2023. aug. 21.
Ez ma
2023. aug. 20.
Vasárnap
A mai ünnepnapon nem volt semmi programunk. A tömegrendezvények tekintetében továbbra is csak a focimeccseket részesítjük előnyben. Nekem az külön ünnep volt, hogy Balázs főzte az ebédet. Én csak a köretet készítettem hozzá, de így egészen más, hogy csak ennyit kell tennem. Ebédnél még mindenki itthon volt, utána Patrik ment a fővárosba, a többiek csak a helyi tűzijátékot nézték meg. Nekünk van egy kis tűzijáték fóbiánk ezen a napon, volt egy borzasztó élményünk 23 évvel ezelőtt Budapesten, azóta inkább kerüljük .
Van bennem egyébként egy csomó furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Nem tudom megfogalmazni sem, meg magamnak sem, de hagyom, majd csak lesz belőle valami, amit szavakba, vagy legalább gondolatokba tudok önteni.
2023. aug. 19.
Szombat
Ájultan aludtam nagyjából fél tizenkettőtől délelőtt kilencig. Nagyon jól esett, bár mégsem úgy ébredtem, mint aki képes akár hegyeket is megmozgatni. Mondjuk nem is volt ilyen tervem.. Délelőtt még kaptunk egy kis égi áldást, úgyhogy még a mosógépet sem indítottam el ma.
Ebéd után már kisütött a nap. Elmentünk sétálni, sikerült egy hat kilométeres kört tennünk.
Megnéztük a Liverpool meccset, ámuldoztunk, hogy Szoboszlai micsoda elképesztő formaban van.
Ezen kívül nem sok minden történt. De ma ez pont jó volt így is.
2023. aug. 18.
Pénteki körmös nap
Ami még egy-két éve meg sem kottyant, az mostanra komoly kínokat képes okozni. Továbbra sem szívesen mondanék le ennek ellenére sem a meccsekről, de ma hajnali négykor, amikor Balázs ébresztett, majdnem sírva fakadtam. Éjfél után pár perccel kerültem ágyba, és nem is aludtam el azonnal, úgyhogy alvás nem sok jutott. Na mindegy is, mert mostanra már túl vagyok az egész napon, de egész nap velem volt az érzés, hogy bármikor el tudnék aludni..
Délután azért még gyalog mentem a körmömet újjá varázsoltatni. Balázs jó fej volt, mert elkísért, meg hazafelé is eljött elém, így aztán jó volt végülis, pedig az indulás pillanatában még tortúrának tűnt.
És a körmöm még a nyár vidámságát szimbolizálja..
2023. aug. 17.
Munka és meccsnap
Úgy jó azért kezdeni a hetet, hogy mindössze két munkanap van már csak a héten. Azt nem mondom, hogy bizonyos idő után nem lenne ez esetleg unalmas, de nagyon sok idő múlva történne csak meg, hogy ne örülnék annak, ha ez mindig így lenne. Semmi reális esély nincs erre, de azért néha jó eljátszani a gondolattal.
A fonalat pillanatok alatt felvettem reggel érkezés után, nagyjából minden ugyanúgy folytatódik, mint ahol múlt hét pénteken abbamaradt.
Munka után hazarobogtunk, ebédeltünk, aztán már készülni is kellett a meccsre. Hazaérkezés után nem egészen egy órával már úton is voltunk. Nem vártunk nagy hajtást a csapattól, mert múlt héten gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás Máltán, amikor 1:6- rá győzött a csapatunk, mégis okozott némi csalódást, hogy valóban igen lazán vették. Így is sikerült nyerni 2:1-re, de azért jó lenne már olyan igazi meccset látni, amit lefújás után azonnal vissza akar nézni az ember.
Meccs előtt a pólóágyúból Erik elkapott nekem egy pólót, aminek örültem nagyon.
2023. aug. 16.
És még ma is
Még a mai nap is a henyélős napok közé tartozott. Tegnap este még azt gondoltam, hogy majd ma már azért kicsit aktívabb leszek, és egy-két régóta húzódó restanciámat majd végre most megcsinálom, de elég gyorsan lebeszéltem magam róla ma délelőtt. Végülis most már olyan mindegy, hogy majd mikor lesz kedvem hozzá.
Ma is sétáltunk, kétszer is. Azt a tempót nemigen tudom tartani, amit Balázs szokott, amikor sétál, így ő az, aki lassít kicsit. Mondjuk ő a maga tempójában szokott nélkülem is menni, vagy Erikkel, akinek kevésbé okoz ez gondot.
Holnap és holnapután már dolgozunk, aztán két hétig egyedül leszek, a kolléganőm megy szabadságra, de utána még nekünk is van egy hét Balaton. Ott majd lélekben elköszönök a nyártól, és megpróbálok felkészülni az őszre és a télre, amennyire lehet.
Erik szeptemberben elkezdi az utolsó tanévét, vélhetően véget is ér neki a gondtalanság majd ezzel. Persze, diákmunkásként belekóstolt már abba, milyen is minden nap dolgozni járni, de messze nem ugyanaz lesz majd már teljesen felnőttként. Hajlamos a kényelmességre, és pont ugyanolyan nehezére esik reggelente felkelni, mint nekem (de lehet, hogy neki még nehezebben megy), úgyhogy kemény lesz neki, de remélhetőleg valami olyan helyre kerül, amit szeret majd csinálni, és akkor könnyebb lesz. De ez még messze van.
2023. aug. 15.
Ma csak
Ma csak itthon voltunk, és élveztük azt, hogy mindketten sokkal jobban voltunk. Délelőtt ráérősen elsétáltunk a boltba az ebéd hozzávalóit megvenni, aztán mindenféle kapkodás nélkül elkészült az ebéd is.
Jó volt itthon lenni, jó volt, hogy a fájdalom már nem akadályozott például a teregetésben. Jó volt, hogy hétágra sütött a nap, hogy este tökéletes nyugalomban ücsörögtünk a teraszon kettesben.
És a legjobb, hogy holnap még lesz egy ilyen bármit csinálós napunk.



