Nagy szerencse, hogy szabadságon vagyok, mert dolgozni menni biztos nem lenne időm. :)
Na de azért hoztam amit ígértem... :) Egy szavatok nem lehet rám.
Dius gondol... mit is?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tánc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tánc. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. febr. 6.
Röviden
Ez az idei farsang minden eddiginél szebb és emlékezetesebb, de ennek megfelelően roppant fárasztó is. Bármelyik pillanatban tudnék aludni, már amikor nem épp a fiamat csodálom, vagy sütit sütök, vagy valakiért elmegyünk, elvisszük, meg ilyenek. :)
Nagy szerencse, hogy szabadságon vagyok, mert dolgozni menni biztos nem lenne időm. :)
Na de azért hoztam amit ígértem... :) Egy szavatok nem lehet rám.
Nagy szerencse, hogy szabadságon vagyok, mert dolgozni menni biztos nem lenne időm. :)
Na de azért hoztam amit ígértem... :) Egy szavatok nem lehet rám.
2014. febr. 5.
:)
Kedves Fiam!
Épp abban a korban vagy, amikor csak kiröhögnél, ha ezt elmesélném Neked, úgyhogy inkább csak leírom, és majd valamikor egyszer elolvashatod, amikor már kicsit kevésbé leszel kamasz. :)
Ma elkísértelek a főpróbádra. Még az utolsó pillanatban is vacilláltam, mert láttam rajtad, és hát ki is mondtad, hogy nem örülsz neki. Azt akartad, hogy csak "élesben" lássalak, de a határozott tanári kéréssel, miszerint ma mindenkihez menni kell szülőnek, Te sem tudtál vitába szállni, így megadtad magad. Valószínűleg nem történt volna amúgy semmi, ha mégsem mentem volna el, de ezt már csak utólag okoskodva tudom mondani.
De egyébként jól tettem, hogy elmentem. Nekem mindenképpen. Amikor először megláttalak a frakkban, nem nagyon tudtam mit is érzek. Mert ott álltál, mint egy felnőtt férfi. Aki mégis az én fiam. És láttam a zavart az arcodon (ahogy mindenkién), mert Te is érezted, hogy ebben a ruhában most valahogy olyan más lettél. Olyan, aki már nem gyerek.
Aztán láttalak táncolni. Én azt gondolom, elfogult anyai szívem minden szigorával is, hogy sokkal ügyesebb vagy, mint Te azt gondolod magadról. Az azért látszik, hogy mennyire nem a szíved csücske az egész, és ettől a látványtól és érzéstől vagyok én most annyira meghatódva, hogy nem bírom elmondani. Mert tudom, minden flegmaságod mellett azért Te még mindig az az érző lelkű ember vagy, aki mindig is voltál, és tudom, most is csak az én kedvemért táncolsz. Tudom, hogy miattam nem hagytad abba, pedig megbeszéltük, hogy elfogadom a döntésedet, ha mégis így döntesz. Fájt volna, de elfogadtam volna valóban. (azért jobb, hogy nem kellett)
Köszönöm. <3 p="">
Az arckifejezés a fotózás tényének szól. :)
Épp abban a korban vagy, amikor csak kiröhögnél, ha ezt elmesélném Neked, úgyhogy inkább csak leírom, és majd valamikor egyszer elolvashatod, amikor már kicsit kevésbé leszel kamasz. :)
Ma elkísértelek a főpróbádra. Még az utolsó pillanatban is vacilláltam, mert láttam rajtad, és hát ki is mondtad, hogy nem örülsz neki. Azt akartad, hogy csak "élesben" lássalak, de a határozott tanári kéréssel, miszerint ma mindenkihez menni kell szülőnek, Te sem tudtál vitába szállni, így megadtad magad. Valószínűleg nem történt volna amúgy semmi, ha mégsem mentem volna el, de ezt már csak utólag okoskodva tudom mondani.
De egyébként jól tettem, hogy elmentem. Nekem mindenképpen. Amikor először megláttalak a frakkban, nem nagyon tudtam mit is érzek. Mert ott álltál, mint egy felnőtt férfi. Aki mégis az én fiam. És láttam a zavart az arcodon (ahogy mindenkién), mert Te is érezted, hogy ebben a ruhában most valahogy olyan más lettél. Olyan, aki már nem gyerek.
Aztán láttalak táncolni. Én azt gondolom, elfogult anyai szívem minden szigorával is, hogy sokkal ügyesebb vagy, mint Te azt gondolod magadról. Az azért látszik, hogy mennyire nem a szíved csücske az egész, és ettől a látványtól és érzéstől vagyok én most annyira meghatódva, hogy nem bírom elmondani. Mert tudom, minden flegmaságod mellett azért Te még mindig az az érző lelkű ember vagy, aki mindig is voltál, és tudom, most is csak az én kedvemért táncolsz. Tudom, hogy miattam nem hagytad abba, pedig megbeszéltük, hogy elfogadom a döntésedet, ha mégis így döntesz. Fájt volna, de elfogadtam volna valóban. (azért jobb, hogy nem kellett)
Köszönöm. <3 p="">
Az arckifejezés a fotózás tényének szól. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)