Ma nem megy

Nem csak a blogírás, de leginkább semmi sem. Olyan migrénem van, hogy még olvasni sem volt kedvem a kádban.
Lefekszem, hátha reggelre elmúlik, mer ez így nagyon gáz.

16

Azért olyan nagyon hihetetlen, hogy a fiam ünnepli ma a tizenhatodik születésnapját, mert még én is emlékszem arra, amikor én lettem ennyi. Így aztán eléggé felfoghatatlan, hogy az én gyerekem már ennyi idős. Hogy mikor telt el ennyi év, azt nem tudom, de nyilván menet közben.
Balázs szerint ő a kedvencem. Szerintem téved, de tudom, miért érzi ezt. Tény, hogy attól, hogy ő született először, egy kicsit más, mint a többiek. Meg attól is, hogy annyi mindenben egyformák vagyunk, és ettől eléggé egyhúron pendülünk. Amennyire apja külsőre, annyira én vagyok belül.
Tizenhat éve... egy pillanat volt. És azóta mennyi minden történt már. :)

És még folytathatnám a végtelenségig a fotókeresést, bár ahogy telik az idő, úgy lesz egyre nehezebb egy pillanatot megörökíteni az utókor számára. De ezek a pillanatok is megvannak azért.. idebent. :)

Megjöttünk

Ezt a tényt nem is olyan könnyű jelen pillanatban még feldolgozni. Azt gondoltam, hogy vagyok én mentálisan annyira erős, hogy menni fog majd az átállás, mint a karikacsapás. De vagy nem vagyok elég erős, vagy ez egy tök normális reakció, de nemhogy nem megy, mint a karikacsapás, de majdhogynem lehetetlennek érzem, hogy holnap hajnalban elmenjek dolgozni. A hatos lottóban reménykedtem még ma, merthogy tegnap az ötös sem jött be.. de sajnos ez sem, így nem tehetjük meg, hogy fogjuk magunkat, és csapot-papot itthagyva meg sem álljunk a Balaton-partig, hogy ott berendezkedjünk egy új életre.
Marad az, hogy szépen visszarázódunk a hétköznapokba. Nem lesz könnyű. De biztos nem lehetetlen, úgyhogy majd ezen is túlesünk.

Készült ma egy már-már hagyományosnak mondható családi fotó rólunk. Úgy döntöttem, hogy sem Balázs, sem én nem öregedtünk semmit, a fiaink viszont látványosan megférfiasodtak.

Utolsó este

Fura, de tényleg nem érzem most azt, hogy mennyire rossz nekünk, hogy vége a nyaralásnak. Biztos, hogy ebben benne van az is, hogy azért az idén nem panaszkodhatunk, mert a július nagy részét itt töltöttük. Azt nem mondom, hogy nagyon vágyom dolgozni menni. Sőt.. igazából most még otthon egy-két-három napot el tudnék képzelni, amikor pihenek. Najó, nyilván ott sem azt csinálnám, mert ott meg akkor, ha már otthon vagyok, biztos nekiállnék takarítani, vagy ilyesmi. De a nagy nyaralás végére az igazság az, hogy hullafáradt vagyok. Mármint fizikailag. Mert itt inkább gyalog mentünk mindenhova, mert az is a nyaraláshoz tartozik, így aztán napi sok-sok kilométer van a lábunkban, meg hát azért mégiscsak én vagyok az egyetlen nő a családban, aki- bár a fiúk besegítettek, amiben csak tudtak- csinált mindenfélét, amit otthon is.
És még azért holnap van egy erőltetett menet a hazaút előtt, mert a házat úgy hagyjuk itt, ahogy találtuk. Nem csináltunk nagy kupit mondjuk, meg hát nyilván menet közben is rendet raktunk, felmostunk, porszívóztunk, de mielőtt elmegyünk, makulátlan rendnek kell lennie. Egyszerűen csak azért, mert én azt úgy szeretem.
Az azért biztos, hogy hihetetlenül szerencsések vagyunk, amiért egy ilyen nyaralás megadatott nekünk, és azt remélem, hogy a fiúknak is örök emlék marad.

Múlt-jelen-jövő

Úgy van az ember kitalálva, hogy kicsit mindig előre is, és visszafelé is tud gondolkodni. Vagy én legalábbis így vagyok kitalálva. Szerencsés lehet az, aki mindig csak a jelenben van jelen, de szerintem nagyon kevesen vannak csak így. Azért az a fajta nem vagyok, aki folyton a múltból merítkezik csak, vagy folyton valamiért sóvárog, ami esetleg a jövőben majd lehet, de mindig úgy vagyok, hogy azért tudom jól megélni a jelen pillanataimat, mert ott van a jelenemben a múltam is, és a jövőm is.
Hálás voltam a mai nap minden percéért, mert már ott motoszkált bennem, hogy már csak alig pár nap van ebből a gondtalanságból, és kezdődik a mindennapi taposómalom újra. De nem bánkódom emiatt, mert a jövő ígéretében ott van az, hogy ha a mindennapi taposómalmot végigcsinálom, akkor jutalomként ott lehet megint majd jövőre két hétnyi gondtalanság. És ez az a gondolat, amiben egyszerre van jelen, múlt és jövő. Mindent megélek egy pillanat alatt, és jól is tud esni. :)
Igaz, szerencsés vagyok nagyon, mert szeretem a családomat, szeretek velük lenni, szeretek gondoskodni is róluk, még akkor is, ha egyébként néha roppant fárasztó hadművelet az egész. Szeretem a munkámat is, a munkatársaimat is, és nagyon szeretem azt is, ha éppen nincs semmi dolgom. És így együtt ez már egy kerek egész.
Biztosan nem lesz könnyű majd búcsút inteni vasárnap, és furcsa lesz hazamenni is. Jó itt nekünk, csupa jó dolog történik itt. De én azzal a tudattal zárom majd be az ajtót, hogy jövőre ugyanilyen jó lesz. Nem búcsút intek, csupán csak egy kicsit máshol leszek. És máshol is megpróbálom megőrizni az itt érzett gondtalanság érzését, és belecsempészni a mindennapjainkba is belőle. :)
Így lesz a mostani jelenből múlt helyett jövő. ;)

Álomvilág

Most aztán tényleg nincs semmi gondolatom. Fáradt vagyok, mert már sokadik éjjel is alig aludtam. Igen, nekem is melegem van éjszakánként. Napközben is, persze, de akkor nem zavar. Remekül el tudom képzelni, hogy mennyire is fáztam télen, és máris tudok örülni a negyvenfokos kánikulának. Mert még mindig ezerszer inkább izzadok, mint hogy egyszer fázzak.
Kicsit el is fáradtam már a nyaralásban, ami ugye elég hülyén hangzik, de tényleg így van. Szellemileg sikerült kikapcsolnom, de amúgy meg nagyon fáradt vagyok. De valahogy mindig az van, hogy jajj, menjünk inkább még egyszer a strandra, mert jövő héten már úgysem lehet, menni kell dolgozni. Vagy sétáljunk, fagyizzunk, együnk egy (lekváros) lángost, akármi, csak még tegyünk abba az élmény-csomagba, amit hazaviszünk magunkkal, és amiből majd töltekezünk egészen jövő ilyenkorig.
Nap mint nap álmodozom arról, hogy nyugdíjas koromban majd itt fogok lakni. Ha egyáltalán lesz még majd nekem nyugdíjas korom. De tökmindegy is a kor.. nagyon jó lenne itt egy ház, ahova akármikor jöhetnénk, amikor épp besokallunk az otthoni, munkahelyi, iskolai dolgokkal. Valami menedékféle, ahova lehetne jönni megnyugodni. Most álom, de ki tudja, még lehet belőle valóság is. Kitartással mindent el lehet érni. :)

". . . ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek. . . " Wass Albert

Az élmény-csomagba meg még igyekszünk belepakolni mindenfélét a következő napokban.

Így kéne

Lehet, hogy mégsem bírom olyan jól a meleget, mint ahogy azt eddig gondoltam. Ezt a következtetést abból vontam le, hogy ma sem türelmem nem volt semmihez igazán, se nem voltam topformában fizikailag sem.Na de miután már a nap vége van, szót sem érdemel az egész. Holnap meg amúgy is még melegebb lesz. :D
Napok óta akarok már írni arról, hogy micsoda szuperjól szervezett szemétszállítás van itt Balatonbogláron (és valószínűleg így van ez a többi balatoni városban és településen is). A kommunális szemetet egy héten kétszer viszik. Hétfőn és pénteken. Nyilván azért hétfőn, mert hétvégén többen vannak itt, mint hét közben, és ilyenkor több szemét is termelődik, mint általában. A kukásautó este jön, amikor már a nyaralók zöme elvonul, sokszor észre sem vesszük, hogy itt jártak, csak reggel tűnik fel arról, hogy kiürült a szemetes megint. (ráadásul mennyivel könnyebb lehet dolgozóként is, hogy nem a legnagyobb melegben kell körbeautózni a várost, és nem akkor, amikor mindenhol sétál, vagy biciklizik valaki)
Egészen korrekt kis naptár is van arról, hogy milyen szemetet mikor szállítanak el. (de ez egész évre van)  A zöldhulladéknak is külön napokat szentelnek, ahogy a szelektív hulladékszállításnak is. Ehhez külön zsákot biztosítanak, abba kell gyűjteni a műanyag, a papír, vagy az üveg hulladékot, és csak kitenni a ház elé. Épp tegnap vitték el egyébként a műanyag palackokat. A két teli zsák helyén pedig hagytak két üreset, hogy legyen mibe gyűjteni legközelebb is. Korrekt.
Nekem is csak azért ekkora élmény ( az én fiaim sosem voltak kukásautó-rajongók), mert ahonnan én jövök, abban a városban ez teljesen másképp működik. Mondhatni, hogy leginkább sehogy sem működik, nem jól. A kommunális szemetet még csak-csak elviszik a megadott napon, de szelektív hulladékkezelésről nem nagyon tudok beszélni. Ilyen fajtáról, ami itt van, szerintem még csak nem is álmodnak. :)

Szóval.. annyira működőképesnek érzem a várost, hogy ha nyerek a lottón szombaton, haza sem megyek...csak a kutyákért. ;)