Csütörtök

 Ez megint egy négynapos hét lett, és bőven elég is volt belőle ennyi. Azt továbbra is nagyon tudnám értékelni, ha ebbe az irányba mennénk el, hogy ez minden héten így van. Lehet, hogy utána majd az lenne, hogy már az is soknak tűnne, de most szép álom csupán. 

Semmi érdemleges nem történt ma, megy már az év végi mizéria. Leltár, karácsonyi édességek beérkezése, ilyesmi. 

Ma este egyetlen gyerekünk sincs itthon. Erik éjszakás, Roli meg elment pár barátjával az Etele moziba valami horror maratonra. Ez nagyjából olyan program, amire engem fegyverrel sem lehetne rávenni, de ő nagyon be volt zsongva, amikor meglátta a mozi programjában. 

Szerda

 Szerintem ezen a héten délutánonként van olyan időjárás, amivel (szinte) mindenki elégedett. Nincs se hideg, se meleg, de a nap gyönyörűen süt, és még ereje is van. Mondhatni tökéletes. Az tette volna nekem még tökéletesebbé, ha nem a munkahelyemen lettem volna. Bár az már lehet, hogy telhetetlenség részemről, de arról ábrándoztam ma, hogy ó, milyen jó lenne ücsörögni a Balaton partján egy kávéval. 

Nagyon álmos vagyok ma, nem is tudok többet írni. 

Kedd

 Ma sem volt még a legjobb napom. Valahogy nem találom a helyemet most, és semmi sem jó. A lábam sem az igazi még, a cipő mizéria sem oldódott meg még mindig. Jött hozzá ez a vérnyomás dolog megint, ma délután a gyomrom is megint olyan fura volt. Szóval ezek most nem az én napjaim. 

De lesz ez jobb is, abban egészen biztos vagyok. Csak idő és türelem kérdése. 

Hétfő

 Az utolsó októberi hétfő. 

Ma reggel háromnegyed hétkor értünk a munkahelyi parkolóhoz. Épp akkor mutatta meg magát a nap is. Össze is néztünk, hogy ilyet nyáron hajnali öt óra tájban látunk. És az azért egészen más hangulatú hajnal, mint ez. 

Voltam ma üzemorvosnál cipő engedélyezés ügyében. Az teljesen sima ügy volt, de megmérte a vérnyomásomat is. Olyan elképesztő magas számot mondott, hogy először majdnem mondtam neki, hogy szerintem nem jó az a kütyü. Még kétszer mérte, de nem sikerült igazán jó értéket mérni, úgyhogy majd egy hónap múlva meg kell neki mutatni vérnyomásnaplót. 

Ez most nem hiányzott egy kicsit sem. 

Vasárnap

 Ez az az óraállítás az, amit még akkor sem szeretek, ha egy órával többet lehet ilyenkor aludni. Ami amúgy hülyeség, mert szimplán csak annyi történik, hogy felkelek ugyanabban az időben, csak még egy órával korábban van, mint amit az óra mutat. De nekem ez a korán sötétedés nem a barátom, soha nem is volt, és már nem is lesz.

Ebédre csirkepörkölt és nokedli készült, mert Patrik múltkor említette, hogy azt enne, és tudtam, hogy ma jön haza. Igaz, nem ért haza délre, így nem együtt ebédeltünk, de azért örült neki, és a maradékot is elcsomagoltam neki.

Sütöttem délután kakaós csigát is, ami mindig jól sikerül, és szeretik is. 

Este megnéztük a Fradi meccset. Még szerencse, hogy nem mentünk el Győrbe, mert nem lett volna jó ott végig állni ezt a meccset. Csak egy döntetlen sikerült. 

Szombat

 Tegnap este olyan nagyon fáradtan feküdtem le. Nem nagyon csodálkoztam ezen, mert előtte alig négy órát aludtam. Munka után délután voltam egy újabb lökéshullám kezelésen is. Már nem merem gondolni sem, hogy ez volt az utolsó, de mindig reménykedem benne, hogy egy darabig most majd nem kell mennem. Nagyon szimpatikus hely, és nagyon kedves mindenki, és simán az a hely, ahol jó lenni, de azért jobb lenne mégis most már ott tartani, hogy nem kell mennem. Igaz, tegnap a kezelés után beszélgettünk kicsit Dórival, aki csinálta, és mondta, hogy sajnos az sem kizárt, hogy lesz egy fél év is, mire teljesen rendbejön. Sebaj, kisebb célokat tűzök ki magam elé, hátha úgy könnyebb lesz. 

A fáradtságot sikerült kialudni, már kilenc óra is elmúlt, amikor felébredtem. Igazi többször is megébredtem addig, de mindig vissza is aludtam. 

Délelőtt csak boltban voltunk, és csak a mai ebédhez vásároltam, mert hiába tudom mit fogok főzni holnap, nem volt hozzá semmi. Így holnap is menni kell majd. 

Délután az én gyomron is elég fura volt (Erik már jól van), de végül most úgy tűnik, elmúlt. Mondjuk nem bánom egy kicsit sem. 

Könyves péntek

 

Kicsit hezitáltam a könyvtárban, amikor elhoztam az első részt, hogy hozzam e rögtön a többit is, vagy hogy legyen. Aztán csak az első kettőt hoztam el, amit most már bánok, mert pont jó lenne rögtön nekiállni a harmadik résznek is a második után. Most már mindegy, majd legközelebb. 

Ritkán van ilyen, de ez a könyv jobban tetszett, mint az első rész. Lehet, hogy azért, mert már az első könyv közben megismerkedtem mindenkivel, és most olyan volt, mintha már régi ismerősök lennének mindannyian. Az első világháború idejében játszódik ez a könyv, úgyhogy van benne nagyon sok olyan rész, ami nem túl vidám, de mégsem volt rám egyáltalán negatív hatással. A főszereplő, Marie egyébként is olyan erős nő, hogy még erőt is lehet meríteni belőle. Érdekes végigkísérni, hogy az első könyv kis konyhalánya végül egészen meseszerű módon a család legtöbb támasza lesz ebben az embert próbáló időszakban. 

Most már egészen biztos, hogy a sorozat többi részét is el fogom olvasni, mert az írónő nagyon szépen ír, nagyon olvastatja magát a család története. 

Meccsnap

Kicsit megszivattam magam ma reggel, merthogy megjött kedden a talpbetét, ami az ilyen ortopéd lábakra van, mint az enyém. Elsőre nagyon jónak tűnt, így Balázs bele is szabta a cipőmbe. Tegnap egyáltalán nem volt cipő a lábamon, ma reggel abban indultam dolgozni. Már fél óra alatt éreztem, hogy hát ez mégsem olyan jó, de végülis a doki is mondta, hogy eleinte ebben is fájni fog, úgyhogy még hagytam. De aztán egy újabb óra elteltével tudtam, hogy nem lesz így jó, mert oda jutottam, ahonnan indult ez az egész. Ijedtemben kértem holnapra időpontot lökéshullám kezelésre, és gyorsan átcseréltem a talpbetétet is. Még szerencse, hogy van bent a szekrényemben másik. 

Aztán Erik írt egyszer csak délelőtt, hogy neki nagyon fáj a gyomra, van e rá valami gyógyszer. Görcsoldó, fájdalomcsillapító, B6 vitamin és daedelon is van itthon, elsőre görcsoldót és B6 vitamint javasoltam. Mire hazaértünk, látszott, hogy ő bizony ma nem tud meccsre jönni, de holnap dolgozni sem. Nem nézett ki jól, úgyhogy felhívta a háziorvost, aki berendelte, mert meg akarta vizsgálni, nehogy valami komolyabb legyen. Szerencsére nem talált ilyesmit, így valószínűleg vírus, legrosszabb esetben valami epe probléma, hétfőn vissza kell mennie, addigra sok mindenre fény derül. 

Így a meccsre ma csak négyen mentünk. Volt gondolkodás, hogy egyáltalán így menjünk e, de végül elindulunk. 

Szerencsére megbánni nem kellett, mert ma sikerült egy nemzetközi ellenfelet is legyőzni. Egy góllal csak, de nem baj. 

Lazulos ünnepnap

 Úgy látszik, ez az október az a hónap, amikor összességében a legtöbb időt töltöttem a kanapén. Így volt ez ma is, pusztán csak azért, mert jól esett. 

Az ebéd nagyjából egy óra alatt elkészült, zsebes csirkemellet sütöttem, meg pár szelet rántott csirkemell is készült, sült krumplival. Ez utóbbi helyett jó lett volna krumplipüré, de elfelejtettem tegnap krumplit venni. 

Délután Balazs sutitt palacsintát, úgyhogy volf desszert is. En a újabban szoktam krémtúróval is megkenni, nagyon finom. Most az éppen aktuális rémtúróal is finom volt. Ha még nem etettek rémtúrót, azt is kóstoljátok meg, és palacsintás verzióban is. 

Azért, hogy ne érezzem magam végképp a világ lustájának, az evőeszközös fiókot rendbe raktam. Csepp a tengerben, de hetek óta halogatom..

Nem esett jól

 Semmilyen szempontból sem volt jó ma reggel dolgozni menni. Bár nem, ez nem igaz, mert az igenis jó érzés volt, amikor a reggeles áruátvevők meglátták, hogy jövök, és már messziről örültek nekem. Meg az is, hogy voltak jó páran, akik őszinte érdeklődve megkérdezték hogy vagyok.

Ezen kívül nemigen tudok sok pozitív dolgot említeni a mai munkanapról, de ugye nem is azért jár az ember a munkahelyére, hogy ott jó dolgok történjenek vele. Erről ennyit. 

Az viszont jó volt, hogy Patrik itthon volt ma délután. Furcsa volt, hogy egy tök szimpla kedden itthon várt minket, de ilyen örömteli furcsaság ez. Este szülinapra ment a barátaival, előtte hazajött. 

Akkor ennyi

 Ma reggel a háziorvosnál kezdtem, és kiirattam magam, holnap megyek dolgozni. Lelkemre kötötte, hogy ha mégis fáj, akkor menjek vissza, és felvesz újra, de egyetértett velem abban, hogy most már ideje megpróbálni mit bírok. Erre mondjuk pont tökéletes lesz ez a holnap, mert holnapután már lehet is pihenni. Na meglátjuk. 

Azt már tudom, hogy bokacsizmát még nem vehetek fel, mert igen gyorsan megsínyli a lábam ezt az akciót. Marad a sportcipő, de ennél nagyobb bajom sose legyen. 

Ma még főztem, mostam, délután fodrásznál is voltam. Igazából nem várom, hogy holnap reggel legyen, mert amúgy, ha a fájdalom részt nem nézem, akkor jó volt itthon, jó volt az itthoni dolgokkal foglalkozni..Azért nem olyan nagy baj, ha ugyanígy nem fog ez megismétlődni. 

Meccsnap

 Amikor utoljára meccsen voltunk, olyan fájdalmakkal küzdöttem, amit nem felejtek el egy darabig. Akkor azt ígértem magamnak, hogy kire legközelebb jövünk, már nem fogom végigsántikálni a parkolóból az utat. Hát voltak napok, amikor kételkedtem abban, hogy így lesz, de végül azért sikerült, és ma délután pont ugyanúgy sétáltam, mint bárki más. Kicsit talán lassabban, és ha valaki jól ismer, akkor észrevehető az is, hogy óvatosabban lépek, de ez már igazán nem számít. 

Az mondjuk egyáltalán nem mindegy, hogy melyik cipőm van rajtam, és a zoknira is oda kell figyelnem, semmiképpen sem lehet olyan,  ami csúszkál, de ezek tanulható apróságok. 

A meccs még mindig nem az a hűha kategória volt, ami miatt ott ragadtunk annak idején, de már nem is az, ami miatt megkérdezzük magunktól, hogy miért is nem inkább otthon nézzük a kényelmes nappaliban. Győztünk, két góllal, voltak jó percek, és jó hangulat. És ez így jó volt. 

Bevallom, elfáradtam mire hazaértünk. 

Semmi sem

 Ma sem történt semmi. Balázs dolgozott, én hamburgert csináltam ebédre, vagyis mire hazaért ő is. Megsütöttem hozzá a bucikat is, a fiúk örültek neki.

Ezen kívül mindenki csak úgy örült annak, hogy nincs semmi dolgunk, és nem kell menni sehova. 

Patrik nem jött ma haza, mert színházba ment, csak telefonon beszéltünk. 

Könyves péntek

 

Az elmúlt hetekben több helyen is szembe jött velem ez a könyv, mindenki csak dicsérte. Úgyhogy amikor a könyvtárban megláttam, nem is haboztam egy kicsit sem, hogy hazahozzam e. 

Nagyon jól megírt családregény, még akkor is, ha elég kiszámítható, hogy mi fog történni. De nem zavaró ez, mert jól felépített, folyamatos érdeklődést fenntartó történetet olvastam. Néha el is feledkezdtem arról is, hogy gyakorlatilag egy másik évezredben játszódik ez az egész, még az első világháború előtti időkben. 

A szereplők is jól vannak kitalálva, de nem túl sablonosak. 

Pont azt nyújtja, amit várni lehet egy ilyen jellegű könyvtől. Elfelejteni miatta kicsit a világot, és csak sodródni a történettel. 

Hmmm

 Amikor elkezdődött ez az egész mizéria a lábammal, már legalábbis az a rész, amikor már komolyra fordult, ugye voltam masszázson. Ahová járok, a masszázson túl foglalkozik mindenféle érdekes és spirituális dologgal is. Már amikor írtam neki, hogy gáz van, és majd a talpmasszázs kicsit célzottabb kell, hogy legyen, megkérdezte, hogy na, milyen lépéstől vagy így begyulladva? Amikor ott voltam nála, akkor masszázs közben megkérdezte, mitől félek a jövőmmel kapcsolatban? Aztán még mindenfélét kérdezett, és beugrott valamiért a tanulás gondolata. Amivel nem tudtam akkor mit kezdeni, de mindig azt mondja, hogy nem kell semmit erőltetni, minden kérdésre megérkezik a válasz, csak figyelni kell, és nyitottnak lenni arra, hogy meg is halljuk. Azóta is figyelek, résen vagyok. És aztán most a telihold meghozta nekem a választ szerintem. A világ legegyszerűbb és legnehezebb tanulása tulajdonképpen. Magamat kell megtanulni szeretni. Ahogy ez a gondolat megfogalmazódott bennem, olyan érdekes megnyugvás öntött el, mintha csak úgy lenne, hogy ó, hát ez már meg is van. 

Pedig nehéz tanulás lesz, mert sosem voltam magammal elégedett, sosem hittem el, hogy jó vagyok, ahogy vagyok. Mindig megpróbáltam másoknak megfelelni, és úgy létezni, hogy jó legyek azoknak, akikkel együtt vagyok. De most, 46 évesen már végülis elhihetem, hogy nem kell így élni, mert van az a pár ember, aki így szeret engem, amilyen vagyok. Igen, fájt ahogy szépen mindenki elkopott mellőlem, és mindig kerestem a hibát magamban emiatt. De nem kell ezt tennem. Nem kell magyarázkodnom, hogy mit miért teszek, vagy nem teszek, hova megyek, és miért nem máshová. Nem kell magamra erőltetni mindenféle olyan dolgot, ami menő, vagy másoknak örömet szerez, mert pontosan tudom, nekem mi okoz örömet. Leírni könnyebb, mint így csinálni, főleg, ha jó régről berögzült minta ez. De most, hogy a fizikai tünetek úgy tűnik, véget érnek végre, ideje összekapni magam, és foglalkozni a többivel is. 

Szerda

 Ma megint sikerült elég tevékeny napot tartani, és ugyan nem egy nagy teljesítmény, de megpucoltam az összes ablakot, kimostam a függönyöket. Megszámlálhatatlan mennyiségű poloskát semmisítettem meg, amik a szúnyogháló és az ablak között gondoltak ki maguknak búvóhelyet. Szerencsére nem tartozom azok közé, akik sikítva rohannak el, ha poloskát látnak, az sem zavar, ha meg kell fognom. Bármire képes vagyok annak érdekében, hogy a lakáson kívül tudjam. Remélem, hogy a mai megsemmisítő akciómnak híre is ment a poloska társadalomban, és messzire kerülnek majd ezentúl. 

A lábam egészen jól bírta, de kellett bevennem egy fájdalomcsillapítót. De az tök jól hat, örülök, hogy nem gyógyszereztem magam agyon menet közben, mert nem szoktam hozzá, egy gyógyszer bőven elég. 

Apró kis remény

 Ma reggel megint úgy ébredtem, hogy juhú, nem fájt rögtön az első mozdulat. Nem fűzök még nagyon nagy reményt a továbbiakra, mert múltkor is így volt a kezelés után, hogy az első nap tök jó volt, aztán fokozatosan romlott. 

De..ma azért már képes voltam pár dologra. Ágyneműt mostam, és felporszívóztam, felmostam mindenhol. Nem nagy dolog, de azért rendesen büszke voltam magamra, hogy meg tudtam csinálni. Azt hagyjuk, hogy mennyire fárasztott el, hihetetlen akaraterő kellett hozzá, hogy ne aludjak el délután a kanapén. 

Szerintem körülbelül egy hónappal ezelőtt bejelentettem már, hogy szeretnék kéményseprést. Többször is, mert az online bejelentőn az adatok rögzítése után egy felugró ablakban az volt az üzenet, hogy küldenek visszaigazoló emailt, de nem küldtek. Simán azt gondoltam, hogy valamit rosszul töltöttem ki, leadtam meg egyszer. Ugyanígy nem történt semmi, úgyhogy telefonon is bejelentettem. Gondoltam, most már vagy azt gondolják, hogy hülye vagyok, vagy azt, hogy tényleg akarom én ezt. Ma délután hívott a kéményseprő, hogy akkor péntek reggel jön. Szerencsére aznap Balázs itthonról dolgozik, nem egyedül kell a padlásfeljárót lenyitnom. 

Újabb hét

 Ami betegállományban telik. Múlt héten még voltam olyan optimista, hogy azt gondoltam, én már ezen a héten dolgozni is fogok, ma már visszafogottabb vagyok. 

Még mindig csak lógok itthon, és abban merül ki az egész napi tevékenységem, hogy valamit készítek ebédre. Kicsit uncsi már ez, bevallom, de olyankor mindig emlékeztem magam arra, hogy hányszor álmodoztam erről munka közben, hogy milyen jó lenne ez nekem. Kár, hogy reménytelenül béna vagyok a kötés és a horgolás terén, az most jó elfoglaltság lenne. 

Délután voltam a következő lökéshullám kezelésen. Most, hogy már tudtam mire számíthatok, nem voltam olyan nyugodt, de gondoltam egyszer már kibírtam, annál rosszabb biztosan nem lesz. Nem is volt, de nem volt túl kellemes élmény. Van javulás, az kétségtelen, de szinte biztos, hogy kelleni fog egy harmadik alkalom is. Szerdára már érezni fogom, és akkor majd telefonálok időpontért. 

Vasárnap

 Ma megint együtt ebédeltünk öten, ami azért továbbra is sokkal jobb, mint amikor csak négyen vagyunk. Valahogy ez az ötös marad a normális mindig. 

A tegnapi és tegnapelőtti önbizalmam a lábammal kapcsolatban mára azért megingott, ma megint fájós napom volt. Most mondjuk kb úgy fáj, mint ahogy kezdődött, de azt nem tudom, hogy ezt most mire véljem, vajon jó vagy rossz felé visz. Mindegy, holnap megyek megint kezelésre.

Szombat

 Ma reggel olyan szép őszi napra ébredtünk, és éppen nem volt semmi halaszthatatlan dolgunk. Így adta magát, hogy elinduljunk, és a Balatonig meg se álljunk. Illetve megálltunk, vettünk magunknak ebédet, amit a parton ettünk meg. 

Kipróbáltam a Balaton gyógyító erejét is, meglátjuk, milyen hatással lesz.

Sétáltunk is egy kicsit, de azért ezt az én mostani tempómban jóval több idő volt kivitelezni, mint ahogy az a fiúknak komfortos lett volna, de becsületükre legyen mondva, tök jól tudták ezt tolerálni. 

Háromkor már itthon is voltunk, de nagyon jól esett ez a kis kirándulás. 

Könyves péntek

 Rögtön kettő is, mert ugye ráérek, és láb pihentetés közben ez a legértelmesebb dolog, amit lehet csinálni. 

A borítója miatt hoztam el a könyvtárból, mert olyan csodálatosan szép, hogy azt gondoltam, nekem ez a könyv kell, mert ami ilyen szép kívül, az biztosan belül is az lesz. 

A könyv két idősíkon játszódik, az ötvenes évek Japánjában, és napjaink Amerikájában. 

A történet is eleinte ennek megfelelően két nő története, a japán Naokoé és az amerikai Torié. 

Nagyon szépen megírt könyv, lenyűgöző részletességgel ír a japán hagyományokról, babonákról. Naokot szülei egy japán férfihoz szeretnék hozzáadni, de a lány beleszeret egy amerikai katonába, ráadásul teherbe is esik tőle. Tori apja haldoklik, és már csak az utolsó napjaiban kap egy levelet vissza Japánból. A lánya ezzel kapcsolatos kérdéseire már nincs ideje választ adni, így a lány nekilát az otthoni papírok, levelek, fotóalhumok és egy japán újságíró kollégája segítségével megismerni az apja történetét. 

Anélkül, hogy bármit elspoilereznék, egészen a végéig nagyon drukkoltam, hogy Tori olyat találjon ott Japánban, amitől mondhatjuk, hogy boldog befejezése van a történetnek, de nem pont úgy történt, ahogy számítottam volna rá. 

De mégis, olyan szép ez a történet, olyan szép gondolatok vannak benne, hogy mindenképpen megéri elolvasni.

Egyébként valós történeten alapul, de nem pont így történt minden. 

Tőle már sok mindent olvastam, eddig minden könyve olyan volt, ami gyakorlatilag olvastatta magát. Ez ennél sem volt másképp, mesterien csűrte -csavarta a történetet az írónő, egy idő után már aztán tényleg mindenki gyanús volt. Igen komolyan bővelkedett eseményekben is, a könyv közepére az eredeti gyilkosság már majdnem mellékszál volt. Rengeteg szereplő volt, lévén egy kis utca lakóközösségéröl írt. Mindenféle ember volt ott, a frissen beköltözött fiatal házaspár el is bizonytalanodott, jó helyen vannak e ők ott. 

Ennek a könyvnek is érdekes lett a vége, nem teljesen erre számítottam. 

Nagy tanulságok nincsenek benne, komoly üzenete sincs (hacsak az nem, hogy sohasem tudhatod ki fog fejbe dobni egy kővel), de egy-két estére jó kikapcsolódást nyújt. 

Csütörtök

 Ma reggel úgy ébredtem, hogy amikor megmozdítottam a fájós lábamat, azt éreztem, ó, mintha jobb lenne most. Kevésbé félve ültem az ágy szélén, mint az elmúlt hetekben bármikor, és valóban, nem volt az a borzasztó pillanat ráállni, mint eddig. Egészen fel is villanyozódtam ettől, mert már tényleg azon aggódtam, hogy a hátralévő életemben sánta leszek. 

Azért egy óra elteltével már újra éreztem, hogy kezdődik, és még a nap nagy részében továbbra sem tudok normálisan járni, de biztos, hogy valódi javulás kezdődött. 

Arra nem vetemedtem még, hogy nekilássak egy nagyobb takarításnak, egyrészt, mert nem akarok magammal kiszűrni, másrészt meg ez az egész az elmúlt időszakban úgy elfárasztott, hogy néha alig látok az álmosságtól. 

Délután lejelentkeztem a háziorvosomnál is, megbeszéltük, hogy a hétfői kezelés után kedden jelentkezem, hogyan tovább. 

Meglökve

 Mára volt időpontom délután a lökéshullám kezelésre. Olvasgattam a témában azért, mielőtt egyáltalán időpontot foglaltam volna. Keresgéltem a helyek között is, mert az árak is eltérőek. Van, ahol orvosi konzultációhoz kötött, ezt eleve kilőttem, arra már nincs szükségem, hogy még valaki elmondja ugyanazt. Aztán szempont volt a távolság, és az, hogy mettől meddig lehet menni. Miután elsőre egyedül semmiképpen sem mertem bevállalni, így figyelembe kellett vennem, hogy rajtam kívül mindenki dolgozik/suliba jár. És menet közben, amikor már elég jól leszűkült a kör, még az a szempont is belépett, hogy a héten nincs autónk, tehát tömegközlekedéssel is megközelíthető kellett, hogy legyen, olyan távolságban, ami nekem is vállalható. Így maradt a Gellért tér közelében a Fizio+ , ami minden kritériumnak megfelelt. Telefonon foglaltam időpontot, erre a kezelésre online nem lehet, de ez nem zavart. 

Roli jött el velem. Vonattal mentünk Kelenföldig, onnan négyes metróval a Szent Gellért térig, és pár perc séta volt már csak. A "rendelő" nagyon szép, tiszta, modern, csupa kedves, mosolygós fiatal lány volt ott ma. Azt külön szerettem, hogy közvetlenek voltak, akihez mentem kezelésre, rögtön tegezéssel indított (én egyébként ezt jobban szeretem, mint a magázódást). 

Elmondta milyen lesz, nem csinált titkot abból, hogy fájni fog. Megmutattam hol fáj, hol kezdődött a fájdalom, megbeszéltük mit mondott az orvos, mit mutatott a röntgen, majd aztán felfeküdtem a kezelő ágyra hasra, egy henger alakú párnára kellett tenni a lábaimat. A fájós területet bekente ilyen ultrahang zselével. A legalacsonyabb fokozattal kezdte, azzal még nem is volt gond, aztán fokozatosan emelte, és eljutottunk a húb+ erősségig. Levert a víz, és voltak pillanatok, amikor majdnem leugrottam onnan. Azzal biztattam magam, hogy szültem három gyereket mindenre fájdalomcsillapító nélkül, ezt is kibírom. És tényleg, kibírtam, bár határozottan az volt a legjobb, amikor abbahagyta. 

Most még előfordulhat, hogy jobban fog fájni, ahogy ott meg lett lökve minden, és így is volt. 

Hétfőn megyek megint. Nem azért, mert mazohista vagyok, hanem mert őszintén hiszek benne, hogy ez tényleg segíteni fog, és mindenhol azt olvastam, hogy az első még nem, de a második már csodát tett. 

Addig meg csinálom tovább a mindenféle kis rituálét, mint eddig, pedig már úgy unom. 

Ma sincs

Semmi izgalmas hírem. A nap nagy részében a lábamat pihentettem, a maradék időben megfőztem az ebédet, meg elmosogattam. Voltam ma masszázson is, nem a legkellemesebb élményeim között tartom majd számon, de utána azért jobb érzés volt. 

Viszont ma nagyon szép idő volt, olyan kellemesen melegített a nap. Igaz, a poloskák is élvezték, de minden nem lehet tökéletes. 

Azt gondoltam

 Még a múlt héten azt gondoltam, hogy ez a hét már majd olyan lesz, amikor már csak néha, elvétve és csak nyomokban lesz fellelhető a fájdalom, nem lesz minden percben jelen. Erre készültem, és tegnap már tényleg úgy tűnt, jól haladok.

De nem, csalfa volt csak minden, illúzió csupán, mert ma estére már ott tartottam megint, hogy még egy kicsit pityeregtem itt a kanapémon, itt nem tűnt fel senkinek sem. Nem vagyok elég türelmes, gondolom, bár valóban nem ez a legjobb tulajdonságom saját magammal kapcsolatban. De amúgy azt érzem, hogy teljesen magamra maradtam ezzel az egésszel, mert az állami rendelésre nincs időpont, a magánrendelésen adtak tanácsot, de az ő intézményükben nincs olyan kezelés, állami kezelésre amúgy sem adhat beutalót. A háziorvosnak is vannak ötletei, de ő sem adhat beutalót. Keresgélem az elérhető lehetőségeket távolságban és árban egyaránt, még nincs meg az igazi. Még plusz orvosi konzultációt nem akarok fizetni, mert nem érzem, hogy bárki is mást mondana, és nem gondolom, hogy nem foglalkoztak velem eléggé azok, akiknél már jártam. Csak bezárult az ördögi kör. 

Én meg itt vagyok a kör közepén, és az is nehezemre esik, hogy lemenjek a lépcsőn. Ma azon kaptam magam, hogy irigykedve néztem másokat, akik gond nélkül jártak az utcán. 

Különös vasárnap

 Azzal kezdődött, hogy reggel úgy ébredtem, hogy az összes fiam aludt a szobájában. Ez azért az idén még nem olyan sokszor fordult elő, mióta Patrik elköltözött, talán egyszer aludt itthon. Tegnap délután hívott, és mondta, hogy lehet, hogy így alakul a szombati programja a két barátjával (mindketten általános iskolás koruk óta a barátai), hogy esetleg éjjel ide érkezik haza, de nem biztos. Így aztán reggel meglepi volt, hogy ő is itt van. 

Délután, vagy inkább már este, különösen szar Fradi meccset néztünk a tévében. Ki is kaptunk csúnyán Pakson, mondjuk meg is érdemeltük ilyen játékkal. Kivételesen örültem neki, hogy nem voltunk ott személyesen. 

Aztán este életem legfurcsább messenger üzenetváltása is megtörtént valakivel, akit már régóta ismerek. Sejtettem is róla, amit most bevallott, de meglepő volt azért. És furcsa, mindenképpen. 

Ez ilyen mindenféle meglepetéssel tarkított vasárnap volt. 

Szombat

 Ma reggelre vártuk a villanyszerelőt. Illetve hát nem vártuk, de mostanra volt megbeszélve, hogy jön, és rendbe teszi végre a nyolc évvel ezelőtt csúnyán elcseszett dolgokat. 

Jó pár órán keresztül dolgozott, de ez most legalább már megnyugtatóan biztonságos. Az álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy bárki, akinek fizettünk a munkájáért nagyon sokat, és még azok kívül is ismerjük is, képes volt olyan minket kiadni a kezéből, ami miatt egyetlen percig sem voltunk a saját lakásunkban tökéletes biztonságban. De ezen már nem mérgelődök, mert felesleges lenne, örülök annak, hogy most megoldódott.

Igaz, még maradt némi javítani való, de az is meglesz majd idővel. 

A nap nagy része erre ment rá, négy órakor ebédeltünk, utána már csak henyélés volt a nap hátralévő részében. Teljesen ellustulok a lábam miatt, pedig most már kicsit unom azért...

Könyves péntek

 

Sohasem hallottam még az író nevét sem, de múlt héten a könyvtárban egyike volt azoknak S könyveknek, amik szinte kérték, hogy hozzam el őket magammal, és aztán valamiért az első volt, amit ezek közül levettem itthon a polcról. 

Kicsit nehezebb volt ráhangolódni, mint gondoltam volna, az elején zavart a végtelenül aprólékos kidolgozása a szereplőknek, és a cselekmény is kissé vontatottnak tűnt. Már a nyolcvanadik oldalon jártam, amikor még mindig azon gondolkodtam, hogy hogyan lesz ebből igazi thriller. 

Aztán lett, a javából. Azon kaptam magam, hogy csak úgy fogynak az oldalak, és még mindig nem kevesebb az izgalom és csak fokozódik a bonyodalom. Egyáltalán nem történt az meg, hogy tudtam előre, mi lesz a vége, az utolsó oldalakig fenntartotta az izgalmakat. 

Vannak benne hátborzongató részek, vannak elgondolkodni részei is. Határozottan tetszett. 

Küzdeni mindig

 .. feladni soha! Az egyik legfontosabb mottó minden Fradistának. 

Így aztán, ha volt is némi hezitálás bennem a mai meccset illetően, ez a mottó volt, ami végül nem hagyott itthon feltett lábakkal, a kanapéról nézni. 

Nem kellett megbánnom, még akkor sem, ha nem sikerülr a bravúr. Csak kisebb hibák, és egy lesnek ítélt gól döntött végül.

Most már erről is

 Most már hivatalos papírom is van róla, hogy a lábam bizony nem csak lúdtalpas, de el is van deformálódva. Na mondjuk ez nem olyan papír, aminek az ember örül, vagy épp büszke rá, de legalább már azt tudom, hogy nem láttam rémeket, valóban elkezdett másképp állni a lábfejem. Vám kalapácsujjam is, és hozzá egy komoly gyulladás. Még nem sarkantyú, de annak az előszobája. A terápia pihentetés, kenegetés, borogatás, torna, masszázs, és szigorúan csak akkor mehetek dolgozni, amikor már nem fáj. Mondjuk ezt egyelőre el sem tudom képzelni, hogy lesz még valaha olyan. 

Kaptam receptet talpbetétre, javaslatot saját munkavédelmi cipő viselésére. 

Nagyon kedves fiatalember volt az orvos, aki biztatott, hogy a deformitás még nem olyan mértékű, talán sikerül visszafordítani. Részemről nem bánom én, csak ne fájjon..

Kedd

 Ma reggel úgy ébredtem, hogy jé, már fel nyolc, és nekem ma egész délelőtt nincs semmi dolgom. Ez egészen addig tök jó érzés volt, amíg az ágyból nem keltem ki, mert abban a pillanatban, ahogy letettem a jobb lábamat, már nem is volt ez akkora jóság. Mindegy, azért nem dőlök a kardomba, volt már rosszabb is, és biztosan lesz még sokkal jobb is idővel. 

Délután voltam a háziorvosnál, felvett mától táppénzre, elküldött röntgenre. Szerinte sarkantyú, amire valami röntgenes terápia lesz majd igazán jó, de oda ő nem adhat beutalót. A röntgen még nem látja a csontkinövést, de ez elvileg jó hír. Írt fel egy pakolást is, ami talán segít valamit. Holnap délután megyek ortopédiára, meglátjuk ő mit mond. Reggel vérvételre megyek, ami mondjuk ettől teljesen független, de éppen időszerű már.

Azon kívül, hogy megcsináltam az ebédet, sok hasznos dolgot nem csináltam, de nem is volt ilyen terv. Most ilyen feltett lábakkal pihenős időszak van.