2016. júl. 9.

Második nap

.. amikor kezdünk belerázódni abba, hogy lehet csak úgy lenni, nem kell rohanni sehova, nem kell intézni semmit. Még persze furcsa, és bennem például folyamatosan ott motoszkál, hogy menni kell, mert haladni kell, mire aztán ráeszmélek, hogy ja, most nem is..
Ugyan reggel és délelőtt még kikértem magamnak a borongós időjárást, és nem is értettem, hogy fordulhat elő júliusban olyan, hogy fázok, de azért késő délutánra megemberelte magát a napocska is, és legyőzte a felhőket. Akkor aztán sütött hétágra, többször is megjártuk a strand-ház közötti útvonalat, hogy a két kisebb gyerekünk kiélvezhesse a Balatont. Ők a legbátrabbak, mert őket aztán nem zavarja a hideg víz, bent vannak akármeddig, és egy pillanat alatt képesek elmerülni is benne. Nekem még csak a lábfejem volt bent, az is bőven lesokkolt, mert ez a huszonhárom fok ez messze nem az én barátom még. Igaz, én nem is vagyok az, aki ha nyaralni megy, akkor mindenáron meg kell mártóznia is a Balatonban. Nekem bőven elég, hogy nézhetem. :)
Vacsora után még sétáltunk egy nagyot, majdnem csak úgy vonszoltuk haza magunkat, akkora távot sikerült megtenni.
A házba belépve megkezdtük az éves "ki retteg jobban a pókszázlábúaktól" című show-műsorunkat. Jelenleg én vagyok az, aki a legjobban bírom a gyűrődést, a férfinép csak áll lemerevedve, amikor én már le is ütöttem, vagy épp agyon is tapostam az épp aktuális delikvenst. Mondjuk meglennék nélkülük, az egyszer biztos, de hát nincs más megoldás, mint csapkodni őket szorgosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése