Különleges hétfő

Ez a hétfő nem tartozott azok közé, amit mindenáron utálni kellett volna. Már az önmagában sokat javított rajta, hogy együtt mentünk dolgozni. Emiatt aztán annyira nem is zavart az a tény sem, hogy mindössze kettő órát aludtam, és erről szépen árulkodtak a szemem alatti karikák is. De mindegy volt, mondom.
Még emelt ezen a hangulaton, hogy a korán kelésért cserébe láthattuk a holdfogyatkozás több fázisát is. Különleges élmény volt látni még itthon teljes fényében, majd aztán útközben már azt, ahogy fogyatkozik, amikor beértünk dolgozni, már a fele "hiányzott". Aztán egy órával később azt is láttuk, hogy teljesen "elfogyott". Furcsa és különleges sötétség lett, páratlan szépségű volt, ahogy csak egy érdekes kicsit vörös kontúrú, szinte fekete kör látszott az égen.
Szerintem ez is egy olyan élmény volt, amit majd az unokáinknak is el fogunk mesélni.
A munkanap is eltelt, mindenféle már-már már-már megszokott hülyeséggel, és a szokásos rutinfeladatokkal.
Itthon minden gyerekünk várt bennünket, ami mindig olyan jó érzés. Pont tíz percig tart is ez, mert addigra hárman háromfélét mondanak, egymást cseszegetik, és ilyenkor visszasírom azokat a boldog, gondtalan kisgyerekes éveket...😊
Holnap kezdődik minden elölről.

Kemény volt

Már akkor is tudtam, amikor elhoztam a könyvtárból, és figyelmeztettek is rá, hogy "az nagyon szomorú". Tudtam, hogy ha képes leszek rá, hogy elolvassam, nagyon kemény lesz. Egyszer már egy hasonló témájú kifogott rajtam, azt azóta sem tudtam a kezembe venni.
De most ezt a könyvet elolvastam. Sírtam rengeteget közben, nagyon mélyen felkavart, eszembe jutott egy csomó minden közben. Másokról, akiket láttam már így, és ugyan voltak sejtéseim, de mégsem voltak azok semmik sem ezekhez képest, amiket olvastam. És igen, az is eszembe jutott, hogy egyszer régen odaállítottak ennek a világnak a szélére. Szerencsém volt, mert végül nem kerültem beljebb, nem kellett ismeretséget kötnöm, és beköltöznöm ebbe a világba. Azt remélem, hogy a sors kegyes lesz, és soha nem is kell semmilyen szerepben sem megismernem közelebbről.

Mennyi hülye

Most már aztán tényleg ki kell találnom valamit a bevásárlással kapcsolatban, mert egyre nehezebben viselem el ezeket a mindennapos tortúrákat. Az a helyzet, hogy ugyan még mindig ki tudok akadni azon, ha az ott dolgozókat csak siránkozni hallom, meg amikor nincs áru, pedig tudom, hogy a raktárban annyi van belőle, hogy ha rendelnének, akkor még én is hozzájuthatnék. De újabban komoly együttérzés kezd éledni bennem a kereskedelemben dolgozókkal. Szerintem ennyire alacsony még sosem volt a kerítés, és az idén a hülyék száma, akik átjutottak rajta, folyamatosan hatványozódik. Vannak emberek, akik olyan elképesztően bunkók, hogy csak tátom a számat, és pislogok nagyokat.
Minden ilyen alkalommal azt érzem,hogy én többet nem akarok senkivel sem találkozni, valami magánbevásárló helyet szeretnék. Vagy egy olyan helyet, ahonnan megrendelhetem, és idehozzák nekem a kapuhoz. Majd csak találok valami ilyet...

De jó lenne

Tök jó volt hamarabb hazajönni. Már eleve másképp telt emiatt a nap is, sokkal könnyebb volt minden azzal a tudattal, hogy kevesebb időt töltök ott. Eszembe is jutott, hogy ha lenne rá lehetőségem, hogy mondjuk a munkaidőkeretet úgy töltsem ki, ahogy gondolom, simán bevàllalnám, hogy hétfőtől csütörtökig ledolgozom a negyven órát, és akkor mindig három napos lenne a hétvégém. Oké, biztos lennének idôszakok, amikor ez kivitelezhetetlen lenne, vagy csak nagyon fárasztó, de azért így elméletben olyan jó ötletnek tűnik.
Addig meg, amíg ez nem így lesz, ezt a két napot használjuk ki, ami következik.

Lesz, ami lesz

Azt nem tudom, hogy lesz e még nálam valamikor is olyan, hogy teljesen elégedett leszek, de mostanában ez a legkevésbé sem jellemző rám. A legrosszabb, hogy nem is tudom pontosan mivel nem vagyok megelégedve, vagy hogy mitől van bennem egy csomó hiányérzet. De épp az előbb olvastam, hogy hétfőn jön az újabb világvége...izé...vérhold, szuperhold, farkashold, meg minden, mi szem-szájnak ingere, úgyhogy az is lehet, hogy valahonnan a lelkem legmélyéről készül belőlem előtörni a vérfarkas (bár vámpírnak előbb felvennének ezzel a sápadt, vérszegény kinézetemmel, meg az örökös fázásommal), és ez okozza ezt az érdekes nyugtalanságot.
Az mindenesetre most a hét jó híre, hogy már csütörtök van, és már azt is tudom, hogy holnap hamarabb le fogok lépni, hogy legalább egy kicsit nyújtsak a hétvégén.

Frontos

Én sem úsztam meg a frontot. Nyilván így kellett lennie, mert miért pont én lettem volna a kivétel. Igaz, tegnap még büszkén kihúztam magam, amikor lépten-nyomon mindenki arra panaszkodott, hogy a feje fáj, meg bágyadt, meg minden rossz. Én még akkor a fázáson kívül semmit nem éreztem. (Na mondjuk a fázás olyan mértékű volt, hogy egész délután kék kontúr volt a szám körül)
De elkiabáltam én ezt az egészet, mert ma reggel már úgy ébredtem, hogy fájt a fejem. Ami persze végig is kísérte a napomat kitartóan, csak hogy emlékeztessen arra, nem szabad elbizakodottnak lenni.
De legalább ez a fejfájás dolog egy olyan valami, amit nem írhatok az öregedés számlájára, mert már gyerekkoromban is így volt ez. Csak akkor még nem is tudtam, hogy létezik hidegfront, meg melegfront, meg meg anticiklon.

14

Ma van az a nap, amikor a legkisebb fiunk is már tizennégy éves. Négy év múlva már minden fiunk felnőtt lesz.
Talán vele kapcsolatban érzem azt leginkább, hogy annyira gyorsan telik az idő. Persze, mert ő az, akire az időből a legkevesebb jutott. Legalábbis az olyan időből, amikor nem kellett osztoznia senkivel.
Amikor még csak elképzeltem, hogy milyen lesz majd ő, mindig azt gondoltam, hogy a két bátyja lesz ő összegyúrva. És valahogy így is lett. Mindent összegyűjtött a nagyokból, és ha lehet, mindenre még rátett egy lapáttal.
Egy percet sem lehet mellette unatkozni, soha nem is volt erre példa. Ma már kevésbé szeleburdi, és nem mászkál zokniban a pocsolyában, nem ül be a fürdőkádba pizsamában sem, cserébe megállás nélkül tud beszélni olyan dolgokról, amit én egy csomószor nem is értek.
Jelenleg imád enni, és ez látszik is rajta. Alig pár centivel alacsonyabb csak tőlem, gondolom nyárra ez változni fog. 41-es bakancsa van, ami elég ijesztő tény.
Utàlja a farmert, nem szereti összecipzározni a kabátját. Utál leckét írni. Imád viszont a húgom kisfiával lenni, aki úgy tekint rá, mint az Istenre.
Már nem kisfiú, de még nem is igazán nagy. A kettő közötti állapotban van épp, ebből fakadóan akadnak problémái a világgal.
Tizennégy éve csodálom őt. Tizennégy éve lesen kíváncsian, hogy milyen lesz majd. Tizennégy éve vagyok végtelenül hálás azért, hogy ő is minket választott. A világ legjobb dolga az anyukàjának lenni.