Már megint

 Megint úgy jártam vasárnap éjjel, hogy nagyon nehezen tudtam elaludni. Azt hittem, hogy a múlt heti hajnali kettőig tartó ébrenlétem lesz minden idők negatív rekordja, de sikerült még ezen is túltennem, háromnegyed háromkor néztem meg utoljára az órát. Ennek megfelelően igencsak zombi üzemmódban voltam egész nap, időnként voltak jobb-rosszabb periódusok. 

Azért külön hálát adtam mindenkinek, akinek köszönhető, hogy Roli szülői értekezletén részt vehettem online is. Szerintem sírva is fakadtam volna, ha még munka után oda kell mennem az iskolába. De így egészen tűrhető volt, végighallgattam mindent, ami az ágazati vizsgákkal kapcsolatban elhangzott. Roli már a teljesen új technikusi képzésben tanul, gyakorlatilag mindenki menet közben értelmezi a szabályokat. Egy biztos, év végén informatikából vizsgázni kell, írásban is, és gyakorlati vizsga is van. Ha az nem sikerül, akármi is volt év közben, nem mehet tovább. Vannak bizonyos vakfoltok meg a rendszerben, de bízom benne, hogy mire Roli odajut, mindenkinek minden világos lesz. 

Jelen pillanatban egyébként úgy áll a helyzet, hogy Eriknek sem ér még véget a tanulás, mert az a terv, hogy még megy tovább. Nem főiskolára, vagy egyetemre, pedig nem csak én, hanem a tanárai közül is egy-kettő megemlítette neki, hogy megpróbálhatná, de még van cél. Természetesen támogatjuk ezt, örülünk neki, hogy meg tudjuk tenni. 

Rengetegen betegek körülöttünk, nem tudok elég hálás lenni érte a sorsnak, hogy ötünk.közül még mindannyian megúsztuk. Vagy ha nem, hát észre sem vettük, hogy átestunk rajta. 

Szeles vasárnap

 Reggel azért megbántam, hogy tegnap nem tudtam magam rávenni a vásárlásra, mert ma már muszáj volt, és hát ebben a tomboló szélben a legkevésbé sem esett jól. De mindegy, már rég túl vagyunk rajta. Ezen kívül nagyon ki sem mozdultunk, mert minek is. Bentről is bőven elég volt látni, ahogy tombolt. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a Balatonnál micsoda hangzavar van ilyen szélben, és levegőt sem lehet kapni a parton. Azért annyira nem vagyok bevállalós, hogy ezt is akarjam látni élőben. 

Délután sütöttem zsemlét és kakaós csigát, és persze gondolatban folyamatosan készültem az esti Újpest-Fradi meccsre. Erre nem is készültünk úgy, hogy élőben ott leszünk, az időjárás miatt meg jobb is, szerintem akkor sem indultunk volna el, ha van jegyünk. De tévéből is jó élmény volt, végre láttunk egy olyan félidőt, amilyet szeretünk. Az meg persze a hab a tortán, hogy mi nyertünk. 

Jövő héten kénytelen leszek konzultálni az orvossal, mert elfogyott a gyógyszerem, amit felírt, és már másnap ugyanúgy fájt a lábam. Nem tudom lehet e belőle még egy adagot szedni, vagy mit kéne vele kezdeni, de ez így biztosan nem lesz jó. Pedig úgy reménykedtem..

Semmi nap

 Elég sok ilyen napom van mostanában, amikor csak örülök annak, hogy vagyok, de nincs kedvem semmihez. A semmit szó szerint kell ilyenkor érteni. Nem főztem, nem voltam vásárolni, nem mostam hajat, nem takarítottam. Mert nem volt kedvem. Ahhoz volt, hogy csak úgy legyek, és kész. Ha nagyon nekiállnék elemezgetni, hogy mi lehet ennek az oka, biztosan meg is találnám, de nem állok neki. Van, amit tudok elemezgetés nélkül is, a többit meg azért nem tudom, mert nem akarom tudni. 

Tegnap megérkezett a másik falra is a balatoni kép, és ma fel is került, így most bárhol vagyunk a nappaliban, mindenhol Balatonboglár is ott van. 

Péntek

 De jó volt ma arra ébredni, hogy ma már péntek van. Igaz, hogy végül a hét legunalmasabb napja címet is kiérdemelte ez a mai, de inkább egy unalmas nap, mint egy olyan, ami tele van idegeskedéssel. 

Korábban jöttünk haza, Rolanddal voltunk bőrgyógyászaton. Két szemölcsöt is lefagyasztottak a lábujjáról. 

Itthon meg már nem volt semmi extra történés. Összepakoltam kicsit, felporszivoztam. Hat óra körül már nem bírtam tovább, és kicsit muszáj volt lefeküdnöm, mert minden porcikám fájt. Aludtam is majdnem másfél órát, remélem azért majd este is tudok aludni. 

Meccsnap

 Hű, ezt most nagyon vártam. Nagyon kellett a lelkemnek ez a fajta kikapcsolódás, kíváncsi voltam milyen lesz az első meccs az új edzővel. Szerencsére annyira hideg sem volt, mint a hét elején, bár nyilván kicsit fáztunk annak ellenére is, hogy rendesen felöltöztünk. 

Annak ellenére sem volt csalódás igazán, hogy kikaptunk, meg hogy még látszik, hogy nem olyan a játék, mint kéne. (a csapat nagy része kovidos volt a közelmúltban). Minden másért kárpótolt a "végre" érzés, hogy találkoztam Fradi barátokkal, beszélgettünk, örültünk egymásnak, mert mindenki jól van. 

És nem mellesleg tökéletesen elfelejtettem minden hülyeséget, amivel az elmúlt napokban traktáltak. 

Már megint igazam lett

 Nem azért esik jól a lelkemnek, mert egyébként is jó érzés az ilyesmi, hanem azért, mert ha valaha is voltak minimális kétségek bennem afelől, hogy borzasztóan elfogult vagyok a saját gyerekeimmel, és olyat látok beléjük, ami nincs is, azért mostanra ezek teljesen eltűnnek. Nem ismertem félre egyiket sem, nem tettem rosszul, hogy bíztam abban, hogy a bennük lévő tudás, és mindenféle képesség elő fog kerülni megfelelő helyen, megfelelő időben. Nem a jegyek érdekesek most sem, ahogy akkor sem voltak azok, amikor mindkettőről meg azt kellett bizonygatnom, hogy az a kettes az nem a tudása, hanem az épp aktuális megítélése kapcsán lett kettes. 

Tegnap és ma hazahozták a félévi bizonyítványokat.

 

Kedd

Érdekesen furcsa nap volt ez ma. Olyan, mintha lenne valami a levegőben, de sehogy sem tudom kiszimatolni, hogy ez a valami vajon jó lesz, vagy épp ellenkezőleg. 

Az mindenképpen jó volt, hogy ma már nem volt annyira hideg, mint tegnap. És az is biztató hír, hogy tegnap megérkezett az első gólya Vörsre. Hát akkor már csak nem tart ez a tél olyan sokáig, nem? 

Holnapután meccsre megyünk, és annak ellenére is tök várom, hogy tutira fázni is fogunk. 

Egyébként meg nem történik semmi olyan, ami arra lenne érdemes, hogy írjak róla, így aztán ez is egy ilyen rettenetesen unalmas és semmitmondó poszt lett.