2020. jún. 21.

Nahát..

Hát én most már azért tényleg ki vagyok akadva az időjárásra. Még ha azon túl is tudok lépni, hogy nekem mi lenne jó, akkor is elég nagy kicseszés ez azokkal, akik pl becsülettel otthon töltötték a karantén időszakot, végigtolták a digitális oktatás hónapjait meg a home office létet egy-két-három-négy gyerekkel, most meg, amikor már nagyjából minden teher lekerült, és lehetne kicsit kimozdulni, kikapcsolódni, akkor az időjárás fogja magát, és beint mindenkinek. Persze, hideg nincs, ha épp nem valami viharos szél közvetlen közelében vagy. Ha igen, akkor hideg is van, meg a szél is letépi a fejedet is akár. Látom én is, hogy sokan nyaralnak már, szedett-vedett meleg ruhákba burkolózva sétálnak, de nem esik igazán jól egy fagyi sem. 
Éledezne pedig a part, láttuk már a készülődést hetekkel ezelőtt, de most sokan inkább zárva vannak. Gondolom nem éri meg nyitva tartani egész nap úgy, hogy alig téved be valaki. 
Ha meg magamat nézem...hát..ma este teát csináltam magamnak, hogy valami kicsit átmelegítsen. Pedig nincs olyan, hogy ki sem mozdulunk a házból amiatt, hogy nincs jó idő, ma is voltunk sétálni nem csak a boglári parton, hanem Lellén is, de közvetlenül a Balaton partján szó szerint visszalökött a szél. Gyönyörű egyébként így is tó, a maga haragosan hullámzó módján, de túl közelről nem lehet megcsodálni. 


2020. jún. 20.

Meccsnap

Kevés dolog van, amiért a Balatonról elindulunk Budapestre, de a Fradi meccs, az Fradi meccs, ennyi idő után pedig, amit otthonról szurkolással töltöttünk, végképp nem is volt kérdés, hogy ezt nem hagyhatjuk ki. 
Minden ugyanolyan volt, mint eddig, minden ismerős, mégis olyan érzés volt egy teltházas meccsen részt venni, mintha valami különleges ajándék részesei lehettünk volna. 
Nagyon sok ismerős, rég nem látott arccal találkoztunk, összemosolyogtunk, örültünk egymásnak. Az online sörözős emberek úgy örültek nekem, mintha a királynő lennék. 
A meccshangulat fantasztikus volt, mindenki kiszurkolt magából mindent, ami az elmúlt hónapokban elmaradt. Megvertük a lilákát, és 14 pontra növeltük az előnyünket a bajnokságban. A biztos bajnoki cím csak fényesebb lett ma este. 


2020. jún. 19.

Ma történt, és tegnap

Annyi minden tud történni egy-egy nap alatt, és mellette annyi minden tud nem megtörténni is. Mindennek megvan a maga oka, én hiszek ebben, és hiszem, hogy mindenből tanulunk valamit, minden a fejlődésünket szolgálja. 
Ma volt Roli ballagása hivatalosan. Az iskolában, vendégek, családtagok nélkül. Végül a veszélyhelyzet megszüntetése kapcsán tegnap délután bejelentették, hogy mindenkihez mehet egy szülő. 
Roli hetekkel ezelőtt eldöntötte, hogy nem akar ezen részt venni, és el is fogadtuk ezt a döntését. Jó oka van rá, hibáztatni sem tudom érte. Azért természetesen megkérdeztem tőle többször is, hogy biztosan nem fogja e megbánni, de megingathatatlan volt. 
Ha nem a harmadik gyerekünk lenne, lehet, hogy nem tudtam volna elfogadni a döntését, és nem tudtam volna ezt az egész mindenséget úgy kezelni, ahogy megtörtént. 
De ebből is sok mindent tanultunk. Sokat tanultam Roliról is, sok mindent értettem meg vele kapcsolatban ezeken keresztül. Sosem lesz könnyű eset, sosem lesz olyan, aki kérdés, kétség nélkül elfogad bármit. De ez nem baj, mert pont ez az ő egyik erőssége, hogy már-már idegesítő alapossággal és részletességgel jár utána mindennek, ami érdekes számára. Nagyon fárasztó követni a gondolatvilágát, néha baromi idegesítő is emiatt. 
Az még tegnapi történt, hogy végül tényleg úgy lett, hogy szombaton meccsre megyünk. Amikor bejelentették, hogy lehet, azonnal mindenki jegyvadászatba kezdett, az oldal persze nem bírta a terhelést. Már bőszen vigasztaltam magam amiatt, hogy ebböl az élményből kimaradok, amikor Patrik küldött egy képet a jegyekről. Ha nem épp az iroda kellős közepén ültem volna az asztalomnál, biztos, hogy felugrottam volna örömömben. Patrik nem tud velünk jönni, mert már leszervezte a hétvégi programját (az egy külön mese lenne, hogy időközben megjelent az életünkben egy kedves kis Zsófi nevű lány), és mégis minden követ megmozgatott, mert tudta, hogy nekem nagyon fontos. Úgyhogy holnap meccsnap...
Az megint mai történet, hogy négynapos hétvégét kezdtünk a Balatonon. Innen megyünk a meccsre, és ide jövünk haza majd. 
Minden úgy jó, ahogy van...

2020. jún. 18.

:(

Nincs ma olyan magyar ember, aki egy percre ne állt volna meg elszorult torokkal, hitetlenkedve fogadva a hírt, ami arról tudósított mindenkit, hogy Benedek Tibor elment közülünk. Semmi közöm nem volt a vizilabdához sosem, de azért az ő neve fogalom volt. 
Azt írják, súlyos betegséggel küzdött. És ebben a végső küzdelemben nem tudta elhódítani az olimpiai aranyat. 
Végtelenül sajnálom, hogy csak ennyi jutott neki, végtelenül sajnálom a gyermekeit, akik ma reggel életük legszörnyűbb napjára ébredtek, és soha többé nem lesz már ugyanolyan semmi.

2020. jún. 16.

Bajnokcsapat

Egyik szemem sír, a másik meg természetesen kacag. Normális esetben ezen a meccsen ott lennénk, és most nem posztot írnék az utolsó tíz percben, hanem már sokszáz szurkolótársammal együtt önfeledten ünnepelnénk a csapatunkat, akik ma este azzal a két góllal, amit a Honvédnak rúgtak, máris bebiztosítottàk a harmincegyedik bajnoki címet. Van még három meccs ezen kívül, de már olyan pontelőnyünk van, ami gyakorlatilag behozhatatlan, akármi is lesz. 
De a büszkeség így is hatalmas bennem, Magyarország legjobb csapata a miénk, amit eddig is tudtunk, de most akkor tudja megint az egész város...bajnok lett a Ferencváros. 
Az lenne a hab a tortán, ha szombaton már mindenki mehetne meccsre, mert akkor nincs az, ami onnan visszatarthat, egy derbyn ünnepelni a bajnoki címet a visszatért szurkolókkal...a gondolat is borzongató. Bárcsak így lenne...

2020. jún. 15.

Megint itthon

Nagyjából mindenki minket irigyel hetek óta ezekért a balatoni hétvégékért. Nem hiszik el, hogy van ott valóban dolgunk is, nem csak arról szól minden nap, mint nyaraláskor. Kicsit megtapasztaljuk, milyen lesz majd, amikor egyszer ott fogunk tartani, hogy saját nyaralónk is lesz. 
Elég gyorsan belejöttünk szerintem, az első héten volt csak némi fennakadás az itthoni és az ottani dolgok miatt, de akkor még rutintalanok voltunk. Azóta eljutottunk oda, hogy itthon is minden rendben van, van tiszta ruha folyamatosan, van étel a hűtőben, rend van, tisztaság. Ehhez persze kellünk mindannyian, de ez így pont jó. A fiúk tök jól tudnak már mosni, szárítógépet ki-be pakolni (a hajtogatást még gyakorolni kell). Hét közben porszívóznak, port törölnek, nekem csak felmosni kell. 
A ki-be pakolás fél óra alatt megvan, teljesen rutinosan készítünk össze már mindent. Néha lemarad valami, de nem esünk kétségbe. 
A fiúk a Balatonon sokkal inkább "élnek", mint itthon, órákat sétálnak, gördeszkáznak, mindenhová szívesebben mennek, mint itthon. Patriknál mondjuk most ez változott, ő olyan sűrű életét él a mindennapokban, hogy neki jelen pillanatban kicsit unalmas is az ottani nyugalom. Velünk továbbra is szívesen van, de már azért előfordul, hogy nem mi vagyunk az első helyen. 
Meg tudnám szokni ezt egyébként, szerintem nem okozna gondot a kétlakiság.