Vasárnap

 Ma egy kicsit normálisabb állapotban keltem, úgyhogy gyorsan nekiláttam mosni, elmentem bevásárolni, porszívóztam. 

Ebéd után (ami nálunk kettőkor volt, mert akkor ért haza Balázs) elmentünk Káposztásmegyerre egy székért, amit Rolinak vettünk a marketplace-en. Egészen szürreális élmény volt Újpesten keresztül menni FTC rendszámmal. Láttuk az új Szusza Ferenc Stadiont is kívülről, még sohasem jártunk ott. 

Hazafelé más útvonalon jöttünk. Kár, hogy korán sötétedik, mert az egy kifejezetten szép útvonal, de már nem sokat élvezhettünk belőle. 

Jövő héten mennem kéne fodrászhoz, holnap fel kell hívnom, hogy mikor tud fogadni. Megint van rajtam egy kis hoppáré, hogy kéne valamit kezdeni vele, lehet, hogy le kéne vágatni. 

Ilyen most: 

Illetve ilyen volt kb két héttel ezelőtt, azóta nőtt, kopott a hajfesték is. 

Nézegettem ilyeneket, de tartok tőle, hogy ezeket nehezebb lenne kezelni, mint a mostanit. Ráadásul nagy eséllyel gyakrabban kéne hajat festenem is, mert a töve már mindenhol fehér. Az első egyébként nem lenne még olyan drasztikus változás, csak az egyik felén. 

A második az nagyon bevállalós lenne. 

Novemberi szombat

Ma olyan igazi novemberi időre ébredtünk, amit én aztán egy kicsit sem szeretek, de eszembe jutott, hogy pl Tami biztos örült ennek ma reggel. Ez mondjuk az én kedvemen nem sokat javított, de mégis jó a tudat, hogy legalább valaki szereti ezt. 

Az sem dobott fel túlságosan, hogy ugyan kialudtam magam, mégis ma is már ébredés után olyan fura volt a közérzetem. Nem mondhatom, hogy beteg vagyok, de kb olyan érzés, mint akiben ketyeg valami időzített bomba. Simán benne van, hogy miután tudom azt, hogy még jövő héten is nélkülözhetetlen leszek, nem engedem meg magamnak, hogy kitörjön rajtam bármi nyavalya, de belül már bőszen dolgozik, és csak a kínálkozó alkalomra vár, amikor végre két vállra tud fektetni. Volt már ere példa, így semmi meglepetés nem lesz a dologban. 

A nyakamon.is fedeztem fel furcsa kiütéseket, szerencsére nem pirosak, hanem fehérek, de nem tetszenek. Azon gondolkodom, hogy mégis rá kéne szánni magamat, hogy elmenjek kozmetikushoz, egyre gyakrabban bajlódok a bőrömmel. Persze, tudom azt is, hogy akár belső problémák miatt is tapasztalom ezt, és akár ez a fura érzés is közrejátszik a kiütések/pattanások megjelenésében is. Valószínűleg a hormonjaim sem működnek már olyan stabilan, mint eddig. Az mondjuk fura, hogy nem általános dolog negyven éves kor után mondjuk évente egyszer hormonpanelt nézetni mindenkinél, igaz..az sem általános, hogy legalább évente egyszer egy normál vérképet csinaltasson mindenki. Olyan sok mindenre derülhet fény, akár még időben is kiderülhetne egy kialakulóban lévő cukorbetegség, pajzsmirigy probléma, amikor még könnyebb lenne kezelni, mint amikor már komoly tüneteket okoz. Nyilván ez is utópia, mert a covid helyzet előtt sem volt ez közérdek, nemhogy most. 

Egyébként épp a fentiek miatt nem nagyon csináltunk semmit, ebédre csülköt sütöttem, mostam, tévéztünk.

Péntek

 Ma reggel annyira nehezemre esett felkelni, hogy elsőre nem is ment. Nem is tudom elmondani, hogy éreztem magam akkor, amikor Balázs először ébresztett. Nem csak fájt mindenem, de ahogy felültem félig, úgy kóválygott a fejem, hogy rögtön vissza is feküdtem. Ha megtehettem volna, akkor ma biztosan nem megyek be, de erről szó sem lehetett. Várt rám egy jó kis másfél milliós leltár többlet kinyomozása, amiről tudtam, hogy mindenképpen meg kell oldani még ma, de arról fogalmam sem volt, mennyi minden lesz, amit még ez mellett azonnal meg kell oldani. Ez sem az az időszak, amitől motivált lesz az ember. Pedig minden napot tiszta lappal indítok, és még akkor is igyekszem teljes erőbedobással végezni a feladataimat, ha az előző napon valami nem úgy sült el, ahogy kellett volna. 

Amikor már Balázs ki volt akadva teljesen amiatt, hogy én még mindig az ágyban fekszem nyakig betakarózva, miközben ő már akár indult volna, azért valahogy összekapartam magam, de hálát adtam az égnek magamban, hogy már péntek van. 

Pont olyan sok dolgom volt, mint amire számítottam, így aztán repült az idő, és arra eszméltem, hogy már csak jegyzem fel magamnak, hogy miket halasztok hétfőre. 

Délután végre voltam a könyvtárban, és akkora szerencsém volt, hogy nem csak egy csomó jó könyvet találtam, de még találkoztam is az egyik kedvenc könyvtárosommal. Beszélgettünk is kicsit, és aztán a könyvespolcok között magamba szippantottam a könyvek illatát, és azt az áldott nyugalmat is, ami csak egy könyvtárban van. 

Igaz, hogy a könyvtár után még bementem a sparba, és ott aztán az előzőleg elért zen állapothoz közelítő lelki állapotom egycsapásra meg is szűnt. Ott aztán olyan tömeg fogadott, mintha közelítene az armageddon, mindenki a kuponjait szorongatta, aztán a pénztárnál szembesült vele, hogy nagyjából semmire nem tudja rátenni, amire szerette volna, és ott kezdett el újratervezni, hogy akkor mi legyen helyette. Persze ettől nem haladt túl gyorsan a sor. Belőlem is azt váltotta ki a helyzet felismerése, hogy csak azt vettem meg, amihez a leggyorsabban hozzáfértem. 

Nem tudom még,nehogy a hétvégén mihez kész kedvem és energiám, ez majd alakul. Programunk nincs, Balázs vasárnap dolgozik, holnap meg temetésre megyünk 

Csütörtök

 Volt ma egy egész délelőttöt felölelő projekt megbeszélés, ami ugyan tök jó volt, mert rendesen megpörgette az agyamat, de az idő nagyon hiányzott, amit ott töltöttem, mert nem tudtam a napi dolgokkal foglalkozni. Mire nekiláttam volna, hogy utolérjem magam, addigra hívott a főnököm, és a következő órákat vele töltöttem leltárkiértékeléssel, és annak minden finomságával. Így aztán a mai nap nem tűnt túl hatékonynak, még akkor sem, ha egyébként ezek is fontos dolgok. 

Itthon szintén nem voltam hatékony, mert miután ettünk, kaptak enni a kutyák is, leültünk a tévé elé, és elkezdtük nézni a netflixen a nagy pénzrablást. Három részre ott is ragadtam, és máris este nyolc volt, amikor már csak a mosogatógépet pakoltam be, meg előkészítettem holnap reggelre a dolgainkat. Reggel nem vagyok alkalmas semmi másra, mint hogy felöltözzek, mosakodjak, kávézzak. 

A lábam sokkal jobb lett mostanra, bár érzem még azért, de nem olyan rossz már, mint volt. 

Máris karácsony

 Úgy kezdődött az egész sztori, hogy az egyik meccsnapon szembe parkoltunk egy olyan autóval, aminek egyénileg legyártott rendszáma volt. Semmi extra, három betű, három szám, de a betűk FTC. És akkor Balázs megjegyezte, hogy milyen jó lenne egy ilyen rendszám. 

Az ilyen kis "de jó lenne" megjegyzésekből születnek a legjobb ajándékok, meglepetések, ha az ember résen van, jól megjegyzi, és utána is jár. Én meg bizony ezt jól megjegyeztem, és már a következő héten utána is néztem hogy is lehet egy ilyet igényelni. Van ismerősünk, akinek szintén van ilyen egyéni rendszáma, tőle is érdeklődtem, hogy mi ennek a menete, hogy intézte, mennyi idő alatt lett meg, stb. Hat hetet mondott, ugyanannyit, mint a kormányablaknál az ügyintéző hölgy. Így aztán körülbelül három hete el is indítottuk az ügyintézést. Nem tudtam Balázst kihagyni belőle, mert az ő nevén van az autó, az ügyintézés az ő nevén kellett, hogy bonyolódjon, de imádtam az arcát, amikor az igénylést leadtuk. 

Egy picit módosítottunk az eredeti terven, mert a 076 számsort nem gyártották le ugyan, de valaki lefoglalta. A 078 viszont nem, ami pedig az én évjáratom, így ennél maradtunk. 

Gondoltuk, hogy majd karácsonyra pont meg is érkezik, esetleg egy-két héttel hamarabb is már. 

Ehhez képest ma hívták Balázst, hogy megérkezett az engedély is, és a rendszám is, mehetünk érte. 

Így lett nálunk már ma karácsony, és így lett új rendszáma az autónknak. 💚😊

Kedd

 Az rém uncsi lenne, ha arról írnék megint, hogy milyen intenzív napom volt. Hagyjuk is, főleg, mert igazából olyan álmos vagyok, hogy sok kedvem nincs is írni. 

Voltam masszázson, és a fájdalmak ellenére is nagyon jó volt, sokat javított a lábam, derekam állapotán. Több helyen is talált érdekes csomókat, amiket több-kevesebb sikerrel ki is tudott masszírozni. Néha felnyögtem, vagy felszisszentem, néha használta a masszázspisztolyt is. Elvileg két hét múlva megyek megint, de persze szükség esetén tudunk korábbra is időpontot egyeztetni. Meglátjuk. 

Megkezdődött

 Ez a hét is. Hajnalban indult a nap, számomra is meglepő módon annak ellenére is egészen könnyen keltem, hogy egyébként azt gondoltam, hogy na, most jön az, hogy nem fogok tudni lábra állni. Nálam jobban már csak Balázs volt jobban meglepve, hogy nem kellett fél órát könyörögni. Azt mondjuk kinyögtem neki rögtön ébredés után, hogy jajj, nagyon fáj a derekam, gondolom pont egy ilyen romantikus "jó reggeltre" számított így huszonkét év házasság után. Na persze én is jobban tudnám értékelni, ha valami szexi, cuki lányként tudnék kilibbenni egy ilyen hajnali négy órás ébresztő után. (Igaz, szexi és cuki húszévesen sem voltam), de most épp ez adatott, ez a lábfájás-derékfájás. Nem tudnám pontosan megmondani hol fáj, hogyan fáj, és vajon mi minek a következménye, de nem kellemes, az biztos. Holnap megyek masszázsra, remélem, hogy az majd sokat fog ezen segíteni. 

Ma is voltak, és holnap is lesznek nehéz pillanataim, nagyon sok megoldásra váró probléma van. Én nem tudom, kicsit olyan, mintha a világ utolsó karácsonyára készülnénk, és mindenki nagyon meg akarja adni a módját. Én nagyon szeretem a karácsonyt, imádom a mindenféle fényeket, díszeket, manókat, de vannak olyan pillanataim, amikor az összes ilyen csetreszt kedvem lenne betiltani. Nem tudom elmondani sem, hány óra munkám van már csak nekem az idei karácsonyban, és még csak november eleje van. Igaz, már szeptember közepén is ezzel foglalkoztunk.

A héten valamelyik nap megyek könyvtárba, legkésőbb péntek délután, már várom is az ottani hangulatot.