sem, mert ebben a világban elférünk egy páran.
Úgy egyébként meg, miután minden mindennel összefügg, lehet, hogy abba fájdult bele minden porcikám, hogy ezzel küzdöttem. Végül is irtó nagy meccs volt ám. De továbbra is azt vallom, hogy ha sírni kell, akkor sírjunk, ha örülni kell, örüljünk.

8 megjegyzés:

  1. Dius, please, menj el orvoshoz!!! És mindjárt itt a négy nap szünet, ami remélem, neked is négy nap lesz!!!
    Ami meg a többit illeti, hát ez is egy állandó jelenség, és nagyon szomorú.
    (Asszem inkább e-mailt írok holnap...)

    VálaszTörlés
  2. dius, orvost vagy vmi lélekgyógyítót Neked, de komolyan.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is hat napon át fájt a fejem. Nem volt migrénem, csak egy végtelen, tompa, nyomott fejfájás. Biztosan az időjárásváltozás miatt.
    Az elfogadás elég nehéz dolog, de minél jobban megy, annál könnyebb utána, mert nem agyal az ember azon, ki, miért, hogyan. Egyszerűen elfogadja, hogy hát igen, ilyen is van. Én is gyakorlom.

    VálaszTörlés
  4. Csatlakoznom kell, mert az ismétlés a tudás anyja:) Orvoshoz kell menni, okvetlenül, mondom én, aki éppen egy éve mentem el orvoshoz- mert ordításig fajult a fájdalom,és akkor behurcoltak.
    Ránézésre megállapította az orvos, hogy migrén, semmi agyi bajom nincs. Oké, mondtam, remélem is, mert én egyszer eljöttem, de még egyszer nem lát itt meg. Mire ő: egyszer illik is.
    kaptam gyógyszert, méregdrágát, és rém erőset. És hatástalant.
    Ergo, a baj nem onnan van, azóta is tart, házi orvos kiírja újra, hányinger tőle, kábultság , nem veszem be inkább állapotok....És ez túlságosan gyakran.
    Én belül tudom, mi a gond, és nem is vagyok kíváncsi arra, amit az orvosok mondanának, mert tényleg remélem, hogy nem szervi a dolog.

    Azért nem játék, ki kell kutatni, hátha okosat mondanak és segítenek.
    A naplót írjad,ki kell ezeket a témákat valahol mondani.
    És igen, sokszor van mögöttes gondolat, bántás, sértés...és sok rossz- talán azért, hogy megtanuljuk, mi magunk ne legyünk olyanok.
    Majd a végső napon mindenki saját lelkével számol el:)

    VálaszTörlés
  5. Dominika, a négy nap nekem is négy lesz, igen. :) Az emailt köszi. :)
    Zsófi, jelenleg egyikkel sem tudok, akarok szembenézni még.
    Superwoman, örülök, hogy Te már túl vagy rajta, remélem nem is jön többet ilyen hosszú időre elő. Gyakorlat teszi a mestert... :))
    Júlia, köszi. Sok mindent tudok az agyamról (túl sokat is), újabb info-t nem tudnék befogadni róla. A régiekre meg simán rá lehet fogni ezt a mostani tünetcsoportot is. Remélem elmúlik. Ha nem, majd gondolkodom egy másik verzión. (vagy visznek és nem lesz lehetőségem gondolkodni)
    Mindig ide lyukadok ki én is: hogy ott a végső elszámolásnál majd kiderül ám a turpisság. :) És ez egészen megnyugtató. :)

    VálaszTörlés
  6. "ha sírni kell, sírjunk, ha örülni kell,akkor örüljünk"
    De könyörgöm, örüljünk is! Mert én most azon vagyok ki mostanában, "sírjunk és megvígasztalnak" című sztorin. Persze nem itt, mert itt meg van az egyensúly nálad!:-)
    És orvos (kéne) menni....:-)

    VálaszTörlés
  7. "nem bánom, ha valaki más, mint én. Már csak azért sem, mert ebben a világban elférünk egy páran."

    Azert vitatkoznak kicsit...par evvel ezelott.....nlc...

    VálaszTörlés
  8. Anikó, ha van minek, annak örülünk. :) Mostanában nincs egyensúly itt sem, de majd átbillenek most már, remélem. :)

    Kedves Névtelen, egyszerűbb lett volna, ha valami nevet vállalsz ehhez a hozzászóláshoz. Így most meg kell hogy kérjelek rá, hogy ahhoz, hogy vitázzunk, frissítsd fel kérlek a memóriámat, mire is gondolsz pontosan.

    VálaszTörlés