Ilyen volt a karácsony...

Eltelt a karácsony. És még mindig semmi karácsonyi hangulatom. :D Ki érti ezt? Na de ennek ellenére nem mondhatom, hogy nem volt jó. Igaz, azt sem, hogy életünk legjobbja, mert egyik sem igaz. Sőt. Tekinthetném életünk legrosszabbjának is, de az sem lenne azért teljesen igaz. Na de ne szaladjunk ennyire előre a visszatekintésben.
Ott kéne kezdenem, ahol abbahagytam. Mondjuk 23-án. Amikor még úgy mentem reggel dolgozni, hogy már éreztem, ez nem az én ünnepem lesz, mert bizony, én is elkaptam a családban dúló náthát, és már csiklandozta az orrom, és köhögtem szinte megállás nélkül. Délután pedig még várt rám egy jó adagnyi készülődés, amiről fogalmam sem volt, hogy fogom végigcsinálni. Csütörtök délután négy órakor még kissé tanácstalanul bámultam magam elé, mert nem is tudtam, mit kell még vennünk, vagy egyáltalán mit akarok sütni, és még ment a mosógép a második adag ruhával. Végül két orrfújás között sütöttem is, ki is teregettem, ám este tizenegykor már használhatatlan voltam minden továbbira. És még a meleg víz is elfogyott, így azzal a lendülettel kiugrottam a kádból, amivel beleereszkedtem... Ott és akkor eldöntöttem, hogy az idén az angyalok nem díszítenek fát, és nem csomagolnak az éj leple alatt. Inkább lefeküdtem.
Szenteste délelőttjén rossz híreket kaptam egy ismerősünkről (erről majd máskor), ami kis időre mindentől elvette a kedvemet, de aztán összekaptam magam.. befejeztem a méterest (enélkül a sütemény nélkül nálunk nincs karácsony), ebédeltünk, felmostam, becsomagoltam az ajándékokat. Mire idáig eljutottam, már sötétedett. A gyerekek izgatottan, percenként járkáltak, és kérdezgették, vajon mikor jön már a Jézuska? Sosem volt még ennyire nehéz eltávolítani őket a helyszínről, de végül sikerült, és rekordtempóban kerültek az ajándékok a fa alá. A fa alatt állni velük mindig leírhatatlan. Arra nem lehet szavakat találni, milyen érzés az, látni a várakozó tekinteteket, és látni az örömöt, amikor kibontják a saját csomagjaikat. Most sem volt ez másképp. Erik hatalmas, csodálkozó, kíváncsi szemeit sosem fogom elfelejteni, mikor meglátta az óriási dobozt, és megtudta, hogy az bizony az övé. (az övé volt méretileg a legnagyobb) A nagy doboz célbalövő készletet rejtett, ami bár komoly megalkuvást igényelt részemről, mégis telitalálat volt, mert nagyon nagyon örült neki. A célbalövő készlet mentsége, és csak ezért alkudtam meg vele, hogy szivacslabdákkal rendelkezik. Ezen kívül még egy ivós játéknak nevezett társasjátékot kapott, aminek szintén nagy sikere van. :D Roli "mindig a hot wheels-es autópályára vágyott", és a transformeres autót is hasonló fogadtatásban részesítette. Patrik a rizikó társasjátéknak örült nagyon, de sokkal jobban az órának, ami váltotta a tavalyi kisfiúst. Mert ez igazi nagyfiús óra, mindent tud, amit csak lehet. Vagyis csak tudott. Pontosan fél óráig. És itt kezdődött a Szenteste legrosszabb fejezete. Mert nehéz úgy vacsorához készülődni csendes meghittségben, hogy nem látsz a dühtől, és vigasztalod a zokogó gyereket. Mit mondjak? Átkoztam mindenkit. Magunkat, a gyártót, a szerencsétlen helyzetet, de nem tudtam mit tenni. Elromlott. Valami érintkezési baja van, mert villog rajta egyfolytában minden. Patrik megértő lélek.... miután kisírta a szemeit, megbeszéltük, hogy megoldjuk valahogy. Ha nem tudjuk másképp, veszünk neki helyette mi egyet az ünnep után. Azt hiszem, ezek után nem hisz már a Jézuskában (bár nem mondta még).
Anyukáméknál gazdagabbak lettek egy honfoglaló társasjátékkal, Erik és Patrik egy-egy szivacsmatraccal az ágyukba, Roli pedig egy Roary-s szerszámosládával, amiből még egy autópálya is előkerül, és egy gyöngyös játékkal. A húgoméknál Roli társasjáték-törölközőt kapott (by avon), a fiúk pedig könyvet. Erik Rosszcsont Petit, Patrik pedig két Mark Twain könyvet.
Este tízkor még bőszen célbalövöldöztek, úgyhogy végül azért jól sikerült ez a nap is.
Szombat reggel a saját köhögésem kiüldözött az ágyból már fél hétkor, pedig főznöm sem kellett, apósom várt minket ebédre. Ott is megkaptuk a Jézuska által otthagyott ajándékokat. Patrik és Erik közösen kaptak egy póker-szettet, Patrik egy sd kártyát a telefonjába, Erik itt is egy könyvet (Rémusz bácsi meséi), Roli pedig egy első sudokum nevű társasjátékot (és éljen, már én is értem a lényegét. :D)
Tegnap nem mentünk sehova, és nem vártunk senkit. Ettünk, pihentünk, célbalőttünk. :D Jó volt. Az ilyen semmittevős napokat szeretem.
Na és így a végén elárulom, hogy úgy látszik, én nagyon jó voltam az idén. Azzal kezdődött az ajándékok sorozata, hogy a postás csomagot hozott. Eszteréktől. Kibontottam, és rám egyáltalán nem jellemző módon elállt a szavam. Volt benne két hógömb. De nem ám akármilyen. Fényképes. Az egyiken Eszter és én, valamint a gyerekeink vannak (ez ugye két oldalas fénykép), a másikon pedig Balázs és én. Azóta is ahányszor ránézek, olyan jó érzés. Aztán kaptam ismét fülbevalót, és egy újabb hógömböt Balázstól a gyűjteménybe, ez zenél is, és hóember van benne, imádom.. :) Kaptam egy tefal serpenyőt, ikeas kosarakat, pumpás termoszt. De a fő ajándékot nem tárgyakban kaptam.
Szenteste délelőttjén, miközben Balázs segített nekem a konyhában, elárulta, hogy az igazi karácsonyokat velem élte át. Mert én még soha nem szitkozódtam, akkor sem, ha nem volt időm semmire, most sem, hogy beteg vagyok, mert látszik, és érzi, hogy örömet akarok nekik szerezni. Megköszönte. Nem tudom már visszaadni a szavait, de elárulom, könnyekig meghatott vele. Ennél nagyobb ajándékot nem is tudott volna adni.