Milyen érzés?

Nem is tudom. Egyszerre vagyok végtelenül szomorú, és nagyon büszke is. Egyszerre érzem azt, hogy nem változott semmi, és hogy megváltozik minden. Felnőtt korba lépett, most már aztán mindent ugyanúgy megtehet, mint akár én is.
Szépen számba is vette, hogy mi mindent tehet meg most már. És persze, ki is próbálta, hogy kiszolgálják e a dohányboltban. Első körben simán, gond nélkül, még csak személyit sem kértek tőle. Igaz, szőrös volt, majdnem szakállnak is mondhatnám, ami az arcán leledzett. Nem úgy nézett ki, mint aki épp csak elmúlt tizennyolc. De arra tökéletesen jó volt, hogy megborotválkozzon (örök hálám a dohányboltosnak). Már tegnap közölte, hogy ma ő akar nekem cigit venni. Én meg hagytam. Így, megborotválkozva persze rögtön kértek tőle személyit, amit nagy boldogan meg is mutatott, és rögtön bezsebelt egy szülinapi jókívánságot is. :)
Egyébként meg azt érzem vele kapcsolatban, hogy szinte már egy éve olyan, mintha felnőtt lenne. Kialakulóban van még egy csomó minden, vannak érdekes nézetei, amik néha roppant szórakoztatóak, máskor végtelenül dühítőek. A felelősségtudata már most bőven túl tesz sok felnőttén is, és mindent, amit komolyan elhatározott, úgy csinálta végig, ahogy ő azt elhatározta.
Azt sem hiszem, hogy a kapcsolatunkban bármi változás történni fog. Továbbra is így lesz minden, ahogy. Legfeljebb talán annyiban, hogy nem kér majd jóváhagyást egy-egy programhoz, hanem közli, hogy megy. Igaz, szerintem mi sem leszünk azok, akik folyton felemlegetik neki, hogy "amíg az én kenyeremet eszed...". Na jó, biztos ez is el fog hangozni majd, mondjuk a tetoválása körüli nyolcszázkilencvenedik beszélgetés közben. Merthogy egyébként tetoválást kért (volna) a szülinapjára. Ezt nem kapta meg. Nem is annyira a tetoválás ellen van kifogásunk, még csak nem is a tervezett minta, és az ára az, ami annyira riasztó. Arra kértük, hogy várjon addig, amíg majd eljut odáig, hogy viszonylag "biztos" révbe ér. Tudom, neki ez felesleges szócséplésnek tűnik, de láttunk már olyat, hogy valaki a tetkója miatt nem kapott meg egy állást, vagy épp máshol került hátrányos helyzetbe. A tudása, a szorgalma, és a kitartása miatt mi simán azt is el tudjuk képzelni, hogy valamikor valami nagy ember lesz belőle valahol.
A tetoválás helyett pedig jogosítványt kap, ami talán elég emlékezetes lesz erre az alkalomra. :)

Azt mondjuk bevallom, még mindig nehéz saját magamról elhinnem, hogy van egy felnőtt fiam. Mert ennyire nem vagyok még "öreg". :D