2019. dec. 31.

Az év végén

Nem maradt más hátra, csak hogy úgy, mint a nagyok, értékeljem az évet. Volt minden az idén is, rengeteg pozitív élmény, rengeteg öröm, hihetetlen boldogságok és az idei év elhozta nekem a várva várt szakmai sikert is. Az, hogy mégsem értékelhetem ötösre, csak egy erős közepesre az évet, az amiatt van, mert az idén a létező legnagyobb szomorúságot és fájdalmat is meg kellett élnünk. Ez a szomorúság és fájdalom, még hiányérzet még sokáig velünk lesz.
Minden rendes évértékelő végén szokott lenni valami célkitűzés is a következő évre, valami fogadalom féle. Én viszont nem vagyok ennyire rendes, mert nem fogadok meg semmit. Vannak céljaim, enélkül nem is lenne értelme semminek, de semmi nincs kőbe vésve.
Szeretnék boldog és elégedett ember lenni, szeretném észrevenni magam körül a szép dolgokat, szeretnék sokat nevetni, szeretnék sok-sok fradi gólnak örülni. Szeretném, ha a férjem és a fiaim is boldog és elégedett emberek lennének, és szeretném, ha ők is sokat nevetnének.
Ezt kívánom nektek is a következő évre. Szeressetek, nevessetek minél többet. Írjatok minél több blogposztot, mert most ugyan úgy tűnhet, felesleges, mert mindent elvisz a Facebook és az Instagram, de szerintem évek múlva sokkal nagyobb értéke lesz ezeknek a gondolatoknak, mint az ott közzétett fotóknak.
Boldog új évet kívánok mindenkinek. Váljon valóra minden álmotok, vágyatok.


2019. dec. 30.

Utolsó előtti

Azon már többször is gondolkodtam, de még sosem sikerült rájönnöm, hogy vajon mi az, ami arra késztet mindenkit, hogy örüljön az év utolsó napjának, bulizzon egyet, stb. Én sosem találtam ebben semmi örülni valót, nem érzem magam egy cseppet sem izgatottnak attól, hogy mindjárt itt van 2020. De lehet, hogy velem van a baj, mert a világon milliók gondolják másképp ezt.
A fentiek miatt semmi nagy tervem nincs holnapra. Annyit megteszek, mert babonás vagyok, hogy amit csak lehet, megcsinálok, nehogy elsején kelljen, mert akkor egész évben azokat fogom csinálni.
Ma voltam dolgozni is, de nem volt egy kicsit sem jó ott lenni. Nem azért, mert sok dolgom lett volna, semmi ilyesmi, egyszerűen csak nem volt kedvem ott lenni.

2019. dec. 29.

Vasárnap

Továbbra is nagyon élvezem az itthonlétet. Az is tök jó, hogy igaz, hogy holnap megyek dolgozni, de nem görcsöltem rajta egy percet sem, mert tudom, hogy utána megint itthon leszek két napot. 
Ma a főzésre kívül a törölköző mosás volt soron, aztán este moziban voltunk. 
Lehetne minden nap ilyen egyszerű. 

2019. dec. 28.

A nap, amikor

Kacagva ébredtem. De szó szerint. Vicceset álmodtam, és álmomban kacagtam fel először, de aztán ez odáig fajult, hogy fel is ébredtem rá. Egyébként Balázson kacagtam ennyire, aki álmomban Rolit (egy sokkal kisebb Rolit) akart biciklivel vinni, de mire ő felült a biciklire, a gyerek valahogy a biciklivel együtt kicsusszant alóla. Még most is nevetnem kell azon a fejen, amit vágott.
Kitartott ez a jókedv egész nap (főleg, mert többször is eszembe jutott az álmom), a hideg szél ellenére is. Ma végre kimostam az ágyneműt is, egy ideje már nem volt rá időm, vagy épp kapacitásom. De most olyan jól ki vagyok már pihenve, hogy nem esik nehezemre semmi házimunka. Bár így lenne ez mindig. Vagy legalább mondjuk havonta egyszer lenne egy ilyen hét, amikor az első három napban kialszom magam, utána meg megcsinálok mindent, amire az előző hetekben nem volt időm. Persze, egy idő után biztos ez is unalmas lenne, de most jó megoldásnak tűnik.
Holnap még lesz egy ilyen jó nap, aminek a végén megint moziba megyünk, aztán hétfőn dolgozom egy keveset. Szigorúan a kevésen van a hangsúly, legalábbis remélem. Aztán megint két napot itthon leszek.

2019. dec. 27.

:)

Jövőre jó évünk lesz. Már most is van egy csomó minden, amire készülünk, amit várunk.
Ez lesz az egyik:


Egy régóta tervezett utazás került kézzelfogható közelségbe. Már most várom...

2019. dec. 26.

Karácsony második napja

Minden ott és úgy folytatódott ma is, ahol tegnap abbamaradt. Sokáig aludtunk (Balázst kivéve, az ő belső ébresztőórája mindig működik...az, hogy miattam nem tud aludni, mert horkolok, és nyögök álmomban, nyilván csak aljas rágalom), kényelmesen megfőztem az ebédet, aztán délután mindenki kedvére azt csinált, amit akart. Volt, aki a lézerkardjával gyakorolt, volt, aki játszott, volt, aki többezer lépést sétált az apjával, volt, aki elmosogatott. Volt, aki mesét nézett, volt, aki tejbegrízt kívánt vacsorára.
A legjobb továbbra is, hogy együtt vagyunk, nem sietünk sehová, csend van, nyugalom, és békesség. Ilyenkor mindig elhiszem, hogy képesek vagyunk erre a hétköznapokon is, de sajnos az eszem tudja, hogy be fog darálni minket az összes intézmény, ahová tartozunk, és majd megint nem győzünk minden nap rohanni a tennivalókkal együtt.
De legalább most ez megadatik.

2019. dec. 25.

Karácsony első napja

Ma folytatódott a nyugalmas semmittevés itthon. Ebédet azért főztünk, meg persze ebéd után el is mosogattunk, de ezen kívül csak annyi volt a dolgunk, hogy élvezzük azt, hogy itthon lehetünk.
Délután moziban voltunk, megnéztük a legújabb Star Wars filmet. Én magam nem vagyok nagy Star Wars rajongó, de minden alkalommal, amikor a moziban látok egy-egy részt, teljesen lenyűgöz, és magával ragad a történet. Most is így volt. Nem mesélek belőle semmit, mert biztos van, aki még nem látta, de készül megnézni.
Erik is tök jól bírta, pedig épp a film kezdetekor jutott eszembe, hogy talán cserélnem kellett volna vele helyet, mert én a sor szélén ültem, ott jobban ki tudta volna nyújtani a lábát. De azt mondta, csak a film vége felé érezte, hogy kezd fájni.

2019. dec. 24.

Boldog karácsonyt kívánok

Minden évben olyan sokat készülünk rá, minden évben olyan sokáig várjuk. Aztán elérkezik, és olyan gyorsan történik meg a csoda, hogy nem is mindig van rá idő, hogy felfogjuk, és átéljük. Megmaradnak a pillanatok, a pillantások, bevésődnek, és majd néha bevillan addig is, amíg a következő karácsonyra készülünk.
Szép csendben zajlott nálunk az idén minden. Kevés sallanggal, kevésbé izgatottan, kicsit furcsán. De pont ilyenek vagyunk/voltunk az elmúlt fél évben. Kicsit kevésbé éltünk, mint eddig, kicsit másként éltünk meg mindent. Kis csoda-pillanatok voltak ma is, meglepetések is, eltalált ajándékok.
De ami a legfontosabb: mind együtt voltunk, mindannyian együtt voltunk a részesei mindennek.
Ilyen nyugodt, szerető családdal körülvett ünnepet kívánok nektek is. A csoda-pillanatokat pedig zárjátok magatokba, hogy legyen majd honnan előszedni, amikor szükség lesz rá.


2019. dec. 23.

Most jó

Na...most már megnyugodtam, mert minden megsült, vagy sütésre kész, amit akartam. Nem várta el senki, de az én lelkemnek kellett. Még a fáradtságot is legyőztem amiatt, hogy meg tudjam csinálni még ma este a zserbót is, még a bejgliket is.
Egyébként valami nem normális módon éjjel fél kettőkor felébredtem, másfél óra alvás után, és alig tudtam visszaaludni. Lehet, hogy már akkor is a sütik jártak a gondolataimban.

2019. dec. 22.

Végre

Olyan hétnyolcadosra értékelem a mai napot. Azért csak ennyi, mert ugyan voltunk vásárolni, és sikerült is sok mindent megvenni, de vannak hiányosságok még mindig. Ajándék ügyben is, kaja ügyben is. Kaja ügyben van, amit nem kaptam, van, amit elfelejtettem.
Ettől függetlenül azért elégedett vagyok, mert legalább végre nem úgy telt a nap, hogy semmit nem sikerült elintézni. A vásárlás után még begyúrtam a linzer tésztát is, és nem csak megsütöttem, de fél tizenegyre az összes meg is volt kenve lekvárral. 90 db kis csillag lett, és még van valamennyi islernek készülő kör alakú tészta is kisütve, de ahhoz már nem volt energiám, hogy azokat is megkenjem. Főleg azért nem, mert tudom, ha a lekvár már benne van, nekiálltam volna csokit is gyártani a tetejére.
Így is most még kellett egy kis idő, amíg lenyugszom a pörgés után, és elindulok aludni. Kb négy óra múlva kelni kell, és még vár egy munkanap is rám. Aztán még délután a maradék vásárlás, meg a sütik..
De aztán jöhet a sok napos nyugi.

2019. dec. 21.

Nem tudom mi van

Nem is tudom mit írhatnék. Még ma is úgy ébredtem, mint akit agyonvertek. Persze a fülem sem az igazi még.
Azért bepróbálkoztam Balázs nélkül is (ő dolgozott) egy bevásárlással, de miután a lidls kör után már minden bajom volt, inkább feladtam a továbbiakat. Azt persze nem tudom megmondani, hogy is lesz akkor, de képtelen voltam rá, hogy még bárhová is menjek.
A lábaim is fájtak, meg a derekam is, komolyan, simán azt gondoltam, hogy valami vírust szedtem össze valahonnan.
Egy fél órát feküdtem is, csak azután álltam neki főzni, de egész nap nem voltam az igazi.
A nap fénypontja az újra szép körmöm.
Nagyon remélem, hogy holnap reggel úgy ébredek, hogy tök jól vagyok,mert most épp nem lehetek beteg.
Erik jól van, kicseréltem ma a ragtapaszait is, még a kötést is (kicsit vérzett még neki), újra fásliztuk az egészet. Ma már az injekcióval is sokkal bátrabb voltam.

2019. dec. 20.

Elpazarolt péntek

Már tegnap este is éreztem, hogy rettenetesen ki vagyok merülve. Alig tudtam nyitva tartani a szememet,és kb úgy voltam, hogy amint a fejem leért a párnára, már aludtam is. Reggel fél nyolcig szerintem gyakorlatilag mozdulatlanul aludtam is (Balázs erről biztos mást mondana) Akkor felriadtam, és rögtön indultam is, hogy megnézzem Eriket, de ő is teljesen békésen aludt, a kötés a lábán szép tiszta, tehát nem vérzett.
Nagyjából egy órán keresztül volt bennem némi lendület, még a piacra is elmentem, mert mindig van bennem nêmi hiányérzet ezzel kapcsolatban, hogy olyan a munkaidőm, hogy sosem jutok el ide, de aztán mire onnan hazajöttem, a lendület is eltűnt, meg közben már éreztem, hogy a fülem megint nem az igazi, és még nem vészes ugyan, de fájdogál.
Egész nap nem csináltam semmit. Szégyen így elpazarolni egy teljes napot, és holnap már ezt nagyon fogom bánni, de ma nagy szükségem volt arra, hogy pihenjek. Még aludtam is délután.
Erik jól van, ma már próbálkozott mankó nélkül is (hivatalosan nem is kéne a mankó, csak fél rálépni), nem fáj neki. Gondolom napról napra jobb lesz ez.

2019. dec. 19.

Ezen is túl

Hosszú és kimerítő napon vagyunk túl. Fél hatkor indultunk, hogy biztosan ne késsünk el, hogy biztosan találjunk parkolóhelyet. Milyen jól is tettük, mert az autópályán hajnalok hajnalán is sikerült dugóba kerülnünk egy műszaki hibás kamion miatt. De időben ott voltunk a kórház hatodik emeletén, ahol az orvos már várt is ránk. A felvétel pillanatok alatt lezajlott, megkapta Erik az ágyát, alig fél órával később már branül is volt a kezében, csöpögött az infúzió, gyakorlatilag máris elő volt készítve a műtétre. Meg is állapítottam magamban, hogy na, ház ez tök jó, időnk sincs idegeskedni..
Az orvos már a felvételkor felvette, hogy akár nem is kell ott aludni, hanem öt óra körül hazahozhatjuk, ha megvárjuk. Hát hogyne várnánk meg, mondtam neki. Akármeddig várunk.
Ezt a kijelentésemet komolyan vette az univerzum, mert igencsak le is tesztelte, hogy valóban így van e. A műtőbe csak tizenegykor vitték el. Addig kínkeserves lassúsággal telt az idő. De végül ez is eljött.
Egy órakor már egy mosolygós, beköltözött lábú Eriket láttam viszont.

Nem sokkal később jött az orvos is, aki elmondta, hogy hát minden lelet ellenére egy nagyon csúnya szakadás volt a külső szalagon, és igen csúnyán el is van kopva a porc a térdében. El kell gondolkodni a foci folytatásán. De egyébként minden rendben ment, a kötés ebben a formában egy hêtig maradjon, víz nem érheti. Január másodikán hívjam fel, akkor megbeszêljük a kontrollt. Újra elmondta, hogy öt órára kész lesz a zarójelentés, és mehetünk haza. Gond esetén rögtön menjünk vissza, az osztályon mindig van orvos.
A délután is igen lassan telt, Erik sokat aludt, és nem panaszkodott semmire.
Még indulás előtt kicsit ránk hozta a frászt, mert ahogy kisántikált a mosdóba, átvérzett a kötés, de csak ki kellett cserélni, és már jöhetünk is.
Köszönjük mindenkinek a ránk gondolást.

2019. dec. 18.

Már itt a para

Ma már nem nagyon tudtam másra gondolni, mint arra, hogy holnap Eriket műteni fogják. El sem tudom képzelni hogy fogja viselni, aggódom, félek, meg minden. Persze, neki nem mutatom, mert most már ő is izgul, és én próbálom őt nyugtatgatni. Egyébként is minden rendben lesz, csak ez ilyen egészséges anyapara.

2019. dec. 17.

Kedd

Régebben a melegfront sosem okozott nekem semmi gondot. Igaz, régebben nem is nagyon fordult elő, hogy egy héttel karácsony előtt hirtelen tizennégy fok legyen. Meg tavaszillat. Amúgy tetszik nekem ez az idő, és nem bánnám egy kicsit sem, ha azzal az egynapos havazással le is tudtuk volna a telet. Az más kérdés, hogy egyébként egész nap zombi voltam, és olyan érzésem volt, hogy vagy azonnal ki fog törni rajtam valami komoly betegség, vagy pedig össze fogok esni. Szerencsére egyik sem történt meg.
Balázs meglepett engem munka után egy whopperrel, ami olyan nagyon jól esett. Az is, hogy gondolt erre, meg a szendvics is.
Erik ma volt utoljára suliban az idén. Holnap már itthon lesz, hangolódik a csütörtökre. Nem marad le semmiről, négy órájuk lesz csak, abból kettőn már az osztalykarácsonyra készülnek. Arról sajnos az idén lemarad, az ajándékot majd holnap valahogy eljuttatjuk a suliba, hogy megkapja, akit húzott.
Ma egyébként egész komoly tömeg volt a pepcoban, mindenki azzal a céllal volt ott, hogy ajándékot vegyenek valamelyik osztálytársnak.

2019. dec. 16.

Nem tudom

Gyakorlatilag egy hét múlva karácsony. Még mindig az az állapot van nálunk, ami sok mindennek nevezhető, de semmiképp nem normálisnak. Az egy dolog, hogy nincs még ajándék, mert azt végülis biztos meg lehet oldani egy nap alatt is, ha kell. Az is egy dolog, hogy végül megelégedtem a piramis égőkkel az ablakokban, minden mást elengedtem. Nem mondom, hogy nem fáj egy kicsit, de nem olyan ez, amitől összedőlne a világ. Erik és Roland hiányolta ugyan a szobájukból a világító girlandot, de megbeszéltük, hogy az idén ezt kihagyjuk.
Mindent tudok úgy kezelni, hogy külsőség csupán, és nem lényeges. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy mi van belül. Nem beszélünk róla, mert nyilván így egyszerűbb, és kevésbé fájdalmas, de aggasztó a helyzet. Nem tudom mire készüljek, vagy hogy tervezzek. Nem akarom elrontani, de nem tudom, hogyan tudnám jól csinálni, hogy se sok ne legyen, se kevés.
Közben meg csak fénysebesen közeledik a műtét időpontja is, amitől most már azért félek, mert ott is olyan sok a kérdőjel bennem.

2019. dec. 15.

Kihasználtuk

A mai napsütéses jó időt, és elmentünk a Balatonra. Nem hirtelen felindulásból mentünk, már a hét elején eldöntöttük, hogy így lesz, mert szerettünk volna egyet sétàlni Bogláron is, még Siófokon is az adventi vásárban. A jövő hétre nem mertük hagyni, hátha Erik nem is állhat rá a frissen műtött lábára, itthon hagyni meg nem lenne szép dolog. (Igaz, Patrik is volt tolószékben is)
Nagyon jó nap volt, az idő csodás, a Balaton így is lenyűgöző. Bármeddig tudnám csodálni.
Az adventi vásár nem pont ugyanazt az élményt adta, amit tavaly, mert még bőven világosban voltunk, hiányoztak a fények. Azért egy epres forralt bort ittam, az most is ugyanolyan finom volt, mint tavaly.
Remélem, hogy nemsokára újra ott leszünk. Legalább egy napra.








2019. dec. 14.

Szombat

Sikerült mára lendületet szereznem. Ez köszönhető egy kiadós alvásnak, meg annak, hogy már reggel sütött a nap.
Kimostam mindent, este minden be is került a szekrényekbe, fiókokba. Ezen kívül főztem, kitakarítottam a hűtőt, kitakarítottam a fürdőt. Kb úgy hangzik ez leírva, mint egy másfél órás elfoglaltság, de csak a ruhahajtogatás is több idő volt. Mondjuk ráment erre nagyjából az egész nap, de még mindig nincs bennem semmi elégedettség érzés. Majd csak...

2019. dec. 13.

Péntek 13

A dátum ellenére nem történt semmi rossz dolog ma. Mondjuk nem szoktam túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a napnak, de most valamiért többször is eszembe jutott a héten, amikor a naptárra néztem.
Reggel sikerült elintéznem a bőrgyógyászt. Na nem úgy szó szerint őt, hanem amit akartam vele. Igaz, kénytelen voltam kicsit pofátlanul elrabolni öt percet az idejéből a többi ember elől, de muszáj volt, mert mennem kellett dolgozni. Egy órát késtem csak, azért az nem rossz. Úgy még főleg jó volt a mai nap, hogy a péntek egyébként is rövid nap, így aztán ma különösen kevés időt kellett a munkával foglalkoznom.
Meg tudnám szokni az ilyen munkaidőt, szerintem sokat könnyítene az életemen.
A munkanap rövidsége ellenére sem maradt túl sok energiám már itthon semmire. Elintéztem a postát (fel kellett adnom egy levelet), ami megint csak megerősítette bennem, hogy de jó, hogy csak nagyon ritkán kell odamennem. Beugrottam a boltba is, de csak a szokásos napi dolgokért. Egy adag ruhát kimostam, megszárítottam, és ennyi.
Ha szerencsém van, holnap nagyobb lendületem lesz mindenhez.

2019. dec. 12.

Csütörtök

Ma reggelre megint megérkezett az eső, meg vele együtt a szürkeség, sötétség, és az az érzés, hogy legjobb lenne a takaró alatt maradni egész nap.
Ez még mondjuk nem olyan nap volt, amikor ezt meg lehetett volna tenni, de közeledik már.
Egész nap fájt a fejem, és emiatt majdnem le is beszéltem magam a hajfestésről, de aztán komolyan erőt vettem magamon, és mégis nekiálltam. Nem is bántam meg végül, mert nem csak a hajam színén javított sokat, de még a fejfajasomnak is jót tett.
Ma játszotta a Fradi az utolsó El csoportkör meccset. Nyerni nem sikerült, de egy döntetlent összehoztak, így igazán semmi okunk nem lehet bosszankodni a kiesés miatt. Jövőre újra nekifutunk, több tapasztalattal már...

2019. dec. 11.

Semmilyen

Ez a hét nem telik olyan gyorsan, mint az előző, legalábbis látszólag. Vagyis érzésre nem olyan. Igaz, egész más is minden, kevésbé pörgős dolgaim vannak, inkább sziszifuszi, és elmélyedős, amihez meg nincs túl sok kedvem.
Van olyan feladat is, aminek pont a kedvnélküliség miatt neki sem álltam még. Egyedül egyébként sem tudom megoldani, szükségem van segítségre.
Az emberek körülöttem elég furcsán mostanában. Jó, hát eddig sem volt ez nagyon másképp, de most megint olyan nagyon látványos. Néha azon kapom magam, hogy csak tátott szájjal figyelek, és nem értek egy csomó mindent.
Össze kéne kapjon magam, és komolyan átgondolni a karácsonyi ajándékokat is. Itthonra elvileg senki nem kap semmit, mert a Fradi EL meccseire szóló bérlet volt az ajándék, de azért egy-egy apróság mégis jó lenne mindenkinek. És persze ott van a húgom lánya és fia, akik még várják nagyon, hogy vajon mit hoz nekik a Jézuska ..

2019. dec. 10.

Uncsi kedd

Most már érzem magamon, hogy gyakorlatilag nonstop munkáról szól minden. Kicsit unom is, hogy ennyi energiát vesz el, és ennyi minden van a nyakamba zúdítva, de most már ki fogok tartani addig, ameddig kell. Aztán az összes olyan időt, amit lehet pihenéssel tölteni, arra is fogok használni.
Ma gondolkodtam rajta, hogy mikor fogunk bevásárolni, meg hogy mit is kéne főzni, ilyesmi...de nem jutottam sokkal előrébb. Egyrészt, mert pont ezt a gondolatsorozatot szakította félbe egy tök hülye kis konfliktus egy kollégàval, másrészt meg ebben a nagyon előre tervezésben továbbra sem vagyok jó.
Holnap Erik korizni megy az osztályával. Nem mertem neki azt mondani, hogy inkább ne menjen, nehogy valami baleset érje...optimistán állunk hozzá, és minden rendben lesz.
Mint este kiderült, holnap Patrik is megy korizni az egyetemi csoporttársaival..de ahogy megbeszélték a fiaim egymás között, nem fognak összefutni, mert Patrikék csak öt után mennek.

2019. dec. 9.

Valami lesz majd

Az agyam tudja, hogy mindjárt itt van a karácsony, hogyne tudná, hiszen mindenhonnan özönlenek a reklámok, tolják az arcomba, hogy ezt is vegyek, meg azt is vegyek...A telefonomon minden létező felületen megjelennek hirdetések, olyanok is, amikre csak gondoltam. Ha lenne üldözési mániám, akkor zavarna is. De nincs ilyenem.
A lelkem nincs felkészülve eléggé. Vágyom mindenfélét...egyik pillanatban csendet és nyugalmat, a másikban utazást, vásári forralt boros hangulatot, sok beszélgetést, embereket.
Nincs bennem terv, mert úgy érzem, most nem szabad tervezni. Lesz, ahogy lesz. Megéljük, vagy túléljük, de lehet, hogy csak átvészeljük.
Addig még egyébként is lefoglal a munka, a folyamatos újraszervezése mindennek...ma pl nem volt bőrgyógyász, így pénteken valahogy munkaidőben kell elintéznem. Ezzel kapcsolatban is van legalább négyféle verzió már magamban.
Aztán ott van még a jövő heti Erik műtét is, ami akármilyen kis rutinműtét is, azért nekünk mégsem az. Főleg, hogy Erik sem volt még kórházban sem, csak amikor megszületett.
Egyébként az idén már csak kilenc napot dolgozom a hátralévő hetekben, ami akár jó is lehet még. Ezen a héten végig, jövő héten szerdáig, aztán huszonharmadikán, és harmincadikán.

2019. dec. 8.

Meccsnap

Az utolsó hazai bajnoki meccs volt ma délután. Legalábbis az idei évben. Jövőre (a téli szünet után) minden folytatódik tovább.
Ma reggelre a nap is megmutatta magát, így délután hét fokban indultunk el. Még majdnem melegnek is tűnt az aláöltözet, meg a téli kabát.
De persze nem volt melegünk, mert ahogy a nap lement, úgy szállt le a köd, és az hozta magával a hideget is. Nagy szerencse, hogy nekem nem kellett focizni, mert szerintem képtelen lennék rá. Tegnap Erik úgy jött haza a saját meccséről, hogy rommá volt ázva a cipője, még belegondolni is borzasztó, hogy abban a jéghideg, vizes cipőben futott..
De visszatérve a mai meccsre...az első félidőben úgy játszottunk, ahogy kell, vezettünk is két góllal. Aztán a második félidőben mintha elfelejtette volna mindenki, hogy ez egy meccs, és ott bizony gólokat kell rúgni..kivéve az ellenfelet. Nekik sikerült. Kettőt is, így ez is lett a végeredmény: 2:2.
Szerencsére ez most még belefért, és bizony, fontosabb a jövő heti EL csoportkör utolsó fordulója. Azt a meccset itthon izguljuk majd végig.


2019. dec. 7.

Szombat

Igazából még magamnak is unalmas leszek, ha leírom, hogy ma szokás szerint főztem, mostam, ruhát hajtogattam.
Az egyetlen, ami nem menetrend szerint zajlott, az az volt, hogy végre rendet raktam a papírjaink között. Mintha nem is én lennék, olyan kupleráj volt ott. Egy pár órán ráment, de most szépen rendben van minden.
Nehéz ez az időszak. Balázs nem akar semmi karácsonyi hangulatot, én meg azért szeretném, ha mégis lenne valami. Azt gondolom, az is nyújt némi vigaszt, vagy kevésbé rossz, ha legalább nem a sötétség vesz minket körül. Azt nem is tudom, hogyan lesz majd minden a karácsony napjain. De el nem fog maradni, úgyhogy valahogy biztos lesz. Ezen is túl kell esni sajnos.
De legalább holnap meccsre megyünk. Igaz, ha nincs szerencsénk, akkor nem csak fázni fogunk, hanem köd is lesz.

2019. dec. 6.

Péntek

Természetesen nálunk is járt a Mikulás az idén ism. Már rég nem olyan, mint kicsi korukban, de ez nem baj. Örülnek, én meg örülök, hogy örömet szerezhetek nekik azzal is, hogy még mindig meglepetésként várja őket reggel az ajándék.
Végre péntek is lett. Nem lett olyan laza, láblógatós nap, mint reméltem, de nagyon hamar eltelt.
Elfáradtam a héten megint, alig valamire van csak energiám hét közben. Nem is ringatom magam abban, hogy majd minden készen lesz hétvégén, mert van egy csomó elintézni való is.

2019. dec. 5.

Egy újabb első alkalom

Ma megint történt egy első dolog az életemben. Furcsa is kicsit, hogy egészen eddig ez nem történt meg, de ismerve az előéletemet, azért nem meglepő. Azt hiszem, azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy igaz, hogy hol itt fáj, hol még amott, mégis... szerintem még életemben nem voltam ilyen egészséges, mint most. (Kopp-kopp)
Az én első véradásomnak szomorú apropója van. Mert igen, ma először, a munkahelyemen szervezett véradáson én is ott voltam.
A hétvégén történt egy szörnyű baleset, amelyben öt kollégánk volt érintett. Egy másik baleset miatt megállni kényszerültek, és hátulról beléjük rohant egy autó. Céges rendezvény után tartottak hazafelé. Egy hölgy meghalt még aznap, egy fiatalember kedd reggelre...ketten még súlyos állapotban vannak, egy ember pedig könnyebben sérült csak. Nem ismerjük egyikőjüket sem, mert a keleti országrészben boltvezetők, de mindannyian döbbenten értesültünk róla. Az ilyenkor szokásos céges bulik, karácsonyi vacsorák elmaradnak az idén, senki nem érzi helyénvalónak most ezt.
Tegnap kaptuk a tájékoztatást, hogy az egyik súlyosan sérült hölgynek vérre van szüksége, és ma a véradáson lehetőség van irányítottan neki adni. A vércsoportunk megegyezik, így ma nekem mi sem volt természetesebb, hogy megyek, és legalább ezzel megpróbálok neki segíteni, esélyt adni.
Így lettem negyvenegy évesen első véradó.

2019. dec. 4.

Orvosos szerda

Ma voltunk az altató orvosnál. Tegnap még úgy volt, hogy elmegyünk az őrmezői P+R parkolóig kocsival, aztán onnan tovább Bkk-val. Hazafelé terveztünk beugrani a metróba (mármint az áruházba, nem a közlekedési eszközbe), és én eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy akár még az auchanba is bemehetnénk, ott biztosan találnék Mikulás ajándéknak valót.
Az időjárás rögtön reggel keresztül húzta a számításainkat, mert arra ébredtünk, hogy nem csak kegyetlen hideg van, de mellé még köd is, és esik valami zúzmara vagy hódara, vagy ki tudja mi. Így úgy döntöttünk, hogy vonattal megyünk.
Magamban újraterveztem a napot, és gondoltam, ha már a vásárlás ugrott, majd amikor végzünk az orvosnál, valahol eszünk egy jót, kicsit talán nézelődünk is.
Az orvost nem volt a legegyszerűbb megtalálni, bejártuk a MÁV kórház összes épületét. Természetesen utoljára találtunk oda, ahol kezdeni kellett volna. Elkapott a nosztalgia is, mert pontosan ott kellett bemenni, ahová régen jártam terhesgondozásra. Még mindig ugyanúgy járnak oda kismamák, mint akkor, ugyanazok a székek is, és ahogy elnéztem, a várakozás sem csökkent ott sem.
Mi is sokat vártunk, de végül aztán a fél tíz helyett valamikor fél tizenegy után be is jutottunk a doktornőhöz. Megnézte a leleteket, vérnyomást mért, megnézte a torkát, majd elmondta, hogy egészséges fiatalember, és gázzal fogják altatni. Rögtön a mútét után ébresztik majd, még ott, a műtőben. Hát nem mondom, hogy jó volt ezt hallani, de túl leszünk majd ezen is.
Úgy értünk ki a kórházból, hogy az órát nézve, pont neccesnek tűnt elérni a vonatot. De itt búcsút is mondtam minden evésnek, és bármi másnak, mert azért neki indultunk, hátha...és elértük.

2019. dec. 3.

Kedd

Elég jó nap volt ez, ahhoz képest is, hogy ez is egy hosszú munkanap volt. De sok minden belefért, volt olyanokra is időm, amikre máskor nem nagyon jut. Ezt is jó megtapasztalni, hogy nincs akkor sem semmi baj, ha pár dolog nem megy azonnal.
Lett új körmöm is. Megint piros...😄 Ugye, soha ne mondd, hogy soha.. Most először nem francia, hanem egyszínű piros mind, kettő-kettő ujjon van cukorbot minta. Tetszik. Még az idén egyszer megyek, karácsony előtt pár nappal.
Holnap megyünk az altató orvoshoz, úgyhogy nem dolgozom Kéne valami Mikulás dolgot is vennem végre, a húgom gyerekeinek mindenképpen, ők még nagyon várják.

2019. dec. 2.

Kicsit furcsa

Furcsa korszakomat élem. Sokadik ilyen ez már, és magamat ismerve, nem is az utolsó. A munkahelyemen beilleszkedtem az új közösségbe, nagyjából mindenkivel megtalálom a közös hangot. Akivel nem, őt meg igyekszem kerülni. A kezdeti furcsa tekintetek után, mostanra elfogadtak, megkockáztatom, bírnak is. Nagy kihívás volt egy-két embernél ezt elérni, de sikerült.
A régi helyem folyton próbál visszarángatni, de leginkább csak arra kellenék, hogy a nehezebb helyzeteket megoldjam helyettük. Néha hagyom magam, mert nem tudok hátat fordítani teljesen.
Itthon is teljesen átalakult minden. Nincs már rám szükség olyan mértékben, mint eddig, és hogy ezt ne éljem meg kudarcként (mert amúgy nem is az, csak az érzés fura), egy csomó mindent nem csinálok meg, amihez nincs kedvem.
Feleségként sem most vagyok életem legjobb formájában. Néha sok vagyok, néha meg nagyon kevés, és furcsa ugyan, de ennyi év után is bizonytalan vagyok abban, hogy is lehetne jól csinálni.
De mindezektől függetlenül mindig tudok mosolyogni, és amíg ez így van, minden rendben van.

2019. dec. 1.

Vasárnap

Egy jó ideje már, hogy minden december így kezdődik.
Éppen tizenegy éve ma, hogy az első blogbejegyzés megíródott. Tizenegy év alatt annyi minden történt, annyi minden megváltozott, köztük én is. Nem vagyok már az a naiv lélek, de nem vagyok már sok minden más sem. Nagyot változott a világ, az akkor éppen a sarokban sebeit nyalogató Dius ma már ki mer állni a saját érdekeiért, meg meri mondani másoknak, ami akkor teljesen elképzelhetetlen volt.
Tizenegy év alatt szinte az összes fiam felnőtt már, elképesztő mi mindent éltünk meg itt együtt.
Ez alatt a tizenegy év alatt nagyon sokan voltatok velem a pokol legmélyebb bugyraiban, nagyon sokan tartottátok bennem a lelket, biztattatok. Szerencsére rengeteg boldog és örömteli pillanatot is megoszthattam veletek.
Volt idő, amikor azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy egyszer élőben is összetalalkozom veletek, mert olyan jó, amikor arc is társul a nevek mellé. Volt, akikkel ez sikerült, és ezekért a pillanatokért is hálás vagyok.
Volt pár holtpont nálam is már, amikor úgy éreztem, nincs ennek semmi értelme. De aztán mindig továbblöktem magam, mert dehogy nincs.
Így aztán várhatóan jövő ilyenkor a tizenkettedik blogszülinap is eljön majd.