2015. máj. 31.

Hogyan rontsd el a vasárnapot

Egészen egyszerű a recept. Először aludj jó sokáig. Majd aztán, látva a fájdalmas képpel a kanapén fekvő férjedet (aki napok óta szenved a hátfájástól) próbálj olyan gyorsan elkészülni mindennel, ahogy csak tudsz, hogy aztán bekenhesd a hátát. A nagy igyekezetben aztán felejtsd el megkérdezni, hogy iszik e egy kávét.
Majd mindezek után úgy húsz perccel kezdd el érezni, hogy a bal oldaladon, úgy a veséd tájékán valami nem oké. Rá egy percre már indulj el a wc felé, mert érezd, hogy annyira nem jó, hogy hányingered van a fájdalomtól. Mindezt mondd el a veled szembejövő férjednek, aki épp akkor kente magára a borotvazselét. Majd menj be e wc-be, és ücsörögj egy kicsit ott, mert úgy mintha jobb lenne. És aztán - mivel mégsem jobb- érezd, hogy ennek a fele sem tréfa, mert levert a víz a fájdalomtól, és zúg minden, és mintha már sötétedne is a kép... szólj a legkisebb fiadnak, hogy küldje ide az apját, de gyorsan. Onnantól pedig legyen egy kis sötét homály, amit örök titok fed majd, de a férj ott van, és törölget szorgosan a vizes szivaccsal, és kérdezgeti, hogy jobb e már. Nem jobb, mert nagyon fáj, és nagyon meg vagy ijedve, de azért hazudd azt, hogy kicsit. Jobb nem lesz tőle, de talán rosszabb sem.
Ezek után fetrengj egy fél órát-órát a kanapén, és imádkozz azon, hogy múljon már el ez a rohadt fájdalom. Közben gondold, hogy inkább még szülök kettőt-hármat, mert az sem volt ennyire szörnyű. (és nem, nem szépítette meg az idő). Majd aztán engedelmesen indulj a férjeddel az ügyeletre, mert úgyis látszik rajta, hogy hiába lenne minden szó, ha kell, megfog és visz. Az ügyeleten hagyd, hogy belédvágjanak egy jófajta koktélt, amiben mindenféle földi jó van, a görcsoldótól a fájdalomcsillapítóig.
Ha mindez nem volt elég, egész délután parancsra adagold magadba a fájdalomcsillapítót kétóránként, és küldj le vele minden alkalommal legalább fél liter vizet. A fennmaradó időt töltsd valami érdekes delíriumban, aminek köze nincs a jó kis vasárnapi hangulathoz, és a legkevésbé sem ahhoz, ahogy ezt a vasárnapot tervezted.
Majd aztán a nap végén írd meg mindezt a blogodba, hogy nyoma maradjon, és gyorsan feküdj le aludni, mert bármi is történt, reggel vár a munka.

De senkinek nem ajánlom mindezt kipróbálásra. Nem jó buli. :)

2015. máj. 30.

Fradi meccs

Nem is mertem akkor arról igaziból álmodni, amikor a Kupadöntőről jöttünk hazafelé, hogy ennyire hamar újra meccsre megyünk a Groupama Arénába. Nem is mertem egy szót sem szólni, amikor a szülinapom hajnalán Balázs azt mondta, hogy na, nem.. ennyiért nem vesz öt jegyet. De persze, fülig ért a szám, amikor megtudtam, hogy mégis megvette. :)
A Kupadöntő különlegesen fantasztikus hangulatú esti meccs volt. Ez a mai Fradi-Vidi meccs egy másik különleges hangulatú szombat délutáni meccs volt. Ugyanaz, és mégis egészen más. A kupadöntő nem Fradi-rendezésű meccs volt, hanem MLSZ rendezés. És bármily furcsa és nonszensz is, a Fradi saját pályáján mégis vendég volt. :D Így aztán, ott, arról a meccsről valami hiányzott. Nem tudtam, hogy mi, egészen addig, amíg ma nem láttam a saját szememmel, és nem tapasztaltam a saját bőrömön. Onnantól, hogy elindult a visszaszámlálás a kivetítőn, hogy hány másodperc van még a kezdésig, valahogy minden egészen más volt, mint múlt héten. Ahogy a játékosok jöttek kifelé a játékoskijárón, és láttam a füstöt is, ahogy megszólalt a Fradi induló.. kirázott a hideg, és majdnem a könnyeim is kicsordultak. Fantasztikus pillanat volt.
Ahogy a meccs is ismét fantasztikus volt. Egyetlen percre sem unatkoztunk, mégsem kellett aggódni, hogy esetleg ki fogunk kapni. A Viditől már nem lehetett elvenni a bajnoki címet, ahogy tőlünk sem az ezüstérmet, de mégis csak a Vidin lehetett érezni azt, hogy őket bizony már nem is érdekli. :)
Félidőben pedig, ha csak egy pár percre is, de sikerült találkoznunk Beával , aki élőben is pont olyan kedves és mosolygós, mint a blogján keresztül, és a fiúk is pont olyanok, ahogy gondoltam. :) Nagyon jó volt, és kár, hogy csak annyi idő jutott, de az én fiaim közben majdnem sorra kerültek a büfében, az ő Marcija addigra épp megunta az egyhelyben ácsorgást, így aztán különváltunk. :) De én még láttam őket, amikor visszaültek a helyükre. :)
Mikor már hazafelé jöttünk, akkor magamban összegezve arra jutottam, hogy minden héten ide kell jönnöm, és magamba szívnom ennek az egésznek az energiáját, mert ma is úgy feltöltött ez a pár óra, hogy csuda. A meccs másfél órájában tökéletesen kiürült az agyam, egy kósza gondolatom sem volt másfelé, már ez is önmagában nagyon jó érzés. De még az a sok ember, akiknek ugyanaz okozott örömet, ami nekem is, és együtt örültünk, együtt ugráltunk, együtt szidtuk a bírót, ők is rengeteg pozitív energiát hordoztak magukkal. :) Én meg jól begyűjtöttem mindent, amit csak lehetett. :)
Ahogy egy fotót is a múlt héten megnyert Kupával. :)


2015. máj. 29.

Nem bölcs

Van egy csomó bölcs gondolatom, amit egyelőre csak azért nem írtam még le, mert mindig úgy járok, hogy mire este lesz, és eljutok odáig, hogy na, akkor írok, addigra álmos vagyok. És olyankor újabban az van, hogy magától le is csukódik a szemem, és nagyon nehezemre esik újra kinyitni, és úgy is tartani. Leginkább nem is szokott ez sikerülni.
Ez nem bölcs gondolat, mégis mindenképpen el szeretném mesélni, hogy milyen rendes fiaim vannak. Kaptam egy csomó csokit a szülinapomra, meg ugye volt tortám, kaptam ajándékba meglepetés sütit is. És ők hárman semmihez nem nyúlnak hozzá, amíg meg nem kínálom őket. Simán gondolhatnák, hogy esznek belőle, és nem is dőlne össze a világ sem tőle, mégsem teszik. Szerintem tök jó fejek.
Na és remélem ma már mindenkinél ilyen gyönyörű napsütés volt, mint itt nálunk. Valahogy rögtön más az ember kedve ilyenkor. Mármint hogy ilyenkor úgy az is előfordul, hogy van kedve valamihez az embernek. :)

2015. máj. 28.

Még jó

Nagy szerencse, hogy a négynapos munkahétnek is már a harmadik munkanapján vagyunk ma már túl. Kicsit elfáradtam máris. Igaz, a délutános napok átka, hogy (főleg, amikor egyedül vagyok itthon) minden percre találok magamnak valami "csinálnivalót", és csak annyit pihenek, hogy zenét hallgatok dologcsinálás közben. Így aztán gyakorlatilag reggel fél héttől este fél tízig folyamatosan van valami feladatom. Ez meg három nap után már bőven elég tud lenni. (jó, hát kedden reggeles voltam). Nem baj. Holnap péntek.
Aztán már itt is lesz a szombat. :) Meccsnap. :D :)

2015. máj. 27.

Te nem?

Ma, annak a csúnya és undorító szokásomnak köszönhetően (nevezzük nevén: a dohányzásról van szó) belecsöppentem egy beszélgetésbe. Kivételesen semmi késztetést nem éreztem arra, hogy beleszóljak, épp el voltam gondolkodva valamin. De belevontak. Mert hirtelen felém fordulva megkérdezte az egyikük, hogy "Te nem így gondolod, Dia?" Mire vissza kellett kérdeznem, hogy mi is az, amit nem úgy gondolok. Összefoglalták, hogy arról beszélgettek, mennyire rossz is nekik, úgy kb. mindenért, amit fel lehetett sorolni pár mondatban. Mondtam, hogy nem,én nem így gondolom. Én elégedett vagyok, és boldog. De ez nem volt elég válasz, mert megkérdezték: "Hogyhogy?" Hát most erre mit lehet mondani. Hogyhogy hogyhogy? Nincs okom boldogtalannak és elégedetlennek lenni, minden rendben van az életemben, egészséges vagyok (és ez sem volt mindig így), van kit szeretnem, engem is szeretnek, és ez önmagában elég. Az, hogy mikor mennyit dolgozom, vagy mennyi egyéb dolgom, gondom, bajom van, az nem számít ebbe bele. Mert akkor is boldog és elégedett vagyok, amikor nyafogok, vagy nyűglődöm valami miatt.
Nem volt arra idő, hogy részletekbe belemenjünk, így elfogadták, hogy azt mondtam, minden rendben van mindenhol, és ez elég. De nem hiszem, hogy értették, mire gondoltam. Ami nem baj, mert majd megértik. :)

2015. máj. 26.

Hálás vagyok

És tele vagyok pozitív érzelmekkel, és egyfolytában tudnék vigyorogni. Pedig egész nap rossz idő volt, ráadásul még dolgozni is mentem, pedig már egy hónapja be volt írva erre a napra nekem egy nap szabi. De mindez nem tudta elrontani az örömömet, és nem tudta tőlem elvenni azt sem, hogy most olyan hálás legyek, amilyen vagyok.
Lépten-nyomon mindenki velem ünnepelte ma, hogy 37 éves lettem. A munkahelyemen, vásárlás közben, facebook-on, sms-ben, telefonon. :) Volt finom tortám, és még meglepetés is akadt a mai napra. Mert Balázs hétvégére megvette a meccsjegyeket. Pedig hajnalban még azt mondta, nem megyünk, mert őrültség annyi pénzt kifizetni öt jegyre. Majd aztán egyszer csak kaptam egy emailt tőle.. és ott volt mellékletben az öt jegy. :)
Nem tudom jól szavakba önteni, hogy mennyi pozitív energiát szabadít fel az emberben egy kis figyelmesség, amit pl. azok a facebook-os posztok is jelentettek. Egy-egy is jól esik az embernek, de ennyi meg aztán...
Még az is külön jó volt, amit a fb maga kreált nekem szülinapom alkalmából.


Az biztos, hogy nem felejtem el egyhamar, és ahányszor eszembe jut majd, mindig mosolyt csal az arcomra. :) És jelen pillanatban amúgy is olyan jól érzem magam, hogy mitbánom én, hogy már harminchét.. nem érzem. :)

2015. máj. 25.

Alakul

Volt pár dolog, amit át kellett gondolnom, és át kellett értékelnem magamban. És persze ezzel együtt fel is kellett ismernem, hogy van jó pár dolog, amin változtatnom kell a saját érdekemben is, és másokéban is. Berögzült szokások és mindenféle belémkódolt dolgon nehéz változtatni, és már akkor, amikor a felismerésig eljutottam, eldöntöttem, hogy adok magamnak időt. Bőven, mert legalább magammal szemben legyek egy kicsit elnéző. Lassan, ha kell, akkor tyúklépésekben fogok haladni, de legyen ez olyan változás, ami nem okoz majd hiányérzetet, hanem csak jó érzés lesz.
Amiben jól haladtam eddig, az talán a munkával kapcsolatos dolgok. Mert mindent hazahoztam eddig. Itthonról ugyan nem tudok dolgozni, de fejben folyamatosan ott voltam, és gondolkodtam azon, hogy kéne másképp csinálni, hogy jobb legyen, vagy azon, hogy mi az, amit sikerült aznap megcsinálni, és mi az, amit nem szabad elfelejteni. Örökké járt az agyam valamin, ha máson nem, akkor a kolleganők ilyen-olyan problémáján. Nos, nem tökéletes a helyzet még, de nagyot lendült előre az elmúlt hetekben. Van még, amikor agyalok, és a hazaérkezés első fél órájában még "le kell vezetnem" magamban az elmúlt napot, de pl. az elmúlt három napban csak ma este jutott eszembe valami, amit majd holnap reggel nem szabad elfelejtenem. Azt kell mondanom, hogy sokkal jobb így, bár átmenetileg kicsit megnémultam tőle, mert nem nagyon van mit mondanom. Kicsit kiestem a valódi életből, és nem nagyon tudok társalogni sem mostanában, de ezt is majd begyakorlom. :) Ez is egy következő feladat, mert észleltem magamon az antiszociálisság tüneteit, amit azért magammal kapcsolatban eléggé nonszensznek érzek.