A nap, amikor..

...boldoggá tettünk egy kislányt. Tegnap volt ez a nap. A sztori azzal kezdődött, hogy felvetettem magam az egyik helyi fb csoportba. Az, hogy ennek mi volt az oka, majd egy másik poszt tèmája lesz.
Ebben a csoportban tette közè egy anyuka ezt a felhívást:

Ranèztem a kèpre, ès rögtön bevillant, hogy èn ezt a macit már láttam aznap dèlután a strandról hazafelé jövet. Ha jól emlékszem, Roli dobálta a frizbit, ès verte le az egyik fenyő ágáról. Mèg vissza is tettem oda, èpp arra gondolva, hogy valaki biztosan keresni fogja. Ezt meg is írtam az anyukának, aki másnap válaszolt, hogy vègignèztek mindent, de nincs meg a maci.
A fiúk tegnap a dèlelőtti strandolásuk után kerestèk ott, ahová mi visszatettük, de úgy jöttek haza, hogy nincs ott. Mèg èn is elszomorodtam, ès magamban arra gondoltam, hogy csak nem valaki hazavitte.
Aztán dèlután újra mentünk a strandra, ès
ahogy odaèrtünk, felnèztem a fenyőre, ès máris tiszta izgatottan mondtam, hogy "ott a maci". Jó magasan volt, az egyik lábával kapaszkodott csak, ès fejjel lefelé csüngött. Gondolom valaki úgy dobta oda.
Mèg úgy is eltartott egy kis ideig leszedni, hogy Erik jó magasra nőtt. Vègül úgy "dobta le"egy labdával.
Legszívesebben rögtön visszafordultam volna, hogy megírjam az örömhírt, de aztán kibírtam, amíg hazaèrtünk.
Küldtem egy kèpet:

Megírtam mèg, hogy priviben megbeszéljük, hova tudnak èrte jönni. Volt nagy örömködès, ès írta az anyuka, hogy másnap délelőtt keres majd. Mèg válaszoltam, hogy okè, de akár mèg most, este is jöhetnek èrte, hadd aludjanak együtt. 

Persze, nem kellett kètszer mondani, ès jöttek is. Imádnivaló volt az a pici lány, amilyen boldog volt. 

Ma is találkoztunk, a kislány fülig èrő mosollyal integetett, nekem meg azóta is úgy melengeti a szívemet az èrzès, hogy milyen kevès is elèg lehet ahhoz, hogy valakit ennyire boldoggá tegyünk.