2017. aug. 31.

Épphogy

Úgy elröppent ez a nyár, és vele együtt az iskolamentes napok, hogy csak kapkodom a fejem, és nem is akarom elhinni, hogy holnap már szeptember van, és ezzel együtt máris megkezdődik a tanítás. Nem hiányzott egy kicsit sem, egyetlen egyszer sem gondoltam, hogy de jó lenne, ha suliban lennének a gyerekek.
De nincs mit tenni, holnap mindenkinek menni kell. Furcsa lesz, az biztos. És eltart majd egy darabig, amíg mindenki visszarázódik, vagy inkább belerázódik a hétköznapok új rendjébe. Erikre nagyon furcsa középiskolásként gondolni, mint ahogy abba is nagyon furcsa belegondolni, hogy Roland már hatodikos lesz. Azt meg még most nagyon el sem merem képzelni, hogy lesz itt ebben a tanévben szalagavató, lesz sok-sok gondolkodás, és pontszámolgatás, meg mindenféle felvi.hu-n tájékozódás, mire majd eldől, hogy akkor melyik főiskola/egyetem melyik szakára is fog Patrik jelentkezni.

Kívánom, hogy minden kis elsős, aki holnap megy életében először izgatottan iskolába, kapjon olyan tanító néniket, akik majd megszerettetik vele a tanulást, és ettől olyan iskolás éveik lesznek, amire mindig szívesen gondolnak majd vissza.
Kívánom mindenkinek, aki most kezdik a középiskolát, nem kevesebb izgalommal, mint amikor kicsi elsősként ment először, hogy szeressék a helyet, amit választottak, és próbálják meg átérezni, mennyi minden múlhat azon, hogy mennyire veszik majd komolyan ezeket az éveket.
Kívánom minden nyolcadikosnak, hogy könnyedén essen túl a felvételin, és sikerüljön bejutni a kiszemelt iskolába.
Kívánom minden idén érettségizőnek, hogy legyen elég erejük és kitartásuk mindenhez, ami rájuk vár.
És kívánom minden újrakezdőnek, hogy higgyék el magukról, meg tudják csinálni.

És persze, kívánom minden szülőnek, hogy a tanév a lehető legkevesebb idegeskedéssel és a lehető legtöbb büszkeséggel teljen el.

És végül.. szívből kívánom annak a kis másodikosnak, aki holnap még nem tud iskolába menni, de egyébként egy hős, hogy amikor túl lesz a megpróbáltatásokon, megint legyen olyan fantasztikusan ügyes és okos, mint amilyen elsős korában volt. :)

2017. aug. 30.

Jobban

Balázs jobban van, bár messze még az igazi formája, a csúcsformája meg aztán pláne, de határozott javulást mutat. Igaz, én azt gondolom, még a holnapi napot itthon kéne töltenie, de ő mást gondol, és munka-témában nemigen lehet vele vitatkozni, meg nem is érdemes, így hagyom. Meg persze azt is tudom, hogy millió dolog vár rá, és bőven van mivel utolérnie magát, meg egyáltalán.. és azzal is tisztában vagyok, hogy vannak dolgok, amikben ilyenkor, hó végén, hó elején pótolhatatlan. Abban reménykedem, hogy mindez nem fogja megbosszulni magát, de már megnéztem a jövő heti beosztását is, és több olyan nap is van, amikor még esélye lehet egy kis lógásra, ha úgy adódik. Ezt elraktam magamnak b tervnek, amivel elő is fogok hozakodni, ha szükség lesz rá. Mert azért vannak dolgok, amikkel kapcsolatban velem sem érdemes vitába szállni.
Az én lelkem is kicsit jobban van attól, hogy péntekre vettem ki egy nap szabit, biztosítva Eriknek a hátszelet, amennyiben tényleg komolyan igényt tart rá. Az elmúlt egy héten többször is kérte, hogy kísérjem el az évnyitóra. Próbáltam nem komolyan venni, meg biztatni, meg mindenfélét mondtam neki, de aztán úgy döntöttem (ő még nem tudja), hogy mégis itthon maradok. Mert lehet, hogy kellek neki. Ha meg igen, ne érezze úgy, hogy cserben hagytam, hanem azt érezze, hogy igenis számíthat rám, ha szüksége van rám. Holnap este megmondom neki, és eldöntheti, mit szeretne.

2017. aug. 29.

Nem jó

Már tegnap is sokkal rosszabbul volt, mint eddig, pedig a múlt hét is igen necces volt már e tekintetben. Múlt héten én már javasoltam is neki, hogy pénteken menjen szabira, és pihenjen, valamiért éreztem én, hogy nagyon kéne neki a pihenés. De aztán ez nem jött össze, mert helyettesítenie kellett, akit helyettesített, neki meg olyan programja volt, amit már nem tudott lemondani. Így aztán ment.
Mindig, minden helyzetben száz százalékon teljesít, de ha van ilyen, akkor nem ritkán a százhuszat is eléri simán. Így van ez akkor is, ha fáradt, vagy kedvetlen, vagy nem jól van. Így volt ez a múlt héten is.
Aztán tegnap már csak alig-alig bírt ébren lenni, és minden ébren töltött pillanatban folyamatosan tüsszögött, és orrot fújt. Aztán már a torka is fájt.
Ez az állapot mára még rosszabbodott. Mert ma már szinte semennyit nem tudott ébren maradni, és már reggel szabit kért. Ami árulkodó, mert ő aztán mindig megy dolgozni. És még inkább árulkodó jel, hogy délután holnapra is kért egy napot.
Végigaggódtam a délutánt, amíg én dolgozni voltam, mert a gyerekektől tudtam, hogy "apa nagyon rosszul van, csak alszik, és nem is evett semmit".
Szerintem nem is emlékszik rá, hogy mikor jöttem haza, mert alszik továbbra is. És még álmában is látszik, hogy nagyon nincs jól. Mielőtt elmentem dolgozni, akkor kezdett lázasodni. Most nem tűnik annak.
Minden bizonnyal felülfertőződött valamivel az allergiája, és a kettő együtt két vállra fektette.
Nagyon aggódom érte, és nagyon remélem, hogy holnapra sokat javít rajta ez a rengeteg alvás. Régen mindig azt mondták, hogy az alvás is egyfajta gyógyszer. Hát így legyen.

2017. aug. 28.

Nyakunkon

Érdekes, hogy mennyi év eltelt már azóta, hogy ezek az augusztus végék, meg szeptember elejék az iskolakezdésről szólnak, és valahogy évről évre jobban utálom az egészet. Nem az zavar, hogy majd kelni kell időben (megoldják nélkülem), vagy hogy mennyi füzetet, tollat, radírt, vonalzót kellett venni.
Sokkal inkább az zavar, hogy látom a gyerekeimen, nem várják, nem lelkesek, nem izgatottak. Egy kicsit sem. Csak mélyeket sóhajtanak arra a gondolatra, hogy majd vajon milyen lesz az órarend, lesz e kilenc óra egy nap, vagy nem, hány nulladik óra lesz egy héten, milyen tanárokat kapnak. Erik -úgy tűnik nekem- szívesebben menne világgá, mint szeptember elsején iskolába. Nem akarja. Tudom, fél. És megértem, ennyi negatív tapasztalat után hogy lenne benne bizalom egy idegen hely iránt, ami tele van idegen emberekkel, akik minden bizonnyal olyan elvárásokat is fognak támasztani felé, amit nem mindig tud majd teljesíteni. Ez nem olyan, mint a fociedzés, ahova szintén úgy ment, hogy idegen emberek, idegen helyzet, de várta, akarta, lelkes, és izgatott volt. És a mai napig is becsülettel csinálja, pedig sokkal több vesztes meccset tud a háta mögött, mint ahányszor nyertek. De nem vette el a kedvét, mert nem feltétlenül ez a fajta siker, ami motiválja. Neki az is elég, ha vállon veregetik, és megdicsérik. Vagy ha épp őt nevezik ki csapatkapitánynak. Attól, hogy valaki őt fontosnak tekinti, máris jól érzi magát, és bízik is az illetőben. Pedig ez az ember, aki ma kinevezte őt, vadidegen neki. Látta már, de most lett ő az edzőjük, tavaly más volt, és most is más valaki kezdett el foglalkozni velük.
Kedvem lenne minden évben, de az idén különösen, küldeni egy "használati útmutatót" a gyerekeimhez az osztályfőnökeiknek. És eljátszom a gondolattal, hogy ha ennek teret adnának, és mondjuk minden szülő írna egy ilyet, mennyivel könnyebb is lehetne az együttműködés a gyerekek-tanárok-szülők között. Persze, nyilván mindenki elfogult valamennyire a saját gyerekével, de azért azt gondolom, a többségünk képes őszintén és kicsit tárgyilagosan is szemlélni őket.
Nyilván használati útmutatót nem küldök, de aggódom. Mert enélkül nem fogják tudni, hogy ez a nagy macsókinézetű, jóképű gyerek belül egy icipici kisgyerek. Akit elég lenne egy kicsit kedvelni, és elmondani neki, és máris szárnyalni kezdene. Jó lenne, ha hallana kedves és elismerő szavakat, akkor is, ha nem mindent tud, amit tudnia kéne, mert az ilyesmi arra sarkallná, hogy pótolja a hiányosságait.

A legjobb meg az lenne, ha lenne valami varázserőm, és augusztus után újra a június következne. :)

2017. aug. 27.

Vasárnap

Egèszen jó kis nap volt, mindent csak úgy csináltunk, amihez kedvünk volt.
Nagyon vártam az esti meccset, azt remèltem, hogy most majd vègre megint láthatom azt a fradit, amelyiket úgy szeretek. Arra kèszültem, hogy lesz egy jó kis hajtós meccs, mert a Vidi majd kàrpótolni akarja magát a csütörtöki csúfos veresègèrt, de fáradtak lesznek, a Fradi meg vègre megmutatja, hogy mire kèpes. Hát...a Vidi tènyleg kárpótolni akarta magát, ès sikerült is neki. A Fradi meg olyan messze van attól, amit Fradinak hívunk, hogy nem is tudom mikor lesz ebből èlvezhető játèk.
Az biztos, hogy emlèkezetes meccs lesz, mert olyanon mèg sosem voltunk, ahol elment az áram, ès meg kellett várni, míg helyreállítják.
A meccs a gyorsan elfelejtendő kategóriába sorolandó.
Azèrt nem bántam meg, hogy ez volt a ma esti program, bár kicsit csalódott vagyok.

2017. aug. 26.

Nyaralásra emlékezős

Még bőven lent voltunk a Balatonon, amikor már gyűltek a mindenféle emlékek egy borítékban. Fényképek a bobozásról, vonatjegyek, hajójegy, az öt forintos, amit a borudvarban találtam, és jól meg is köpködtem annak érdekében, hogy majd hozzon ide vissza. Aztán gyűltek a kis pici kagylók, amiket Roland vadászott elő a iszapból. Ez utóbbiakat Balázs ki akarta dobatni vele, mert felesleges kacatnak ítélte. Akkor mondtam, hogy nem, csak gyűjtse, mert majd itthon veszünk egy képkeretet, és beletesszük ezt a sok mindent, és ott milyen jó helye lesz majd a kagylóknak is. Így a kagylók maradtak, és haza is jöttek velünk.
Beszereztük a képkeretet is, ami egészen a mai napig várta a tálalószekrény mellé állítva, hogy majd egyszer sor kerül rá. Milliószor futott már át az agyamon, hogy meg kéne már csinálni, de valahogy sosem éreztem megfelelőnek a pillanatot. De ma, miután az összes mosott ruha (négy adag a hétkilós mosógépben) megszáradt, és összehajtogatva a helyére került, leültem, és előszedtem mindent. Mert amúgy is ma olyan Balatonra menős hangulatom volt, így aztán fogtam magam, és visszavarázsoltam magam oda. Legalább lélekben.
A kagylókkal kicsit meggyűlt a bajom, mert sehogy sem fogta meg a ragasztó, akárhogy is próbálkoztam, de nem fogott ki rajtam, mert megoldottam.

És most már ott van a tálaló szekrény tetején, a két Balatonboglárról hozott bor társaságában. És én bármikor ránézek, mindig visszavarázsol oda.


2017. aug. 25.

Péntek

Végre. :) Már hétfőn is ezt vártam. Ahhoz képest mondjuk, hogy mennyire nem volt kedvem elkezdeni sem ezt a hetet, végül egészen gyorsan és egész jól eltelt. Az apró bosszúságokat majdnem sikerült teljesen el is felejteni mára.
A mai munkanap kicsit izgalmasabbra sikeredett a tervezettnél, főleg, mert mindannyian úgy terveztük, hogy olyan igazi "a fű sem nő" péntek lesz. Na, ehhez képest azért a fű nőtt rendesen, még majdnem túlóráznom is kellett. Nagy mázli volt, hogy végül odaért az az autó időben, így én is mehettem haza.
Az mondjuk beárnyékolta a napot, hogy pont ma dolgoztunk ellentétesen Balázzsal, de nem volt más megoldás, mint elfogadni ezt a helyzetet, és kihozni a délutánból a legtöbbet, amit lehetett. Így aztán befestettem a hajam, levágtam Roli haját (holnapra megvan a beígért hajspray, de még nem tudja), porszívóztam, játszottam a telefonomon. :D
És végre egy olyan hétvége jön, amilyen azóta nem volt, hogy nyaralni voltunk. Balázs sem dolgozik egyik napon sem. :) Semmi extra tervünk nincs, vasárnap este meccsre megyünk.
Illetve, dehogynem.. van extra.. még hétfőn sem megyünk dolgozni. Mert ha már lúd, akkor bizony legyen kövér, és legyen a szabad hétvégéből egy hosszú hétvége. Mert megérdemeljük. :)

2017. aug. 24.

Csütörtök

Csak azért, hogy megmaradjon az utókornak is, mindenképpen meg kell említenem, hogy ma reggel mindössze 6 fok volt, amikor dolgozni mentünk. Jó, nem volt még reggel, mert csak háromnegyed öt volt, meg sötét is volt még, de akkor is. Hat fok, az szörnyen kevés augusztusban. Annyira fáztam, hogy még a fogam is vacogott, pedig felvettem a kardigán tetejére a mellényt is.
Ezen kívül nem sok említésre méltó dolog történt ma sem. Mindenki olyan semmilyen hangulatú itthon is, Balázst kínozza az allergia és az allergiagyógyszerek mellékhatása felváltva, Patrik még dolgozik, a többiek meg szerintem érzik rendesen, hogy itt lóg a levegőben a suli.
Tavaly ilyenkor azért sokkal aktívabbak voltunk minden téren.. :)

2017. aug. 23.

Szerda

A nagy vízválasztó minden héten, ami a hétköznapoknak a közepe. Általában ez a legnehezebb nap, gondolom, mert ilyenkorra mindenki belerázódik a hétbe, és közben rá is döbben, hogy már csak két nap van hátra, és még egy csomó mindent meg kell oldani.
Azt figyeltem meg magamon, hogy nekem kifejezetten jót tesz, ha sok mindent kell csinálnom, és folyamatosan kell használnom az agyamat is hozzá, mert akkor nem csak gyorsan telik a nap, de fel sem merül bennem, hogy haszontalan lennék, vagy épp kevesebb másoknál.
Egy ilyen folyamatos agyhasználós napon vagyok túl, persze, délutánra kipurcantam, ahogy az lenni szokott, és a fél órás ledőlés is több, mint egy órásra sikeredett, de végül is, nem történt semmi, csak ébredés után azt sem tudtam, hol vagyok. :D
Most, hogy majd megint egyre többet leszünk itt bent a lakásban, megint egyre többször jut eszembe, hogy ki kéne találni valamit, amitől még sokkal otthonosabb lesz. Apróságok kellenének, de még mindig nem láttam olyanokat, amiket nem bírtam ott hagyni. Egy-egy szöveges kép már megfogott, és azt elhoztuk a pepco-ból, meg párnákat vettünk a kanapéra, de ennyi. Pedig mindig nézelődök ilyen szemmel is, amikor valahova megyünk. De türelmes vagyok, úgyhogy egyszer biztosan meglesz. Mondjuk lehet, hogy az interneten kéne keresgélnem, de ahhoz meg mostanában nem sok türelmem van. A laptopot is egyre ritkábban használom, a telefonomon olvasok híreket, ott olvasok blogokat, facebook-ozok. Épp keresgélhetnék is ott is... na majd lehet, hogy eljön ez az idő is.
Várom ezt a melegedést, amit ígérnek még holnaptól, mert egyáltalán nem esik jól reggelente fázni, és azt sem szeretem, hogy délutánonként bőven elviselem magamon a hosszú nadrágot.

2017. aug. 22.

Kedd

Kétségtelen tény, hogy minden olyan napnak, amikor délelőtt dolgozom, van két jól meghatározható nehéz pontja. Az egyik az, amikor reggel fel kell kelni. Azok a percek szörnyűek. Igaz, amikor végre sikerül magam meggyőzni, hogy most már aztán muszáj nekiállni öltözni, onnantól már percek alatt felébredek, és nincs tovább gond, de az a pár perc az maga a pokol tud lenni.
A másik ilyen az, amikor hazaérünk. Olyankorra ott tartok a fáradtságban, hogy még az is nyűg, hogy egyáltalán létezem, nemhogy bármi más. Ilyenkor legtöbbször muszáj egy kicsit leülnöm nyugiban, vagy lefeküdnöm. Nem kell több egy fél óránál, de ha ez nincs, akkor egész délután nyűgös vagyok.
Na, ez a kedd is pont ilyen volt. :)
Most estére meg sikerült olyan bűntudatot generálnom magamnak, hogy szerintem a héten még egyszer elmegyek a rossmannba. Történt már vagy két éve, hogy azt ígértem Rolinak, hogy majd nyáron befújhatja a haját kékre. Ő nem felejtette el, mert az idén is emlékeztetett rá, de eddig sehol nem találkoztam össze olyan hajspray-vel, mint amit egyszer már használtunk zöldben. Erre ma ott volt a rossmannban, és én nem vettem meg. (nem pont olyan, de kék) Most meg dögnek érzem magam, mert megígértem, és amúgy is tudom, hogy milyen boldoggá tenném vele, ha megtehetné. Meg már csak alig pár nap maradt a nyári szünetből, amikor ilyet lehet.
Meg amúgy is.. az ilyen pillanatokra fog majd emlékezni, és elmesélni még a gyerekeinek is majd, hogy volt olyan, hogy a nagyanyátok vett nekem kék hajspray-t, és befestettük a hajamat vele. Nyilván készül majd róla kép is. Szelfi, mert az nagyon megy neki. És majd posztolja az instagramot, amiről én azon nyomban értesítést is fogok kapni. (na ezt a részt már nem biztos, hogy elmeséli majd)

2017. aug. 21.

Hètfő

Ma olyan szokásos hètfő volt. Az a fajta, amikor az embernek sokkal inkább kedve lett volna mèg ágyban maradni, ès nyakig betakarózni, mint hogy hajnali öt órakor már munkába induljon.
A helyzetet nem tette könnyebbé, hogy mindössze tizenkèt fokot mutatott a hőmérő a kocsiban, ès eszembe juttatta, hogy mindjárt itt lesz visszavonhatatlanul az ősz, ès hozza magával azokat a nyirkos, fàzós napokat is. Nem várom, mèg akkor sem, ha van az ősznek gyönyörű rèsze is, a csodálatos színeivel. A telet meg szívesen át is aludnám, ha lenne rá lehetősègem.
Azèrt, hogy a hètfőnèl maradjak, akadtak ezen a napon is jó dolgok, burger kinges ebèddel, pár összemosolygós pillanattal, kajlán ugrándozó kutyával.
Patrik tök jól èrzi magát a diákmunkás lètben szerintem. Beszipkázta a marketing világ, úgy tűnik, jó döntés volt (csak hogy stílusos legyek). Azt nem tudom, hogy megerősítette e a továbbtanulási szándèkàt, nyilván ez kèsőbb fog csak kiderülni, de az már most látszik, hogy jót tett neki ez az egèsz, csomó èrdekessèget hall ès tapasztal, amit mèg mi sem. Ès...olyan felnőtt is lett vègèrvènyesen.
Erik nem várja a sulit, pedig a papírforma szerint azèrt kicsit illene izgatottnak lennie. De erről szó sincs. Jobban izgatja a foci, meg a youtube, meg hogy az öccsèt szekálja.
Roli elmondása szerint már egy kicsit várja, de leginkább a barátai hiányoznak, semmi más. Azt el sem tudom képzelni, hogy fognak majd felkelni, mikor tíz előtt nemigen kerülnek elő az ágyaikból, de ha tehetik, mèg akkor sem.

2017. aug. 20.

Semmi sem történt

Nem tudom mit írjak. Nem történt semmi. Nem voltunk sehol, itthon a négy fal között töltöttük az államalapítás ünnepét. Őszintén szólva nekem aztán nem is volt semmi ünnepi hangulatom, azok után meg még majdnem az életkedvem is elment, amikor eszembe ötlött, hogy holnap már megint hétfő, és menni kell hajnalban dolgozni. Oké, legalább némi változatosságot jelent, hogy három hét délutánosság után most majd reggeles leszek, gondolom szerdára már pont ki is leszek purcanva attól az alig négy órányi alvástól, amit majd minden éjjel produkálok.
Nem vagyok valami motivált semmilyen irányban. Lennének tennivalók, kisebbek-nagyobbak, amikkel elfoglalhatnám magam, és lehet, hogy még jó is lenne, mert menet közben megjönne a tettvágy és a motiváltság, de nehezen veszem rá magam bármire is a kötelező dolgokon kívül.
Igen, még a blogot is úgy írom, mint afféle kötelező napi feladat, ami persze látszik is rajta... de arra most nem érzem magam alkalmasnak, hogy úgy tudjam elmondani, ami belül van, hogy érhető legyen, és nem tűnjek se idiótának, se olyannak, akit meg kell menteni.

2017. aug. 19.

Kicsit fura

Nem tudom honnan jött, vagy hogyan kezdődött, mindenesetre kezd egyre jobban elharapózni ez a dolog nálam. A finnyásság.. vagy nem is tudom hogyan kell ezt hívni.
Eleinte csak mániákusan kezet mostam minden olyan helyzet után, amikor a lakáson kívül voltam. Meg a szívroham kerülgetett olyankor, amikor valaki az ÉN poharamat vette ki a szekrényből, és abból ivott. Nem bírom elviselni. Még akkor sem, ha utána el lehet mosogatni, és kész, mintha mi sem történt volna.
Aztán szépen, sorban jön hozzá mindenféle. A mosogatószivacshoz sem bírom, ha más ér hozzá rajtam kívül. De gyűlöltem a gondolatát a Balatonban is, hogy rajtam kívül egy csomó idegen ember teste is benne van. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de időről időre bekúszott az agyamba mindenféle szörnyű gondolat ezzel kapcsolatban.
Undorodom megfogni az üzletekben a kosarat, és a bevásárlókocsit is.
De egyre inkább kínosan kerülöm az összes testi kontaktust minden olyan emberrel, aki nem tartozik szorosan a családomhoz. Nehezen viselem az idegen puszikat, a hátamon feláll a szőr, ha valaki meg akar ölelni, vagy épp csak megsimítja a hátam. Múlt héten egy kolléga tette a kezét a hátamra, pusztán kedvességből, hogy meg ne ijesszen, vegyem észre, hogy ott áll, hát.. nehezemre esett elviselni.
Azt gondolom nem kell részleteznem, hogy mit érzek a nyilvános wc-vel kapcsolatban.
Őszintén hálás vagyok érte, hogy nem férfinak születtem, mert párszor már elképzeltem, ha nekem mindenkivel kezet kéne fognom minden találkozáskor, hát már elkopott volna a kezem a szappantól.

Nem tudom, hogy meddig fajul ez, lehet, hogy a végén eljutok odáig, hogy a táskámban lapul majd egy flakon domestos, egy kis szappan, meg ilyesmi.. Vagy talán egyszer elmúlik.

2017. aug. 18.

Minden jó

Mindig a végére jut a jó. :) Most is így van ez, mert a munkahét végére jutott a hét legjobb része. Ezt már kiérdemelné csak úgy magában a péntek is, de ez a péntek azért tartogatott másféle jót is azon kívül, hogy végre együtt mentünk dolgozni, és aztán együtt is jöttünk haza (és még Patrik is velünk jött)
Kaptam ma egy telefont. Azért, mert jó fej férjem van, és szeret engem, és mert látta, hogy mennyire tetszik nekem az övé, és Eriké is. (Erik a ballagásra kapott pénzen vette magának)



Jó nagy, még szoknom kell a méretet, és már előre röhögnek rajtam, hogy hogy fogom majd beállítani az ujjlenyomatos azonosítót (de kitolok én velük, azért is megtanulom ezt is), de a kijelzője is, meg úgy egyáltalán mindene maga az álom. :)
Ugye milyen jó nekem?

2017. aug. 17.

Mik vannak

Úgy látszik, vannak dolgok, amik valahogy mindig visszaköszönnek. :)
Napra pontosan egy évvel ezelőtt ugyanazt írtam, amit akár ma este is írhatnék, mert szóról szóra igaz.


Amúgy egy rettenetes éjszakán vagyok túl, alig aludtam, mert még attól is fájt a bokám, ha hozzáért a takaró. Balázs hajnalban bekenegette nekem, aztán persze még én is többször délelőtt, meg bekötöztem, és persze, elmentem dolgozni. Délután is jó párszor bekentem flexagillel, most úgy tűnik, javulóban van. Igaz, jobban be van dagadva, mint tegnap ilyenkor, de kevésbé fáj. Remélem, hogy holnap ilyenkorra el is felejthetem.

2017. aug. 16.

Hoppá

Lehet, hogy amit tegnap írtam, még át kellene gondolnom, mert mégsem jó irányba haladok. Ugyanis ma váratlanul úgy bevágtam a jobb bokámat a konyhai radiátor sarkába, hogy abban a pillanatban Karádi őrmester is megirigyelte volna a káromkodást, amit eleresztettem. Na mondjuk ez pont jó volt arra, hogy az a hirtelen és váratlan fájdalom ne uralkodjon el rajtam teljesen, mert el voltam foglalva azzal, hogy hogy is fejezzem még ki magam. :D Egy-két másodpercre jól be is pánikoltam, hogy mi van, ha el is törött, de aztán óvatosan megmozgattam, és nem volt gáz. Elmentem dolgozni is, és még akkor is úgy éreztem, hogy nagyobb volt ennek az egésznek a füstje, mint a lángja.. de aztán teltek az órák, és úgy lett, hogy egyre jobban fájt. Egy helyben álltam szinte egész délután, az sem tett jót, de az semmi volt ahhoz képest, amikor az utolsó órában leültem.
Bekentem fájdalomcsillapító kenőccsel, és remélem, hogy azért reggel sikerül majd anélkül is lábra állni, hogy a csillagokat látnám. (mondjuk annyira nem tervezek korán kelni, hogy még a csillagok is látszódjanak)
Azt meg mindenképpen fontolóra veszem, hogy milyen út nem jó, amin járok. Főleg, mert az hittem, sínen vagyok. :)

(úgy látszik, ez egy ilyen hét... megint rinyáltam :D)

2017. aug. 15.

Sosem elég belőle

Nagyon-nagyon sok "munkám" van abban, hogy most ott tartsak, ahol most, és az legyek, aki most vagyok. Az nem biztos, hogy teljesen jó munkát végeztem, de sosem a tökéletesség volt a cél, csupán "csak" boldog akartam lenni.
Kemény évek is vannak mögöttem, vannak dolgok, amikre, ha visszagondolok, nem is tudom, hogy hogyan tudtam ezt így végigcsinálni. De mindenből tanultam, és a lehető legkomolyabban gondolom, hogy "ami nem öl meg, az bizony megerősít."
Elég határozottan tudom most már, hogy mi az, amire szükségem van ahhoz, hogy ezt, amit eddig elértem, meg is tudjam tartani. Ahhoz még van szükség némi munkára, hogy a tudás ne csak elméleti legyen, hanem a gyakorlatban is tartsam magam ehhez, ha törik, ha szakad. De szerintem ez is menni fog, mert ahogy az ábra mutatja, nincs lehetetlen dolog. Munka közben még vár rám majd egy-két beszélgetés, és lesznek kemény, magányos perceim, napjaim is. Mert az előfordulhat, hogy egy-egy beszélgetéssel majd megbántom a beszélgetőpartneremet. Pedig nem ez a cél, hogy bárkit is bántsak.

Jó lesz. :)

2017. aug. 14.

Megint rinya

Pedig esküszöm, hogy nem vagyok örökké negatív, de most ezt még muszáj kiadnom magamból. Már csak azért is, mert még soha, semmi jó nem származott abból, amit sokáig magamban tartottam.
Vajon van olyan, hogy vízmérgezés? Vagy ivás-sokk? Vagy valami ehhez hasonló? Mert ma az történt velem, hogy miután megittam majdnem a teljes palack vizemet fél kilencre (és még akkor egy óra hátra volt a munkaidőből, de egy órával korábban kezdtünk, úgyhogy akár ugyanott tartottam, mint múlt héten ilyenkor), egyszer csak azt éreztem, hogy mindjárt végem van, annyira fáj a gyomrom és a hasam között körben valami. Szó szerint úgy éreztem, hogy ki kell onnan menekülnöm, mert akármi is fog történni ezek után, az nem lesz jó nekem. Levert a víz is egy pillanatra. Kicsit be is pánikoltam, mert munkahelyen, munkaidőben, munka közben elájulni nem lenne jó móka. Aztán kicsit jobb lett, átmenetileg, hogy aztán még a munkaidő végéig ugyanezt átéljem vagy háromszor.
Nem ettem semmi olyat, aminek ilyen hatása kellett volna, hogy legyen. Csak ittam. Mondjuk az is előfordulhat, hogy a kakaó volt a ludas, amit ittam este az automatából. Fogalmam sincs. De annyira nem volt jó érzés, és még mindig érzem magamon az egésznek a nyomát (itthon már jobban lettem, a fürdővíz volt a leginkább jótékony hatású a fájdalomra), hogy most épp azt gondolom, hogy holnap nem fogok inni, csak keveset.
Rinya befejezve. Holnap szigorúan csak kellemes hangvételű poszt következhet.

2017. aug. 13.

És megint a migrén

Néha elgondolkodom azon, hogy vajon mikor jön el az a pont a fejfájásaim kapcsán, amikor azt mondom, most van végképp elegem, és mindenképpen, bármi áron tudni akarom, hogy mitől van. Persze, így a negyven küszöbén kézenfekvő módon rögtön a hormonjaimra fognák, és akár még hihető is lenne, mert annyit magamtól is tudok, hogy erre is figyelni kell, és igen, találok összefüggést a rettenetes migrénes rohamok között a hormonjaim működésével. De ugyanígy találok összefüggést a hidegfronttal is, de a melegfront is hozott már szörnyű fejfájást. Nincs egyetlen megragadható pont sem, amire azt mondhatnám, hogy na, ez az.. mert ha lenne, azt már rég tudnám, és rég kerülném. Egy jó darabig figyeltem magam fejfájásügyileg, és gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy sokat aludtam, vagy keveset, hogy mennyit és mit ettem, vagy ittam, hogy milyen az időjárás, vagy épp a ciklusom melyik részén tartok.
Voltak már arra irányuló próbálkozások, hogy megfejtsük az okát. Ennek kapcsán szóba jött már kismillió diagnózis, amit aztán rendre megcáfoltak, vagy elhessegettek, vagy szimplán csak "okafogyottá" vált. A nyakcsigolyáim el vannak meszesedve már tizennégy éves korom óta, ez is okozhatja.
Azért jó lenne, ha valaki megmondaná a tutit, az biztos. Mert nincs az a fájdalomcsillapító mennyiség, amit ne lennék képes magamba tömni, és mégis kitartóan és rendületlenül fáj. Mondjuk az sem lenne egy utolsó dolog, ha tudnám, kihez is kéne fordulnom (valaki, akinél még nem jártam)

Ez ma akkor megint egy fájdalomról rinyálós poszt lett, és ebből úgy tűnik, hogy egész hétvégén csak itt keseregtem, hogy itt fáj, meg ott fáj, pedig nem. Csak így estére lett elegem megint ebből a folyamatos fájásból..

2017. aug. 12.

Csupa csalódás

Lehet mondani, hogy ez nem az én szombatom volt. Vagy csak túlzó reményeim voltak ezzel a nappal kapcsolatban. Az biztos, hogy túlzó, vagy sem, leginkább semmi nem jött össze azok közül, amiket szerettem volna.
Tegnap kinéztem magamnak egy fradi felsőt a fradi shopban. Gondoltam, na, itt a ragyogó alkalom, ma úgyis meccsre megyünk, meg is veszem. Azt is jól kigondoltam, hogy akkor kihasználom az akciójukat, és rögtön két felsőt is veszek, meg mellé még mondjuk alsógatyát valamelyik fiúnak, és akkor kapok egy vip jegyet a következő hazai meccsre. Miután egyedül nem mennék, így gondoltam, hogy hát akkor Balázs kártyájával is veszünk három valamit, és elmegyünk ketten. Nos.. élőben a felsők cseppet sem olyanok voltak, mint a webáruházban, így kitalálhatjátok, se felső, se vip jegy. :(
A ramaty játékot nézve, amit ma láttunk, lehet, hogy vip jegyet nem is kell annyira sajnálnom.. bár azért megnéztem volna onnan is egy meccset. :)
Elmaradt ma is több betervezett beszélgetésünk is. Sehogy sem volt erre alkalmas a nap során egy perc sem. Nem is voltunk kettesben sem.
Ami viszont a legnagyobb csalódás, ahogy reagált a szervezetem erre a mai szélre, és lehűlésre. Hát..épp ott tartok, hogy azon gondolkodom, levágjam e a lábaimat, vagy elég lesz, ha csak elsírom magam a fájdalomtól? Belül, a csontjaim fájnak, vagy az izületeim, vagy fogalmam sincs, micsodám, de elképesztő mértékben. Majdnem fel sem tűnik mellette, hogy amúgy a fejem is fáj.
Na jó, nem borongok, holnap majd jobb nap lesz. Remélem.

2017. aug. 11.

Nem egészen

Nem egészen úgy telt a mai nap, ahogy terveztem. Eleve nem terveztem, hogy reggel megfordulok a másik felemre, és tízig fogok aludni. Így aztán a piac elmaradt. :D Na sebaj, majd jövő héten. :)
A fejben kigondolt mindenféle csinálásból végül csak az ágynemű mosás valósult meg, de az legalább mindenkié tiszta és illatos. Igaz, ez így öttel szorozva egyáltalán nem fél órás programot jelent.
A fodrászhoz legalább akkor mentem, amikorra be volt tervezve. :) A hajam levágva, megritkítva.. egészen más érzés ilyenkor.
És persze, azt sem terveztem, hogy egész nap a fájdalomcsillapítót fogom adagolni magamnak.. nagyjából feleslegesen, mert csak a gyógyszer fogyott, a fejfájásom csak kicsit enyhült.
De persze nincs mit csodálkozni, estére megérkezett a beígért szél, és lehűlés.

2017. aug. 10.

Ez is eltelt

Nem is tudom, mit írjak ma. Nem történt semmi különös. Az mindenképpen a mai nap javára írható, hogy nekem a hèt utolsó munkanapja volt ma, holnap itthon leszek. Dèlelőtt piacra kèszülök (de ahogy most fúj a szél, nem is tudom, lesz e belőle valami), dèlután fodrászhoz megyek.
A köztes időben meg majd elfoglalom magam nèmi házimunkával, mert az mindig akad, vagy valamivel, amihez kedvem lesz.
Ès ezen a hèten is megittam minden munkanapomon a magam másfèl literes vizèt.

2017. aug. 9.

Ezt most elengedem

Az egyik, amin rettenetesen sokat agyalok hetek, vagy lehet, hogy már hónapok óta is, az a munkámmal kapcsolatos. Nem titok, hogy megérett bennem a vágy a továbblépésre.
Olyan furcsa ez a vágy, mert az is megvan, hogy mi az, amit szeretnék csinálni (két dolog is szerepel a konkrét terveim között), valahogy mégsem úgy van, hogy akkor akár holnap felállok az asztalomtól, és soha többé nem akarok oda visszaülni.
Van, ami visszatart. Nyilván leginkább a pénz, mert az sem titok, hogy nagyon elégedett vagyok a fizetésemmel. (igaz, az egyik konkrét tervemnél biztosan tudom, hogy anyagilag sem járnék rosszabbul) De visszatart az is, hogy igazából nem a munkával van bajom, bár néha unalmas, és alig-alig jelent kihívást, hanem sokkal inkább a folyamatosan mérgező környezet az, amiből menekülni szeretnék. Így aztán sokat agyalok, hogy vajon menekülőre fognám inkább, vagy tényleg mást szeretnék csinálni.
A másik dolog, ami nagyon visszahúz, az Balázs. Mert a mostani felállásban még a munkaidőnkben is jut együtt töltött idő. Együtt eszünk, ami nagyon jó minden nap, mert legalább az a húsz perc, fél óra biztosan olyan idő, amikor együtt vagyunk. De emellett bármikor van lehetőségünk rá, hogy együtt kávézzunk, vagy akár mindketten számíthatunk a másik segítségére is.
De ma eldöntöttem, hogy elengedem ezt az egészet. Hagyom, hogy úgy alakuljon, ahogy kell, és elfogadom úgy, ahogy van. Mert az úgy jó lesz nekem szerintem.

2017. aug. 8.

Ilyen nem szokott lenni

Mostanában tőlem abszolút nem megszokott módon nem alszom valami jól éjjelente. Nem melegem van, vagy ilyesmi. (bár a párnákkal azért ádáz küzdelmet folytatok minden éjjel)
Többször felébredek arra, hogy szomjas vagyok. Aztán alig visszaalszom, akkor persze ki kell mennem pisilni. Aztán felébredek arra, hogy valamin gondolkodom. Éjjel, álmomban képes vagyok gondolkodni, és ezzel felébreszteni magam.. Elképesztő.
Mondjuk most épp foghatom a teliholdra, hogy ez így van, de az a helyzet, hogy így volt ez a múlt héten is, meg tulajdonképpen már a nyaralás utolsó napjaiban is. Nem tudom, mi van velem, bár tény, hogy van egy pár dolog, amin nagyon sokat agyalok, és próbálok rájuk megoldást találni, lehet, hogy ezek nem hagynak nyugodtan még álmomban sem.
Kíváncsian várom, hogy ma éjjel hányszor fogok felébredni, és mi minden nyűgöm lesz. Persze, reggel meg aztán aludnék, mint a mormota. :D

2017. aug. 7.

Hétfő

A héten helyettesítem a kolléganőmet, így másik műszakban dolgozom. Nem ugyanazokkal az emberekkel vagyok együtt, akikkel szoktam napi nyolc és fél órában, hanem azokkal, akikkel csak sokkal kevesebbet találkozom. Azt nem mondom, hogy nem furcsa, de lehet, hogy néha jót is tesz egy kis változás. Úgyis úgy bele tud ragadni az ember egy-egy helyzetbe, és belekényelmesedik mindenbe, hogy jót tesz egy kis felfrissülés. Na, azt azért nem mondom, hogy sok ilyen legyen, de most (legalábbis ma) éppen jó volt. :)

Patrik első munkanapja jól telt. Van saját email címe, ami jól néz ki, a címjegyzékben ott vagyunk egymás alatt mi hárman. Teljesen jó ez a jövőre vetítve, legyen majd még így pár év múlva is. Letesztelték az angol tudását is, segített levelet írni angolul, konferenciához keresett segédanyagot, iktatott, ilyesmi. És elfáradt.. úgyhogy remélem, ezentúl nem fog cikizni, ha délutánonként majd' leragadnak a szemeim. Az meg amúgy nagyon jó volt, hogy amikor mentünk Balázzsal kajálni, megjelent a büfében ő is. :) És olyan felnőtt abban a környezetben, sokkal inkább, mint bárhol máshol eddig.

2017. aug. 6.

Sajnos

Lehet, hogy én vagyok ebben az országban az egyetlen, aki ma délután nem a megkönnyebbüléstől sóhajtott fel, amikor már látszott, hogy érkezik az eső.
Amellett, hogy megfájdult a fejem, meg az összes végtagom is egyszerre, nekem az jutott eszembe, hogy nemár.. lehet, hogy akkor itt és most búcsút is inthetünk az igazi nyárnak (nekem az igazi nyár az teljesen egyenlő a kánikulával), és majd innentől megint jönnek a kardigános reggelek és esték, és aztán kettőt pislogunk, és már itt is lesz az ősz.
Afelől ezen a nyáron teljes bizonyosságot szereztem, hogy az én üzemi hőmérsékletem harmincöt fok környékén van. Akkor teljesen jól tudok működni, nem fáj semmim, és az olyan jó érzés.
Na mindegy, hát így jártam. Születhettem volna Afrikába is, és élvezhetném a meleget.

Holnaptól Patrik is dolgozni fog, így neki a mai nappal véget ért a nyári szünet. Egészen augusztus 31-ig megy. Bevallom, én még nyár elején megpróbáltam lebeszélni. Nem a munkától féltem, hanem inkább azt szerettem volna, ha addig, amíg megteheti, élvezi a gondtalan nyarat. De nem hagyta magát, mert ő pénzt akar keresni. De legalább olyan helyre sikerült mennie, ami remélhetőleg hasznára lesz majd a továbbtanulási terveit illetően (vagy megerősíti benne, vagy inkább eltántorítja majd). Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz neki, bár majd csak este találkozunk. Még jó, hogy van már telefon is a világon. :)

2017. aug. 5.

Amit utálok a nyárban

Azért egy dolgot én is utálok a nyárban. Egyetlenegyet. De azt nagyon. Mondjuk szerencse, hogy mindig csak így a nyár vége felé (tudom, nem úgy néz ki, de attól még sajnos így van) kell mindig szembetalálkozni vele. És igaz, nem is közvetlenül, hanem csak közvetve vagyok érintett, mert nem én vagyok allergiás a parlagfűre, hanem Balázs.
Minden évben annyira drukkolok, hogy most már ne jöjjön elő, történjen csoda, és legyen úgy, hogy az idén már majd nem virágzik, nem okoz senkinek sem gondot, és Balázs sem fog tüsszögni, könnyezni, orrot fújni, és nem kell ilyen szörnyű közérzettel tölteni a napjait.
Az idén még pluszban drukkoltam a klíma miatt, hogy hátha majd ez annyit segít, hogy legalább idebent nem gyötri, mert tavaly is úgy volt, hogy amikor dolgozni volt, akkor tök jól volt. De úgy látszik, hogy az idén is hiába drukkoltam, hiába reménykedtem, mert ma délután egyik pillanatról a másikra elsöprő erővel tarolt az allergiás roham. Az első pár tüsszentésnél még nem is gondoltam rá, de úgy a harmadik orrfújásnál már gyanús lett... És persze, azóta sincs megállás.. :(
Majdnem úgy vagyok most, hogy örülök, hogy holnap megy dolgozni, mert legalább az ott töltött időben biztosan jól lesz.
Csak találnának ki már valami csodaszert.. vagy irtanák ki az összes parlagfüvet. (tudom, abban semmi üzlet sincs)

2017. aug. 4.

Kihívás teljesítve

Időközben rájöttem, hogy nem vasárnap kell nekem erről írnom, mert a munkaidőmre szólt a kihívás, nem másra, az meg másfél órával ezelőtt letelt erre a hétre. És.. tádáám.. teljesítettem a kihívást, szépen összegyűlt a fiókomban öt darab másfél literes üres palack ebből:


Oké, lehet legyinteni, hogy ez is valami? Napi másfél liter vizet meginni egy nyolc és fél órás műszak alatt? Azért akik ismernek engem, azok tudják, hogy ez nálam teljesítmény a javából. :) Bent a raktárban a kánikula ellenére is abszolút olyan volt a hőmérséklet, ahol egyáltalán nem volt melegem, úgyhogy nem éreztem azt, hogy olyan nagyon szomjas lennék. De elhatároztam, hogy a héten, ha törik, ha szakad, lenyomom ezt a másfél litert. És most büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam, mert volt olyan nap, amikor a hányinger kerülgetett az ivás gondolatára is, és meg kellett egy kicsit erőszakolnom magam, hogy attól még tegyem meg. :) 
Jövő hétre más kihívást szánok magamnak (még nem tudom mit), de igyekszem azért ezt is megtartani, hátha sikerül beépítenem őszig az életembe, és ha igaz, amit olvastam már erről a témáról több helyen, egy idő után sokkal több folyadékot fog igényelni a szervezetem is. De azért, hogy ne undorodjak meg, jövő héten inkább a lime-narancs-grapefruitos verziót vetem be. :)

2017. aug. 3.

Voltak

Voltak ötleteim többféle bejegyzésre is, de mire este lett, addigra valahogy már egyikhez sincs igazán kedvem. Mondjuk úgy leginkább semmihez sem, várom, hogy holnap este legyen, és vége legyen a hétnek. Pedig amúgy nem volt ez rossz hét egyáltalán, sokkal kevésbé fárasztó, mint amikor hajnalban kell kelni, csak még mindig hiányzik az, hogy azt csinálhassam, amihez kedvem van. Például tök jó lenne, ha mondjuk este hétkor megtehetném, hogy akkor most felállok, és hazajövök, mert mára ennyi bőven elég is volt. :D
Arra meg sehogy nem jöttem rá, hogy hogy lehet az, hogy egyik pillanatról a másikra eltűntek a benti levelezőmből azok a címek, akiknek már valaha írtam levelet, és most nem elég, hogy beírom a kezdőbetűket, hanem mindenkit meg kellett keresnem egyesével. Remélem, hogy ez csak valami furcsa és bosszantó mai probléma volt, és holnapra már nem ilyen lesz.

És sürgősen be kell szereznem egy párnát, mert már megint kezdődik ez a nyakfájós dolog.

2017. aug. 2.

Felnőnek

Csak kapkodom a fejem, és próbálom teljesen fel is fogni, hogy itt bizony kérem, tényleg az van, hogy a fiúk kétharmada végérvényesen elkezdett abszolút önálló életet (is) élni. Oké, hogy épp múlt héten történt, hogy Patrik hivatalosan is felnőtt korba lépett. Mindezt egy igen felnőttes cselekedettel is megünnepelte (és itt nem a múlt szombati bulira gondolok), mert már napokkal ezelőtt közölte, aztán ma végre is hajtotta. Elment vért adni. Csak úgy fogta magát, és ment. Én meg csak pislogtam, hogy hát nahát.. nem mertem fennhangon még aggódni sem, mert az milyen ciki lenne már, hogy ő felnőtt, én meg picsogok, mintha még kisfiú lenne, de azért megkértem, hogy ha esetleg nem érne haza, amíg még itthon vagyok, azért tegye meg, hogy rám csörög. Csak hogy tudjam, minden rendben. Jó fej, mert ugyan haza is ért, de amint végzett, már írt is messengeren, hogy minden oké, és nem is volt egyáltalán szörnyű.
Hazaért, és egy pillanatra azért még előbukkant belőle az a régenlátott kisfiú, amikor közölte, hogy na, most azonnal szabadítsam meg attól a kötéstől, amit a kezére tettek, mert az aztán annyira szoros, hogy majd attól lesz rosszul. Átkötöttem, és mire én felöltöztem, hogy munkába induljak, ő már ebédelt.


Kicsit nehezményezte, hogy nem kapott első véradásért emléklapot, vagy ilyesmit, mert örült volna neki, de úgy láttam, nem csak mi vagyunk büszkék rá, amiért ilyen, amilyen, hanem ő maga is büszke magára. (ezt onnan tudom ilyen biztosan, hogy a facebookon is megosztotta ezt a képet, és ő nem az a posztolgatós fajta gyerek.. csak azt, aminek súlya van)

Erik pedig ma sportorvoshoz ment. Ő, egyedül. Akiről ez tavaly ilyenkor még abszolút elképzelhetetlen lett volna, minimum négyféle változata lett volna, hogy ki kísérje el, és hogy miért nem tud ő oda egyedül menni. Ma már ez nem is kérdés. Nekem eszembe sem jutott, hogy a Taj kártyája is kellhet, szépen el is felejtettem odaadni neki, de neki még annyi esze is volt, hogy elkérte azért a számát, minden eshetőségre felkészülve. EKG-t csináltak, amitől egy-két évvel ezelőtt biztosan rögtön leugrik a vizsgálóasztalról is félelmében, de ma mi sem volt természetesebb. A sportorvos után még vett maguknak pizzát vacsorára. Ezt is már tegnap kigondolta, és pénzt kért rá, gondosan ügyelve arra, hogy megkérdezze az öccsét is, és a bátyját is, hogy ki milyet kér majd. :)

Nagy szerencse, hogy itt van még Roli, aki tegnap bunkit épített a szobájában, és azt tervezte, hogy ott fog aludni. Legalább biztos lehetek benne, hogy azért maradt itt még gyermetegség. :)

2017. aug. 1.

Kicsit szomorkás

Most érzem csak igazán, hogy miért is van akkora jelentősége mindig a nyaralásoknak. Csak és kizárólag az az időszak olyan az életünkben, amikor biztosan kikapcsolunk, biztosan élményeket gyűjtünk. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, valahogy mindig úgy alakul, hogy az év többi részében alig van egy-egy nap, amikor egyáltalán lehetőség adódik ilyesmire. Persze, azért törekszünk rá, hogy eljussunk ide-oda, de amikor valamelyikünk hat napot dolgozik egy adott héten, akkor nem feltétlenül arra vágyik az egyetlen szabadnapján, hogy bárhova is menjen. Így meg nehéz, mert Balázsnak a nyár ilyen időszak, nekem az ősz és a tél, de nemritka, hogy a tavasz elejébe is belecsúszik. Meg persze Balázsnál is vannak bőven ilyen hetek szétszórva egész évben, az enyém kiszámíthatóbb, az övé kevésbé. Nincs ez így jól, de pénzből élünk, pénzt meg a munkánkért kapunk, így aztán el kell ezt fogadni, lehetőleg úgy, hogy ne folyton arra koncentráljunk, hogy mi maradt ki, hanem hogy mi minden más jut így. Mert más dolgok meg azért vannak.
Rosszabb napjaimon semmivel sem vagyok elégedett, és nem motivál egyáltalán a fizetéspapíromon szereplő összeg sem. Ezeken a napokon újra azt akarom, hogy olyan legyen minden, mint régen, és bármikor, amikor kedvem szottyan, akkor nekiálljak sütit csinálni, vagy épp napközben a kanapén heverve kiolvasni egy könyvet.
Jobb napjaimon persze örülök az összes előnynek, ami azzal jár, hogy nekem is ilyen munkám van, és hálát adok a sorsnak, amiért ilyen lehetőséget is adott.

Ma az a fajta hangulat van rajtam, amit sorolhatok a rosszabb napok közé, mert egyfolytában arra vágytam, hogy menjünk, és üljünk a kikötőben, várjuk a hajókat, esetleg igyunk egy pohár bort, vagy együnk egy nutellás-banános fagyit, és semmi más gondunk ne legyen, minthogy mennyi szúnyog van. :)

Holnap nyilván másképp lesz. Mindig van másképp, és mindig képes vagyok arra, hogy azon a másik szemüvegen keresztül nézzem a dolgokat. :)  Amúgy is nemsokára megint megyünk nyaralni majd. Olyan gyorsan el fog telni az idő.