A végén lesz a csattanó

Ezt így jól lelövöm az elején, és biztos lesz, aki majd csak a végét akarja olvasni, de tessék türelmesnek lenni, és végigélni velem az egész napot újra, ahogy volt. :) (aki nem bírta, az meg vallja be szépen)

Reggel úgy keltünk, hogy tudtuk, hogy hajózni fogunk. Mégpedig olyan mázlisták vagyunk, hogy már megint a kedvenc hajónkkal mehetünk. A jegyet már tegnap megvettük, az úticél biztos volt. Tihany. Igazából mondjuk nekem mindegy lett volna, a világ végére is elmennék ezzel a hajóval. Vagy akár beleférne egy Balaton teljes kör, vagy ilyesmi, ha lenne.. Ilyen nincs, és gondolni kellett arra is, hogy azért a kiskorúaknak nem ugyanazt az élményt nyújtja a hajózás, mint nekünk, akik simán elvagyunk a látvánnyal, meg az érzéssel akármeddig. Ők azért a második órában már unják, hogy csak a víz van körülöttünk, meg néha a vitorlázók. Többek között ezért mentünk csak Tihanyig, nem Siófokig. Siófok már a harmadik óra lett volna. :)

Ennyi év után is így.. hajózás közben :)

 Tihanyban tehát - fájó szívvel- leszálltunk a hajóról, hogy az előzetes tervek szerint megebédeljünk.
Előtte még azért kigyönyörködtük magunkat a felújított Siófok katamaránban is. Az meg aztán külön minden pénzt megérő látvány volt, hogy a két hajót sikerült együtt látni kifutni a kikötőből.

Ugye milyen gyönyörűek?

Tihanyban az egyik büfében ebédeltünk, majd elindultunk a révhez, hogy majd- szintén az előzetes tervek szerint- komppal átjövünk Szántódra, majd onnan vonattal vissza Boglárra. Közben rájöttünk, hogy a kikötőtől messze van a rév, és pár percig tanakodtunk, hogy akkor hogy is legyen. Patrik talált egy buszjáratot, ami kivitt minket a komphoz, így aztán eldőlt, hogy akkor marad minden a megbeszéltek szerint. A komp rendben át is hozott minket a déli partra, ahol aztán szembesültünk vele, hogy a vonat épp elmegy, és a következő majd csak két óra múlva jön. Így aztán ittunk egy kávét, a fiúk ettek egy fagyit, ittak jégkását, megkóstoltuk a pálinkását (2 dl jégkása és 2 cl panyolai elixír kajszibarack... nem volt rossz), és szép lassan elindultunk az állomásra. Itt már magamban bántam, hogy nem maradtunk Tihanyban, és nem a Szigligettel jöttünk vissza Boglárra, mert sokkal jobb lett volna az úgy. Amikor aztán a szántódi vasútállomást megláttam, csak még inkább ezt gondoltam, de akkor már mindegy volt. Nem mondok semmi csúnyát, de az egyik legputrisabb (bocsánat a szóért) állomás az összes balatoni vasútállomás közül. És naná, hogy itt dolgozik az a máv alkalmazott is, aki a legkevésbé sem volt barátságos, pedig eddig még mindenki az volt.. akikkel mostanában találkoztunk.. voltak páran pedig. De biztos őt is frusztrálja, hogy nem valami szép helyen dolgozik.
Végül csak eltelt az idő, és jött a vonatunk is. Itthon gyorsan bepácoltam a húst a saslikhoz, majd aztán szépen felfűzögettem őket, hogy aztán Balázs megsüsse, és végül megegyük vacsorára.

Vacsora után aztán Balázs egyszer csak megkérdezte, hogy "Lemegyünk még a strandra?" és szinte választ sem várva indult. Nem sokat haboztam, mentem vele, persze. Nem kell nekem kétszer mondani, hogy nézzem meg a naplementét. :) Körülbelül három perc múlva pedig már ki is derült, hogy mennyire nem volt ez véletlen, hogy épp akkor indultunk.
Amióta tudom, hogy egyszerre vagyunk épp Bogláron, azóta mindig figyelem, hogy nem futunk e össze valahol mégis.. és aztán most, amikor jöttek velem szemben az utcán, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy tényleg ők azok? Összenéztünk, és csak egy tizedmásodpercig haboztam, mielőtt köszöntem. Először reflexből köszönt vissza szerintem, aztán rájött ő is, hogy ki vagyok. Sok-sok éves blogbarátság, sok-sok virtuális beszélgetés, együtt örülés, együtt sírás, biztatás, és mindenféle utána ma végre élőben is találkoztunk Szityával. Pár percet beszélgettünk csak, de ebből is rögtön érezhető volt, hogy pont olyan, mint ahogy "megismertem" az évek alatt, mióta olvassuk egymást. Mint kiderült, nem csak ugyanabban a városban, de ugyanabban az utcában is nyaralunk (és az amúgy évek óta így van, csak eddig mindig elkerültük egymást). Azért telefonszámot cseréltünk, hátha sikerül összehozni egy kicsit hosszabb beszélgetést is még abban a pár napban, amíg itt leszünk, és biztos, ami biztos készült rólunk egy közös kép is.

Amikor két blogger összefut :)

Nem nagyon tudom elmesélni, hogy milyen jó érzés volt, mert érezni kell. De egyébként tényleg olyan, mintha egy rég nem látott baráttal találkoznék.. hiszen az is. :) Mindenesetre az egyébként is jó napot még inkább feldobta, azóta is mindig elmosolyodok, amikor eszembe jut a találkozás. :)

Azért még lementünk a strandra, ahol készült egy-két fotó. 

Balázs fotózta

Teszt üzemmód.. holnapra talán jó lesz...