Vége

A hétnek is, meg a szabinak is. Holnap már menni kell dolgozni, aminek cseppet sem örülök. Szoktam pedig vágyni rá, vagy inkább kíváncsi lenni, hogy mi volt bent, vagy kivel mi történt, de most egyiket sem érzem. Sokkal inkább azt, hogy ezt, ami ebben a négy napban velem volt érzésügyileg, az maradjon még sokáig. Mert jó dolog, hogy nem kapkodva kell főzni, hogy van idő átgondolni egy-két dolgot, de akármikor meg lehet tenni, hogy egy fél órára leülök, és nem csinálok semmit, és az az idő nem fog hiányozni sehonnan sem.
Ilyenkor mindig úgy irigylem az éppen gyesen lévőket, hogy milyen jó is nekik, minden napjuk így telik, és még ott van egy cukipofa kisbaba is grátiszként (oké, még emlékszem, hogy a gyeses évek sem voltak épp felhőtlenek).
Nem mellesleg azt ígérik, hogy jön a harminc fok. :) Ami igazán kezd az én időjárási elvárásaimnak megfelelni, és pont ezt nem tudom majd eléggé kiélvezni? (azt igyekeztem nem észrevenni, hogy szerdától hidegfront, záporokkal, mert szerda még messze van, addig meg is gondolhatja magát)
Holnap egyébként rögtön úgy kezdődik a hét, hogy fél öttől ballagásos szülői értekezlet lesz. Gondolom eltart majd röpke másfél órát, és akkor már tekinthetjük is úgy, hogy szinte vége is a napnak. Főleg, mert mire kezdődik, már éppen tizenkét órája leszek talpon.
Ajjajj.. addig meg már nincs is öt óra hátra, amikor kelni kell, úgyhogy jobban teszem, ha nem locsogok itt, hanem elmegyek lefeküdni.