2017. aug. 22.

Kedd

Kétségtelen tény, hogy minden olyan napnak, amikor délelőtt dolgozom, van két jól meghatározható nehéz pontja. Az egyik az, amikor reggel fel kell kelni. Azok a percek szörnyűek. Igaz, amikor végre sikerül magam meggyőzni, hogy most már aztán muszáj nekiállni öltözni, onnantól már percek alatt felébredek, és nincs tovább gond, de az a pár perc az maga a pokol tud lenni.
A másik ilyen az, amikor hazaérünk. Olyankorra ott tartok a fáradtságban, hogy még az is nyűg, hogy egyáltalán létezem, nemhogy bármi más. Ilyenkor legtöbbször muszáj egy kicsit leülnöm nyugiban, vagy lefeküdnöm. Nem kell több egy fél óránál, de ha ez nincs, akkor egész délután nyűgös vagyok.
Na, ez a kedd is pont ilyen volt. :)
Most estére meg sikerült olyan bűntudatot generálnom magamnak, hogy szerintem a héten még egyszer elmegyek a rossmannba. Történt már vagy két éve, hogy azt ígértem Rolinak, hogy majd nyáron befújhatja a haját kékre. Ő nem felejtette el, mert az idén is emlékeztetett rá, de eddig sehol nem találkoztam össze olyan hajspray-vel, mint amit egyszer már használtunk zöldben. Erre ma ott volt a rossmannban, és én nem vettem meg. (nem pont olyan, de kék) Most meg dögnek érzem magam, mert megígértem, és amúgy is tudom, hogy milyen boldoggá tenném vele, ha megtehetné. Meg már csak alig pár nap maradt a nyári szünetből, amikor ilyet lehet.
Meg amúgy is.. az ilyen pillanatokra fog majd emlékezni, és elmesélni még a gyerekeinek is majd, hogy volt olyan, hogy a nagyanyátok vett nekem kék hajspray-t, és befestettük a hajamat vele. Nyilván készül majd róla kép is. Szelfi, mert az nagyon megy neki. És majd posztolja az instagramot, amiről én azon nyomban értesítést is fogok kapni. (na ezt a részt már nem biztos, hogy elmeséli majd)

2017. aug. 21.

Hètfő

Ma olyan szokásos hètfő volt. Az a fajta, amikor az embernek sokkal inkább kedve lett volna mèg ágyban maradni, ès nyakig betakarózni, mint hogy hajnali öt órakor már munkába induljon.
A helyzetet nem tette könnyebbé, hogy mindössze tizenkèt fokot mutatott a hőmérő a kocsiban, ès eszembe juttatta, hogy mindjárt itt lesz visszavonhatatlanul az ősz, ès hozza magával azokat a nyirkos, fàzós napokat is. Nem várom, mèg akkor sem, ha van az ősznek gyönyörű rèsze is, a csodálatos színeivel. A telet meg szívesen át is aludnám, ha lenne rá lehetősègem.
Azèrt, hogy a hètfőnèl maradjak, akadtak ezen a napon is jó dolgok, burger kinges ebèddel, pár összemosolygós pillanattal, kajlán ugrándozó kutyával.
Patrik tök jól èrzi magát a diákmunkás lètben szerintem. Beszipkázta a marketing világ, úgy tűnik, jó döntés volt (csak hogy stílusos legyek). Azt nem tudom, hogy megerősítette e a továbbtanulási szándèkàt, nyilván ez kèsőbb fog csak kiderülni, de az már most látszik, hogy jót tett neki ez az egèsz, csomó èrdekessèget hall ès tapasztal, amit mèg mi sem. Ès...olyan felnőtt is lett vègèrvènyesen.
Erik nem várja a sulit, pedig a papírforma szerint azèrt kicsit illene izgatottnak lennie. De erről szó sincs. Jobban izgatja a foci, meg a youtube, meg hogy az öccsèt szekálja.
Roli elmondása szerint már egy kicsit várja, de leginkább a barátai hiányoznak, semmi más. Azt el sem tudom képzelni, hogy fognak majd felkelni, mikor tíz előtt nemigen kerülnek elő az ágyaikból, de ha tehetik, mèg akkor sem.

2017. aug. 20.

Semmi sem történt

Nem tudom mit írjak. Nem történt semmi. Nem voltunk sehol, itthon a négy fal között töltöttük az államalapítás ünnepét. Őszintén szólva nekem aztán nem is volt semmi ünnepi hangulatom, azok után meg még majdnem az életkedvem is elment, amikor eszembe ötlött, hogy holnap már megint hétfő, és menni kell hajnalban dolgozni. Oké, legalább némi változatosságot jelent, hogy három hét délutánosság után most majd reggeles leszek, gondolom szerdára már pont ki is leszek purcanva attól az alig négy órányi alvástól, amit majd minden éjjel produkálok.
Nem vagyok valami motivált semmilyen irányban. Lennének tennivalók, kisebbek-nagyobbak, amikkel elfoglalhatnám magam, és lehet, hogy még jó is lenne, mert menet közben megjönne a tettvágy és a motiváltság, de nehezen veszem rá magam bármire is a kötelező dolgokon kívül.
Igen, még a blogot is úgy írom, mint afféle kötelező napi feladat, ami persze látszik is rajta... de arra most nem érzem magam alkalmasnak, hogy úgy tudjam elmondani, ami belül van, hogy érhető legyen, és nem tűnjek se idiótának, se olyannak, akit meg kell menteni.

2017. aug. 19.

Kicsit fura

Nem tudom honnan jött, vagy hogyan kezdődött, mindenesetre kezd egyre jobban elharapózni ez a dolog nálam. A finnyásság.. vagy nem is tudom hogyan kell ezt hívni.
Eleinte csak mániákusan kezet mostam minden olyan helyzet után, amikor a lakáson kívül voltam. Meg a szívroham kerülgetett olyankor, amikor valaki az ÉN poharamat vette ki a szekrényből, és abból ivott. Nem bírom elviselni. Még akkor sem, ha utána el lehet mosogatni, és kész, mintha mi sem történt volna.
Aztán szépen, sorban jön hozzá mindenféle. A mosogatószivacshoz sem bírom, ha más ér hozzá rajtam kívül. De gyűlöltem a gondolatát a Balatonban is, hogy rajtam kívül egy csomó idegen ember teste is benne van. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de időről időre bekúszott az agyamba mindenféle szörnyű gondolat ezzel kapcsolatban.
Undorodom megfogni az üzletekben a kosarat, és a bevásárlókocsit is.
De egyre inkább kínosan kerülöm az összes testi kontaktust minden olyan emberrel, aki nem tartozik szorosan a családomhoz. Nehezen viselem az idegen puszikat, a hátamon feláll a szőr, ha valaki meg akar ölelni, vagy épp csak megsimítja a hátam. Múlt héten egy kolléga tette a kezét a hátamra, pusztán kedvességből, hogy meg ne ijesszen, vegyem észre, hogy ott áll, hát.. nehezemre esett elviselni.
Azt gondolom nem kell részleteznem, hogy mit érzek a nyilvános wc-vel kapcsolatban.
Őszintén hálás vagyok érte, hogy nem férfinak születtem, mert párszor már elképzeltem, ha nekem mindenkivel kezet kéne fognom minden találkozáskor, hát már elkopott volna a kezem a szappantól.

Nem tudom, hogy meddig fajul ez, lehet, hogy a végén eljutok odáig, hogy a táskámban lapul majd egy flakon domestos, egy kis szappan, meg ilyesmi.. Vagy talán egyszer elmúlik.

2017. aug. 18.

Minden jó

Mindig a végére jut a jó. :) Most is így van ez, mert a munkahét végére jutott a hét legjobb része. Ezt már kiérdemelné csak úgy magában a péntek is, de ez a péntek azért tartogatott másféle jót is azon kívül, hogy végre együtt mentünk dolgozni, és aztán együtt is jöttünk haza (és még Patrik is velünk jött)
Kaptam ma egy telefont. Azért, mert jó fej férjem van, és szeret engem, és mert látta, hogy mennyire tetszik nekem az övé, és Eriké is. (Erik a ballagásra kapott pénzen vette magának)



Jó nagy, még szoknom kell a méretet, és már előre röhögnek rajtam, hogy hogy fogom majd beállítani az ujjlenyomatos azonosítót (de kitolok én velük, azért is megtanulom ezt is), de a kijelzője is, meg úgy egyáltalán mindene maga az álom. :)
Ugye milyen jó nekem?

2017. aug. 17.

Mik vannak

Úgy látszik, vannak dolgok, amik valahogy mindig visszaköszönnek. :)
Napra pontosan egy évvel ezelőtt ugyanazt írtam, amit akár ma este is írhatnék, mert szóról szóra igaz.


Amúgy egy rettenetes éjszakán vagyok túl, alig aludtam, mert még attól is fájt a bokám, ha hozzáért a takaró. Balázs hajnalban bekenegette nekem, aztán persze még én is többször délelőtt, meg bekötöztem, és persze, elmentem dolgozni. Délután is jó párszor bekentem flexagillel, most úgy tűnik, javulóban van. Igaz, jobban be van dagadva, mint tegnap ilyenkor, de kevésbé fáj. Remélem, hogy holnap ilyenkorra el is felejthetem.

2017. aug. 16.

Hoppá

Lehet, hogy amit tegnap írtam, még át kellene gondolnom, mert mégsem jó irányba haladok. Ugyanis ma váratlanul úgy bevágtam a jobb bokámat a konyhai radiátor sarkába, hogy abban a pillanatban Karádi őrmester is megirigyelte volna a káromkodást, amit eleresztettem. Na mondjuk ez pont jó volt arra, hogy az a hirtelen és váratlan fájdalom ne uralkodjon el rajtam teljesen, mert el voltam foglalva azzal, hogy hogy is fejezzem még ki magam. :D Egy-két másodpercre jól be is pánikoltam, hogy mi van, ha el is törött, de aztán óvatosan megmozgattam, és nem volt gáz. Elmentem dolgozni is, és még akkor is úgy éreztem, hogy nagyobb volt ennek az egésznek a füstje, mint a lángja.. de aztán teltek az órák, és úgy lett, hogy egyre jobban fájt. Egy helyben álltam szinte egész délután, az sem tett jót, de az semmi volt ahhoz képest, amikor az utolsó órában leültem.
Bekentem fájdalomcsillapító kenőccsel, és remélem, hogy azért reggel sikerül majd anélkül is lábra állni, hogy a csillagokat látnám. (mondjuk annyira nem tervezek korán kelni, hogy még a csillagok is látszódjanak)
Azt meg mindenképpen fontolóra veszem, hogy milyen út nem jó, amin járok. Főleg, mert az hittem, sínen vagyok. :)

(úgy látszik, ez egy ilyen hét... megint rinyáltam :D)

2017. aug. 15.

Sosem elég belőle

Nagyon-nagyon sok "munkám" van abban, hogy most ott tartsak, ahol most, és az legyek, aki most vagyok. Az nem biztos, hogy teljesen jó munkát végeztem, de sosem a tökéletesség volt a cél, csupán "csak" boldog akartam lenni.
Kemény évek is vannak mögöttem, vannak dolgok, amikre, ha visszagondolok, nem is tudom, hogy hogyan tudtam ezt így végigcsinálni. De mindenből tanultam, és a lehető legkomolyabban gondolom, hogy "ami nem öl meg, az bizony megerősít."
Elég határozottan tudom most már, hogy mi az, amire szükségem van ahhoz, hogy ezt, amit eddig elértem, meg is tudjam tartani. Ahhoz még van szükség némi munkára, hogy a tudás ne csak elméleti legyen, hanem a gyakorlatban is tartsam magam ehhez, ha törik, ha szakad. De szerintem ez is menni fog, mert ahogy az ábra mutatja, nincs lehetetlen dolog. Munka közben még vár rám majd egy-két beszélgetés, és lesznek kemény, magányos perceim, napjaim is. Mert az előfordulhat, hogy egy-egy beszélgetéssel majd megbántom a beszélgetőpartneremet. Pedig nem ez a cél, hogy bárkit is bántsak.

Jó lesz. :)

2017. aug. 14.

Megint rinya

Pedig esküszöm, hogy nem vagyok örökké negatív, de most ezt még muszáj kiadnom magamból. Már csak azért is, mert még soha, semmi jó nem származott abból, amit sokáig magamban tartottam.
Vajon van olyan, hogy vízmérgezés? Vagy ivás-sokk? Vagy valami ehhez hasonló? Mert ma az történt velem, hogy miután megittam majdnem a teljes palack vizemet fél kilencre (és még akkor egy óra hátra volt a munkaidőből, de egy órával korábban kezdtünk, úgyhogy akár ugyanott tartottam, mint múlt héten ilyenkor), egyszer csak azt éreztem, hogy mindjárt végem van, annyira fáj a gyomrom és a hasam között körben valami. Szó szerint úgy éreztem, hogy ki kell onnan menekülnöm, mert akármi is fog történni ezek után, az nem lesz jó nekem. Levert a víz is egy pillanatra. Kicsit be is pánikoltam, mert munkahelyen, munkaidőben, munka közben elájulni nem lenne jó móka. Aztán kicsit jobb lett, átmenetileg, hogy aztán még a munkaidő végéig ugyanezt átéljem vagy háromszor.
Nem ettem semmi olyat, aminek ilyen hatása kellett volna, hogy legyen. Csak ittam. Mondjuk az is előfordulhat, hogy a kakaó volt a ludas, amit ittam este az automatából. Fogalmam sincs. De annyira nem volt jó érzés, és még mindig érzem magamon az egésznek a nyomát (itthon már jobban lettem, a fürdővíz volt a leginkább jótékony hatású a fájdalomra), hogy most épp azt gondolom, hogy holnap nem fogok inni, csak keveset.
Rinya befejezve. Holnap szigorúan csak kellemes hangvételű poszt következhet.

2017. aug. 13.

És megint a migrén

Néha elgondolkodom azon, hogy vajon mikor jön el az a pont a fejfájásaim kapcsán, amikor azt mondom, most van végképp elegem, és mindenképpen, bármi áron tudni akarom, hogy mitől van. Persze, így a negyven küszöbén kézenfekvő módon rögtön a hormonjaimra fognák, és akár még hihető is lenne, mert annyit magamtól is tudok, hogy erre is figyelni kell, és igen, találok összefüggést a rettenetes migrénes rohamok között a hormonjaim működésével. De ugyanígy találok összefüggést a hidegfronttal is, de a melegfront is hozott már szörnyű fejfájást. Nincs egyetlen megragadható pont sem, amire azt mondhatnám, hogy na, ez az.. mert ha lenne, azt már rég tudnám, és rég kerülném. Egy jó darabig figyeltem magam fejfájásügyileg, és gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy sokat aludtam, vagy keveset, hogy mennyit és mit ettem, vagy ittam, hogy milyen az időjárás, vagy épp a ciklusom melyik részén tartok.
Voltak már arra irányuló próbálkozások, hogy megfejtsük az okát. Ennek kapcsán szóba jött már kismillió diagnózis, amit aztán rendre megcáfoltak, vagy elhessegettek, vagy szimplán csak "okafogyottá" vált. A nyakcsigolyáim el vannak meszesedve már tizennégy éves korom óta, ez is okozhatja.
Azért jó lenne, ha valaki megmondaná a tutit, az biztos. Mert nincs az a fájdalomcsillapító mennyiség, amit ne lennék képes magamba tömni, és mégis kitartóan és rendületlenül fáj. Mondjuk az sem lenne egy utolsó dolog, ha tudnám, kihez is kéne fordulnom (valaki, akinél még nem jártam)

Ez ma akkor megint egy fájdalomról rinyálós poszt lett, és ebből úgy tűnik, hogy egész hétvégén csak itt keseregtem, hogy itt fáj, meg ott fáj, pedig nem. Csak így estére lett elegem megint ebből a folyamatos fájásból..

2017. aug. 12.

Csupa csalódás

Lehet mondani, hogy ez nem az én szombatom volt. Vagy csak túlzó reményeim voltak ezzel a nappal kapcsolatban. Az biztos, hogy túlzó, vagy sem, leginkább semmi nem jött össze azok közül, amiket szerettem volna.
Tegnap kinéztem magamnak egy fradi felsőt a fradi shopban. Gondoltam, na, itt a ragyogó alkalom, ma úgyis meccsre megyünk, meg is veszem. Azt is jól kigondoltam, hogy akkor kihasználom az akciójukat, és rögtön két felsőt is veszek, meg mellé még mondjuk alsógatyát valamelyik fiúnak, és akkor kapok egy vip jegyet a következő hazai meccsre. Miután egyedül nem mennék, így gondoltam, hogy hát akkor Balázs kártyájával is veszünk három valamit, és elmegyünk ketten. Nos.. élőben a felsők cseppet sem olyanok voltak, mint a webáruházban, így kitalálhatjátok, se felső, se vip jegy. :(
A ramaty játékot nézve, amit ma láttunk, lehet, hogy vip jegyet nem is kell annyira sajnálnom.. bár azért megnéztem volna onnan is egy meccset. :)
Elmaradt ma is több betervezett beszélgetésünk is. Sehogy sem volt erre alkalmas a nap során egy perc sem. Nem is voltunk kettesben sem.
Ami viszont a legnagyobb csalódás, ahogy reagált a szervezetem erre a mai szélre, és lehűlésre. Hát..épp ott tartok, hogy azon gondolkodom, levágjam e a lábaimat, vagy elég lesz, ha csak elsírom magam a fájdalomtól? Belül, a csontjaim fájnak, vagy az izületeim, vagy fogalmam sincs, micsodám, de elképesztő mértékben. Majdnem fel sem tűnik mellette, hogy amúgy a fejem is fáj.
Na jó, nem borongok, holnap majd jobb nap lesz. Remélem.

2017. aug. 11.

Nem egészen

Nem egészen úgy telt a mai nap, ahogy terveztem. Eleve nem terveztem, hogy reggel megfordulok a másik felemre, és tízig fogok aludni. Így aztán a piac elmaradt. :D Na sebaj, majd jövő héten. :)
A fejben kigondolt mindenféle csinálásból végül csak az ágynemű mosás valósult meg, de az legalább mindenkié tiszta és illatos. Igaz, ez így öttel szorozva egyáltalán nem fél órás programot jelent.
A fodrászhoz legalább akkor mentem, amikorra be volt tervezve. :) A hajam levágva, megritkítva.. egészen más érzés ilyenkor.
És persze, azt sem terveztem, hogy egész nap a fájdalomcsillapítót fogom adagolni magamnak.. nagyjából feleslegesen, mert csak a gyógyszer fogyott, a fejfájásom csak kicsit enyhült.
De persze nincs mit csodálkozni, estére megérkezett a beígért szél, és lehűlés.

2017. aug. 10.

Ez is eltelt

Nem is tudom, mit írjak ma. Nem történt semmi különös. Az mindenképpen a mai nap javára írható, hogy nekem a hèt utolsó munkanapja volt ma, holnap itthon leszek. Dèlelőtt piacra kèszülök (de ahogy most fúj a szél, nem is tudom, lesz e belőle valami), dèlután fodrászhoz megyek.
A köztes időben meg majd elfoglalom magam nèmi házimunkával, mert az mindig akad, vagy valamivel, amihez kedvem lesz.
Ès ezen a hèten is megittam minden munkanapomon a magam másfèl literes vizèt.

2017. aug. 9.

Ezt most elengedem

Az egyik, amin rettenetesen sokat agyalok hetek, vagy lehet, hogy már hónapok óta is, az a munkámmal kapcsolatos. Nem titok, hogy megérett bennem a vágy a továbblépésre.
Olyan furcsa ez a vágy, mert az is megvan, hogy mi az, amit szeretnék csinálni (két dolog is szerepel a konkrét terveim között), valahogy mégsem úgy van, hogy akkor akár holnap felállok az asztalomtól, és soha többé nem akarok oda visszaülni.
Van, ami visszatart. Nyilván leginkább a pénz, mert az sem titok, hogy nagyon elégedett vagyok a fizetésemmel. (igaz, az egyik konkrét tervemnél biztosan tudom, hogy anyagilag sem járnék rosszabbul) De visszatart az is, hogy igazából nem a munkával van bajom, bár néha unalmas, és alig-alig jelent kihívást, hanem sokkal inkább a folyamatosan mérgező környezet az, amiből menekülni szeretnék. Így aztán sokat agyalok, hogy vajon menekülőre fognám inkább, vagy tényleg mást szeretnék csinálni.
A másik dolog, ami nagyon visszahúz, az Balázs. Mert a mostani felállásban még a munkaidőnkben is jut együtt töltött idő. Együtt eszünk, ami nagyon jó minden nap, mert legalább az a húsz perc, fél óra biztosan olyan idő, amikor együtt vagyunk. De emellett bármikor van lehetőségünk rá, hogy együtt kávézzunk, vagy akár mindketten számíthatunk a másik segítségére is.
De ma eldöntöttem, hogy elengedem ezt az egészet. Hagyom, hogy úgy alakuljon, ahogy kell, és elfogadom úgy, ahogy van. Mert az úgy jó lesz nekem szerintem.

2017. aug. 8.

Ilyen nem szokott lenni

Mostanában tőlem abszolút nem megszokott módon nem alszom valami jól éjjelente. Nem melegem van, vagy ilyesmi. (bár a párnákkal azért ádáz küzdelmet folytatok minden éjjel)
Többször felébredek arra, hogy szomjas vagyok. Aztán alig visszaalszom, akkor persze ki kell mennem pisilni. Aztán felébredek arra, hogy valamin gondolkodom. Éjjel, álmomban képes vagyok gondolkodni, és ezzel felébreszteni magam.. Elképesztő.
Mondjuk most épp foghatom a teliholdra, hogy ez így van, de az a helyzet, hogy így volt ez a múlt héten is, meg tulajdonképpen már a nyaralás utolsó napjaiban is. Nem tudom, mi van velem, bár tény, hogy van egy pár dolog, amin nagyon sokat agyalok, és próbálok rájuk megoldást találni, lehet, hogy ezek nem hagynak nyugodtan még álmomban sem.
Kíváncsian várom, hogy ma éjjel hányszor fogok felébredni, és mi minden nyűgöm lesz. Persze, reggel meg aztán aludnék, mint a mormota. :D

2017. aug. 7.

Hétfő

A héten helyettesítem a kolléganőmet, így másik műszakban dolgozom. Nem ugyanazokkal az emberekkel vagyok együtt, akikkel szoktam napi nyolc és fél órában, hanem azokkal, akikkel csak sokkal kevesebbet találkozom. Azt nem mondom, hogy nem furcsa, de lehet, hogy néha jót is tesz egy kis változás. Úgyis úgy bele tud ragadni az ember egy-egy helyzetbe, és belekényelmesedik mindenbe, hogy jót tesz egy kis felfrissülés. Na, azt azért nem mondom, hogy sok ilyen legyen, de most (legalábbis ma) éppen jó volt. :)

Patrik első munkanapja jól telt. Van saját email címe, ami jól néz ki, a címjegyzékben ott vagyunk egymás alatt mi hárman. Teljesen jó ez a jövőre vetítve, legyen majd még így pár év múlva is. Letesztelték az angol tudását is, segített levelet írni angolul, konferenciához keresett segédanyagot, iktatott, ilyesmi. És elfáradt.. úgyhogy remélem, ezentúl nem fog cikizni, ha délutánonként majd' leragadnak a szemeim. Az meg amúgy nagyon jó volt, hogy amikor mentünk Balázzsal kajálni, megjelent a büfében ő is. :) És olyan felnőtt abban a környezetben, sokkal inkább, mint bárhol máshol eddig.

2017. aug. 6.

Sajnos

Lehet, hogy én vagyok ebben az országban az egyetlen, aki ma délután nem a megkönnyebbüléstől sóhajtott fel, amikor már látszott, hogy érkezik az eső.
Amellett, hogy megfájdult a fejem, meg az összes végtagom is egyszerre, nekem az jutott eszembe, hogy nemár.. lehet, hogy akkor itt és most búcsút is inthetünk az igazi nyárnak (nekem az igazi nyár az teljesen egyenlő a kánikulával), és majd innentől megint jönnek a kardigános reggelek és esték, és aztán kettőt pislogunk, és már itt is lesz az ősz.
Afelől ezen a nyáron teljes bizonyosságot szereztem, hogy az én üzemi hőmérsékletem harmincöt fok környékén van. Akkor teljesen jól tudok működni, nem fáj semmim, és az olyan jó érzés.
Na mindegy, hát így jártam. Születhettem volna Afrikába is, és élvezhetném a meleget.

Holnaptól Patrik is dolgozni fog, így neki a mai nappal véget ért a nyári szünet. Egészen augusztus 31-ig megy. Bevallom, én még nyár elején megpróbáltam lebeszélni. Nem a munkától féltem, hanem inkább azt szerettem volna, ha addig, amíg megteheti, élvezi a gondtalan nyarat. De nem hagyta magát, mert ő pénzt akar keresni. De legalább olyan helyre sikerült mennie, ami remélhetőleg hasznára lesz majd a továbbtanulási terveit illetően (vagy megerősíti benne, vagy inkább eltántorítja majd). Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz neki, bár majd csak este találkozunk. Még jó, hogy van már telefon is a világon. :)

2017. aug. 5.

Amit utálok a nyárban

Azért egy dolgot én is utálok a nyárban. Egyetlenegyet. De azt nagyon. Mondjuk szerencse, hogy mindig csak így a nyár vége felé (tudom, nem úgy néz ki, de attól még sajnos így van) kell mindig szembetalálkozni vele. És igaz, nem is közvetlenül, hanem csak közvetve vagyok érintett, mert nem én vagyok allergiás a parlagfűre, hanem Balázs.
Minden évben annyira drukkolok, hogy most már ne jöjjön elő, történjen csoda, és legyen úgy, hogy az idén már majd nem virágzik, nem okoz senkinek sem gondot, és Balázs sem fog tüsszögni, könnyezni, orrot fújni, és nem kell ilyen szörnyű közérzettel tölteni a napjait.
Az idén még pluszban drukkoltam a klíma miatt, hogy hátha majd ez annyit segít, hogy legalább idebent nem gyötri, mert tavaly is úgy volt, hogy amikor dolgozni volt, akkor tök jól volt. De úgy látszik, hogy az idén is hiába drukkoltam, hiába reménykedtem, mert ma délután egyik pillanatról a másikra elsöprő erővel tarolt az allergiás roham. Az első pár tüsszentésnél még nem is gondoltam rá, de úgy a harmadik orrfújásnál már gyanús lett... És persze, azóta sincs megállás.. :(
Majdnem úgy vagyok most, hogy örülök, hogy holnap megy dolgozni, mert legalább az ott töltött időben biztosan jól lesz.
Csak találnának ki már valami csodaszert.. vagy irtanák ki az összes parlagfüvet. (tudom, abban semmi üzlet sincs)

2017. aug. 4.

Kihívás teljesítve

Időközben rájöttem, hogy nem vasárnap kell nekem erről írnom, mert a munkaidőmre szólt a kihívás, nem másra, az meg másfél órával ezelőtt letelt erre a hétre. És.. tádáám.. teljesítettem a kihívást, szépen összegyűlt a fiókomban öt darab másfél literes üres palack ebből:


Oké, lehet legyinteni, hogy ez is valami? Napi másfél liter vizet meginni egy nyolc és fél órás műszak alatt? Azért akik ismernek engem, azok tudják, hogy ez nálam teljesítmény a javából. :) Bent a raktárban a kánikula ellenére is abszolút olyan volt a hőmérséklet, ahol egyáltalán nem volt melegem, úgyhogy nem éreztem azt, hogy olyan nagyon szomjas lennék. De elhatároztam, hogy a héten, ha törik, ha szakad, lenyomom ezt a másfél litert. És most büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam, mert volt olyan nap, amikor a hányinger kerülgetett az ivás gondolatára is, és meg kellett egy kicsit erőszakolnom magam, hogy attól még tegyem meg. :) 
Jövő hétre más kihívást szánok magamnak (még nem tudom mit), de igyekszem azért ezt is megtartani, hátha sikerül beépítenem őszig az életembe, és ha igaz, amit olvastam már erről a témáról több helyen, egy idő után sokkal több folyadékot fog igényelni a szervezetem is. De azért, hogy ne undorodjak meg, jövő héten inkább a lime-narancs-grapefruitos verziót vetem be. :)

2017. aug. 3.

Voltak

Voltak ötleteim többféle bejegyzésre is, de mire este lett, addigra valahogy már egyikhez sincs igazán kedvem. Mondjuk úgy leginkább semmihez sem, várom, hogy holnap este legyen, és vége legyen a hétnek. Pedig amúgy nem volt ez rossz hét egyáltalán, sokkal kevésbé fárasztó, mint amikor hajnalban kell kelni, csak még mindig hiányzik az, hogy azt csinálhassam, amihez kedvem van. Például tök jó lenne, ha mondjuk este hétkor megtehetném, hogy akkor most felállok, és hazajövök, mert mára ennyi bőven elég is volt. :D
Arra meg sehogy nem jöttem rá, hogy hogy lehet az, hogy egyik pillanatról a másikra eltűntek a benti levelezőmből azok a címek, akiknek már valaha írtam levelet, és most nem elég, hogy beírom a kezdőbetűket, hanem mindenkit meg kellett keresnem egyesével. Remélem, hogy ez csak valami furcsa és bosszantó mai probléma volt, és holnapra már nem ilyen lesz.

És sürgősen be kell szereznem egy párnát, mert már megint kezdődik ez a nyakfájós dolog.

2017. aug. 2.

Felnőnek

Csak kapkodom a fejem, és próbálom teljesen fel is fogni, hogy itt bizony kérem, tényleg az van, hogy a fiúk kétharmada végérvényesen elkezdett abszolút önálló életet (is) élni. Oké, hogy épp múlt héten történt, hogy Patrik hivatalosan is felnőtt korba lépett. Mindezt egy igen felnőttes cselekedettel is megünnepelte (és itt nem a múlt szombati bulira gondolok), mert már napokkal ezelőtt közölte, aztán ma végre is hajtotta. Elment vért adni. Csak úgy fogta magát, és ment. Én meg csak pislogtam, hogy hát nahát.. nem mertem fennhangon még aggódni sem, mert az milyen ciki lenne már, hogy ő felnőtt, én meg picsogok, mintha még kisfiú lenne, de azért megkértem, hogy ha esetleg nem érne haza, amíg még itthon vagyok, azért tegye meg, hogy rám csörög. Csak hogy tudjam, minden rendben. Jó fej, mert ugyan haza is ért, de amint végzett, már írt is messengeren, hogy minden oké, és nem is volt egyáltalán szörnyű.
Hazaért, és egy pillanatra azért még előbukkant belőle az a régenlátott kisfiú, amikor közölte, hogy na, most azonnal szabadítsam meg attól a kötéstől, amit a kezére tettek, mert az aztán annyira szoros, hogy majd attól lesz rosszul. Átkötöttem, és mire én felöltöztem, hogy munkába induljak, ő már ebédelt.


Kicsit nehezményezte, hogy nem kapott első véradásért emléklapot, vagy ilyesmit, mert örült volna neki, de úgy láttam, nem csak mi vagyunk büszkék rá, amiért ilyen, amilyen, hanem ő maga is büszke magára. (ezt onnan tudom ilyen biztosan, hogy a facebookon is megosztotta ezt a képet, és ő nem az a posztolgatós fajta gyerek.. csak azt, aminek súlya van)

Erik pedig ma sportorvoshoz ment. Ő, egyedül. Akiről ez tavaly ilyenkor még abszolút elképzelhetetlen lett volna, minimum négyféle változata lett volna, hogy ki kísérje el, és hogy miért nem tud ő oda egyedül menni. Ma már ez nem is kérdés. Nekem eszembe sem jutott, hogy a Taj kártyája is kellhet, szépen el is felejtettem odaadni neki, de neki még annyi esze is volt, hogy elkérte azért a számát, minden eshetőségre felkészülve. EKG-t csináltak, amitől egy-két évvel ezelőtt biztosan rögtön leugrik a vizsgálóasztalról is félelmében, de ma mi sem volt természetesebb. A sportorvos után még vett maguknak pizzát vacsorára. Ezt is már tegnap kigondolta, és pénzt kért rá, gondosan ügyelve arra, hogy megkérdezze az öccsét is, és a bátyját is, hogy ki milyet kér majd. :)

Nagy szerencse, hogy itt van még Roli, aki tegnap bunkit épített a szobájában, és azt tervezte, hogy ott fog aludni. Legalább biztos lehetek benne, hogy azért maradt itt még gyermetegség. :)

2017. aug. 1.

Kicsit szomorkás

Most érzem csak igazán, hogy miért is van akkora jelentősége mindig a nyaralásoknak. Csak és kizárólag az az időszak olyan az életünkben, amikor biztosan kikapcsolunk, biztosan élményeket gyűjtünk. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, valahogy mindig úgy alakul, hogy az év többi részében alig van egy-egy nap, amikor egyáltalán lehetőség adódik ilyesmire. Persze, azért törekszünk rá, hogy eljussunk ide-oda, de amikor valamelyikünk hat napot dolgozik egy adott héten, akkor nem feltétlenül arra vágyik az egyetlen szabadnapján, hogy bárhova is menjen. Így meg nehéz, mert Balázsnak a nyár ilyen időszak, nekem az ősz és a tél, de nemritka, hogy a tavasz elejébe is belecsúszik. Meg persze Balázsnál is vannak bőven ilyen hetek szétszórva egész évben, az enyém kiszámíthatóbb, az övé kevésbé. Nincs ez így jól, de pénzből élünk, pénzt meg a munkánkért kapunk, így aztán el kell ezt fogadni, lehetőleg úgy, hogy ne folyton arra koncentráljunk, hogy mi maradt ki, hanem hogy mi minden más jut így. Mert más dolgok meg azért vannak.
Rosszabb napjaimon semmivel sem vagyok elégedett, és nem motivál egyáltalán a fizetéspapíromon szereplő összeg sem. Ezeken a napokon újra azt akarom, hogy olyan legyen minden, mint régen, és bármikor, amikor kedvem szottyan, akkor nekiálljak sütit csinálni, vagy épp napközben a kanapén heverve kiolvasni egy könyvet.
Jobb napjaimon persze örülök az összes előnynek, ami azzal jár, hogy nekem is ilyen munkám van, és hálát adok a sorsnak, amiért ilyen lehetőséget is adott.

Ma az a fajta hangulat van rajtam, amit sorolhatok a rosszabb napok közé, mert egyfolytában arra vágytam, hogy menjünk, és üljünk a kikötőben, várjuk a hajókat, esetleg igyunk egy pohár bort, vagy együnk egy nutellás-banános fagyit, és semmi más gondunk ne legyen, minthogy mennyi szúnyog van. :)

Holnap nyilván másképp lesz. Mindig van másképp, és mindig képes vagyok arra, hogy azon a másik szemüvegen keresztül nézzem a dolgokat. :)  Amúgy is nemsokára megint megyünk nyaralni majd. Olyan gyorsan el fog telni az idő.