32

"Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!"

Nemisolyanrég még jókat vigyorogva hecceltem vele a páromat, merthogy ő mindig előttem jár két évvel... aztán pillanatok alatt eljött az idő, mikor már nem is annyira vicces. :D De azért, miután szeretem is a verset, hát ide való. :)
Hogy milyen 32 évesnek lenni? Leginkább semmilyen. Pont ugyanolyan, mint 31-nek, és gondolom majd 33-nak lesz. A legközelebbi mérföldkő az a bizonyos negyven lesz... vagy még tán előtte a harmincöt.
Már tegnap kaptam kedves meglepetést, és ma reggel is, ahogy keltem, már csippant is a telefonom, és kaptam a legelső jókívánságot, és azóta is jött már képeslap, email, üzenet, és sms formájában is, ami jólesik, és mindegyik mosolyt fakaszt. Úgyhogy mégiscsak jó 32 évesnek lenni. :))
És ha kíváncsiak vagytok rá (de ha nem, akkor is) álljon itt rólam 32 év rövid krónikája.

1978. Megszülettem, tizenegy hónappal a szüleim esküvője után, úgyhogy mondhatjuk, hogy szerelemgyerek vagyok?
1982. Vizes mellhártyagyulladással az utolsó előtti pillanatban kerültem az Apáthy kórházba, ahol 16 nap mellkascsövezés, és intenzív osztály után szép lassan meggyógyultam.
1984. Első osztályos lettem, 1/a-s egy olyan szigorú tanítónénivel, aki miatt két hétig rettegtem bemenni a suliba is. Később aztán imádtam őt. :)
1988. Matematika tagozatos osztályba kerültem.
1991. őszén krónikus izületi gyulladással, és folyamatos vesemedence-gyulladással kezeltek, emiatt nyolcadik félévkor osztályozó vizsgákat kellett tennem (és máig hálás vagyok az akkori iskolaigazgatónak érte)
1992. Elballagtam az általános iskolából, nyáron mandulaműtétem volt (gócgyanú miatt) majd ősszel elkezdtem a Közgazdasági szakközépiskolát szerkesztőségi ügyintéző szakon.
1993 tavaszán az apám bejelentette, hogy költözik. Válás következett. Viszont nyáron elkezdődött az a mai napig tartó szerelem...
1994 őszén folyamatos rosszullétek miatt belgyógyászati kivizsgálás után pszichológushoz kerültem, és odáig fajult a dolog, hogy az iskolában is évhalasztást kellett kérnem, és egy rosszemlékű veszekedés hatására megszakítottam a kapcsolatot apámmal.
1995. egy másik Közgazdasági Szakközépiskola esti tagozatán (orvosi tanácsra) folytattam a tanulmányaimat.
1996. 18 éves lettem, amit 18 szál fehér rózsával köszöntött a párom. Nyáron pedig epekő-műtétem volt.
1997. Érettségi. Kicsit kevésbé lett jó, mint ahogy szerettem volna, de sikerült. :) Rögtön utána dolgozni is kezdtem egy könyvelő-irodában. Novemberben eljegyeztük egymást.
1998. Rögtön év elején betegséggel kezdtem. Ekkor volt a legelső epilepsziás rosszullétem. Kivizsgálás, gyógyszerek, és alig három hónap múlva pedig már a hepatológián találtam magam. Gyógyszert azonnal leállították, mielőtt ráment volna a májam is.. Ekkor határoztam el, hogy gyereket akarok. Most. Nyár végén elkezdtem dolgozni azon a munkahelyen, ahonnan eljöttem gyesre.Mikulásra pedig kétcsíkos lett a teszt. :)
1999. Tavasszal esküvő, rá négy hónapra pedig életemben először szültem. :)
2000. Eseménytelen év, lubickoltam a boldogságban, és kutya bajom sem volt.
2001. Nyaraltunk. Először családként, és eddig utoljára.
2002. Megszületett a második fiam.
2005. Megszületett a legkisebb is.
2008. Újra dolgozni kezdtem, és újra előjött az epilepsziám is. És elkezdtem blogot írni is.
2009. Megtaláltam önmagam.
2010. 32 éves lettem. Itt-ott ráncokkal, ami talán a fent olvasott krónika tekintetében nem is csoda. Gyakorlatilag hófehér hajjal (éljen a hajfesték), egy megálmodott családban.

Mindezek már mögöttem vannak, végigcsináltam, mindenből tanultam, erősödtem tőlük, és továbbadom a tapasztalataimat a következő generációnak. Néha eszembe jut, hogy kisebb csodák sorozata vezetett ahhoz, hogy mégis egészségesen élek. Rezgett a léc sokszor.
Ugyan nem egy pozitív érzésekkel tarkított születésnapi post lett, de jól tükrözi az eddigi életemet. Kb. ilyen lenne a mérleg is. Kicsit billenne a másik oldal felé, ha hagynám. De nem hagyom, mert mindennek ellenére boldog vagyok. Mert van kit szeretnem, és engem is szeretnek. És ez elég.
Meg különben is... "Nem az a fontos az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal....." :))

Diszplázia

A véletlenül készült röntgenfelvétel mutatta ki. Két hét sötétben tapogatózás után jutottunk el egy héttel ezelőtt az ortopédiára. Nem is tudom, mit vártam. Leginkább semmit. Vagy mégis.. valami olyasmit, hogy azt mondja, ó, csak egy kis gyógytornára van szükség, és kész. De nem ez következett. Őszintén szólva, komolyan sokkolt, és ledöbbentett, mikor az orvos nemhogy el nem bagatellizálta a problémát, de olyan őszinte aggodalommal töprengett, és mondta, amit mondott, hogy csak még több aggodalmat keltett bennem.
Patrik csípőjének mindkét oldala diszpláziás, ami valami olyasmi, mint a csípőficam, de nem teljes ficamot jelent. Viszont nincs jól beilleszkedve egyik vápába sem, valószínűleg ezért nem látványos, és ezért nem tűnt fel senkinek, mert mindkét oldal egyformán érintett. Rendkívül kötött is mindkét csípője, és persze, van egy minimális gerincferdülése is. Ültem ott félhülye állapotban, és csak annyit bírtam kinyögni, hogy akkor most mi lesz? Kérjek időpontot az Ortopédiai Klinikára , konkrétan Dr.X.Y-hoz kéne bekerülni, mert neki ez a szakterülete, és ő fogja megmondani, hogy lesz e szükség műtétre. Na, itt kikerekedtek a szemeim? Műtét? Miféle műtét? Elmagyarázta, bár jobb lett volna,  ha nem kérdezek rá.. merthogy csontfűrészelés, összeillesztés, szegecselésre nemigen voltam felkészülve. Kaptunk lúdtalp-betét receptet, ezzel is kímélendő a derekát, és csípőjét, beutalót a klinikára, mobilszámot, hogy hívjam mindenképpen, ha elakadnánk, és menjek vissza egyedül is a következő héten, mondana pár életmódi tanácsot, mert "ha az én fiam lenne, neki is elmondanám". Ez a mondat azóta is itt cseng a fülemben. És nem nyugtat meg. Még felhívta a figyelmemet arra, hogy tanítsam meg valahogy "lazítani" a gyereket, mert nem csak az izmai kötöttek, hanem fejben is nagyon feszes, túl fegyelmezett.
Nehezen raktam össze még magamban is az egészet. És még akkor ugye nekem kellett továbbadnom az aggódó apjának, lehetőleg úgy, hogy őt azért ne ejtsem annyira kétségbe vele, mint ahogy én éreztem magam. Az első sokk és át nem aludt éjszaka után úgy ébredtem, hogy akármi lesz is, végigcsináljuk, akármivel jár is ez, végig kell csinálni, ki kell bírni, és támogatni kell, mert nekünk most az a dolgunk, hogy minden esélyt megadjunk neki arra, hogy teljes értékű életet élhessen felnőttként, lemondások, és korlátok nélkül.
Aztán kértem időpontot. Kaptam is. Szeptember 23 12:00. Az a legkorábbi, előbb csak akkor tudunk menni, ha, idézve a diszpécsert "felhívja a doktor urat, és meggyőzi, hogy fogadja Önöket hamarabb." Telefon a dokinak, ha már megadta a mobilszámát erre az esetre. Ő is későnek gondolja, megpróbál segíteni, hívjam másnap, másnap még semmi jó híre nincs, így abban egyeztünk meg, hogy majd a következő hét elején beszélünk.
Közben persze gugliztam már annyit, hogy néha belefájdult a fejem. Találtam jó és kevésbé jó híreket a témában. A "jó" hír az, hogy amíg nem fejezi be a növekedést, addig nem fogják megműteni, viszont mindenképpen komoly gyógytornára, és esetlegesen fizikoterápiára lesz szükség. A rossz hír az, hogy az sem lesz mindegy, milyen szakmát választ, a legrosszabb pedig, hogy a statisztika szerint az esetek 85-90 %-ában csípőprotézis a vége. :(
Gyógytornásznak megmutattam, elcsodálkozott, hogy hogy nem tűnt fel még senkinek, hogy ennyire kötöttek a csípői (természetesen voltunk babakorában csípőszűrésen is), és hogy gerincferdülése is van. Mutatott gyakorlatokat, amiket csinálni kell, és ajánlotta, hogy vegyek zsályás krémet, ami segít lazítani az izmait, valamint, hogy jó meleg (amilyet kibír) vízben fürödjön jó sokáig esténként. Ennek csak az ekcéma az akadálya, aminek kicsit sem jó a hosszas vízben ázás, főleg nem melegvízben. De valamit valamiért, legfeljebb majd kicsit többször kell az elocomos krémet használnunk.
Itt tartunk most. Még ma, vagy holnap elmegyek az életmódi tanácsok miatt az orvoshoz. Természetesen próbáljuk intézni a korábbi időpontot, de addig is csinálja a tornagyakorlatokat, és igyekszünk úgy felfogni, hogy "de legalább kiderült".
Meglettünk volna nélküle, de még mindig mondhatom azt, hogy "sose legyen nagyobb baja". Megint bebizonyosodott viszont, hogy véletlenek nincsenek. Nyilván most volt itt az ideje, hogy szembenézzünk ezzel.
Megoldjuk. Akármi is lesz a megoldás.

Felice onomastico, Eszter!

Eszter név eredete
Két név egybeesése. Az egyik héber eredetű bibliai név. Jelentése: mirtusz. A másik perzsa eredetű, jelentése: csillag.
Lehet rá számítani. Egyedül is megállja helyét, de szereti, ha elismerik munkáját. Mindig többet nyújt, mint az elvárt. Igaz barát.:))
forrás: http://cardex.hu

"Egy nap, majdnem olyan mint a többi,
De az emlék már a holnap poharát tölti,
És a holnap most még csak álomvilág,
Ám a perc itt van, mosollyal nyit rád,
Hogy legyen erőd, legyen hited,
Amíg utadon terhedet viszed,
És tudj nevetni, játszani örömmel,
Hogy a holnap szeretni jöjjön el,
Napsugárral, esővel, szivárvánnyal,
A szívben tüzel, a kertben száz virággal,
S hogy legyen aki szeret, S ott van Veled,
Boldog névnapot kívánok Neked!"

Valakinek....

.. aki tudni fogja, hogy neki szól. És nem fog kommentelni azért sem, sohasem, mert egyszer azt mondtam, hogy "úgyis kiugrasztom a nyulat a bokorból, és egyszer kénytelen lesz írni is valamit".
De ez nem most lesz, tudom.
Semmiért nem cserélném el...

Anyák napja III. felvonás

És egyben az utolsó, múlt hét pénteken. Kicsit rendhagyó módon ezúttal az iskola aulájában, nem a saját osztálytermükben. És rendhagyó módon cseppet sem a klasszikus műsorral készültek, amikor is általában mindenki elmond egy épp ideillő verset, és eléneklik az ideillő, már-már klasszikusnak számító Orgona ága címűt.
Előadták a mesét, amivel az ovisok fogadására készültek. De előtte még meghallgattuk az osztály zeneiskolás növendékeinek bemutatóját. Egyedül, párban, zongorán, fuvolán. Szépek voltak, ügyesek, mosolygósak. Először hallhattuk az egyszem fiú-zeneiskoást zongorázni, és azt mondom, megérte kivárni, amíg elszánta magát rá, hogy a "nyilvánosság" előtt szerepeljen.
Volt két kislány, aki énekelt, voltak, akik verset mondtak, és volt egy kislány, aki a saját meséjét olvasta fel.
Aztán következett a mese. Kacor király. Nem tudom jól visszaadni. Nem szöveghűen adták elő, itt-ott beleköltöttek, elvettek, hozzátettek, de nem vált hátrányára. Patrik a róka szerepét kapta, és azzal az apró termete ellenére meglepően nagy hangerejével kifejezetten jól is állt neki. Megvolt benne hozzá a kellő huncutság, értette a karakter jellemét, nekem tetszett, ahogy megformálta.
Szerencsére nem jelentett senkinek sem nagy akadályt, hogy több hiányzó gyerek is volt, gond nélkül pótolták őket. Az egyetlen fennakadást az jelentette, hogy az egyik osztálytársuk az előadás kellős közepén lett rosszul. Nem egyszerűen csak elájult, hanem egyszer csak, egyik pillanatról a másikra zavartan tántorogni kezdett. Először mi, szülők, azt hittük, a szerep része. Aztán, mikor a tanító néni közbeszólt, hogy nem az, akkor azért mindenki megijedt. Pár röpke zavart és aggódó perc után tudták folytatni, onnan, ahol abbahagyták.
A mese előadása után mindenki kézbe vette az ajándékot, közösen elmondtak egy verset az anyukáknak, és egy verset a nagymamáknak, majd átadták.
Egy szál fehér kálát kaptunk, és egy "albumot". Az elején egy Patrik által kihímzett (varrt?) tulipán. Ha kinyitom, bal oldalon egy önarckép a gyerekemről, a jobb oldalon egy általa írt vers nekem.

"Drága, Édesanya!

Anya, ma a Te napod van, 

Téged ünneplünk, s tisztelünk, 

Látom a mosolyt az arcodon, 

Neked örülök, s tudd, hogy szeretlek. 

Immár tizedik éve 

Ünneplem eme napot, 

Jobb anyuka nem is kéne, 

S soha nem felejtem el mosolyod. 

Miközben e verset írtam,

Egy gondolat járt a fejemben, 

Amit sose felejtek el:

Boldog Anyák napját!"

Szeretettel: Patrik

A műsor közben egyáltalán nem akartam sírni. Még büszke is voltam magamra, hogy naugye.. én is végig tudok úgy ülni egy anyáknapját, hogy nem sírom el magam. Csak aztán megkaptam az ajándékomat, és már az első versszaknál folytak a könnyeim. 

Hát így ünnepeltem én az idén háromszor az anyák napját. :)

Kár lenne,

, ha valaki lemaradna erről a zenéről. Magdi rekedtes, gyönyörű hangja azt hiszem, kiforrottabb, mint valaha (bár én nem vagyok valami nagy hozzáértő), a szöveg magyar változatáról pedig Geszti Péter, és Novák Péter gondoskodott.
Engem már elsőre is elvarázsolt, másodszorra a szövegre figyeltem inkább, ami szintén nem okozott csalódást. Azóta pedig egyszerűen csak hallgatom, mikor miért..."És már nem bánt, hogy süket a világ, s nem gondol rám... Vágyom úgy, vágyom két karodban hamvadni el, angyalom, Gabriel..."

Anyák napja II.

Az anyák napi műsorsorozat második felvonására múlt hét szerdán került sor Erik osztályában. Az csak egy kis mellékes gikszer volt, hogy épp pontosan akkorra Patriknál szülői értekezletet tartottak, de szóltam, hogy ne számítsanak rám, fontosabb dolgom van.
Erik nem éppen nagy titoktartó, így tudtam a verséről, amit tanult. Már csak azért is, mert minden este felmondta nekem. :) Igaz, ennek megvolt az az előnye, hogy jó előre "gyúrhattam" rá, hogy ne sírjak (annyira).
Délután 5-kor kezdődött a műsor, de Erik már 3-tól, mikor hazaért a suliból, készült volna vissza, nehogy elkéssünk. Elbizonytalanodott, hogy mit is mondtak a tanító nénik, mikorra kell ott lenni? Egyik pillanatban azt mondta, pontban ötkor, másikban, hogy fél ötkor. :) Mi a két időpont között érkeztünk, háromnegyed ötkor. Még így is korán volt a gyerekeknek, mert hatalmas izgalmukat úgy vezették le, hogy körberohangálták úgy százötvenszer a folyosót, ennek megfelelően csatakra izzadt mindenki. :D
Bevallom, rettenetes előítéleimnek köszönhetően mindenre fel voltam készülve, de roppant kellemes meglepetés ért.
Még év elején az osztályfőnökük, Ági néni engedélyt kért, hogy "taníthassa" őket angolra. Semmi komoly, csak számolás, kis mondókák, és az ahhoz kapcsolódó szavak, amolyan kikapcsolódásképp egy-egy technika órán, vagy akár matekóra kellős közepén, mikor fáradnak. Mikor megkapta az engedélyt, megígérte, hogy majd valamikor év végén tartanak belőle egy kis előadást, hogy lássuk, mit is tanultak.
Ezekkel a kis angol dalokkal kezdtek. Látszott rajtuk, hogy ők (a szülők és nagyszülőkkel ellentétben) értik is, amit énekelnek. Meglepően jó hangjuk is van. Csoportosan is, és egyesével is. Erik édes volt, ahogy az egyik dalban "szólót" is énekelt: "Hey, hey, look at me! I am smiling you can see!". Az angol dalok lezárásaként énekeltek egy Happy mother's day c. kis éneket, ebből bevallom én is csak ennyit értettem. :)
Aztán következtek a versek. Mindenkinek volt verse, kinek rövidebb, kinek hosszabb. Aki nem tudta (van egy ötéves kisfiú is az osztályban), annak súgtak a többiek. Közben énekeltek is közösen.
Erik egyenesen a szemembe nézve mondta:

Veres Csilla: Neked álmodom anyu

"Neked álmodom anyu

a napnak sugarát.

lágy tavaszi szélben

az aranyszínű ruhát.

Neked álmodom 

az égbolt gyöngyeit,

mint fürge tündérek 

aprócska könnyeit.

Elhozom neked anyu

a hulló csillagot

zsendülő mezőkről 

az édes illatot. 

Elhozom én onnan

méhecskét, virágot, 

s megálmodom neked

az egész világot."

Csak azt hittem, hogy nem fogom elsírni magam rajta. Dehogynem. Aztán átadták az ajándékokat is. Egy saját kezűleg készített csuhé-virág, és egy borítékban rajz rólam és róla, valamint egy vers, amit ő írt le. :) (erről majd fotó lesz, ha el nem felejtem, mert a fényképek a laptopon vannak) A csuhévirágot különösen értékelem, mert tudom, vért izzadt, mire megcsinálta, de megcsinálta. :) A rajzai még mindig megmosolyogtatnak. És édes volt, mert azon aggódott, hogy  borítékra azt írta rá Ági néni, hogy Anyucinak Eriktől.. és engem nem szoktak így hívni, csak anyának. Minimum négyszer kérdezte meg, hogy nem baj, hogy ez van ráírva? Hogy lenne már baj... :) 

Szép kis ünnepség volt, mindenki nagyon ügyes volt. És még az sem zökkentette ki őket, hogy a műsor közepétől már dörgött az ég, aztán ömlött az eső.. be a terembe is. :)