Csak képekben

... mert minden máshoz fáradt vagyok ma. :) Igen, van pofám nyaralás közben is ezt írni, de mit csináljak, ha egyszer ez van... ?

Esőnap

Hogy mire jó egy esős nap nyaralás közben? Túl sok mindenre nem, mert például a strandolás egészen elképzelhetetlen volt a mai napon. Bent ülni a lakásban meg senkinek nem lett volna kedve, de még ha esetleg lett volna is, akkor is egészen biztos, hogy egymás agyára mentünk volna úgy délután kettőig legalább négyszer. (de ez egy optimista becslés csupán, ha realistán tekintünk rá, akkor ezt megszorozzuk tízzel)
Így aztán fogtuk magunkat, autóba ültünk, és kirándulni mentünk. Jó nagy kirándulást tettünk, mert elmentünk Keszthelyen keresztül Badacsonyig (ott álltunk meg először). Ott megnéztük a kikötőt, sétáltunk egyet, ettünk egy fagyit, majd indultunk tovább. Révfülöp volt a következő megálló, ahol szintén meglátogattuk a kikötőt, megpillanthattuk a Balatoni nyár forgatási helyszínét (épp adáshoz készülődtek), és ezek után még felkerestük az Atya sírját, aki annak idején összeadott minket, és megkeresztelte Patrikot is. Régóta terveztük már, hogy majd elmegyünk, hogy tiszteletünket tegyük a sírjánál, most végre teljesítettük is.
Még beugrottunk Zánkára, mert a gyerekek meg akarták nézni városunk gyerektáborát, és ezek után Tihanyban felhajtottunk a kompra, hogy aztán Szántódon lehajtsunk róla, és még egy lellei kikötőlátogatás (meg egy bevásárlás) után hazajöjjünk. :)
Itthon aztán megvacsoráztunk, és elsétáltunk egy fagyira az utca végére, majd, hogy a boglári kikötő ki ne maradjon a mai kikötőlátogatások sorából, még oda is elsétáltunk. :)
Kellemesen elfáradtunk a nap végére. És megállapítottuk, hogy valahogy a déli part mindenképpen közelebb áll a szívünkhöz, mint az északi. "Odaát" kevésbé tűnt minden emberléptékűnek, mint itt. De lehet, hogy csak elfogultak vagyunk. :)
Holnap strandolni szeretnénk.. ha az időjárás is úgy gondolja. Ha nem, majd kitalálunk valamit. Van még pár balatoni kikötő, ahol ma nem jártunk. ;)

Itt van a bácsi is

Azt hiszem, a dolgok nem történnek véletlenül az életünkben. Sőt, egészen biztos vagyok abban, hogy semmi sem történik véletlenül, csak nem mindig tudjuk, hogy az épp aktuális történés miért is következett be. Előbb-utóbb általában fény derül az okokra, aztán vagy emlékszünk még rá, hogy volt már, amikor megkaptuk az erre való figyelmeztetést, vagy nem. Olyan is van szerintem, hogy ha nagyon nem esik le az ejtőernyős fatantusz, akkor bizony újra és újra elénk kerülnek azok a dolgok, amikkel feladatunk van.
Nos.. valami ilyesmi lehet a helyzet a bácsival is. A bácsival, aki már tavaly is itt járt, és akkor is nagyon megérintette a lelkemet.
Ma újra itt ült a padon. Pont ugyanúgy, mint tavaly. Mintha csak megállt volna az idő, úgy éreztem egy pillanatra. Ugyanaz az öltöny, ugyanaz a nyakkendő, és ugyanaz a bácsi. És én ugyanúgy nem mertem odamenni hozzá, és megkérdezni, hogy mi az ő története.
Most azt gondolom, jobb ez így. Magamban a bácsinak már van története, és azt érzem, azért ül ilyen magányosan, egyedül, és abszolút kirívóan a strandon, mert így szeretné. A kíváncsi énem azonban nagyon szeretné tudni, hogy mit mesélne, úgyhogy még az is előfordulhat a következő két hét valamelyik napján, hogy mégis odaülök mellé.
Már csak azért is, mert előfordulhat, hogy azért "találkozunk" ennyiszer, mert van valami dolgunk egymással. Lehet ez véletlen?

Apró kis gondolatok

A minap szóba került a blogom a gyerekek körében is. Mert ugye tudják, hogy van, de mégsem tudják milyen is, miről szoktam írni, meg egyáltalán. Ez még így is fog maradni egy darabig (addig mindenképpen, amíg még tiszteletben tartják a kérésemet), ha rajtam múlik. Arról beszélgettünk, hogy pl. vannak emberek, akik előtt nem szeretném, ha kiderülne, hogy van, mert idegesítene, hogy olyan mélységben is beleláthatnak a lelkembe, amit nem mindenkinek engedek meg. Mint ahogy az is idegesít, vagy legalábbis kicsit feszültté tesz, amikor valaki szóban akarja velem megbeszélni azt, amit itt olvasott. Az nekem nem megy.
Valahogy ezt a blogolást még mindig kicsit másképp kezelem, mint a valóságot. Akkor is, ha sosem írok valótlan dolgot, esetleg van olyan, amit nem írok meg.
Van egy-két ember, akitől elviselem, és van egy-kettő, akitől egyáltalán nem zavar, de ennyi.
Ebben jottányit sem változtam az elmúlt hét évben, mióta íródnak a posztok.
De abban nagyon sokat változtam már, ahogy pihenek. Régebben pattanásig feszült idegekkel nyaraltam, hogy minden tutira rendben legyen, legyen mindig elmosogatva, beágyazva, felmosva, felporszívózva. Majdnem csak úgy, mintha otthon élnénk a hétköznapjainkat, csak épp dolgozni nem kell menni. Hát e téren sokat lazultam, mondhatom. Minden ráérős, és minden megvár. Ha arra járok, akkor összehajtom az ágyneműt, ha nem, akkor nem. Ha majd tele lesz a mosogató, akkor elmosogatok, ha csak félig van, akkor nem érdekel.
Helyette nézelődök, nézem a férjem arcát, és tanulmányozom, ahogy szép lassan tűnik el az a gondterhelt kifejezés róla, ami otthon már  hetek óta folyton ott volt. Nézem, ahogy lebarnult másfél nap alatt, és ettől éveket fiatalodott. Nézem a gyerekeket, akik ugyan folyton egymásra morognak, és minden szavukkal azt próbálják erősítgetni, hogy mennyire utálják egymást, de látom, hogy nem bírnak egymás nélkül létezni sem.
És persze nézem a Balatont, a maga végtelenségében, azt a tengersok vizet, amerre szem ellát, és csak hallgatom a hullámokat, szívom magamba az energiáját. Mert ez jó nekem.

És.. apropó Balaton. Hiszitek, vagy sem... már ma benne voltam. Egészen. :P Fejlődőképes vagyok, nemde?

Szeretjük

Vannak, akik mindig új helyre mennek, amikor utaznak valahova, ès vannak, akik visszatèrnek a megszokott, régi helyekre. Ez utóbbiak táborát erősítjük mi is, hiszen évek óta ugyanoda járunk vissza. Szeretjük a helyet, a várost, de meg mindig van olyan utca, ahol sosem jártunk. Épp ezért, amellett,hogy felkeressük a szívünknek kedves helyeket, időnként elsètálunk arra is, ahol meg nem jártunk.
 De az például nagyon jó érzés, hogy az étterem tulajdonosa megismer minket, és örömmel üdvözöl, vagy hogy a strandon is a régi ismerős arcokat látjuk viszont, hogy a kis fürtös kislány, akit karonülő korában láttunk először, mostanra egészen nagylány lett már.

Szeretjük, na.

0. nap

Mondhatjuk nyugodtan, hogy ez a nulladik nap, mert az eredeti terv szerint holnaptól nyaralnánk. Az, hogy menet közben úgy alakult, hogy egy nappal korábban jövünk, az annak köszönhető, hogy én pl. a születésnapom napján mégsem jöhettem szabira, és Balázsnak is olyan lett a beosztása, hogy ma reggelre kellett menni. Így aztán, kárpótolva magam a szülinapi elmaradt napért, hozzáírtam még egy napot a már betervezett tizenegyhez, és - megbeszélve a háziakkal is- már ma indultunk.
Ami amúgy tökéletes így, mert holnap, az első napon már tényleg nyaralhatok. A mai nap a pakolás napja volt.. nem akarom elmesélni, de talán el tudjátok képzelni, hogy milyen is az, amikor ötünket pakolok össze több, mint két hétre. Nem egyszerű. És nem kicsit fárasztó. Gyakorlatilag mire végeztem otthon, már majdnem ledobta a hajam is a hajfestéket.
De útközben rápihentem arra, hogy itt meg majd kipakolok, felhúzom az ágyneműt, elrendezünk mindent, mondjuk úgy, beköltözünk. :)
Így aztán ma még olyan vagyok, mint egy kifacsart hulla, pedig végre aludtam is, nem csak két órát, mint az elmúlt napokban. De holnaptól.. remélem visszajön a jó idő is, mármint olyan nyaralós meleg idő, és akkor belevetem magam a lazításba. Jó, hát akkor is, ha nem jön vissza az a nyaralós meleg, de azért jobb lenne..

Egy pillanat

Volt ma az a pillanat, amikor befejeztem a munkát. Azzal a tudattal, hogy majd legközelebb július 27-én kell munkával foglalkoznom. :) Hát az érzés megfizethetetlen. Magamat ismerve, párszor majd eszembe jut ez, meg az, ami munkával kapcsolatos, de nem azért, mert annyira dolgozni vágyom. Mégis.. most azt érzem, hogy hú de jó lesz egy kicsit mással foglalkozni, mert lassacskán elfelejtem, milyen is családanyának lenni, nem egy dolgozó robotnak. Nem készülök tudatosan semmire, és most épp az sem érdekel, hogy esik, és az is előfordulhat, hogy esőben indulunk nyaralni. (volt már ilyen) Elég a tudat, hogy ha úgy akarjuk, akkor egész nap nem is gondolkodunk majd. :)

Holnap a Balaton mellől jelentkezem. :) Oda megérkezni is egy ilyen eszméletlen pillanat lesz, mint ez a ma esti. :) Nem tudom elmesélni.