2018. jan. 31.

Szülői értekezletek

Megpróbálom csak a száraz tényeket elmesélni, hogy aztán majd Ti megtippeljétek, melyik szülői értekezlet melyik gyereknél volt, és arra is kíváncsi vagyok, hol látnátok szívesebben a gyereke(i)teket?

Nagyjából a fél osztály szülője van itt, nagyjából mindenkiben látszik valami "indulatféleség", ami fortyog belül. A tanárnő pontosan érkezik, gyorsan el is kezdi a mondandóját. Eldarálja a számadatokat arról, hogy mikor kapják meg a félévi bizonyítványokat, mikor lesz a farsang, mennyi pénzt kell bevinni tombolára, belépőre. Kitér a lehetséges kirándulásra tavasszal, de még minden képlékeny, mert pályázati elbírálásra várnak. Aztán, miután mindezen túl vagyunk, elkezd beszélni a gyerekekről. Akikkel nagyon nincs megelégedve, mert nem jók a jegyeik, nem jó a hozzáállásuk, nem jó semmi velük kapcsolatban. Többnyire csak ülünk, és magunkban morgunk, vagy épp egymásnak azok, akik egymás mellett, előtt, mögött ülnek. Nagyjából az ötödik percben, amikor már ez a téma, mindenki elkezd egy kicsit összébb menni, miután már mindannyiunkról kiderült, hogy micsoda sz.r szülei vagyunk a gyerekeinknek, akik bizony még akár este későn is beszélgetnek egymással messengeren, és (micsoda fertő!), így írják a leckét is.

Nagyjából itt is a fél osztály szülője van itt. A tanárnő itt is pontosan érkezik, csupa mosoly, és energia már akkor, amikor még csak az ajtóban jár. Még a kabátját veti le, máris ott tart, hogy megköszöni, hogy ennyien itt vagyunk. Aztán megköszöni, hogy ilyen gyerekeink vannak, amilyenek, mert nagyon szereti őket. Együtt is, külön is. Mindenkinek kiosztja a félévi bizonyítványokat, majd mindenki kap egy-egy kis papírt, amire fel van írva, hogy az ő gyerekében mi az a három dolog, amit a legjobban szeret. (Spontaneitás, Szókimondás, Kedvesség) Itt is megbeszéljük a további menetrendet a tanév hátralévő részére, szóba kerül többféle kirándulás is. Még beszélünk a problémákról, érdekli, hogy ki mit tapasztalt, mit mondanak a gyerekek, megbeszéljük, miben tudna segíteni. Még elmeséli azt is, hogy kitöltöttek a gyerekek egy tesztet a szeretetnyelvükről, és az osztály kilencven százalékának a minőségi idő jött ki. Ami számára azt jelenti, hogy azért ez, mert tudják, mi az, és nagyon köszöni, hogy mi ott vagyunk a gyerekeinknek, mert nélkülünk ő nem tudna mást, csak száraz tényeket adminisztrálni.

Így volt ez. Két nap alatt voltam szörnyű szülő is, és voltam jó szülő is. :) De vajon kinek melyik vagyok? (szerintem simán kitaláljátok)

2018. jan. 30.

Lógós nap

Tök jó volt itthon lenni. Régen ezt úgy írtam volna, hogy basszus, itthon voltam, és elvesztegettem az egész napot, mert csak úgy eltelt, és semmi eget rengetőt nem csináltam. De mostanra azért már eljutottam odáig, hogy nincs bűntudat, nincs semmi más, csak örültem annak, ami volt. :)
A szülői értekezlet felejthető volt, gyakorlatilag semmi olyan nem is hangzott el, amiért érdemes volt odamenni. De mindegy, ott voltam, nem érheti szó a ház elejét, és kész. :)
Holnap Eriké szerintem érdekesebb lesz, már csak azért is, mert az ő osztályfőnöke színesebb egyéniség. .)
Az biztos, hogy holnap is tök jó lesz itthon lenni, aztán majd az meg még kiderül, hogy csak úgy élvezni fogom a napot, vagy lesz valami érdemi haszna is. :)

2018. jan. 29.

Ilyen még nem volt

Még nincsenek meg a félévi bizonyítványok, de már tudjuk, hogy olyan lesz az egyikben, ami még sosem.
Erik az erős kezdés után, dacára mindenféle motivációs rendszernek komoly hullámvölgyeket és hegyeket produkált az első félévben. A legmélyebben jelenleg a matek tantárgy van nála, abból sikerült 1,83-as átlagot elérnie, így aztán az első félévi teljesítményét elégtelenre értékelték. Nincs ezen mit szépíteni, megbukott. Most azzal vitázhatnánk, hogy erre az átlagra adhattak volna kettest is, mert milyen matek tanár az olyan, aki még a kerekítés szabályaival sincs tisztában, de hülyeség lenne. Nem érte el a kettest, tehát egyes. És pont.
Nem mondom, hogy nem megrázó élmény, mert egy kicsit az, de mégsem érzem azt, hogy a kardunkba kéne dőlnünk, vagy a gyereket el kéne tiltani mindentől, és minimum egy hónap szobafogságra kéne ítélni, egészen addig, amíg oda-vissza nem tudja az összes eddig tanult matekpéldát. Hülyeség lenne.
Kamasz, majdnem tizenhat éves, erősen hormon hatás alatt álló fiúgyerekről beszélünk. Aki ráadásul nulla önbizalommal bekerült egy vadiúj közösségbe, éppen fél évvel ezelőtt. Aztán igen rövid idő alatt a nulla önbizalom elég szépen felfejlődött, és a vadiúj közösségből ismert társaság lett. Ez volt a fontos neki. Értem én. Meg meg is értem. Voltam én is tizenhat. Igaz, nem fiú, hanem lány, de pont ilyen erősen befolyásoltak a hormonjaim, és minden fontosabb volt az iskolánál, és a tanulásnál. A világ végére elmentem volna, elég lett volna Balázsnak csak egyet füttyentenie hozzá. Akkoriban még nem volt lehetőség chatelésre, csak ilyen levélírós füzetünk volt a barátnőmmel, meg a telefonfülkében ácsorogtam órákat, hogy beszélni tudjunk, de bizony, rengeteg időt töltöttem el ilyesmivel tanulás helyett.
Ennek a gyereknek azt hiszem, irtó nagy szerencséje, hogy én emlékszem erre az időszakomra, nagyon is. Így nem tudom hitelesen előadni a nagyon szigorú anyát. De ennek a gyereknek nem túl nagy szerencséje, hogy ugyan nagyon szigorú nem vagyok, ellenben képes vagyok akár órákig is beszélni neki arról, hogy szerintem mit rontott el, és hogyan csinálhatná másképp. Képes vagyok őszintén elmesélni neki azt is, hogy mennyire megbántam én azt, hogy akkor, amikor én voltam ennyi, nem vettem csak egy kicsit komolyabban ezt az egészet.
Még csak félév van, így van ideje levonni a megfelelő konzekvenciákat, és aztán megtenni a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy év végén ne váljon belőlem nagyon szigorú anya (beleszakadna a szívem), és ne találja szembe magát egy nagyon csalódott, és nagyon morcos apával. A kettő együtt semmiképp sem lenne jó neki.
Az biztos, hogy én továbbra is szívem minden szeretetével mellette fogok állni, mert lehet, hogy megbukott matekból, és lehet, hogy nem valami fényes a bizonyítványa, de akkora szíve van, és akkora lelke, hogy mindenképp jó ember lesz belőle. :)

2018. jan. 28.

Vasárnap

Azt szeretem, amikor a dolgok szépen, rendben történnek. Hiába, ezen nem fogok tudni változtatni, és nem is fogok tudni engedni belőle, hogy akkor nyugodt a lelkem, ha vasárnap estére minden ruha újra a szekrényben van, ha üres a mosogató, ha össze van készítve hétfő reggelre mindenkinek mindene. Oké, az iskolatáskákat már régesrég nem ellenőrzöm, de azért Rolinak még összekészítettem a tesi cuccát. Főleg, mert ő holnap reggel rögtön nulladik órában tesivel kezd. Már önmagában a nulladik óra is egy gyerekgyilkos valami, de még hétfő reggel, és tesi.. na, az nálam már egyenesen bűncselekmény kategória. :D
Egyébként a vasárnap is jó volt, ebéd után vásárolni voltunk a két nagyobb fiunknak farmert. Itt is nagyon látszik, hogy micsoda különbség van köztük, mert Eriket képtelenség volt eltántorítani attól, amit a fejébe vett, és nem volt hajlandó kompromisszumra, abban az üzletben, ahol először voltunk, meg sem nézte a nadrágokat. Pedig szerintem sokkal jobbak voltak ott, mint amit végül vettünk neki a másik helyen, de mindegy, ő hordja, nem én. :)
Amúgy az tök fura, hogy mindig úgy elképzelem, amikor állok a szekrényem előtt, hogy majd elmegyek, és vásárolgatok magamnak ezt-azt, mert elég gyér a felhozatal nálam ruhaügyben, de aztán, amikor ott vagyok egy ruhaüzletben, semmi kedvem az ilyesmihez. Megnézek egyet-kettőt, aztán, ha azok nem jönnek be, akkor már el is ment a kedvem.
Holnap kezdődnek újra a dolgos hétköznapok. Nekem ezen a héten megint lesz lógós napom is, rögtön kettő is, bár.. annyira nem is lógós, mert szülői értekezlet lesz mindkétszer. :) Csak úgy fogynak a szabadságaim.. mennyivel egyszerűbb annak, aki nem két műszakba jár dolgozni.

2018. jan. 27.

Szombat

Még múlt hét végén vette meg Balázs abból a "hetvenezres" webáruházból, és a hét elején meg is érkezett, de csak ma került rá sor, hogy üzembe helyezzük az új fritunkat. :) Végre igazi családi méret, hihetetlen, hogy képes egyszerre annyi krumplit megsütni, amennyi elég mindannyiunknak. Végre nem kell több adagban sütni, és a sütőben melegen tartani, amíg az összes készen lesz.


A "régi" sem olyan régi még, mert azelőtt nem sokkal vettük, mielőtt beköltöztünk, de az nem volt szerencsés választás, pedig én választottam. Az egy forgókosaras DeLonghi, ami nem került most sem nyugdíjazásra, fogom még használni szerintem bőven, mert a rántott húst pl. jobban szeretem frituban sütni, mint a tűzhelyen serpenyőben.

Ma moziban is voltunk. Megnéztük a Legsötétebb órát, családilag. Nem gondoltuk tegnap, amikor megkérdeztük a két kisebbet, hogy ők is kíváncsiak rá, de mindketten azt mondták, hogy persze, jönnek, úgyhogy Balázs lefoglalta a jegyeket.
A film mindenkinek nagyon tetszett. Amin jól meg is lepődtünk, mert azt hittük, hogy Roland biztos halálra unja majd, de még Eriknél is ezt tippeltük. Patrikról tudtuk, hogy neki tetszeni fog, mert egyrészt egy kétlábon járó történelemkönyv, másrészt Churchill az egyik kedvence. Így aztán amikor a film végén Erik azt mondta, hogy "hát ez hatalmas volt", akkor néztünk egy nagyot, de örültünk neki, hogy nem csak szeretnek velünk lenni, és szívesen jönnek velünk, de még élmény is volt. :) Én magam nem vagyok egy történelem guru, sőt.. lehet rám mondani, hogy szinte teljesen hidegen hagy mindenféle történelmi téma, de nekem is nagyon bejött. Hatalmas alakítás volt Gary Oldmantól Winston Churchill. Az a rész pedig, amikor a földalattin utazik, és beszélget a néppel, annyira mélyen belém vésődött, hogy egyhamar nem fogom elfelejteni.
Jó kis szombat volt ez. :)

2018. jan. 26.

Tádááám

Ma hazajöttem a munkából, és ott várt az asztalon a gofrisütő. :) Úgy tűnik, Balázs azon a véleményen volt, hogy mindenképpen megérdemlem a jutalmat a kihívás teljesítése miatt. Még egy receptet is hozott mellé, amit az üzletben írt le neki egy kedves ismerősünk.
Így aztán ma este gofrit vacsoráztunk.






Jutott más öröm is mára, mert olyan elismerő szavakat hallottam Balázsról, hogy majd' szétvetett a büszkeség tőle. :) Majdnem zavarba is jöttem, de aztán inkább kihúztam magam, hogy bizonyám, én neki vagyok a felesége. :)
Jó kis péntek volt. :)

2018. jan. 25.

Heti kihívás

A héten keményen gyakorlom, hogy kevesebbet dolgozzak. Tudom, elég hülyén hangzik.. meg talán egy kicsit nagyképűen is.
Az a fajta ember vagyok, aki a munkaidejének minden percét munkával tölti. Nem úgy, mint egy zombi, mert közben azért tudok beszélgetni is, képes vagyok többfelé figyelni. De hihetetlen mértékben frusztrál, ha valamiről tudom, hogy meg kell csinálni még aznap, és mondjuk akkor érkezik a feladat, amikor még bőven én vagyok ott. Na, azt nem tudom otthagyni a kolléganőmnek például, mert úgy érzem, hogy azt nekem KELL megcsinálni. Ezek mellé a napi dolgok mellé, amik azért adnak rendesen feladatot, még mindig kerestem is magamnak ezt-azt, amit végre rendbe kell tenni, vagy meg kell oldani, vagy akármi, hogy tényleg, a szó szoros értelmében minden perc munkával teljen.
Aztán a múlt héten úgy döntöttem, több okból is, hogy ezen bizony változtatni fogok, és hagyom, hogy legyenek üresjáratok is, amikor akár csak úgy vagyok ott, és nézek ki a fejemből, vagy épp csak szánok arra negyed órát, hogy az épp elvégzett feladatomat megveregetem a saját vállamat. Meg mondjuk nem akkor megyek el a mosdóba, amikor már végképp nem bírom tovább, hanem akkor, amikor először úgy érzem, hogy el kéne menni.
Hétfőn még nem ment. Kedden már volt, amit el tudtam engedni. Szerdán simán lebeszéltem magam egy plusz feladatról, ami eszembe jutott, hogy "itt lenne az ideje". Ma pedig már képes voltam otthagyni is egy-két dolgot.
Nem gondolom, hogy ezt egy hét alatt le is rendeztem, mert biztosan nem így van. De talán így, hogy most, ezen a héten azt látom, hogy nem dőlt össze a világ így sem, ezentúl kicsit könnyebb lesz majd a továbbiakban is egy picit lazábbnak lenni, amikor úgy érzem, hogy arra van szükség.
Most meg épp azon gondolkodom, hogy vajon megjutalmazzam e magam holnap azzal a gofri sütővel, amit a lidl újságban láttam? :D

2018. jan. 24.

Tèli álom lenne jó

Ma jó nyűgös napom volt. Az, hogy nehezemre esik hajnalban felkelni, köztudott rólam. Ma még mèg a szokásosnál is nehezebb volt. Nem tudom hányszor szólt Balázs, mire egyáltalán felfogtam, hogy nègy óra van, ès itt az ideje az èbredèsnek. (Az tuti, hogy ha ő nem lenne itt reggelente, már règ kirúgtak volna, mert örökké elaludnèk) Mèg 8gy is legalább kètszer vissza aludtam kb öt percre, de persze mindig le is buktam, mert ismer már, ès jött ellenőrizni. Azt mondjuk már nem tudta meg, hogy egyszer mèg fèlig felöltözve is visszabújtam a takaró alá, épp csak azért, mert kellett az az èrzès.
Általában úgy van, hogy mire beèrünk, már teljesen èber vagyok. Ma gyakorlatilag kèptelen voltam erre az èber állapotra, ès annak ellenére, hogy azèrt a munkámat elvègeztem, alig vártam, hogy hazaèrjünk, mert úgy voltam vele, hogy akármi lesz is, èn le fogok feküdni egy kicsit. Nègy körül mentem be, ès a legközelebbi emlèkem az, hogy basszus, fèl hèt. Nem kicsit voltam kába, de mit ne mondjak....jól esett ez az alvás.
Ettől függetlenül holnap hajnalban sem lesz könnyebb az èbredès, de holnap már csütörtök...

2018. jan. 23.

Mèg csak kedd

Alig akarom elhinni, hogy tènyleg mèg csak kedd este van, mert valamièrt olyan èrzès, mintha már csütörtöknek kène lennie. Igaz, lehet, hogy attól van, hogy annyi minden volt itt az elmúlt napokban a nagyanyám körül, hogy több napra is elég lenne. Nincs igazán változatos, de most mèg a keze is bedagadt, a múltkor kapott infúziók után (kijárt mindig egy nővér bekötni neki) Tegnap fel kellett nyitni a sebèszeten, mert betályogosodott.
Jól meg is ijedtem, amikor dèlelőtt hívtam anyámat, hogy mi van, ő meg már a beszélgetés elején elsírta magát. Ki van merülve, a szó minden értelmében.
Ma dèlelőtt is vègigcsináltàk a sebèszeten ezt a kört, ès mèg pènteken is vinni kell.
Ma dèlelőtt a húgom kisfia is kórházba került, asztma-gyanús szegèny. Ő is infúziót is kap, mert hányt is sokat, szopizni nem akar, így ez maradt. Kapott ventolint valami maszkos módszerrel, jobban van.
Ès mindezek mellett mèg itt vannak a jól megszokott mindennapi dolgok, problèmák, tennivalók.
Kár, hogy nem csütörtök van mègis.,.

2018. jan. 22.

Nem jókedvű

Eszemben sincs nyavalyogni bármi miatt is, mert igazából nincs is miért.
Az, hogy mostanában (ahogy arra fel is hívta ma valaki a figyelmemet) nem vagyok az igazi önmagam, ès hol morgok, hol sündisznó módra begubózom, vagy èpp szurkálódom, szerintem elèg soktènyezős dolog.
Egyrészt rettenetesen fáradt vagyok. Amin nem segítenek a lógós napok, mert sokkal több kène. Leginkább az a fajta szabadság-èrzès lenne jó, amikor nem csak egy-egy napban lehetne gondolkodni, hanem akár egy hètben is. Vagy több hètben. Erre itt lesz a nyári szabadság, ami azt hiszem, ismèt èletmentő lesz majd.
Másrészt nagyon sok mindenen gondolkodom mindig. Folyton tervezek, ès újratervezek, folyton kergetek ilyen-olyan ábrándokat.
Harmadrészt, baromi erősnek gondol mindenki, de nagyon megvisel ez az egèsz hercehurca a nagyszüleim körül. Sajnálom őket, de mèg jobban szegèny anyut, akinek bőven kijut mindenből, közben meg nekem arra sem mindig van energiám, hogy meghallgassam.
Negyedrèszt pedig mèg mindig január van. ....

2018. jan. 21.

Vasárnap este

Már megint túl gyorsan telt el a hétvége még így is, hogy három napos volt. Jól érezném még magam itthon, mint mindig.
De ezen majd holnap hajnalban gyorsan túl is lépek, amikor indulni kell dolgozni.
Sok mesélnivalóm nincsen, csak a megszokott dolgok történnek, nem voltunk sehol, nem csináltunk semmi érdekeset. Balázs nincs a legjobb formájában, ő leginkább ágyban fekvésre vágyik (de persze azért ő ma is volt dolgozni). A fiúk elvannak a saját dolgaikkal, a saját szobáikban, többnyire csukva vannak a szobaajtók. Szóval, Ti, akik azt hiszitek most, hogy sosem lesz olyan, hogy a gyereketek/gyerekeitek békén hagynak benneteket, én mondom, dehogynem. :) Képesek lesznek akár egy fél napot is eltölteni úgy, hogy nem szólnak egy szót sem, mert a fülükben a fülhallgató, ahol épp valami zene megy, közben messengeren "beszélnek" pár emberrel, és még mellette játszanak is valami online játékon. Elképesztő, hogy milyen könnyedén megosztják a figyelmüket. Na, ezt a mi generációnk nem tudja így (vagy legalábbis nagyon kevesen csak). Azért aggodalomra semmi ok nincs, továbbra is mindenki hozzánk fordul minden ügyes bajos, fontos, és kevésbé fontos dolgával, csak ránk most már kevesebb időt áldoznak, mint a saját korosztályukra. És ez, bármilyen furcsa is, így van jól. :)

2018. jan. 20.

Kicsit morbid

Amióta a nagymamám kapta azt a szélütést, és nap mint nap végig kell nézni, hallgatni, meg kell élni azt, amivel mindez jár, egyre csak erősödik bennem az érzés, amit már az első ilyen napokon ki is mondtam a fiaimnak. Akkor nemes egyszerűséggel csak azt mondtam nekik, ígérjék meg, hogy ha idáig jutok, ott, abban a pillanatban lelőnek, mert nem akarok így élni egyetlen percet sem. Persze, nem ígértek ilyet.
Lassan eltelik egy hónap már úgy, hogy ő alig-alig tud magáról valamit, a pelenkát nem tűri meg magán, így aztán rendre maga alá kerül minden, és öltöztetni, mosdatni, ágyat húzni kell. Hol hallucinál, hol a múltban jár, vannak napok, amikor egyáltalán nem is lehet felébreszteni sem. Most, az elmúlt két napban folyamatosan "indul", mindig haza akar menni. Nem lehet tudni hol jár, mert az nem derül ki.
Én- bevallom- képtelen vagyok rá, hogy minden nap bemenjek hozzá, mert rettenetesen megrázó élmény látni azt az életképtelen valamit, ami lett belőle. Amit láttam, hallottam, és tapasztaltam, az is bőven elég. Sajnálom anyámat, mert neki jut az oroszlánrésze az ápolásnak is, meg minden másnak is, ráadásul a nagyapám nagyban megnehezít mindent, mert ő még mindig azt hiszi, hogy ebből az állapotból fel fog épülni. Képtelen rá, hogy elfogadja, innen már nincs visszafelé út.
Ezt az egészet látva nagyon szeretném, ha egyszer eljutnánk oda, dacára minden keresztény értéknek, és tanításnak, hogy megtehessem azt, hogy még akkor, amikor teljesen tudatában vagyok minden gondolatomnak, és át tudom gondolni minden cselekedetemet, nyilatkozhassak arról, hogy ha bármitől is ilyen állapotba kerülnék, akkor ne kelljen tovább így élnem. Nem hárítanám senkire a felelősséget, mert én magam dönteném el, csak azt kérném, hogy tartsák tiszteletben a döntésemet, és biztosítsák, hogy lesz valaki, aki segít abban, hogy még addig mehessek el innen, amíg méltósággal megtehetem.
Nyilván ez roppant utópisztikus gondolat a részemről, mert még én is, a magam idealizmusával is tisztában vagyok vele, hogy ez az ország talán sosem lesz ennyire liberálisan gondolkodó, hogy ilyesmit megengedjen, de ki tudja? Van még itt egy pár évtizedem, addig hátha nagyot változik a világ a fejekben, és rájönnek, hogy az ilyesmi nem feltétlenül olyan, ami nem összeegyeztethető azzal, hogy amit Isten szánt nekünk, vagy amire az orvosok felesküdtek.
Ha mégsem lesz erre lehetőség, hát akkor már csak abban bízhatok, hogy Isten (vagy sors, vagy hívd, ahogy akarod) meghallgatja a kérésemet, és nem ilyen sorsot szán sem nekem, sem a gyerekeimnek.

2018. jan. 19.

Ma is

Ma megint lógtam. :D Nem lesz ennek jó vége, mert még csak alig egy kevés idő telt el ebből az évből, és én már a második nap szabadságomat használtam el csak azért, mert jól esett itthon maradni. Jó, jó, hát majd összekapom magam, és igyekszem kibírni az öt napos munkaheteket is úgy, ahogy eddig is, de azért az is igaz, hogy megígértem magamnak, hogy nem fogom túlfeszíteni a húrt, és ha úgy érzem, hogy kell egy nap itthon, akkor itthon is fogok maradni.
Amúgy a lógáson kívül nem is csináltam sok mindent, mosnivaló akadt bőven, úgyhogy három adagot is mostam és szárítottam. Egy kis időre üres is volt a szennyestartó, de persze mostanra megint van benne már egy adagnyi ruha. Hiába.. termelődik. :)
A hétvégére sincsenek túl nagy terveink, bár kéne vásárolni menni, mert a fiúknak megint igencsak kezd megcsappanni a farmer készletük. Én nem értem, de újabban tök mindegy, hogy hol veszünk farmert, mindegyiknek tönkremegy az ülepénél az anyag. Egyszerűen szétfoszlik. Az bírja a legjobban, amit Rolinak a kínaiban vettem. Még csak azt sem tudom mondani, hogy ők a hibásak, mert az én farmerom pont ugyanígy járt. Az is mindegy, hogy a Takko-ban, vagy a New Yorkerben vettük. De persze lehet, hogy ezek így vannak kitalálva, hogy minél sűrűbben kelljen másikat venni. (de ez már összeesküvés elmélet)

2018. jan. 18.

Utak mellett

Mostanában igen sűrűn előfordul, hogy egy nálam jóval fiatalabb kolleganőnk keresi az alkalmakat, vagy még inkább céltudatosan jön hozzám beszélgetni. Régen nagyon jóban voltunk, aztán kicsit eltávolodtunk. Ő más irányba tartott, mint én, én meg jobbnak láttam félrehúzódni az útból. Örülök neki, hogy visszatalál, és szívesen meghallgatom mindig. Nem mondom neki, hogy én tudtam előre, hogy így lesz, mert nincs értelme. Neki meg kellett tapasztalni mindent, amit megtapasztalt út közben, mert különben úgysem hitte volna el.
Így vagyok a gyerekeinkkel is. Az esetek kilencven, de lehet, hogy kilencvenöt százalékában csak figyelem őket az útjukon. Természetesen segítek mindenben, amiben igénylik, de nem adok sem kéretlen tanácsokat, sem nem hárítok el minden akadályt előlük. Amikor a helyzet megkívánja, akkor nyilván elmondom a véleményemet, és azt is, hogy én hogyan tennék, de nem várom el tőlük, hogy ők is ugyanígy tegyenek. Az, hogy Roli pl. képes volt öt darab egyest is összeszedni magyarból azért, mert képtelen volt az olvasónaplónak nekiállni, az egy jó tanulópénz volt neki. Engem továbbra sem érdekelnek a jegyei, még csak az ütő sem állt meg bennem, amikor megláttam az ellenőrzőjében, csak megkérdeztem, hogy mit gondol arról, hogy fogja megoldani. Nézett rám némán, lehajtott fejjel, kb. mintha a tanárnő előtt állna, és én ahelyett, hogy lekaptam volna a tíz körméről (lehet, hogy felelős szülőként azt kellett volna?), azt mondtam neki, hogy én a helyében keresnék valami segédanyagot az interneten, és úgy állnék neki. Tíz percen belül úgy találtam a szobájában, hogy bőszen körmölt a füzetébe.
Eriknek néha kellenek még olyan segítségek, amikor előre megbeszéljük, hogy mit kell tennie, ha ez v. az történik. Vagy hogy mit kell mondani a buszsofőrnek/ellenőrnek. Ezzel sincs semmi baj, mindig elmondom. Közben meg arra is szüksége van, hogy bezárkózhasson egész délutánra a szobájába, és egyszerre vagy húsz emberrel "beszéljen". Nem mindig érti, hogy ha ezekre a dolgokra azt mondom, hogy én kicsit visszább vennék ebből, mert nem fogja majd jól érezni magát pár hónap múlva ezektől, hanem teher lesz. Gondolom majd akkor, amikor itt lesz az ideje, akkor emlékezni fog erre. Akkor jön majd az a rész, hogy azt írja messengeren, hogy "adlak anya.". :)
Patriknak pedig úgy tűnik, mostanra már semmi másra nincs szüksége, csak arra, hogy meghallgassuk. Határozott, kiforrott véleménye van, igen érdekes és számomra nagyon értékelendő világnézettel. Abszolút kettőnk keveréke (mármint az apjáé és az enyém), mert bőven van benne az én liberális gondolkodásomból, de abszolút fellelhető benne az apja konzervatívabb álláspontja is. Rajta látom azt, hogy nem kell nekem ezen sokat agyalni, hogy jól csinálom e így, ahogy csinálom velük, mert nála tökéletesen működik.
Így aztán ezen biztosan nem fogok változtatni a jövőben sem, még akkor sem, ha próbálnak azért néha nyomást gyakorolni rám. :) Mindenkit hagyok a saját útján járni, és úgy támogatni közben, hogy csak biztonságban érezhesse magát, hogy van kihez fordulni menet közben.

2018. jan. 17.

Menni fog

Egèsz hèten azon igyekszem, hogy mindent, ami a múlt hèten rossz èrzèseket okozott, ès negatív hangulatba sodort, nem csak távol tartsak magamtól, hanem át is fordítsam magamban. Nyilván nem lesz egycsapásra pozitív töltetű dolog semmiből, de lehet belőle semleges. Jó sok minden felmerült ezekkel kapcsolatban, amikor Eszterrel beszèltünk erről a mindenfèlèről. Felidèztem egy csomó mindent a trèningekről is, amiken rèszt vettem.
Hètfőn úgy mentem, hogy felvèrtezve èreztem magam. Mára sikerült az is, hogy amikor egy furcsa megjegyzèst tették rám, akkor az illetőre a mondandója közben gyártottam egy olyan snapchstes maszkot, ès így csak rámosolyogtam. Azt csak èn tudtam, min mosolygok, de őt jól összezavartam ezzel.
Remélem, hogy kèpes leszek ezt folytatni, akár mèg továbbfejleszteni is.

2018. jan. 16.

Ezt nem szeretem

Azt a részt nagyon utálom a délutános napjaimban, hogy este, mire én hazaérek, már mindenki nyűgös, fáradt, és vagy ahhoz sincs már kedve, hogy szóljon két szót, vagy villámgyorsan el akar mondani mindent, hogy aztán mehessen lefeküdni.
Ez lezajlik maximum negyed óra alatt, aztán itt maradok magamra. Ilyenkor készülnek a szendvicsek, és közben magammal megbeszélem, hogy aha, nem volt olyan rossz ez nap sem.
De nem baj, mert holnap már szerda, és akkor a hét felét le is tudtuk. A másik felével meg majd kezdünk valamit.

Hétkezdő jó hír

Nem tudom, hogy lélektanilag direkt így szánták, hogy pont hétfőn, amikor az emberek kilencven százalékának a legrosszabb napja van (vagyis annak élik meg), ráadásul pont a kék hétfőn (kék hétfő az év legdepressziósabb napja.. azaz január harmadik hétfője) jelentik be, vagy csak a véletlen hozta így. Mindenesetre ma azzal kezdődött a munkanapunk, hogy megtudtuk, milyen bérfejlesztésekre, és cafeteria juttatásokra számíthatunk az idén.
Csupa jó hírt kaptunk, és ugyan én még konkrétan nem tudom a saját bérem összegét, de mivel már a mostanival is rendkívül elégedett vagyok, így mindenképpen örülni fogok, akármennyi is lesz is. Az egyéb juttatások összegét már tudom, és nem semmi, azt kell mondanom. :) Csupa öröm lesz az idén is minden egyes fizetésnap. :)
Az külön jó, hogy az idén már én is kapok szép-kártyát (ez nálunk a cégnél eltöltött idő függvényében adható juttatás), és az idéntől pont dupla összeg kerül rá, mint eddig. :) Attól eltekintek, hogy ha a mostani rendszert tavaly vezetik be, akkor már tavaly is kaptam volna, mert visszafelé nem nézünk, mindig csak előre. Már előre örülök neki, hogy mennyi minden jó dologban lesz majd részünk belőle. :)
Pont jókor jött ez a hír, amikor valóban épp nem egy felhőtlen időszakomban vagyok odabent. Most kicsit kisimultak a felhők emiatt. :)

És a másik, ami egyáltalán nem kevésbé fontos, mint az előző hír. Eriktől kaptam ma egy fotót messengeren délelőtt, hogy nehogy elfelejtse este.


Hát azt hiszem, érthető, hogy miért gondolom úgy, hogy Erik a lehető legjobb helyen van ebben az iskolában, ezzel az osztályfőnökkel. Csodálatos, hogy ilyen is van. :)


2018. jan. 14.

Vasárnap esti

Tudom, vigyázzak azzal, hogy mit kívánok, de most még kéne legalább egy hét itthonlét zavartalanul, és talán ennyi idő alatt sikerülne is "irányba állítanom" magamat, már ami a lelki megtorpanásomat illeti. Ilyesmi nem várható mondjuk, mármint hogy itthon leszek egy hétig zavartalanul, úgyhogy abból kell majd főznöm, ami rendelkezésre áll. De nincs ezzel sem baj, mert amikre rájöttem az elmúlt három napban, azokat rögtön át is ültethetem majd a gyakorlatba a jövő héten, és péntekre majd már azt is tudni fogom, mi az, ami nagyon jól megy, és mi az, ami nem. :)
Nem lesz amúgy a szívem csücske ez a hét, mert megint külön dolgozunk, így aztán nem csak a gyerekekkel nem nagyon találkozom majd, de Balázzsal sem. Nem szeretem ezeket a heteket, pedig hozzá kell szoknom, nem nagyon lesz már olyan, hogy együtt leszünk délutánosok.
Nincs mit írnom egyébként, úgyhogy ennyi is mára..

2018. jan. 13.

Rendszerek

Szemezgetek már egy ideje a mindenféle rendszerező módszerrel, mert van belőle bőséggel. Kapom Via hírleveleit, az ő oldalán is olvasgatok, meg egy csomó minden mással is szembetalálkoztam. A bullet journal is szimpatikus, meg vannak ezek az online naptárak, kreatív naplók, azokba is belenéztem már. Az biztos, hogy még nem értem meg semmire sem egészen, mert még semmi mellett nem tettem le teljesen a voksomat, nem érzem azt, hogy mindenáron ki kell próbálnom.
Ebben egészen biztosan benne van az is, hogy van bennem egy kis ellenállás ezek iránt a dolgok iránt, amit nem is tudok jól megfogalmazni, hogy mi is pontosan. Kicsit olyan érzés, hogy ettől megint csak veszítek abból, ami miatt én magam vagyok én, miszerint minden nap csak azt csinálom, amihez kedvem van, meg amire időm jut. Persze, tudom, a bullet journal ad azért bőven szabadságot is.
Szóval ez olyan, hogy jó is lenne valami rendszer, meg nem is. Pedig egyébként meg szeretem a rendszereket, és nem is esik nehezemre rendszerekben gondolkodni. De lehet, hogy csak akkor megy jól, ha nem magammal kapcsolatban kell ezt tennem. :D

2018. jan. 12.

Jó kis péntek

De jó volt, hogy ma nem kellett menni dolgozni. Nem csináltam semmi különöset, ez az érdekes fájás nem is nagyon engedett volna nagy dolgokat. Mostanra mondjuk nem is vagyok biztos benne, hogy ez a derekam, és nem esetleg a vesém rakoncátlankodik. A mindentudó jóbarátom (google) szerint egy hétig tartó derékfájás az belefér a normálisba, merthogy olyan mindenkivel előfordul. Így aztán meg is nyugodtam ettől, és gondoltam is, hogy egészen jól belőttem magamnak azt az időpontot, amikor már majd elmegyek az orvoshoz, ha így marad.
Azért attól semmi nem tartott vissza, hogy ma elmenjek a könyvtárba. Egyrészt, mert tegnap este kiolvastam az utolsó onnan hozott könyvet is, és ugyan lenne mit olvasnom, de az nálam már majdnem bűnnek számít, ha nem viszem vissza azonnal, amikor azok az olvasnivalóim elfogynak, és persze, hoznom is kell másikat. A könyvtárnak ma is varázsereje volt, mert abban az időben, amit ott töltöttem, nem fájt a derekam sem, és nem is agyaltam semmin azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiken a héten épp eleget már. Lehet, hogy oda kéne költöznöm? De gondolom a varázserő csak így működik, ha nem vagyok ott mindig. Az meg nagyon érdekes tapasztalás volt önmagamról, hogy mennyi olyan könyvet olvastam már el, aminek a címét nem jegyeztem meg, viszont a történet teljesen megvan. Ma több olyat is levettem a polcról, ami a cím alapján vonzónak tűnt, és ahogy megfordítottam, a tartalom után kíváncsiskodva, máris beugrott, hogy aha, ezt bizony már olvastam. Vannak könyvek, amiket többször is elolvasok, nem zavar, hogy tudom hogy fog alakulni a történet, de amíg vannak új, felfedezésre várók is, addig azért szívesebben hozom el azokat.:)
Azt meg azért még mindenképpen említenem kell itt is, hogy ugyan az én férjem rettenetesen kishitű önmagával szemben, de azért a mostani vizsgáin rendre olyan eredményeket ér el, amiktől remélhetőleg szert tesz némi önbizalomra is. Csupa ötös. :) (így aztán máris tudjuk, hogy Patrik honnan is szedte az okosgénjeit... bár bennem eddig sem volt efelől semmi kétség)

2018. jan. 11.

Hétvége kezdődik

Van ezen a héten valami a levegőben, ami miatt ez a hét sokkal inkább a tanárom lett, mint amennyire a barátom. De nincs ezzel sem baj, mert majd ezeket a dolgokat is megtanulom kezelni, levonom a megfelelő tanulságokat, közben egy csomó minden újat is megtanulok. Úgyhogy, ha előkapom a pozitív életszemléletemet, akkor mondhatom azt, hogy a végén rengeteget fogok profitálni abból, hogy negatív élmények értek. :)
A derekam sokkal jobb, mint tegnap volt, igaz, ezen a héten itthon nem sok mindent csináltam. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy leginkább semmit sem, mert vagy feküdtem a kanapén, vagy ültem a fotelban feltett lábakkal. Kellett ez, úgyhogy nincs is semmi bűntudatom miatta, mert simán lehet, hogy ha nem így tettem volna, akkor pl. már ma reggel sem tudok lábra állni sem. Persze, lehet az is, hogy fekvés nélkül is pont így alakult volna, ahogy most van, de ezt már sosem tudjuk meg.
A napsütés azért hiányzik, én nagyon élveztem ezt a kora tavaszias időt, úgyhogy várom vissza minél hamarabb. :)

2018. jan. 10.

Szerda

Azèrt ez a mai nap nem volt a hèt napja, az biztos. Arra jó volt, hogy egy csomó mindent átgondoljak, ès levonjak tanulságokat.
Azt persze sohasem fogom tudni megèrteni, hogy mire jó az, ha folyamatosan egymás èletèt próbáljuk megkeseríteni. Nagy szerencse, hogy ezek a dolgok az otthonunk falai között nincsenek jelen, sokkal könnyebb így.
A derekam messze van mèg a règi önmagától, de adtam magamnak határidőt, mikor megyek orvoshoz, ha tènyleg nem múlik el magától
Az meg külön jó, hogy holnap már pèntek lesz nekem.

2018. jan. 9.

Ez meg mi?

Tegnap délután kezdődött. Először azt gondoltam, hogy azért, mert fáradt vagyok, és alig aludtam előző éjjel két és fél órát. Olyankor szokott ez lenni, hogy fáj a derekam, meg a lábaim. Kicsit más volt annál, de azért rá lehetett fogni. A kanapén fekve jó volt. Aztán, amikor felkeltem onnan, akkor megint fájt. Nem olyan éles fájdalom, de folyamatos.
Aztán a kádban megint jó volt. Miután lefeküdtem a saját ágyamba, nem volt egyszerű megtalálni azt a helyzetet, ahogy jó lesz, már elgondolkodtam azon is, hogy a kanapén kéne inkább aludnom.
Reggel úgy keltem, hogy még mindig fáj. Aztán ez kitartóan folytatódott egész nap, hol jobban, hol kevésbé. Néha úgy éreztem, na, most jön az a rész, amikor majd "úgymaradok", ahogy vagyok, de aztán ez szerencsére nem következett be.
A kanapén fekve megint csak jó volt, meg a kádban is. Minden más kínlódás.
Utálom, és türelmetlen vagyok tőle. Remélem holnap reggelre elmúlik.
De az már biztos, hogy pénteken lógós nap lesz. :) Kell is most, és egyáltalán nem érdekel, hogy még csak január közepe van, és már ki is veszem az első nap szabimat.

2018. jan. 8.

Nincs téma

Van olyan, hogy nincs miről írni, mert minden pont úgy történik, ahogy szokott. Amit meg már leírtam ezerszer, azt már többször felesleges lenne. :)
A hétre terveznék magamnak egy lógós napot, de csak akkor, ha Balázs is lóg velem. Igaz, neki csak félig lenne az, nem úgy, mint nekem. De ha nem, akkor majd máskor nyélbe ütjük, nem dől össze a világ akkor sem.
Ezen kívül még nem nagyon terveztem mást, mert majd ami adódik, az lesz. Ma pl. úgy fájt egész délután a derekam, hogy jobb volt a kanapén heverni, mint bármi mást csinálni. Jó, holnap főznöm is kell, úgyhogy annyira nem lesz laza a délután, mint a mai volt.

2018. jan. 7.

Fel kell kötni

Azt már most látom, hogy az idei évben minden idők legnagyobb izgalma következik ezzel a felsőfokú felvételizéssel. Múlt héten már járt egy nyílt napon a Corvinuson, az első tervek között az szerepel, hogy oda megy kommunikáció-marketing szakra. Kicsit lelombozva jött haza, mert ugyan tetszett neki minden, de irtó magas pontszámokkal dobálóztak. A szerezhető plusz száz pont megvan, ezt nem lehet már feljebb tornászni sehogy sem. Kicsit pesszimista érettségi eredményszámítással ott tart most a dolog, hogy 439 pontot számoltunk. Ami még kevés. :(
Ma azt mondta, magában kezd erről letenni, és nézelődik, mert van még, ami érdekli.
Érdekes egyébként, mert van, aki azt mondta neki, hogy politikai tanulmányokat kéne folytatnia.Van, aki szerint tanárnak kéne mennie. Őt még az olyan dolgok is érdekelnék, mint a katonai logisztika, vagy mi..
Én személy szerint a marketing vonalra szavaznék, ha számítana bármit is a szavazatom. Mert egyébként meg igen határozottan kijelentette, hogy egyedül szeretne dönteni, még akkor is, ha egyébként nyilván minden javaslatot meghallgat.
Azt javasoltam neki, hogy most, miután lassan véget ér az első félév, beszéljen a tanáraival, mondja el őszintén, hogy mennyi pont kellene neki, és kérjen segítséget tőlük abban, hogy hogy tudna jobb eredményeket elérni év végére. Azzal még talán sikerülne.
Bár.. bevallom, ezek azért őrült számok ám. Mert ez a 439 is azt jelenti, két négyese lehet csak. A matekot, és a magyart négyesre lőtte be magának. Szerintem kis szerencsével meg lehet az ötös is neki, de mégis... ha belegondolok a saját érettségi vizsgáimba, ha vért izzadtam volna, akkor sem lett volna ötösöm. (igaz, sosem voltam ilyen okos, mint ő)
Félelmetes ez az egész. Az is, hogy itt tartunk, meg az is, ami vár rá.

2018. jan. 6.

Mottó

Annyi tragédia történik mostanában, ami persze azonnal mindenhonnan rá is ömlik az emberre, hogy nem teljesen tudatosan is elgondolkodtam azon, hogy vajon érdemes e ennyire tudatosan, megfontoltan, és szabályok szerint élni, mint ahogy azt pl. mi is tesszük? Röviden a válasz az, hogy nem, nem érdemes. Mert tényleg úgy kelle(ene) megélni minden napot, hogy ha esetleg az az utolsó, akkor se maradjon űr utánam. Ne kelljen senkinek azon rágódni, hogy mi lett volna, ha még ezt, vagy azt elmondhatta volna, vagy megtettük volna. És nekem se kelljen ott, arra várakozva, hogy a lelkem átkerüljön a helyére azon tűnődnöm, hogy hogy is hozzam még a szeretteim tudomására, amit el akartam mondani?
Egy ideje mondjuk már jellemző rám, hogy kimondom, amit gondolok, úgy ahogy van. Néha kapok emiatt döbbent pillantásokat, okoztam már ezzel csalódást is, de azt hiszem, azért ez célravezetőbb, mint az, amivel kapcsolatban csak tipródok, fogalmazgatom, elemezgetem, és várok, hogy majd elérkezik a megfelelő alkalom, és akkor elmondom, megteszem.
Lehet, hogy el kell kezdenem afféle projektmenedzserként kezelni az életemet, és mindenféle projektet kitalálni azokra a halogatott dolgokra, amik nem mennek olyan egyszerűen, hogy kimondom, és ott van. Sőt.. nem lehet, ez egészen biztos, hogy neki kell állnom. :)
Emellett nagyon sürgősen meg kell tanulnom lazítani, és nem csak koncentrálni a feladatokra, és a teendőkre, mert igazából azt vettem észre, hogy ma Vízkereszt napja van, és le kellett szedni a karácsonyfát, meg elpakolni mindent, de nem tudok érdemben elszámolni az elmúlt öt napommal. Az elseje teljesen megvan, mert ott egy csomó jó dolog volt, mèg most is látom magam előtt az esti Duna-partot, meg a kivilágított Parlamentet. De azóta? Igen, voltam dolgozni. Főztem is. Mostam is. Mosogattam is. Talán egyszer nevettem is egy olyan igazán jóízűt. De lehet, hogy sokkal inkább emlékeznék az elmúlt hat napomra akkor, ha a sorrend fordított lett volna, és többször nevettem volna olyan jóízűt, és kevesebbszer végeztem volna házimunkát. Vagy ha munkahelyemen is kevésbé céltudatosan végezném a munkámat, és mindig, minden nap mindent meg akarnék csinálni, ahelyett, hogy hagynék egy-egy fél órát arra, hogy csak úgy beszélgessünk.
Azt még nem találtam ki, hogy fogok ennek nekiállni, de az internet csodákat tud, és nyilván találok majd valami nekem szimpatikus megoldást az egészre.
Az idei mottóm meg lehet is az, hogy "Semmi sem állandó, csak a változás maga." (Herakleitosz)

2018. jan. 5.

Van még egy álmom

Van az a kisördög, ami sosem hagy nyugton, és mindig arra késztet, hogy újra és újra álmodjak nagy dolgokat. Akkorákat, amikre akár éveket, vagy évtizedeket is kell várni. Ez jóféle kisördög mondjuk, mert legalább nem hagyja, hogy eltespedjek az éppen meglévő kényelmünkben, hanem arra sarkall, hogy törekedjek ezt az álmot is megvalósítani.
Álmodtam már nagyon nagyot, és egy ideje már abból a lakásból írok esténként. Voltak időszakok, amikor majdnem feladtam, és elcsüggedtem, mert úgy nézett ki, hogy sosem lesz lehetőség rá, hogy valóság legyen az álomból. De úgy látszik, ha az ember nem adja fel, akkor annak meglesz az eredménye.
Ilyen nagy álmom van még egy. Nem tudom, mikorra sikerül megvalósítani, de reményeim szerint azért még bőven lesz időm arra is, hogy kiélvezzem, amikor testet ölt. Akkor jön el az az időszak az életünkben, amikor már majd arra is hajlandó leszek, hogy egy-egy Fradi meccset elcseréljek arra, hogy a saját balatoni házunkban töltjük a hétvégét. Az lesz majd ott a nyugalom szigete, ahova majd jönnek nyaralni hozzánk az unokáink, amit kölcsönkérnek a gyerekeink is egy-egy hétvégére, hogy ők elvonulhassanak, amíg mi majd itthon az unokákat kényeztetjük (és megengedjük nekik, hogy sokáig fent maradjanak, és fagyit egyenek vacsora helyett).
Rendesen elképzeltem magunknak mindent. Látom milyen lesz majd belül, látom, milyen lesz a kert, és látom azt is, ahogy reggelente kávézunk a teraszon. Épp oda fog sütni a nap, ahogy mi ketten ott ülünk, és látom azt is, ahogy az első ilyen reggelen összemosolygunk, és örülünk annak, hogy ez is sikerült.
Az ilyen álmok azok, amikért érdemes bármit végigcsinálni. Mert fantasztikus érzés az, amikor valóra válik.

2018. jan. 4.

Ne már

Már hallgatom az előző születésnapom óta úton-útfélen, hogy na majd jövőre Te is megtudod. Aztán persze az elmúlt napokban már sportot űztek belőle, hogy célozgassanak rá, alig pár hónap választ el engem is a negyvenedik születésnapomtól, és hú, azután mi lesz.. eljön majd a pokol, meg onnantól majd minden más lesz, és amikor hitetlenkedésemet fejezem ki, hát csak még rátesznek egy lapáttal, hogy majd megtudom, mert ők sem hitték el.
Szoktam is ilyenkor gondolni, hogy még jó, hogy amúgy bírnak engem a kolléganőim, mert vajon mit kapnék tőlük, ha utálnának is. :D
Oké, egy kicsit riasztó ez szám nekem is, de semmi olyat nem gondolok, amikkel riogatnak. Egyrészt baromira nem érzem magam középkorúnak, még akkor is, ha külső jegyeimet tekintve a korán öregedők csoportját gazdagítom. De ez, még ha néha zavar is, nem befolyásol egyáltalán abban, hogy egyébként a lelkem valahol huszonpár éves koromban ragadt. Vagy lehet, hogy még korábban valahol, mert néha pont olyan féktelenül és idiótán tudok vihogni, mint mondjuk Erik a maga tizenöt és háromnegyed évével. Pont úgy tudok még vágyakozni is, mint régen, és pont úgy meg is tudok sértődni, ha viszonzatlanok maradnak ezek, mint akkor. Igaz, már hamarabb túl teszem magam rajta, vagyis inkább hamarabb észreveszem, hogy felesleges az egész hiszti, és abbahagyom.
Én nem hiszem, hogy júniusban majd egy teljesen más énem bukkan elő csak azért, mert addigra már megünnepeltem a negyvenedik születésnapomat is. Szerintem ugyanaz leszek, aki eddig voltam. És ma meg is fogadtam, amikor a sokadik ilyen megjegyzést kaptam, hogy majd jól oda is fogom dörgölni az orruk alá, hogy mondhattak, amit akartak, én bizony nem öregszem még negyven felett sem. :D

2018. jan. 3.

Hogy van ez?

Nem vagyok az az ember, aki bármilyen fejlődèsre is húzná a száját, vagy ne tudnám èrtèkelni ezt a mindenfèlèt, ami mèg az èn gyerekkoromban is elkèpzelhetetlen volt. Pl. az is, hogy ülök a kanapé sarkán, ès a telefonomon írom le a gondolataimat, amit ti, szerte a világban különböző helyeken, ès eszközökön fogtok olvasni. 
Mègis, azèrt az mèg nekem is elkèpesztő, hogy valaki, aki egy hete szenvedett autóbalesetet, ahol kèt csigolyája törött el, ma este már otthon, a saját ágyában alszik. Èpp csak öt nap telt el a műtèt óta. 
Igaz, vannak műtètek, amit már jaróbetegkènt vègeznek el, gond nélkül lehet munkába állni szülès után hat hèttel is akàr. De egy jófajta lábtörès is csak három hèt gipsz már csak. 
Azt nem tudom, hogy valóban ennyit fejlődött e az orvostudomány is, vagy csak ezzel kapcsolatban is az van, hogy siettetünk mindent, mert nincs idő másra. 
Remélem, hogy az előbbi, mert azèrt az mègis sokkal jobb lenne mindenkinek. 

2018. jan. 2.

Első munkanap

Ma meg is volt az év első munkanapja. Mondanám, hogy szóra sem érdemes, de persze azért ez nem igaz. Szóra érdemes, mert ez is az életem egyik napja volt. :)
Azért is szóra érdemes, mert ma megint ott találtam magam, hogy kicsit elveszve néztem körül, hogy mit is keresek én itt? Na nem, továbbra sincs semmi baj a munkámmal, azzal sosem volt. Szeretem csinálni, mindenféle nagyképűség nélkül azt mondom, hogy jól is csinálom. A körülöttem lévő emberek miatt nehézkes mindig az egész. Mert amíg azt látom rajtatok, hogy mindig, mindenki törekszik valami felé, van cél napról napra, addig ott mindig csak a fásultság, meg az a fajta "jajjmármegintittjönnikellettéssemmikedvemnemvolthozzá" életérzés van mindenkin, amit elég nehezen viselek. Nyűg mindenhol, meg az óralesés, hogy mikor megyünk már haza..
Le is fárasztott. Próbálom mindig elbarikádozni magam munkával, hogy távol tartsam magamtól az ilyesmit, de persze nem mindig megy. Meg ez azzal jár, hogy folyton túl sokat dolgozom. Na jó, ez is olyan "mihez képest" dolog, mert a magam maximalizmusával mérve sosem lehet túl sokat. De van az a mérce, amihez képest meg bőven le kell(ene) állítanom magam. :D
Az ilyenek miatt nem volt olyan könnyű ez a mai nap. De ez is eltelt, úgyhogy semmi gond. :) És mindig haza lehet jönni, ahova mindig van, aki hazavárjon, és ez a lényeg. Ezért érdemes csinálni. A többi meg nem kell, hogy számítson.

2018. jan. 1.

Ilyen volt, ilyen lesz

Azt mondják, olyan lesz az egész év, amilyen ez a mai nap (volt).
Így aztán egészen biztos, hogy nem lesz unalmas évünk. Folyamatosan teszünk-veszünk majd, gondoskodunk mindenkiről, utazunk, néha morgunk is majd, de könnyesre is fogjuk nevetni magunkat. Közben egész évben mosogatni fogok, és úgy lesz, hogy mindig mire épp elfogy majd minden, amit el kell mosogatni, addigra majd valaki megint arra jár, éhes lesz, és kezdődik minden elölről. :) Szóval nem lesz itt semmi gond,  minden ott folytatódik, ahol tegnap este abbamaradt. :)
Patrik az idén már külön szilveszterezett, Pestre ment bulizni a barátaival. Amikor ezt bejelentette, nem fogadtuk kitörő örömmel a hírt. Sosem szoktunk vele kötözködni, hogy hova megy, nem nagyon ellenkezünk, mert igazából értelme sem lenne, meg hát azért bizalom is van a világon. Most azonban megpróbáltuk lebeszélni. Voltak észérveink, illetve leginkább olyanok, amikből igen világosan kiderült, hogy féltjük. Nem attól, hogy ő hülye lesz, hanem hogy mások hülyék lesznek, és bajba kerül, baja lesz, akármi. Persze, nem tudtuk lebeszélni, mert ahogy mondta, szeretné kipróbálni, hogy milyen egy ilyen buli, és mikor, ha nem most? Ezzel meg nem nagyon lehet vitázni. Annyit megtett a kedvünkért, hogy a telefonjából átrakta a kártyát egy régebbi telefonba, mert erre kértük. Hogy ha valami történik, akkor azzal a kevésbé féltett telefonnal történjen, ne a mostanival. Szerintem kb. azt gondolta, hogy elmehetünk a p..csába, amikor ezt felvetettem, de megtette szó nélkül.
Fél nyolckor ment el itthonról, és csak éjfél után kb. harminc másodperccel kaptunk hírt tőle, amikor a messengeren írt nekem is, és az apjának is, boldog új évet kívánva. (és még egy szivecske is volt az üzenet végén)
Én még háromnegyed kettőkor írtam neki, hogy le ne késsék a vonatot. Nyilván nem én lettem volna, ha kibírom, pedig akkor már nem aggódtam. Nem késték le, épségben hazaért fél hatkor. Jól érezte magát, nem rúgott be (mondta előre, hogy nem fog). Arról nem nyilatkozott, hogy megy e még valami hasonlóba.
Az mondjuk szíven ütött, hogy a szalagavatós szalagját azért vette le a kabátjáról, mert azon ugye rajta van, hogy hova jár iskolába. Az iskola nevében meg benne van, hogy Felcsút, és még véletlenül sem akart emiatt konfliktusba keveredni. Nem is annyira maga a sztori az, ami szíven üt, hanem hogy alig tizennyolc évesen ezzel ennyire tisztában van.
Erik és Roli még itthon voltak, de Eriket is hívták már az idén is bulizni. Lehet, hogy jövőre már csak Roli marad velünk, és aztán szép lassan eljön az az idő, amikor újra kettesben leszünk szilveszter esténként. Lehet, hogy mi majd akkor kezdünk el bulizni járni. :D
Holnap már munka. A fiúk még egy napot lazulhatnak, de szerdán nekik is újraindul a verkli.